UL 371. – Féljétek az Istent.

ST 1895 ÁPR. 18. – Féljétek az Istent.

3MR 67-68. – Féljétek az Istent.

CSW 165. – Féljétek az Istent.

7BC 979. – Néki adjatok dicsőséget. – Istennek adunk dicsőséget, ez jellemünkben az Ő jellemének kinyilatkoztatása, s ezzel tesszük Őt ismerté. Bármi módon is tesszük ismerté az Atyát, vagy a Fiút, Istent dicsőítjük meg (1890, 16. kézirat).

4BC 1184. – Eljött az ő ítéletének órája. – Korunkban, közvetlen Krisztus második eljövetele előtt Isten embereket hív, akik népet fognak felkészíteni, az Úr nagy napjára. Ma is pontosan olyan munka vár elvégzésre, amilyet János végzett. Az Úr üzenetet adott népének választott eszközein át, s elvárja, hogy valamennyien hallgassanak a küldött intésekre és figyelmeztetésekre. Krisztus nyilvános szolgálatát megelőző üzenet ez volt: Térjetek meg vámszedők és bűnösök, térjetek meg farizeusok és szadduceusok, mert elközelített az Isten országa. Üzenetünk ne a béke és biztonság üzenete legyen. Mint Krisztus közeli megjelenésében hívő népnek, határozott üzenetet kell hordoznunk: „Készülj Istened elé.”
Üzenetünk legyen olyan közvetlen, mint Jánosé volt. János királyokat dorgált meg gonoszságukért. Bár életét veszélyeztette, mégsem engedte az igazságot elhalni ajkán. Nekünk is hűségesen kell ma végeznünk intésünket.
A csaknem általános hitehagyásnak mai időszakában Isten felszólítja hírnökeit, hogy Illés lelkületével és erejével hirdessék törvényét. Amint János, Jézus első eljövetelére készítve a népet, a tízparancsolatra hívta fel figyelmüket, úgy kell nekünk is határozott hangon hirdetnünk az üzenetet: „Féljétek az Istent, mert eljött az Ő ítéletének órája.” Illés prófétát és Keresztelő Jánost jellemző komolysággal törekednünk kell elkészíteni az utat Krisztus második eljövetelére (Szombatiskolai munkás 1905. márc. 21).

PK 445. – Eljött az ő ítéletének órája. – Ma Istentől megbízott hírnökök Illés és Keresztelő János lelkével és erejével felhívják az ítéletre megérett világ figyelmét a kegyelemidő utolsó óráival, és Krisztus Jézusnak, a királyok Királyának és urak Urának megjelenésével kapcsolatosan hamarosan bekövetkező ünnepélyes eseményekre. Isten nemsokára megítél minden embert e testben véghezvitt tettei alapján. Eljött Isten ítéletének órája, és földi egyháza tagjainak ünnepélyes kötelessége, hogy figyelmeztesse az örök pusztulás határán állókat. E széles világon mindenki előtt - aki csak figyel rájuk - világossá kell tenniük a most folyó nagy küzdelemben megtámadott, kockán forgó elveket, amelyektől az egész emberiség sorsa múlik.

PK 174. – Eljött az ő ítéletének órája.  – Isten ezt üzeni ma a föld lakóinak: „Azért legyetek készen ti is; mert amely órában nem gondoljátok, abban jő el az embernek Fia” (Máté 24,44). A társadalomban, különösen a nagy városokban uralkodó állapotok hirdetik, hogy eljött Isten ítéletének órája, és hogy minden földi dolog vége közeleg. A korszakok váltságának küszöbén állunk. Isten ítéletei gyorsan egymás után fognak következni – tűz, árvíz, földrengés, háború és vérontás formájában. Ne lepődjünk meg a nagy és meggyőző események láttán, mert a kegyelem angyala nem maradhat itt már sokáig, hogy védje a megátalkodottakat!
„Mert íme az Úr kijön helyéről, hogy meglátogassa a föld lakóinak álnokságát, s felmutatja a föld a vért, és el nem fedi megöletteit többé” (És. 26,21). Isten haragjának viharfelhői sűrűsödnek, és csak azok fognak megállni, akik kegyelemből fakadó hívását engedelmesen fogadják – mint ahogy Ninive lakói tették Jónás prédikálására -, és megszentelődnek a menny Urának törvényei iránti engedelmesség által. Csak az igazak rejtőzhetnek el Krisztussal Istenben, amíg a pusztítás áthalad.

PK 444. – Eljött az ő ítéletének órája. – Isten egyháza egészen a befejezésig, szabadon viheti előre, az elveszett ember megváltásának isteni tervét. Hosszú századokon át Isten népét korlátozták szabadságában. Nem hirdethette az evangéliumot a maga tisztaságában. A legszigorúbb büntetésekkel sújtották azokat, akik merészelték áthágni az emberi rendelkezéseket. Ennek következtében az Úr nagy erkölcsi szőlőskertje majdnem teljesen parlagon hevert. Az emberek nélkülözték Isten Igéjének világosságát. Félő volt, hogy a tévelygés és babona sötétsége elfeledteti az igaz vallás nyújtotta ismeretet. Isten földi egyháza olyan fogságban volt e sokáig tartó, könyörtelen üldözés idején, mint Izráel volt a babiloni száműzetésekor.
Hála Istennek, hogy egyháza nincs már szolgaságban. A lelki Izrael visszakapta azokat a kiváltságokat, amelyekben Isten népe Babilonból való szabadulása után részesült. A föld minden részén férfiak, és nők szívét érinti a mennyből küldött üzenet, amelyről a látnok János prófétálta, hogy Krisztus második jövetele előtt fogják hirdetni: „Féljétek az Istent és adjatok neki dicsőséget, mert eljött ítéletének órája” (Jel 14:7).

