NK 381. – Mert szüzek. – A példázatban azok, akik a vőlegény érkezésekor „készen valának, bemenének ővele a menyegzőbe.” A vőlegény - e kép szerint - a menyegző előtt jön. A menyegző azt a jelenetet szimbolizálja, amikor Krisztus átveszi országát. A Szent Várost, az Új Jeruzsálemet, amely Isten országának fővárosa és jelképe, az angyal „menyasszony”-nak, „a Bárány feleségé”-nek nevezi. Az angyal ezt mondja Jánosnak: „Jer, megmutatom néked a menyasszonyt, a Bárány feleségét.”  „Elvive engem lélekben” - mondja a próféta -, „és megmutatá nékem azt a nagy várost, a szent Jeruzsálemet, amely Istentől szállott alá a mennyből” (Jel 21:9-10). Világos tehát, hogy a menyasszony a Szent Várost jelképezi, a szüzek pedig, akik kimennek a vőlegény elé, az egyházat szimbolizálják. A Jelenések könyvében a menyegzői vacsora vendégei: Isten népe (Jel 19:9). Ha vendégek, nem lehet menyasszonyként is ábrázolni őket.

KP 281. – Mert szüzek. – Amint Krisztus ott ült a vőlegényre váró csapatot figyelve, elmondta tanítványainak a tíz szűz történetét, a látottakkal illusztrálva azt, amit egyháza át fog élni közvetlen második eljövetele előtt.
A várakozók két csoportja azt a két csoportot ábrázolja, amely vallja, hogy várja Urát. Krisztus azért nevezi őket szüzeknek, mert tiszta hitet vallanak.

7BC 978. – Mert szüzek. – (Jel. 14,1-4.) Ez ecseteli Isten népének jellemét ezen utolsó napokra (1903, 139. kézirat).

KP 149. – Akik követik a Bárányt, valahová megy. – Az evangélium vacsorájára szóló meghívást azonban csak akkor fogadjuk el, ha evilági érdekeinknél többre értékeljük azt, hogy Krisztus felruház minket a maga igazságával. Isten odaadott mindent az emberért, és arra kéri, hogy a neki való szolgálatot helyezze minden önző, földi érdek elé. Isten nem fogadhat el megosztott szívet. Az a szív, amelyet földi kötelékek tartanak fogva, nem az Istené.
   E tanítás minden időre szól. Követnünk kell a Bárányt, bármerre megy! Legyen Ő a vezetőnk! Értékeljük minden földi barát társaságánál többre az Ő közelségét! Krisztus mondja: „Aki inkább szereti atyját és anyját, hogy nem engemet, nem méltó énhozzám; és aki inkább szereti fiát és leányát, hogy nem engemet, nem méltó énhozzám” (Mát 10: 37).

TM 149. – Akik követik a Bárányt, valahová megy. – Azt mondom, amit láttam, s ami igaz, nevezetesen, hogy jól irányított, kitartó igyekezettel több, sokkal több lelket vezethetnénk az igazság ismeretére. Oh, a vég közel! Ki áll készen Krisztusért, aki felkel trónjáról, hogy felöltse a bosszúállás ruháit? Kiknek neveit jegyezték be az élet könyvébe, amely a Bárányé? Csak azok nevei szerepelhetnek ott, akik követik a Bárányt, valahova megy. Vetkőzzétek le téves eszméiteket, jellemetek kifogásolható tulajdonságait. Ámde öltözzétek fel Krisztus életszentségének öltözékét. Hitet és szeretetet! Oh mennyire nélkülözik mindkettőt a gyülekezetek! A mennyei kereskedő tanácsolja nektek: „Végy tőlem tűzben megpróbált aranyat, hogy gazdaggá légy, és fehér ruhákat, hogy öltözeted legyen, és szemgyógyító írral kend meg a te szemeidet, hogy láss.” Isten mentsen meg attól, hogy akik területeinken az igét hirdetik, a bolond szüzekhez hasonlítsanak, akiknek ugyan voltak lámpáik, de nélkülözték a kegyelem olaját, ami a lámpában ég, és világít. Oh, több imádkozó evangélistára van szükségünk, - férfiakra, akikben él a szeretet által munkálkodó hit és megtisztítja a lelket. Hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni. Mennyire tökéletlen a hit a mi gyülekezeteinkben. Miért nem hisszük, hogy az Úr úgy tesz, ahogy megmondta?

