EW 254-58.A harmadik angyal üzenete. – Midőn Jézus szolgálata a mennyei szentélyben lezárult, belépett a szentek szentjébe, megállott a frigyszekrény előtt, amely a Tízparancsolatot tartalmazza és elküldött egy hatalmas angyalt a földre, akire harmadik üzenetét bízta. Az angyal kezében pergamentekercs volt s midőn méltósággal és hatalommal alászállott a földre, félelmetes intelmet, rettenetes fenyegetést intézett az emberiséghez, aminőt a föld lakói még sohasem hallottak. Ezen üzenetnek az volt a célja, hogy Isten gyermekeit a kísértés és szenvedés órájára figyelmeztesse, amely előttük áll. Az angyal mondta: „A leghevesebb küzdelmet kell megvívniuk az állattal és annak képével. Egyetlen reményük az örök életre, ha kitartanak. Habár életük veszélyeztetve van, mégis szilárdan ki kell tartaniuk az igazság mellett.” A harmadik angyal a következő szavakkal fejezte be szavait: „Itt van a szentek tűrése, itt, akik megtartják Isten parancsolatait és Jézus hitét.” Midőn ezen, szavakat megismételte, a mennyei szentélyre mutatott. Azok gondolatvilága, akik ezt az üzenetet elfogadják, a szentek-szentjére irányul, ahol Jézus a frigyláda előtt áll és utoljára jár közbe, hogy engesztelést szerezzen azoknak, akik még kegyelemben részesülhetnek, s akik tudatlanul áthágták Isten szent törvényét. Az élő és a halott igazak érdekében egyaránt bemutatja engesztelő áldozatát. Kegyelmébe mindazokat befoglalja, akik Krisztusba vetett reménységgel haltak el, de mivel Isten törvényét nem volt alkalmuk világosan megismerni, tudatlanságukban áthágták parancsolatait.
Miután Jézus megnyitotta a szentek szentjének ajtaját, a szombat fénye láthatóvá lett, Isten népe megpróbáltatott, mint hajdan Izrael fiai, hogy vajon megőrzik e parancsolatait. Láttam, amint a harmadik angyal felfelé mutatott és a csalódott lelkeknek megmutatta a mennyei szentek szentjébe vezető utat. Ha hitük által lélekben belépnek a mennyei szentek szentjébe, ott találják Jézust és újra éled reménységük, örömük. Láttam, amint újra áttekintették a múltat, mióta elkezdték Jézus eljövetelét hirdetni egészen 1844. év végéig. Most már teljesen értik csalódásuk okát s újra remény és biztonság uralja lelküket. A harmadik angyal megvilágította múltat, a jelent és a jövőt és most már tudják, hogy Isten a legcsodálatosabb előrelátással vezette őket.
Láttam azt is, hogy a ’maradék’ követte Jézust a mennyei szentek szentjébe is, láthatta a frigyszekrényt és a kegyelem trónját s el voltak ragadtatva azok dicsőségétől. Jézus felemelte a frigyszekrény fedelét, és íme látható lett a két kőtábla, rajta a Tízparancsolattal. Áttekinthették ezen élő, isteni kijelentéseket s szent borzalom és megdöbbenés vesz rajtuk erőt, midőn látják, hogy a negyedik parancsolatot a dicsőség fénykoszorúja veszi körül s a többi parancsolatnál világosabban, ragyog. Egyáltalán nyomát sem látják annak, hogy a szombat valaha eltöröltetett, vagy hogy a hét első napjára helyeztetett volna át. A parancsolat ma is éppen úgy hangzik, mint amikor Isten szava félelmetes fenséggel hirdette ki a hegyen mennydörgés és villámlások között. Ma is ugyanaz, mint mikor Isten saját ujjával véste a kőtáblára: „Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat, de a hetedik nap, az Úrnak a te Istenednek szombatja.” Csodálkozva látták a Tízparancsolatra fordított gondot. Jehova közelében vannak elhelyezve, és az Ő szentsége árnyékolja be és oltalmazza azokat. Látták, hogy lábbal taposták a negyedik parancsolatot és a Jehova szent napja helyett egy, a pogányságból átvett napot szenteltek meg. Megalázkodtak Isten előtt és beismerték bűneiket.
Láttam, hogy a tömjénezőből jó illat szállt fel, midőn Jézus felajánlotta az Atyának bűnvallomásaikat és imáikat. S mialatt felszállott, ragyogó fény áradt szét Jézuson és a kegyelem trónján. Ama komoly, imádkozó lelkek, akik oly végtelenül elszomorodtak, mert rájöttek, hogy megszegték Istennek parancsolatait, végül elnyerték Istennek áldását s arcuk ragyogott az örömtől és boldogságtól. Csatlakoztak a harmadik angyal üzenetéhez, s fennhangon hirdették az ünnepélyes intelmet. Eleintén csak nagyon kevesen fogadták el azt, de a nagy munka azért tovább folyt. Majd ismét láttam, hogy sokan fogadták el a harmadik angyal üzenetét, s ők is egyesítették hangjukat azokéval, akik már kezdettől fogva hirdették azt. Dicsőítették Istent azáltal, hogy megszentelték szent nyugalom napját.
