JÉ 105. – Bárány. – Amikor János Jézusra mutatott, mint Isten Bárányára, a Messiás munkája új megvilágításba került. A próféta gondolatai Ésaiás szavaira terelődtek: „Mint bárány, mely mészárszékre vitetik” (Ésa 53:7). A rákövetkező hetekben János újult érdeklődéssel tanulmányozta az áldozati szolgálattal kapcsolatos próféciákat és tanításokat. Nem tudta világosan megkülönböztetni Krisztus munkájának két szakaszát - a szenvedő áldozatot és a győztes királyt -, de tudta, hogy eljövetele mélyebb jelentőséggel bír, mint amit a papok vagy a nép felfoghatnak. Amikor megpillantotta Jézust a tömegben, - amint visszatért a pusztából -, bizalommal nézett rá, azt hitte, hogy jelt ad a népnek, kinyilvánítja igazi lényét. Szinte türelmetlenül várta, hogy hallhassa a Megváltót, amint bejelenti küldetését, de nem hangzott el szó, nem adatott jel. Jézus nem válaszolt Keresztelő János reá vonatkozó bejelentésére, hanem elvegyült János tanítványai között, nem adott külső bizonyítékot különleges munkájáról, és semmit sem tett, hogy észrevetesse magát.

JÉ 30. – Bárány. – A templomban napról napra elvégezték az Isten Bárányára mutató reggeli és esti áldozatokat, de még ott sem készültek fogadására.

7BC 980. – Akiknek homlokán írva vala az ő Atyjának neve. – A nagy küzdelem vitájában két csoport alakul ki. „Akik imádják a fenevadat és képét” s felveszik jelét; másrészt, akik az élő Isten pecsétjét nyerik el, akiknek az Atya neve lesz homlokára írva. Ez nem lesz látható jel.” (ST 1899. nov.1).

6BC 1117-18. – Akiknek homlokán írva vala az ő Atyjának neve. – A Szentlélek hatalmas ereje az ember jellemének teljes átalakulását eszközöli ki, Jézus Krisztusban új teremtménnyé teszi őt. Mikor az ember megtelt a Szentlélekkel, minél súlyosabb próbára és vizsgára kerül, annál világosabban bizonyítja, hogy ő a Krisztus képviselője. A lelkében élő béke látható az arcán. Szavai, tettei Krisztus szeretetét fejezik ki. Nem törekszik magas polcra. Lemondott önzéséről. Jézus neve áll mindenen, amit mond, amit tesz.
Emlegethetjük a Szentlélek áldásait, de ha elő nem készítjük magunkat befogadására, mit érnek számunkra cselekedeteink? Törekszünk-e minden erővel elérni Krisztusban a felnőttek termetét? Keressük-e teljességét, szüntelenül előrenyomulva az elénk állított cél felé – Krisztus jellemének tökéletességére? Mikor az Úr népe megüti ezt az értéket, az Úr elpecsételi őket homlokukon. Krisztusban a Szentlélekkel teljesen beteljesedettek lesznek, s jegyző angyal kijelenti: „Elvégeztetett” (HR 1902. Jún. 10).

7BC 978. – Akiknek homlokán írva vala az ő Atyjának neve. – Akiknek a mindenható Isten pecsétje van a homlokukon, mellékesnek tekintik a világot és a világ örömeit (RH 1897. Júl. 13).

7BC 969-70. – Akiknek homlokán írva vala az ő Atyjának neve. – Akik kijöttek a világból, hogy szavaikkal és viselkedésükkel elkülönüljenek tőlük, akik megértik, hogy megtisztelés Isten jegyét viselni, azoknak erőt ad Isten fiaivá válni. Az Úr olyan embereket kíván, akikre számítani lehet. Senki sem lép be a fenti udvarokba, aki nem viseli magán Isten jelét. Akik a bűn által megátkozott földön szent alázatossággal magukon viselik a jelet, és megtiszteltetésnek tekintik azt, azokat Krisztus elismeri és megtiszteli a fenti udvarokban (1903, 125. levél).
Akiben megvan ez a reménység, az mind megtisztítja magát, amiképpen Ő is tiszta. Nemsokára Isten minden gyermeke magán viseli az Ő pecsétjét. Bárcsak rá lenne már helyezve homlokunkra! Ki tudná elviselni azt a gondolatot, hogy amikor az angyal elpecsételi Isten szolgáit az ő homlokukon, akkor elmegy mellette (RH 1889. máj. 28).