KP 152. – Eljött az ő ítéletének órája. „János a Jelenések könyvében megjövendöli, hogy közvetlen Krisztus második eljövetele előtt az evangéliumot hirdetni fogják. Lát egy "angyalt az ég közepén repülni, akinél vala az örökkévaló evangélium, hogy a föld lakosainak hirdesse az evangéliumot, és minden nemzetségnek és ágazatnak, és nyelvnek és népnek, ezt mondván nagy szóval: „Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget; mert eljött az Ő ítéletének órája” (Jel 14: 6-7).
Miután felhangzik a figyelmeztetés, hogy eljött az ítélet ideje, és megszólalnak a hozzá kapcsolódó kinyilatkoztatások, a prófécia szerint eljön az Emberfia az ég felhőiben. Az ítélet idejének meghirdetése egyben Krisztus közeli eljövetelének hirdetése is. Ez a szózat az örökkévaló evangélium. Krisztus második eljövetelének hirdetése, a második advent közelségének hírüladása tehát az evangéliumi üzenet lényeges része.
A Biblia kinyilatkoztatja, hogy az utolsó napokban az embereket teljesen lekötik az evilági dolgok: az élvezetek hajszolása és a pénzszerzés. Az örök valóságokkal szemben pedig vakok lesznek. Krisztus ezt mondja: „Amiképpen a Noé napjaiban vala, akképpen lesz az ember Fiának eljövetele is. Mert amiképpen az özönvíz előtt való napokban esznek és isznak vala, házasodnak és férjhez mennek vala, mind ama napig, amelyen Noé a bárkába méne, és nem vesznek vala észre semmit, mígnem eljöve az özönvíz és mindnyájukat elragadá, akképpen lesz az ember Fiának eljövetele is” (Mt 24: 37-39).
Éppen így van ma is. Az emberek vad hajszát folytatnak a nyerészkedésért. Önzően szórakoznak, mintha nem is volna Isten, sem menny, sem pedig örök élet. Noé korában Isten azért figyelmeztette az embereket az özönvíz bekövetkezésére, hogy rádöbbenjenek gonoszságukra, és megtérjenek. Hasonlóképpen a Krisztus második eljöveteléről szóló tanításnak is az a célja, hogy az embert kiragadja a földi dolgok hálójából, és ráirányítsa figyelmét az örök valóságokra, hogy meghallja, amikor meghívja asztalához.

CS 39. – Eljött az ő ítéletének órája.

TM 234-35. – Eljött az ő ítéletének órája. – A szemlélők nem vesznek észre semmi különbséget, ámde Valaki mondta, hogy emberek ne szaggassák ki a konkolyt, nehogy azzal együtt a búzát is kiszaggassák. Növekedjenek együtt az aratásig. Akkor majd az Úr elküldi aratóit, hogy gyűjtsék össze a konkolyt, kötözzék csomókba, hogy megégettessék, a búzát azonban gyűjtsék be a mennyei csűrökbe. Az ítélkezés ideje igen komoly, ünnepélyes időszak, amikor az Úr összegyűjti övéit a konkoly közül. Ugyanegy család tagjai szétválasztatnak. Az igazakat megjelölik. „Tulajdonommá lesznek és kedvezek nekik, amint ki-ki kedvez a maga fiának, aki szolgálja őt.” Akik engedelmeskedtek Isten parancsolatainak, egyesülnek a szentek seregével a dicsőségben, belépnek a kapukon keresztül a városba, s joguk lesz az életnek fájához. Az egyik felvétetik. Neve szerepel az élet könyvében, míg volt társainak mindörökre távozniuk kell Isten közeléből.

5T 83-84. – Eljött az ő ítéletének órája. – A gyülekezet nem mérheti magát a világhoz, vagy az emberek véleményéhez, sem pedig ahhoz, amilyen valamikor volt. Ahhoz kell mérni hitét és a világban elfoglalt állását, ahogyan most állnak, amilyen lehetett volna, ha szüntelenül előre és felfelé haladtak volna. A szenthely mérlegén mérik le majd a gyülekezetet. Ha nem felel meg jelleme és lelki állapota az áldásoknak és előnyöknek, melyeket Isten rájuk ruházott, akkor híjával találják majd. A fény tisztán és határozottan ragyog az ösvényre, s az 1882-ben kapott világosság elszámolásra vonja őt. Ha nem használja ki képességeit, ha gyümölcsei nem tökéletesek az Isten előtt, ha világossága sötétséggé változott, akkor valóban híjával fogja találni a gyülekezetet. Nyilvánvaló, hogy nem úgy tekintjük állapotunkat, ahogyan Isten látja. Látunk, de nem érzékelünk; hallunk, de nem értjük meg; s nemtörődömök vagyunk, mintha nappal felhő, éjjel pedig tűzoszlop lebegne szenthelyünk felett. Valljuk, hogy ismerjük az Istent, s hiszünk az igazságban, tetteinkkel mégis megtagadjuk Őt. Cselekedeteink homlokegyenest ellenkeznek az igazság és az igaz tettek elveivel, pedig állítjuk, hogy azok igazgatnak minket.