Azok között, akik a harmadik angyal üzenetét elfogadták, sokan voltak, akiknek az első és második angyal üzenetében nem volt tapasztalatuk. Sátán ezt jól tudta s gonosz tekintetét rájuk irányította, hogy legyőzze őket; ámde a harmadik angyal a szentek szentje felél irányította őket s azok is, akiknek már volt tapasztalatuk az előző angyali üzenetekben, szintén segítségükre siettek és megmutatták nekik a mennyei szentélyhez vezető utat. Sokan látták meg az angyali üzenetek közötti kapcsolatot, azokat szép sorrendben elfogadták, s hittel követték Jézust a mennyei szentélybe. Ezen üzeneteket úgy mutatták be nekem, mint Isten gyermekeinek megannyi reményhorgonyát. Azok, akik megértik és elfogadják őket, sohasem lesznek Sátán csábításainak martalékai.
Az 1844. évi csalódás után Sátán és angyali serényen láttak hozzá a csapdák felállításához, hogy segítségükkel megingathassák a gyülekezet hitét. Befolyásolták azon embereknek kedélyét, akiknek nagy tapasztalatuk volt az üzenetekben, és akik az alázatosságnak látszatával bírtak. Egyesek azt állították, hogy az első két üzenet csak a távol jövőben fog bekövetkezni, mások viszont azt állították, hogy már a múltban elhangzott. Ezek mind jobban befolyásolták, a tapasztalatlanok lelkületét s megingatták hitüket. Sokan oly célból kutatták át a Szentírást, hogy a gyülekezettől függetlenül, új hitet alapítsanak maguknak. Sátán ujjongott az ily dolgok felett, mert tudta, hogy azok, kik elengedik a horgonyt, a tévedések rabjai lesznek, s a tévtanoknak legkülönbözőbb szele befolyásolhatja őket. Többen, akik az első és második üzenet alkalmával vezető helyet foglaltak el, most megtagadták azokat s általános zavar és meghasonlás lett úrrá az egész közösség felett.
Figyelmemet ekkor Miller Vilmosra irányították. Zavartnak, döbbentnek látszott, s a legkínosabb gondok emésztették népéért. A fájdalmak egészen megtörték. Az a csapat, amely 1844-ben szerető és egységes volt, elhidegült, és az aléltsághoz hasonló állapotba jutott. Midőn ezt látta, bánat emésztette fel erejét. Láttam, hogy vezető emberek, állandóan figyelték, mert attól tartottak, hogy a harmadik angyali üzenetet és Isten parancsolatait elfogadja. S mikor már a mennyei világosság felé hajolt, ezek az emberek a legkülönfélébb tervek segítségével szándékától eltérítették. Minden emberi befolyásukat latba vetették, hogy homályban tartsák, s hogy azoknak az erejét növeljék, akik az igazság ellen küzdöttek. Miller Vilmos végül felemelte szavát a mennyei világosság ellen. Abban tévedett, hogy nem fogadta el azt az üzenetet, amely tévedését teljesen megmagyarázta volna, s amely világosságot és dicsőséget árasztott volna a múltra. Kimerült erejét ez újra felvillanyozta, reményeit beragyogta, s arra indította volna, hogy Istent megdicsőítse. Inkább támaszkodott emberi bölcsességre, sem mint istenire, de ő, akit az Üdvözítőjéért folytatott buzgó munka és az aggság teljesen megtört, nem oly felelős ezen hibáért, mint azok, akik tudatosan, minden befolyásukat érvényesítették, és őt az igazságtól visszatartották. Ezekre hárul a felelősség; ezeket terheli a bűn.
Ha Miller Vilmos elfogadta volna a harmadik angyal üzenetét, akkor sok olyan dolgot értett volna meg teljesen, amelyek előtte titokzatosak és homályosak maradtak. Csakhogy hittestvérei oly végtelen szeretettel és ragaszkodással vették körül, hogy azt hitte, lehetetlen tőlük elszakadnia. Szíve az igazság felé hajolt, de azután testvéreire tekintett, akik ellene voltak annak. Vajon elszakadhat e azoktól, akik vele Krisztus eljövetelének hirdetése közben vállvetve küzdöttek és fáradoztak? Azt hitte, hogy ezek az emberek semmi esetre sem vezethetik tévútra.
Isten elnézte, hogy Sátán hatalmába, hogy a halál fogságába kerüljön, s a csendes sírban elrejtette, azok elöl, akik őt az igazságtól mindig távol tartani igyekeztek. Mózes is hibát követett el midőn már ott állott az ígéret földjének kapujánál. Láttam, hogy Miller Vilmos ugyanilyen hibát követett el, midőn a mennyei Kánaánba való költözése előtt befolyását az igazság ellen érvényesítette. Mások csábították őt erre; mások fognak számot adni érte. De angyalok őrzik Isten e szolgájának porait, s az utolsó trombitaszóra újra életre támad.

