EW 230-1. – A nagyvárost, a szent Jeruzsálemet. – Az angyal fenségében a mennyből jött alá Jánoshoz és arca isteni dicsfényben ragyogott. Isten egyházának történelméből mély és megrendítően érdekes jeleneteket tárt fel János előtt és bemutatta neki azokat a veszélyes küzdelmeket, melyeket Krisztus követőinek kell megvívniuk. Midőn az apostol szemlélhette az egyház végső szabadulását, a jelenet fensége annyira elragadta, hogy mélységes megilletődéssel és tisztelettel az angyal lábaihoz omlott, hogy őt imádja. Ám a mennyei követ azonnal felemelte s gyengéden megfeddvén, így szólt hozzá: „Meglásd, ne tedd, mert íme én is szolgatársad vagyok neked és atyádfiainak, akiknél van a Jézus bizonyságtétele. Az Istent imádd! Mert a Jézus bizonyságtétele: a prófétaság lelke.”
Az angyal megmutatta Jánosnak a mennyei várost elbűvölő szépségével és káprázatos dicsőségével. Az apostol túláradó elragadtatásában újra az angyal lábaihoz borult, hogy azt imádja. Oly hamar megfeledkezett az iménti intelemről. Másodszor is hallotta a gyengéd figyelmeztetést: „Meglásd, ezt ne tedd, mert én is a te szolgatársad vagyok és atyádfiaié, a prófétáké s azoké, akik megtartják e könyv beszédeit, az Istent imádd!”
EW 251. – A nagyvárost, a szent Jeruzsálemet. – Jézus elküldte angyalait, hogy a csalódottak figyelmét a mennyei templomban lévő szentek szentjére irányítsák, amelybe bement, hogy megtisztítsa a szentélyt, és engesztelést szerezzen Izraelért. Jézus kijelentette angyalainak, hogy akik Őt megtalálták, azok megértik azt a művet, amelyet végez. Láttam, hogy Jézus mialatt a mennyei szentek szentjében tartózkodik, eljegyzi magának az új Jeruzsálemet; és mihelyt bevégzi művét a szentek szentjében, mint király száll alá a földre, hogy magához vegye azokat a hűséges lelkeket, akik türelmesen várták visszatérést.
EW 280. – A nagyvárost, a szent Jeruzsálemet. – Minden egyes esetet eldöntöttek vagy életre, vagy halára. Mialatt Jézus a szentek szentjében szolgált, végrehajtatott az ítélet az igaz holtakon és azután az élő igazakon. Krisztus átvette országát, meghozta népéért az engesztelő áldozatot s eltörölte népének bűnét. Teljes volt a menny alattvalóinak száma. A Bárány mennyegzője megtörtént s az egész ég alatt minden hatalom, erő és uralom Jézusnak adatott át, és az üdvösség örököseinek. Jézus uralkodik, mint királyok Királya és uraknak Ura.