2SAT 184. – Imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, és a tengert és a vizek forrásait.

NK 390. – Imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, és a tengert és a vizek forrásait. – A szombatnak, mint a teremtés emlékünnepének az az igazi jelentősége, hogy állandóan arra emlékeztet, miért is illeti Istent imádat. ’Azért, mert Ő a Teremtő, mi pedig teremtményei. ’A szombat tehát Isten imádásának éppen a gyökerét érinti, mert semmi más intézmény nem tanítja ezt a nagy igazságot ilyen meggyőzően. Isten imádásának igazi alapját - nem csupán a hetedik napinak, hanem minden istentiszteletnek - a Teremtő és teremtményei közötti különbségben kell megkeresni. Ez a nagyszerű tény soha nem fakulhat meg, és ezt sohasem szabad elfelejteni. ’ Isten az Édenben azért rendelte el a szombatot, hogy az embert állandóan emlékeztesse erre az igazságra. Ameddig Istent azért imádjuk, mert Ő a teremtő, addig a szombat lesz ennek a jele és emlékeztetője. Ha a szombat egyetemes ünnep lett volna, az ember értelmével és szívével felfogta volna a Teremtőt, akit tisztelet és imádat illet, és soha senki nem lett volna bálványimádó, istentagadó vagy hitetlen. A szombat ünneplése az igaz Istenhez való hűségünk jele, ahhoz az Istenhez, „Aki teremtette a mennyet és a földet, és a tengert és a vizek forrásai.” Tehát az Isten imádására és parancsolatai megtartására felszólító üzenet a negyedik parancsolat megtartására különös súllyal szólít.

Ev 84. – Az első angyal üzenete. – Arról elmélkedtem, hogy volt az, amikor az első angyal hangos kiáltása lett Portlandban és Bostonban hirdetve. Ehhez az erőfeszítéshez kötődött a folyamatos evangéliumi munka, ahhoz hasonló, amelyet… testvér és… testvérnő végeztek a segítőtársaitokkal együtt. Ez valóban az Úr munkája (1906, 182. levél).

Ev 389-90. – Az első angyal üzenete. – Ha  te és a feleséged egyesültök az egészségügyi-misszionáriusi munkában Bostonban, és más keleti városokban, a ti hasznosságotok növekedni fog előttetek pedig megnyílik kötelességetek láthatára. Az első angyal üzenetét nagy erővel hirdették 1842 és 1843-vban ezekben a városokban, most pedig eljött annak ideje, hogy a harmadik angyali üzenetet széles körben hirdetni kell Keleten.  Szanatóriumainkra nagy munka vár Keleten. Az üzenetet annál erőteljesebben kell hirdetni, ahogy az végéhez közeledik. Portland városa az élet járt a józansági reformban. Ezért minden halogatás nélkül át kell dolgozni (1910, 20. levél).

PK 195-96. – Az első angyal üzenete. – Az Úr könyörülettel válaszolt: „Megbocsátok a te beszéded szerint.” Majd szándékáról, Izrael végső győzelméről prófécia formájában beszélt Mózesnek. „De életemre mondom és az Úr dicsőségére, amely betölti az egész földet” - nyilatkoztatta ki (4Móz 14:20-21). Isten dicsőségét, jellemét, könyörületes jóságát, gondoskodó szeretetét - amelyre Mózes Izráel érdekében hivatkozott - az egész emberiségnek meg kell ismernie. Jahve kétszeresen biztosította Mózest, hogy ígérete teljesedik; esküvel erősítette meg. Amilyen biztos az, hogy Isten él és uralkodik, olyan biztos az is, hogy kinyilatkoztatja „...dicsőségét a nemzeteknek, csodáit minden népnek!” (Zsolt 96:3).
Ennek a próféciának majdani teljesedéséről énekeltek Ézsaiás hallatára a fénylő angyalok a trón előtt: „...dicsősége betölti az egész földet!” (Ézsa 6:3). A próféta, aki meg volt győződve e prófécia bizonyosságáról, később bátran kijelentette azokról, akik meghajoltak a fa- és kőbálványok előtt: ’Meglátják az Úr dicsőségét, Istenünk méltóságát’ (Ézsa 35:2).
E jövendölés ma gyorsan teljesedik. Isten földi egyházának missziótevékenysége gazdagon gyümölcsözik, és nemsokára minden néphez eljut az evangéliumi üzenet, „hogy magasztaljuk dicsőséges kegyelmét...” minden nemzetség, nyelv és nép közül, mert „megajándékozott minket szeretett Fiában, hogy megmutassa az eljövendő korszakokban kegyelmének mérhetetlen gazdagságát irántunk való jóságából Krisztus Jézusban” (Ef 1:6; 2:7). „Áldott az Úristen, Izraelnek Istene! Egyedül ő tud csodákat tenni! Áldott legyen dicső neve örökre, töltse be dicsősége az egész földet!” (Zsolt 72:18-19).