EW 279-80.A harmadik angyal üzenete. Isten rámutatott arra az időpontra, midőn a harmadik angyal üzenete lezárul. Istennek ereje pihent meg népén. Befejezték munkájukat s felkészülten vártak a megkísértés órájára. Elnyerték a késői esőt, illetve az Úr színe elöl jövő felüdülést és az élő bizonyság újból felelevenedett. Az utolsó figyelmeztető üzenet mindenütt elhangzott és a földnek lakóit, akik nem voltak hajlandók azt elfogadni, nagy haragra ingerelte.
Láttam, hogy a mennyben az angyalok ide és tovasiettek. Egy angyal, kinek oldalán tintatartó volt, visszatért a földről és jelentette Jézusnak, hogy munkáját befejezte és a szenteket megszámlálta és elpecsételte. Ugyanekkor megpillantottam Jézust, amint a Tízparancsolatot tartalmazó frigyszekrény előtt szolgált, és ledobta a tömjénezőt. Felemelte kezeit és fennhangon mondja: „Elvégeztetett.” Az egész szent angyali sereg levetette koronáját, midőn Jézus ünnepélyesen kijelentette: „Aki igazságtalan, legyen igazságtalan ezután is, és aki fertelmes, legyen fertelmes ezután is: és aki igaz, legyen igaz ezután is; és aki szent, szenteltessék meg ezután is.”
Minden egyes esetet eldöntöttek vagy életre, vagy halára. Mialatt Jézus a szentek szentjében szolgált, végrehajtatott az ítélet az igaz holtakon és azután az élő igazakon. Krisztus átvette országát, meghozta népéért az engesztelő áldozatot s eltörölte népének bűnét. Teljes volt a menny alattvalóinak száma. A Bárány menyegzője megtörtént s az egész ég alatt minden hatalom, erő és uralom Jézusnak adatott át, és az üdvösség örököseinek. Jézus uralkodik, mint királyok Királya és uraknak Ura.