NK 380-81. – A nagyvárost, a szent Jeruzsálemet. – 1844 nyarán és őszén hangzott fel az „Imhol jő a Vőlegény!” kiáltás. Akkor alakult ki a bölcs és a bolond szüzekkel ábrázolt két csoport: az egyik örömmel várta az Úr megjelenését, és szorgalmasan készülődött a vele való találkozásra, a másik pedig félt, és félelemből cselekedett; meg volt elégedve az igazság elméleti ismeretével, de nélkülözte az igazi kegyességet. A példázatban azok, akik a vőlegény érkezésekor „készen valának, bemenének ővele a menyegzőbe”. A vőlegény - e kép szerint - a menyegző előtt jön. A menyegző azt a jelenetet szimbolizálja, amikor Krisztus átveszi országát. A Szent Várost, az Új Jeruzsálemet, amely Isten országának fővárosa és jelképe, az angyal „menyasszony”-nak, „a Bárány feleségé-nek nevezi. Az angyal ezt mondja Jánosnak: „Jer, megmutatom néked a menyasszonyt, a Bárány feleségét”. „Elvive engem lélekben” - mondja a próféta -, „és megmutatá nékem azt a nagy várost, a szent Jeruzsálemet, amely Istentől szállott alá a mennyből” (Jel 21:9-10). Világos tehát, hogy a menyasszony a Szent Várost jelképezi, a szüzek pedig, akik kimennek a vőlegény elé, az egyházat szimbolizálják. A Jelenések könyvében a menyegzői vacsora vendégei: Isten népe (Jel 19:9). Ha vendégek, nem lehet menyasszonyként is ábrázolni őket. Krisztus - amint Dániel próféta kijelenti - az Öregkorútól a mennyben „hatalmat, dicsőséget és országot fog kapni; övé lesz az Új Jeruzsálem, Isten országának fővárosa, „elkészítve, mint egy férje számára felékesített menyasszony” (Dán 7:14; Jel 21:2). Krisztus az ország átvétele után eljön dicsőségben mint királyok Királya és uraknak Ura, hogy megváltsa népét, akik „letelepednek Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal” az országában felállított asztalánál (Mt 8:11; Lk 22:30), hogy részt vegyenek a Bárány menyegzői vacsoráján.
EW 41. – A nagyvárost, a szent Jeruzsálemet. – 1848. December 16-án látomást adott nekem az Úr, amelyben megmutatta az ég erősségeinek megrázódását. Látomásomban meggyőződést szereztem róla, hogy midőn az Úr a végidők jeleinek megadásánál Máté, Márk és Lukács evangéliumában „eget” említ, akkor tényleg az eget is érti, és viszont ha „földet” említ, akkor ezalatt a földet érti. A menny erősségei: a nap, hold és a csillagok. Ezek uralják az eget. A föld erősségei azok, amelyek a földet uralják. Az ég erősségeit Isten szava rázza meg. Akkor a nap, a hold és a csillagok kimozdulnak helyükről. Nem semmisülnek meg, csak megrendülnek Isten szavára.
Sűrű sötét felhők tornyosultak és egymásba ütköztek. A légkör kettévált és visszagördült; a kinyílt űrön át az Orionba tekinthettünk, ahonnan Isten szava hangzott felénk. E nyitott űrön át száll alá Isten szent városa is. Láttam, hogy a föld erősségei most rendülnek meg, s az események egymást követik. Háború, háborús hírek, fegyver, éhségé és ragályok rendítik meg a föld hatalmasságait, majd Isten szava megrázza a napot, holdat, csillagokat, sőt magát a földet is. Azt is láttam, hogy az európai hatalmak megrendülése nem jelenti az ég erősségeinek megrázását, - mint néhányan tanítják - hanem ez a haragvó nemzetek lázongása.
EW 53. – A nagyvárost, a szent Jeruzsálemet. – Az ezer év végeztével, Jézus angyalaival és szentjeivel együtt elhagyja a szent várost, s mialatt alájön velük a földre, az istentelen halottak feltámadnak; azok is, akik Őt általszegezték s jajgatnak, jajveszékelnek cselekedeteik felett, midőn meglátják az Emberfiát dicsőségének teljességében az angyalok és a szentek seregétől kísérve. Látni fogják a szögek helyét kezein és lábain és oldalán a sebhelyet. A szögek és a dárda hegyének nyomai, lesz legnagyobb dicsősége. Az ezer év végeztével Jézus az Olajfák hegyén áll, amely kettéhasad és nagy síksággá lesz. Az istentelenek, akik épp ekkor támadnak fel, ijedten menekülnek. Majd a szent város alászáll erre a síkságra. Sátán ekkor betölti lelkével a feltámadt istenteleneket, elhiteti velük, hogy a városban tartózkodó sereg csekély, ellenben az ő serege hatalmas, hogy a szenteket legyőzhetik, és a várost bevehetik.