EW 332-37. – Az első angyal üzenete. – Láttam, hogy Isten velünk volt 1843-ban az időpont hirdetésében. Isten elhatározta, hogy a népet felébreszti, és döntésre készteti, az igazság mellett vagy ellen. Lelkészek győződtek meg a prófétai korszakokra vonatkozó álláspontok helyességéről és sokan büszkeségüket félredobva, jövedelmüket és egyházaikat otthagyva, helyről-helyre vándoroltak, hogy az üzenetet hirdessék. Mivel azonban a mennyei üzenetet aránylag kevés hivatásos lelkész fogadta el, a munka legnagyobb része oly emberek vállaira hárult, akik nem voltak prédikátorok. Sokan hagyták el szántóföldjüket és gazdaságukat, hogy az üzenetet hirdethessék, mások üzletükből, műhelyeikből hivattak el. Sok, nagyon tekintélyes polgár is kényszerülve volt, hogy hivatalát elhagyja, s beálljon az első angyali üzenet népszerűtlen munkájába.
Lelkészek félretették felekezeteskető nézeteiket és érzelmeiket és egyesültek Jézus eljövetelének hirdetésében. Bárhol is hangzott fel az üzenet, felgyújtotta az embereket. A bűnösök megtértek, sírtak és bocsánatért esdekeltek s olyanok, akik becstelenül éltek, siettek a jóvátétellel. Szülők a legnagyobb aggodalommal őrködtek gyermekeik felett. Azok, akik elfogadták az üzenetet, megtéretlen barátaik, rokonaik és ismerőseik körében igyekeztek az igazságot terjeszteni és mialatt lelkük alázatban meghajolt az ünnepélyes üzenet súlya alatt, esdve kérték és intették őket, hogy készülődjenek az Úr Jézus eljövetelére. Ez a lélektisztító munka elvonta az emberek szeretetét a világtól, és eddig sohasem tapasztalt megszentelődést eredményezett.
Emberek ezrei szerették meg a Miller Vilmos által hirdetett igazságokat s Istennek szolgái, Illés próféta erejében és szellemében hirdették az üzenetet. Jézus előfutárához, Jánoshoz hasonlóan, azok, akik ezt az ünnepélyes üzenetet hirdették, indíttatva érezték magukat, hogy a fejszét a fák gyökerére helyezzék és felhívják az embereket, hogy teremjenek a megtéréshez illő gyümölcsöket. Bizonyságaik felébresztették és erősen hatottak az egyházakra és arra kényszerítették, hogy színt valljanak, és valóságos jellemüket kimutassák. S midőn elhangzott az ünnepélyes intelem, hogy meneküljenek Isten eljövendő haragja elől, sokan, akik az egyházakkal összeköttetésben álltak, elfogadták az engesztelő üzenetet. Belátták hitehagyásukat és a megbánás keserű könnyei, és mélységes lelki fájdalomban alázkodtak meg Isten előtt. És mialatt Istennek Lelke megnyugodott rajtuk, ők is segítettek hangoztatni az ünnepélyes szózatot: „Féljétek az Istent, és neki adjatok dicsőséget, mert eljött az ő ítéletének órája!”
A meghatározott időpont hirdetése igen nagy ellenkezésre talált mindenütt, a szószéken szónokló prédikátortól kezdve egészen a gondtalan bűnösig. A képmutató prédikátorok és a léha bűnösök egyaránt azt hangoztatták, hogy „senki sem tudhatja azt a napot és azt az órát.” Nem akarták azoknak a tanítását elfogadni, akik utaltak arra az évre, midőn a prófétai korszak véget ér, és akik jelekre hivatkoztak, melyek a vég közvetlen közelségét jelzik. A nyáj pásztorai közül többen azt állították, hogy Jézust szeretik, nincs kifogásuk az ellen, hogy Jézus második eljövetelét hirdetjük, de kikeltek eljövetele idejének lerögzítése ellen. Isten mindeneket látó szeme olvasott szívükben. Ezek az emberek nem kívánták Jézus közeli eljövetelét. Tudták, hogy keresztényietlen életük nem állja meg a próbát, mert nem jártak az alázatosság útján, amelyet Ő jelölt ki. Ezek a hamis pásztorok Isten igazságának útjában álltak. A népet ellenben felrázta a meggyőző erővel előadott igazság, és a filippi börtönőrhöz hasonlóan kérdezte: „Mit cselekedjem, hogy üdvözöljek?” Csakhogy ezek a prédikátorok az igazság és a nép közé álltak és simulékony, kedves dolgokról prédikáltak, hogy eltereljék az igazságtól. Sátánnal és annak angyalaival egyesültek s így kiáltottak: „Béke, béke,” holott nincsen béke. Azok, akik szerették kényelmüket, s akik távol Istentől jól érezték magukat, nem akartak nagyszerű nyugalmukból felébredni. Láttam, hogy Istennek angyalai mindezt feljegyezték; és a lelkiismeretlen pásztorok öltözékén lelkek vére száradt.
Lelkészek, akik vonakodtak ezt a megmentő üzenetet elfogadni, másokat is visszatartottak attól. Lelkek vére tapad rájuk. Prédikátorok és a nép szövetkeztek, hogy e mennyei üzenet ellen küzdjenek, és hogy Millert és munkatársait üldözzék. Hazugságokat terjesztettek róla, hogy befolyását meghiúsítsák. Sokszor megtörtént, hogy miután világosan megértette a néppel Isten tanácsát és éles igazságokat igyekezett hallgatóinak szívébe vésni, nagy haragot lobbantottak fel ellene és azután hogy elhagyta az előadói termet, egyesek leselkedtek rá, hogy elvegyék életét. Ámde Isten elküldte angyalait, hogy megoltalmazzák, és biztonságban vezessék ki a dühöngő tömegből, mert hivatását ekkor még nem töltötte be.
Az alázatos lelkek örömmel fogadták el az üzenetet. Meg voltak róla győződve, hogy Isten küldte ezt hozzájuk, alkalmas időben. Az angyalok a legnagyobb érdeklődéssel szemlélték a mennyei üzenet hatását és midőn látták, hogy az egyházak elvetik azt, szomorúan tanácskoztak Jézussal. Jézus elfordította tekintetét az egyházakról; megparancsolta angyalainak, hogy híven őrködjenek azon drága lelkek felett, kik nem vetették el a bizonyság szavát s még további világosságot akart adni nekik. Láttam, hogy ha a vallásos keresztények igazán szerették volna Jézust és sóváran várták volna megjelenését, akkor ujjongással fogadták volna az eljöveteléről szóló örömhírt. Csakhogy ennek épp az ellenkezője történt. Mikor Urunk eljöveteléről hallottak; amivel határozottan elárulták, hogy nem szeretik Őt. Sátán és angyalai diadalmasan ujjongtak s Jézusnak, és angyalainak szemére vetették, hogy az a nép, amely nevét vallja oly kevéssé szereti Őt, hogy második eljövetelét nem is kívánja.
Ellenben láttam, hogy Istennek népe végtelen örömmel várta Ura eljövetelét. De Isten elhatározta, hogy próbára teszi őket. Keze eltakart a próféciai korszakok számításánál egy hibát. Azok, akik Urukra várakoztak, nem fedezték fel ezt a hibát s még a legtanultabb emberek - akik ellentmondtak az időszámításnak - sem vették észre azt. Isten azt akarta, hogy népe csalódáson menjen keresztül. Az idő elmúlt és azok, akik oly nagy örömmel várták Uruk eljövetelét, elszomorodtak és elcsüggedtek; ellenben azok, akik nem szívesen látták volna Jézus megjelenését, de mert félelemből fogadták el az üzenetet, megkönnyebbültek, hogy a várt időre mégsem jött el. Hitvallomásuk nem érintette szívűket, és nem tisztította meg életüket. A prófétai határidő elmúlta alkalmas volt arra, hogy belsejüket feltárja. Ők voltak az elsők, akik elfordulta és a szomorúakat és csalódottakat kinevették, akik tényleg szeretettel várták Uruk megjelenését. Istennek bölcsességét láttam abban, hogy népét megpróbálta, hogy biztos próbakövet adott, amellyel népét próbára tehette és felfedte azokat, akik a szomorúság órájában visszavonulnának és elfordulnának Tőle.
Jézus és a mennyei seregek részvéttel tekintettek alá azokra, akik őszintén vágyakoztak azt látni, Akit lelkük szeret. Angyalok lebegtek körülöttük, hogy támogassák őket a megpróbáltatás órájában. Azok, akik elmulasztották a mennyei üzenetet elfogadni, a sötétségben maradtak és Isten haragja fellobbant ellenük, mert elutasították azt a világosságot, melyet a mennyből küldött számukra. Azok a hűséges, csalódott lelkek, akik nem tudták sehogy sem megérteni, hogy Uruk miért nem jött el, nem maradtak sötétségben. Isten Szentlelke újra visszavezette őket Bibliájukhoz, hogy a prófétai időszakokat kutassák. Isten már elvonta kezét a számokról és a félreértés tisztázódott. Most látták csak, hogy a prófétai láncolatok 1844-ig vezetnek és ugyanazok az érvek, amelyekkel azt bizonyították, hogy a prófétai korszakok 1843-ban végződtek, igazolták, hogy 1844-ben járnak le. Isten szava eléggé megvilágította álláspontjukat, és felismerték annak tényét, hogy Isten a határidő után is ad haladékot: „Ha a látomás késik is, azért csak várjad azt.”
Annyira vágyódtak Krisztus azonnali eljövetele után, hogy nem vették tekintetbe, miszerint a jövendölés elhúzódhat, - ami arra szolgált, hogy a hűséges, várakozó lelkek felismerhetők legyenek. Tehát ismét újabb időponthoz jutottak. Azonban láttam, hogy a fájdalmas csalódáson sokan nem bírtak felülemelkedni és elvesztették buzgalmuk és bátorságuk magas fokát, amely 1843-ban jellemezte hitüket -. Sátán és angyalai diadalmaskodtak felettük s azok, akik vonakodtak az üzenetet elfogadni, szerencséjüknek tartották, hogy elég felvilágosodtak és előrelátók voltak és ezt a csalást - mint ahogy ők nevezték, - nem fogadták el. Nem voltak tudatában, hogy Istennek tanácsát vetették el maguktól, és hogy Sátánnal és annak angyalaival karöltve dolgoztak azon, hogy Isten népét megdöbbentsék, kik a mennyei üzenetet kiélték.
Az egyházak elnyomták azokat, akik az üzenetben hittek. Egy ideig azokat, kik nem fogadták el az üzenetet, a félelem még visszatartotta, hogy szívük vágyát megvalósítsák; azonban rövidesen felszínre jöttek érzelmeik. El akarták teljesen némítani azt a bizonyságtételt, melyet a várakozó lelkek hangoztattak: hogy a prófétai korszakok 1844-ig húzódnak. A hívők különben nyíltan beismerték tévedésüket és szinte magyarázatát adták annak, hogy miért várták Üdvözítőjüket 1844-re. Ellenfeleik egyetlen elfogadható érvet sem tudtak ellenük felhozni. Az egyházak haragja mégis fellobbant ellenük. Elhatározták, hogy a bizonyítékokat meg sem hallgatják, a bizonyságtételt végleg kizárják az egyházból, nehogy mások is hallhassák. Azokat, akik nem merték másoktól visszatartani azt a világosságot, amelyet Isten adott nekik, - kizárták az egyházból. Óh, de Jézus velük maradt továbbra is és ők örvendtek színének fényességében. Elő voltak készítve, hogy a második angyal üzenetét elfogadják.