NO 24. – Akiknek homlokán írva vala az ő Atyjának neve. – Isten minden embert csak annyira tud felhasználni, amennyire Lelkével betöltheti a lélek templomát. Isten csak az Ő képmását tükröző munkát fogadja el. Követőinek – megbízatásuk hitelesítéseként – magukon kell viselniük a menny örökkévaló alapelveinek kitörölhetetlen jegyét.

CS 46. – Akiknek homlokán írva vala az ő Atyjának neve.

PK 591. – Akiknek homlokán írva vala az ő Atyjának neve. – Amikor Isten előtt népe gyötrődik és tiszta szívért könyörög, felhangzik a parancs: „Vegyétek le róla a piszkos ruhát,” - és ezek a bátorító szavak hallatszanak: „Nézd! Elvettem a bűnödet, és díszes ruhába öltöztetlek téged” (Zak 3:4). Isten ráhelyezi Krisztus igaz voltának makulátlan, tiszta palástját megpróbált, megkísértett, hűséges gyermekeire. A megvetett maradék dicsőséges ruhába öltözik, és a világ romlottsága soha többé nem mocskolja be. Nevük bent marad az élet könyvében, amely a Bárányé. A korszakok hűségesei közé sorolja őket a menny. Ellenálltak a csaló mesterkedéseinek. Sárkány dühe nem térítette el őket hűségüktől. Most örökre biztonságban vannak a kísértő cselfogásaitól. Isten a bűn szerzőjét terheli meg bűneikkel. „Tiszta süveg” van fejükön.
Mialatt Sátán hangoztatja vádjait, szent angyalok járnak-kelnek láthatatlanul, s a hűségesekre helyezik az élő Isten pecsétjét. Homlokukon az Atya nevével a Sion hegyén állnak a Báránnyal. A trón előtt éneklik az új éneket, amelyet senki nem tanulhat meg, csak a földről megváltott száznegyvennégyezer. „...ezek követik a Bárányt, ahová megy, ezek vétettek meg áron az emberek közül első zsengéül az Istennek és a Báránynak, és szájukban nem találtatott hazugság: ezek feddhetetlenek” (Jel 14:4-5).

1SM 66. – Akikne homlokán írva vala az ő Atyjának neve. – A következő „kihagyás” így olvasható: „Testvérek, áldjuk az Urat azért a különleges alkalomért, ami az élő Isten pecsétjét viselőknek adatott.” Ebben semmi olyan nincs, amit ma ne így gondolnánk. Ha segítségül hívjuk nyomtatott írásainkat, azok megmutatják azt a hitünket, miszerint az élő igazak a próbaidő lezárulása előtt el fogják nyerni Isten pecsétjét, és azt is, hogy ezek különleges dicsőségnek örvendhetnek majd Isten országában.

SD 370. – Akiknek homlokán írva vala az ő Atyjának neve. – (Jel 3,12)Minden embernek egyetlen reménysége Jézus Krisztusban rejlik… A tiszta és a szent ruhát nem azért készítették, hogy bárki magára vegye a Városba való beléptekor. Mindazok, akik beléptek már magukon viselik Krisztus igazságosságát és Isten neve látható lesz az ő homlokukon. Amit az apostol látomásban látott, az a név jelkép, és az Isten minden törvényének értelemmel való hűséges engedelmességet jelképez.
A küzdelem, amit át kell élnünk az utolsó lesz ezen a világon. Most a küzdelem kellős közepén vagyunk. Két fél küzd a hatalomért. Ebben a küzdelemben nem lehetünk semlegesek. Vagy az egyik vagy a másik oldalra kell állnunk. Ha Krisztus oldalára állunk, ha a világ előtt szakkal és tettekkel leismerjük Őt, élő tanújelét adjuk annak, hogy kit választottunk. Bizonyítékét adjuk, hogy Őt szolgáljuk és dicsőítjük. A Föld történetének a fontos idejében, nem engedhetjük meg magunknak, hogy bárkit is két közben hagyjuk arról, hogy kinek az oldalán állunk.