TM 422. – Akik követik a Bárányt, valahová megy. – Kik tehát az Isten országának alattvalói? - Akik akaratát teljesítik. Szentségük, békességük és örömük van a Szentlélekben. Krisztus országának tagjai, Istennek fiai, nagy vállalkozásának társtagjai. Isten választottai, szent nemzetség, megtartásra való nép, hogy hirdessék Annak hatalmas dolgait, Aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívta ki őket. Ők a földnek sava, a világ világossága. Élő kövek, királyi papság. Jézus Krisztus munkatársai, akik követik a Bárányt, valamerre megy.

7BC 978. – Akik követik a Bárányt, valahová megy. – Az Úrnak népe van a földön, mely követi a Bárányt, bárhová megy. Megvannak az ezrei, akik nem hajtottak térdet a Baálnak. Ezek állnak majd vele a Sión hegyén. Előbb azonban a földön kell teljes fegyverzettel állniuk, készségesen fáradozva a pusztulásra készek megmentésén. Mennyei angyalok végzik e kutatást, s lelki tevékenységet követel meg a jelen igazságban hívőktől, hogy csatlakozzanak az angyalok munkájához.
Nem kell várnunk az eltávozásra, hogy Krisztust kövessük. Isten népe ide len megteheti ezt. Csak akkor fogjuk követni a Bárányt a mennyei udvarokban, ha előbb idelenn követtük Őt. Attól függ, hogy követni fogjuk-e Őt a mennyben, ha most megtartjuk parancsolatait. Ne neki-neki lendülve vagy szeszélyünk szerint kövessük csupán Jézust, amikor előnyünk van belőle.
Krisztus követését kell választanunk. Mindennapi életünkben kövessük példáját, amint a nyáj bizakodva követi pásztorát. Követnünk kell az érte való szenvedésben, minden lépésnél így szóljunk: „Ha megöl is, bízom benne.” Az Ő életgyakorlatának kell a mi életgyakorlatunkká lenni. S amint így törekszünk hasonlóvá válni hozzá s akaratunkat az Ő akaratával hozni összhangba, Őt fogjuk kinyilatkoztatni (RH 1898. ápr. 12).

JÉ 693. – Istennek és a Báránynak zsengéiül. – Földi szolgálata alatt Jézus életre hívott néhány halottat. Feltámasztotta a naini özvegyasszony fiát, és egy főembernek, név szerint Jairusnak a leányát és Lázárt. Ezeket azonban nem ruházta fel halhatatlansággal. Feltámadásuk után is még mindig alá voltak vetve a halálnak. Azok azonban, akik Krisztus feltámadásakor jöttek elő a sírjukból, már az örök életre támadtak fel. Vele együtt emelkedtek fel a halál felett aratott győzelmének bizonyságaiként, diadalemlékeiként. Ezek - mondotta Krisztus -, többé nem foglyai a Sátánnak, mert megváltottam őket. Hatalmam első gyümölcseiként kihoztam őket sírjukból, hogy velem legyenek ott, ahol én vagyok, és hogy soha többé ne lássanak halált, és ne tapasztaljanak szomorúságot.

NK 357. – Istennek és a Báránynak zsengéiül. – A páskabárány megölése Krisztus halálának előképe volt. Pál ezt mondja: „A mi húsvéti bárányunk, a Krisztus, megáldoztatott érettünk” (lKor 5:7). Az első zsenge kévéje, amelyet a páska ünnepén meglóbáltak az Úr előtt, Krisztus feltámadását előképezte. Pál, amikor az Úrnak és egész népének feltámadásáról beszél, ezt mondja: „Első zsenge a Krisztus, azután akik a Krisztuséi, az Ő eljövetelekor” (1Kor 15:23). Miként a meglóbált kéve, amely az aratás előtt betakarított első érett gabonatermés volt, úgy Krisztus is az első zsengéje azoknak a megváltottaknak, akiket majd a nagy aratáskor Isten feltámaszt, és begyűjt csűrébe.