EW 245-47. – Az első angyal üzenete. – Láttam, hogy az egész menny érdeklődéssel vesz részt abban a munkában, amely a földön folyik. Jézus egy hatalmas angyalt küldött alá földre, azzal a megbízatással, hogy figyelmeztesse a föld lakóit, hogy készülődjenek második eljövetelére. Midőn ez az angyal távozott Jézus színe elől a mennyből, rendkívül ragyogó fény sugárzott előtte. Úgy hallottam, hogy az angyal küldetésének célja: dicsőségével beragyogni a földet és figyelmeztetni az embereket Isten eljövendő haragjára. Tömegek fogadták el a világosságot. Egyesek ünnepélyesen fogadták, mások örömmel és elragadtatással. Akik elfogadták a világosságot, arcukat a menny felé emelték, és magasztalták Istent. Noha mindenkire áradt, egyesek csak hatása alá kerültek, de nem fogadták el szívesen. Sokan nagy haragra lobbantak. A prédikátorok és a nép egyesültek a gonoszokkal és együttes erővel álltak ellene a világosságnak, amelyet ez a hatalmas angyal árasztott szét. Viszont azok, akik elfogadták, visszavonultak a világtól s szorosan egyesültek egymással.
Sátán és angyalai serényen buzgólkodtak, hogy akiket csak lehet, eltérítsenek a világosságtól. Az a csapat, amely megvetette e fényt, sötétségben maradt. Láttam, hogy Isten angyala mélységes érdeklődéssel figyelte az Ő hitvalló népét, hogy feljegyezze, milyen jellemet fejlesztenek, midőn a mennyei eredetű üzenet eléjük tárul. S mialatt igen sokan vallották, hogy Jézust szeretik, haraggal, gúnnyal és gyűlölettel fordultak el a mennyei üzenettől, az angyal a kezében levő pergamenen feljegyezte e szégyenletes eljárást. Az egész menny méltatlankodva látta, hogy Jézust ily kevésre becsülik azok, akik híveinek és követőinek vallják magukat.
Láttam a hívő lelkek csalódását, midőn Uruk nem jelent meg az általuk várt időben. Istennek azonban az volt a szándéka, hogy elfedje a jövőt, hogy népét döntésre kényszerítse. Ha nem hirdettek volna határozott időpontot, akkor az Istentől elrendelt munka sem lett volna elvégezhető. Sátán többekkel elhitette, hogy azokat a nagy eseményeket, melyek az ítélettel s a kegyelmi idő végével függnek össze, a messzi távolban keressék. Szükséges volt, hogy a népet arra bírják, hogy a jelenben komolyan előkészüljön.
Midőn az idő eltelt, azok, akik a világosságot nem teljesen fogadták el, egyesültek azokkal, akik az üzenetet elvetették, és együttesen kezdték gúnyolni a csalódott lelkeket. Angyalok jegyezték fel e névleges keresztények eljárását. Az előre meghatározott idő eltelte próbára tette őket és bebizonyult, hogy megmérettek a mérlegen és könnyűnek találtattak. Erősen állították, hogy ők keresztények, azonban szinte egyetlen vonatkozásban sem követték Jézus példáját. Sátán végtelenül örült Jézus állítólagos követőinek ilyen lelki állapotán. Csapdában voltak. Már sikerült legtöbbjüket a keskeny ösvény elhagyására bírni s már más irányban keresték a menny felé vezető utat. Angyalok látták, hogy Sionban a szentek és tiszták összekeveredtek a bűnösökkel és a világot szerető képmutatókkal. Őrködtek Jézus hűséges tanítványai felett; azonban a romlottak befolyásolták a szenteket. Azoknak, akik teljes szívükből vágyakoztak Jézust látni, névleges testvéreik szigorúan megtiltották, hogy eljöveteléről beszéljenek. Angyalok tekintettek alá erre a jelenetre s együtt éreztek a ’maradékkal’, amely sóvárogva várta Urának megjelenését.