TM 446. – Akiknek homlokán írva vala az ő Atyjának neve. – Ugyanaz az angyal, aki Sodomát meglátogatta, figyelmeztet: „Mentsd meg életedet!” Isten haragjának poharait mindaddig nem tölthetik ki, hogy a gonoszokat és műveiket megsemmisítsék, amíg Isten egész népe felett az ítélkezés be nem fejeződött, s amíg mind az élők mind az elhunytak sorsa felett nem döntöttek. Ám miután a szentek elpecsételtettek az élő Isten pecsétjével, választottainak egyénenként továbbra is megpróbáltatásokkal kell küzdeniük. Szenvedések várnak ránk, ám a tüzes kemencét őrzi Annak a szeme, Aki az aranyat nem engedi megsemmisülni. Istennek kitörölhetetlen pecsétje van rajtuk. Isten mondja, hogy saját nevét viselik. Az Úr körülzárta őket. Rendeltetésüket előírta: „ISTEN. ÚJ JERUZSÁLEM.” Istennek saját tulajdonát képezik.
Vajon ezt a pecsétet rányomja-e lelkileg tisztátalanokra, a paráznákra, a házasságtörőkre. Férfiakra, akik felebarátaik feleségét kívánják? Válaszoljatok magatok a kérdésre. Vajon jellemem megfelel-e a kívánalmaknak, nevezetesen, hogy útlevelet kapjak azokba a hajlékokba, amelyeket Krisztus készített az alkalmasak számára? Csak megszentelt jellemmel léphetünk be oda.

2SG 32. – Ővele száznegyvennégyezren.

5T 752-53. – Ővele száznegyvennégyezren. – Lepergette János előtt a gyülekezetnek a világi hatalmakkal vívott utolsó küzdelemit, de azt is megengedte neki, hogy lássa a hűségesek végső győzelmét és szabadulását. János szemtanúja volt a gyülekezetnek a fenevaddal és képével vívott élethalál harcának, s azt is látta, hogy elrendelték, hogy mindenki halálbüntetés terhe mellett köteles imádni a fenevadat. De túltekintve a harc zaján és füstjén, sokaságot látott állni a Báránnyal a Sión hegyén, akik a fenevad bélyege helyett az „Atya nevét viselik homlokukon.” S ismét látta azokat, akik legyőzték a fenevadat és annak képét és nevének számát, ott álltak hárfákkal az üveg tengeren. Mózesnek és a Báránynak énekét énekelték.

1T 68-69. – Ővele száznegyvennégyezren. – Útközben másik csoporttal találkoztunk, akik szintén a hely dicsőségén legeltették szemüket. Ruhájuk vérrel szegélyezett volt. Koronájuk tündöklő, ruhájuk hófehér. Miután köszöntöttük őket, megkérdeztem Jézust, kik ezek. Azt felelte, hogy vértanúk, akiket miatta öltek meg. Velük volt a kicsinyek megszámlálhatatlan sokasága is. Az ő ruhájukon is vörös szegély. Sión hegye már előttünk emelkedett. A hegy tetején dicső templom és a hegy mellett még hét hegy, lejtőjükön rózsák és liliomok virítottak. Láttam, ahogy a kicsinyek másztak, vagy ha akartak, kis szárnyukon repültek fel a hegy tetejére. Hervadhatatlan virágot szedtek. A templom körül sokfajta fa díszlett – puszpáng, fenyő, ezüstfenyő, olajfa, mirtusz, gránátalma és fügefa hajolt meg érett fügéknek súlya alatt. Ezek dicsőségessé tették a helyet. S mikor készültünk belépni a templomba, Jézus felemelte szép hangját, és így szólt: „Ide csak a 144.000 jöhet be,” - és mi felkiáltottunk: „Alleluja!”

7BC 978. – Ővele száznegyvennégyezren. – János Bárányt látott a Sión hegyén s vele száznegyvennégyezret az Atya nevével homlokukon. Rajtuk látható a menny jegye, ezek Isten képmását tükrözik. Telve vannak világossággal és a Szentnek dicsőségével. Ha homlokunkon szeretnénk látni Isten képmásának jelét, el kell különülnünk minden bűntől: elhagynunk minden gonosz utat, majd Krisztusra hagynunk ügyünket. Míg félelemmel és rettegéssel munkáljuk üdvösségünket, Isten munkálja bennünk, mind az akarást, mind a véghezvitelt jókedvéből (RH 1889. márc. 19).