8T 197-98.A harmadik angyal üzenete. – Az első és a második angyal üzenetét felemelő harmadik angyal üzenete a mi időnkre szól. Magasra kell emelnünk a zászlót, melyen az a felírás áll: „Isten parancsolatai és a Jézus hite.” A világnak rövidesen a megszegett törvény felett kell szembenéznie a nagy Törvényadóval. Nem az az idő van most, amikor félretehetjük az előttünk tornyosuló nagy kérdéseket. Isten felhívja népét, hogy a törvényt naggyá tegyék és dicsőségessé.
Mikor együtt énekeltek a hajnalcsillagok, s Isten minden fiai örömmel kiáltottak, akkor adta a szombatot a világnak, hogy az embert örökké emlékeztessék, hogy Isten hat nap alatt teremtette a világot. A hetediken, pedig megnyugodott, és megáldotta a lényeket, akiket teremtett, hogy mint igaz, élő Istenre emlékezzenek.
Nagy hatalommal szabadította ki népét Egyiptomból, hogy megtarthassák az Édenben adott törvényt. A fáraó hiába vetette meg a sarkát.

9T 98.A harmadik angyal üzenete. – Utasítást kaptam, hogy üzenetünknek újra hatalmasan el kell jutnia a keleti államok nagyvárosaiba. Kelet számos nagyvárosában az 1844-es mozgalom idején hirdették az első és a második angyal üzenetét. Ránk, Isten szolgáira bízták a harmadik angyal üzenetét, a betetőző üzenetet, vagyis azt, hogy népét készítsük elő királyunk eljövetelére. Minden igyekezetünket latba vetve, mindenkinek tudomására kell hoznunk az igazságot, aki hajlandó meghallgatni. Sokan vannak, akik hajlandók lennének. A nagyvárosok széltében-hosszában akadnak Istennek becsületes emberei, akiket érdekel, hogy mi az igazság.
Az idő rövid. Az Úr elvárja, hogy az ügyével összefüggő összes dolgokat rendbe hozzuk. Azt kívánja, hogy a figyelmeztetést és a meghívó üzenetét olyan messzire juttassuk el, amennyire csak hírnökei el tudják vinni. Terveinkbe nem szabad semmit se belevinnünk, ami hátráltatná az üzenet haladását. „Ismételjétek el az üzenetet, az üzenetet ismételjétek el!” – ezt mondták nekem újra meg újra. Mond meg népemnek, hogy ismételjék el az üzenetet ott, ahol azt már hirdették, ahol gyülekezet-gyülekezet után foglal állást az igazság mellett, s ahol Isten ereje hatalmasan tanúskodott az üzenet mellett.

 

NK 407-8.A harmadik angyal üzenete. – Az ősi Izrael történelme megdöbbentően szemlélteti az adventhivők közösségével történteket. Isten éppúgy vezette népét az adventmozgalomban, mint Izrael Egyiptomból kivonuló fiait. A nagy csalódás megpróbálta a várakozók hitét, miként a zsidókét a Vörös-tengernél. Ha továbbra is bíztak volna abban a kézben, amely a múltban vezette őket, meglátták volna Isten szabadítását. Ha mindazok, akik az 1844-es mozgalomban vállvetve munkálkodtak, elfogadták volna a harmadik angyal üzenetét is, és a Szentlélek erejével hirdették volna, az Úr hatalmas dolgokat tett volna általuk. Fényözön áradt volna a világra. A föld lakossága már évekkel ezelőtt meghallotta volna az intő üzenetet, a munka befejeződött volna, és Krisztus eljött volna, hogy népét megváltsa.

1T 337.A harmadik angyal üzenete. – K. vén nem tudja, hogy ilyen lelkület lakik benne. Egyesíti erejét a sárkány seregével, ellenzi Isten parancsolatainak és a Jézus hitének megtartóit. Nagy küzdelem áll előtte. A szombatról ugyanaz az álláspontja, mint a hetednapi baptistáké. Válaszd el a szombatot az üzenetektől és rögtön erejét veszítik. De mikor a harmadik angyal üzenetével kapcsolódik össze, olyan hatalom kíséri, amely meggyőzi a hitetleneket és kételkedőket, és hatalommal hozza ki őket, hogy álljanak, éljenek, növekedjenek és virágozzanak az Úrban. Ideje, hogy Wisconsiban megtalálja álláspontját. „Ki tart az Úrral?” a hűségeseknek, a tapasztaltaknak ezt kell kiállniuk minden helységben. Isten elvárja, hogy kijöjjenek és elszakadjanak a különböző hatásoktól, ami elválasztja őket egymástól és az igazság nagy alapzatától, melyre Isten az ő népét vezeti.