EW 240-41. – Az első angyal üzenete. – Láttam az emberek több csoportját, melyek mintha kötelekkel lettek volna összekötözve. E csoportokban sokan sötétségben voltak; szemeiket a földre szegezték s úgy látszott, hogy semmiféle összeköttetésben sem állnak Jézussal. Azonban a különböző csoportok között elszórtan voltak egyesek, akiknek arca sugárzott, szemük a menny felé tekintett. Jézustól jövő fénysugarak hullottak rájuk, melyek tündöklő napsugarakhoz hasonlítottak. Egy angyal felszólított, hogy figyeljek és láttam egy angyalt őrködni azok felett, akikre a fénysugár esett; ellenben gonosz angyalok vették körül azokat, akik sötétségben voltak. Majd hallottam, amint egy angyal fennhangon ezt kiáltotta: „Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget; mert eljött az Ő ítéletének órája!”
Dicső fény nyugodott meg e csoportok felett, hogy megvilágítsa mindazokat, akik befogadják. A sötétségben sínylődők közül többen elfogadták ezt a világosságot és örvendeztek. Mások ellenálltak a mennyei világosságnak, mondván, hogy csak félrevezetné őket. A fény elhaladt mellettük és ők sötétségben maradtak. Azok, akik a Jézustól jövő drága világosságot elfogadták, boldogan tapasztalták annak állandó növekedését. Szemeikből szentséges öröm sugárzott szét és tekintetüket mélységes érdeklődéssel felfelé irányították Jézus felé. Az angyal szavával egyidejűleg hallható volt az ő hangjuk is: „Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget, mert eljött az Ő ítéletének órája.” Midőn ezt a kiáltást hallották, láttam, hogy azok, akik sötétségben maradtak, oldalukkal és vállukkal lökdösni kezdték őket. Akkor azok, akik a szent világosságot szerették, többen elszakították az őket összekötő köteleket és különváltak tőlük. Mikor ez történt, a különböző csoportokból előkelő és általános tiszteletben álló férfiak váltak ki, akik munkához láttak; némelyek barátságos szavakkal, mások haragos tekintettel és fenyegetésekkel igyekeztek a meglazult köteleket újra szorosabbra fűzni. Ezek az emberek állandóan mondogatták: ’Isten velünk van. Mi a világosságban állunk. Miénk az igazság.’ Kíváncsian kutattam, hogy kik ezek a férfiak s hallottam, hogy prédikátorok és vezető emberek, akik a világosságot elvetették, és azt akarják, hogy mások se fogadják el.