Miért említi ezeket így külön? Mivel az egész világ előtt kell kiállniuk a csodálatos igazsággal, elviselni ellenállásukat, s miközben ez ellen küzdenek, ne feledjék, hogy ők Isten fiai és leányai, hogy bennük Krisztusnak kell kialakulnia a dicsőség reménységének (1888, 13. kézirat).

1Szem 166. (7BC 978) – Ővele száznegyvennégyezren. – Krisztus szavai szerint lesznek olyanok a gyülekezetben, akik majd mesékkel és feltevésekkel állnak elő, holott Isten nagyszerű, felemelő és nemesítő igazságokat adott, melyeket mindenkor az értelem kincsesházában kellene őriznünk. Amikor emberek magukévá teszik ezt vagy azt az elméletet, amikor valami olyasmire kíváncsiak, amit nem szükséges tudniuk, akkor Isten nem vezeti őket. Nem Isten terve, hogy az emberek valami olyat hirdessenek, amit feltételezniük kell, amit az Ige nem tanít. Nem Isten akarata, hogy követői összeütközésbe kerüljenek olyan kérdések kapcsán, melyek nem hatnak építőleg, mint például az, hogy kik alkotják majd a száznegyvennégyezret. Ezt Isten választott népe rövid időn belül kétséget kizáróan tudni fogja.
Testvéreim! Értékeljétek és tanulmányozzátok az Istentől számotokra és gyermekeitek számára adott igazságokat! Ne töltsetek időt olyan dolgok kutatásával, melyekből nem származhat lelki hasznotok! „Mit kell tennem, hogy elnyerjem az örök életet?” (Lk 10:25) - ez a kérdés mindennél fontosabb. A válasz pedig tisztán hangzik: „A törvényben mi van megírva? Mint olvasod?” (26. Kézirat, 1901.)

3T 266. – Ővele száznegyvennégyezren.  – Isten igaz népe, akiknek az Úr munkájának lelkülete él és akik szívükön viselik az emberek üdvösségét, azok mindig is valóságos, vétkes jellegében tekintik a bűnt. Mindig a bűnökkel való megbízható és egyenes bánásmód mellett állnak ki, hiszen ezek könnyen körülzárással fenyegetik Isten népét. Különösen a gyülekezet záró munkájánál, annak az igazán hívő tömegnek az elpecsételése idején, akiknek szeplőtelenül kell helytállniuk az Isten trónja előtt, különösen akkor érzik át a legmélyebben Isten hitvalló népének helytelen tetteit. A látomások szemléltetése erős színekkel ecseteli ezt, mikor annak a hat férfinak jelképében végbemenő utolsó mozzanatokról ír, akiknek öldöklő szerszám volt a kezében. Az egyik fehér ruhába öltözött, az oldalán meg íróeszközök voltak. Az Úr így szólt hozzá: „És monda az Úr néki: Menj át a város közepén, Jeruzsálem közepén, és jegyezz egy jegyet a férfiak homlokára, a kik sóhajtanak és nyögnek mindazokért az utálatosságokért, a melyeket cselekedtek annak közepében” (Ez 9,4).

LS 110-111. – Ővele száznegyvennégyezren. – New York állam nyugati részében az első általános összejövetelt augusztus 18-án Arnold Dávid testvér csűrében tartottuk, kb. 35-en voltunk jelen - barátaink, kiket az állam e részében össze lehetett hívni. Közöttük azonban még kettő sem akadt, kinek hite megegyezett volna. Egyesek komoly tévedések mellett kardoskodtak és mindegyik buzgón kitartott nézetében, az Írással megegyezőnek jelentve ki azokat.
Egy testvér azt tanította, hogy a Jelenések 20-as fejezetében lévő 1000 esztendő már elmúlt és a 144.000, kiket a Jelenések 7, és 14. fejezete említ, azok, kik Krisztus feltámadásakor felébresztetnek.