2Szem 99-100.A harmadik angyal üzenete. – Közel és távol egyaránt a harmadik angyal figyelmeztető üzenetét kell Isten népe elé tárni. Akik törekednek ennek az üzenetnek a megértésére, azokat az Úr nem fogja arra késztetni, hogy bibliaalkalmazási módszerük által aláássák az alapot és kidöntsék helyükről hitüknek azon oszlopait, melyek odáig segítették a hetednapi adventistákat, ahol most vannak. Azok az igazságok, amelyek sorjában megnyíltak előttünk, miközben az Isten Igéjében feltárt prófécia vonalán továbbhaladunk, ma is szent és örökkévaló igazságok. Akik lépésről lépésre követték és átélték múltunk történetét, felismerve az igazság láncolatát a próféciákban, készek voltak engedelmeskedni a világosság minden egyes sugarának. Imádkoztak, böjtöltek, kutattak, és elrejtett kincsként ástak az igazság után, és tudjuk, hogy a Szentlélek vezetett és tanított minket. Sok elméletet hirdettek, amelyek hasonlítottak az igazságra, de annyira keveredtek a rosszul alkalmazott és félremagyarázott igehelyekkel, hogy veszélyes tévedéseket eredményeztek. Nagyon jól tudjuk hogyan alapozódott meg minden oldala az igazságnak és erre Isten Szentlelke adta pecsétjét. Közben szüntelen ilyen hangok szóltak: „Nálam az igazság! Gyere és kövess!” Isten azonban így figyelmeztetett: „Nem küldöttem e prófétákat, de ők futottak, nem szólottam nékik, mégis prófétáltak” (Jer 23,21).
Az Úr útmutatásai egyértelműek voltak, s csodálatos kinyilatkoztatásokat kaptunk az igazságról. Mennyei Urunk Istenünk pontról pontra alapozta meg az igazságokat. Ami akkor igazság volt, az igazság ma is. De még mindig nem szűntek meg a hangok: „Itt az igazság! Új világosságot kaptam!” A próféciák szerint azonban ezek az új világosságok az Ige helytelen alkalmazásának következményei, melyek sodrásba kényszerítik Isten népét, de nem biztosítanak számukra horgonyt, amibe kapaszkodhatnának. Az Ige tanulmányozója a világosság élő közvetítője lehet, ha megragadná azokat az igazságokat, amelyet népe vezetésekor Isten feltárt, és értelmezné, megemésztené és a gyakorlati életbe átvinné azokat. Azok azonban, akik új elméletek kigondolásán fáradoznak, összekeverik az igazat és a hamisat, és miután megpróbálták a figyelem központjába hozni azokat, nyilvánvalóvá vált, hogy lámpásukhoz nem az Isten oltáráról vették a lángot, s az kialudt a sötétségben (1896, 31. kézirat).

2Szem 140.A harmadik angyal üzenete. – Az Isten Fia nyílvános szolgálatát megelőző üzenet így hangzott: Térjetek meg vámszedők, térjetek meg farizeusok és sadduceusok „mert elközelített a mennyeknek országa” (Mát 3,2). Üzenetünk nem lehet a „béke biztonság” (1Thess 5,3) üzente. Mint népnek, mely hiszi, hogy Krisztus hamarosan eljön, feledatunk, hogy hirdessük az üzenetet: „Készülj Istened elé” (Ámos 4,12). Emeljük magasra a mércét és hirdessük a harmadik angyal üzenetét, vagyis Isten parancsolatait és Jézus hitét.

FE 113.A harmadik angyal üzenete. –

FE 208-9.A harmadik angyal üzenete. –

14MR 158-9.A harmadik angyal üzenete. –

10MR 218.A harmadik angyal üzenete. –

18MR 27.A harmadik angyal üzenete.