EW 249. – Az első angyal üzenete. Azok, akik az első angyal üzenetét elvetették, elvesztették a másodiknak világosságát is; nem örvendhettek, s nem szolgálhatott áldásukra, azaz erő és dicsőség, amely az üzenetet kísérte: ’Íme a vőlegény jő!’ Jézus rosszallólag fordult el tőlük; mivel lekicsinyelték és elvetették Őt. Azokat, akik elfogadták az üzenetet, a dicsőség felhője takarta be. Ezek nagyon féltek, nehogy megbántsák Istent, s állandóan vigyáztak és imádkoztak, hogy megismerjék akaratát. Láttam, hogy Sátán és angyalai el akarták zárni Isten népe elől ezt a mennyei világosságot; azonban mindaddig, amíg a várakozók szerették a világosságot, s amíg szemeiket hittel emelték fel Jézushoz, Sátánnak és angyalainak nem volt hatalmuk ahhoz, hogy ezektől a drága sugaraktól megfoszthassák őket. A mennyei üzenet haragra lobbantotta Sátánt és angyalit, s arra késztették azokat, akik állították, hogy Jézust szeretik, de eljövetelét nem várták, hogy a hívő lelkeket gúnyolják és üldözzék. Ámde angyal jegyzett fel minden gyűlöletes szót, minden sértést és gúnyt, miket Isten gyermekeinek névleges testvéreiktől szenvedniük kellett.

NK 278. – Az első angyal üzenete. – Nagy reformra van szükség egy olyan nép felkészítéséhez, amely meg tud állni Isten napján. Isten látta, hogy a magukat népének vallók közül sokan nem készülnek az örökkévalóságra. Az irgalmas Isten intő üzenetet akart küldeni népének, hogy felébresztve kábultságukból, arra indítsa őket, hogy elkészüljenek az Úr eljövetelére.
Ez az intés a Jelenések könyve 14. fejezetében található. E fejezet szerint a mennyei lények háromszoros üzenetet hirdetnek. Az üzenet nyomában jön az ember Fia, hogy learassa „a földnek aratni valójá”-t. E figyelmeztetések közül az első angyali üzenet a közelgő ítéletet hirdeti. A próféta látott egy angyalt „az ég közepén repülni, akinél vala az örökkévaló evangélium, hogy a föld lakosainak hirdesse az evangéliumot, és minden nemzetségnek és ágazatnak, és nyelvnek és népnek, ezt mondván nagy szóval: Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget; mert eljött az Ő ítéletének órája; és imádjátok  azt, aki teremtette a mennyet és a földet, és a tengert és a vizek forrásait!” (Jel l4:6-7).
A kinyilatkoztatás szerint ez az üzenet „az örökkévaló evangélium” része. Az evangélium prédikálásával Isten nem angyalokat, hanem embereket bízott meg. A mennyei angyalok e munka irányítását végzik. Isten gondjaikra bízta az emberiség megváltásáért indított nagy munkát, de az evangélium tényleges hirdetését a földön Krisztus szolgái végzik.

NK 315. – Az első angyal üzenete. – A jelképes szolgálati rendben, amely Krisztus áldozatának és papságának árnyéka, a szenthely megtisztítása a főpap utolsó szolgálata volt az évi szolgálatok körforgásában. Az engesztelés záró cselekménye Izrael bűnének eltávolítása volt. Ez a cselekmény előremutatott annak a szolgálatnak a záró eseményére, amellyel Főpapunk a mennyben eltávolítja, illetve eltörli népének a mennyei feljegyzésekben nyilvántartott bűneit. Ez a munka vizsgálatból és ítéletből áll; és közvetlenül az előtt történik, hogy Krisztus „eljön az ég felhőiben hatalommal és nagy dicsőséggel;” mert amikor eljön, már mindenkinek az ügye eldőlt. Jézus ezt mondja: „Az én jutalmam velem van, hogy megfizessek mindenkinek, amint az ő cselekedete lesz” (Jel 22:12). A második adventet közvetlenül megelőző ítéletet az első angyali üzenet így hirdeti meg: „Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget; mert eljött az Ő ítéletének órája” (Jel 14:7).
Akik ezt az intő üzenetet hirdették, azok a megfelelő üzenetet a megfelelő időben tolmácsolták. Az első tanítványokhoz hasonlóan Dán 9. fejezetének próféciájára alapozva hirdették: „Bétölt az idő, és elközelített az Istennek országa,” és közben nem ismerték fel ugyanebben az igében a Messiás haláláról szóló jövendölést. Miller és társai is a Dán 8:14 versére és Jel 14:7 versére alapozott üzenetet hirdették, és nem vették észre, hogy van még más is Jel 14. fejezetének üzenetében, amit az Úr adventje előtt szintén hirdetni kell. Miként a tanítványok tévedtek abban, hogy Isten a hetven hét végén felállítja országát, az adventhivők is rosszul tudták, hogy milyen esemény következik be a 2300 nap lejártakor. Mindkét csoport egy közhiedelmet fogadott el, azaz vallotta azokat a korabeli tévedéseket, amelyek elvakították az ember elméjét az igazsággal szemben. Mindkét csoport Isten akaratát teljesítve hirdette az általa küldött üzenetet, és mindkettő a saját tanítását félreértve csalódott.

NK 317. – Az első angyal üzenete. – A Jelenések 14. fejezetében kinyilatkoztatott első angyali üzenet arról ad hírt, hogy a Krisztus közeli eljövetelének hirdetését nagy vallási ébredés követi. Egy repülő angyal látható „az ég közepén.” Nála van „az örökkévaló evangélium, hogy a föld lakosainak hirdesse az evangéliumot, és minden nemzetségnek és ágazatnak, és nyelvnek és népnek.” Az angyal „nagy szóval” hirdeti ezt az üzenetet: „Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget; mert eljött az Ő ítéletének órája; és imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és földet, és a tengert és a vizek forrásait” (Jel l4:6-7).
Sokatmondó az a tény, hogy ezt az intő üzenetet egy angyal hirdeti. A bölcs Isten úgy látta jónak, hogy a mennyei követ tisztaságával, dicsőségével és hatalmával ábrázolja annak a munkának a magasztos jellegét, amelyet az evangélium hatalmának és dicsőségének kell elvégezni. Az angyal repülése „az ég közepén,” a „nagy szó,” amellyel az üzenet hangzik „a föld lakosainak” – „minden nemzetségnek és ágazatnak, és nyelvnek és népnek” - tanúsítja e mozgalom gyorsaságát és világszéles voltát.
Az üzenetből világossá válik, hogy mikor kezdődik ez a mozgalom. A kinyilatkoztatás szerint az ’örökkévaló evangélium’ magában foglalja azt az üzenetet is, amelyből elénk tárul az ítélet megkezdésének ideje. A megváltás üzenetét minden korban prédikálták, de az evangéliumnak ezt a részét csak az utolsó napokban lehet hirdetni, mert csak akkor igaz, hogy az ítélet órája eljött. A próféciákból egy eseménysort ismerünk meg, amely az ítélet megkezdéséig tart. Ez különösen Dániel könyvében figyelhető meg. A próféciának azt a részét, amely az utolsó napokra vonatkozik, Dánielnek be kellett pecsételnie „a végidőig.” A végidő előtt nem lehetett hirdetni  az ítéletről szóló üzenetet, mert az üzenet a próféciák beteljesedésére épül. De a végső időben - mondja a próféta – „tudakozzák majd sokan, és nagyobbá lesz a tudás” (Dán 12:4).

NK 328. – Az első angyal üzenete. – William Millernek és munkatársainak Amerikában kellett az intő üzenetet hirdetniük. Ez az ország lett a nagy adventmozgalom központja. A leghatározottabban itt teljesedett az első angyal próféciája. Millernek és társainak az írásait távoli országok is megismerték. A misszionáriusok a világ minden részébe, ahova sikerült eljutniuk, magukkal vitték Krisztus közeli eljövetelének örömhírét. Közelben és távolban terjedt az örökkévaló evangélium: „Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget; mert eljött az Ő ítéletének órája.”
A próféciák, amelyek szerint úgy tűnt, hogy Krisztus második eljövetele 1844 tavaszán lesz, mélyen megragadták az emberek figyelmét. Az üzenet államról államra terjedt, és mindenütt nagy érdeklődést keltett. Sokan meggyőződtek arról, hogy a prófétikus időszakokat igazoló érvelések helyesek, és nagyra tartott elképzeléseiket feladva, örömmel elfogadták az igazságot. Egyes lelkészek, félretéve egyéni nézeteiket és érzéseiket, lemondtak fizetésükről, otthagyták egyházukat, és hirdették Jézus eljövetelét. De viszonylag kevés lelkész fogadta el ezt az üzenetet, ezért jórészt egyszerű egyháztagok hirdették. Farmerek otthagyták földjüket, kézművesek szerszámaikat, kereskedők áruikat, értelmiségiek hivatásukat. A munkások száma mégis kicsi volt az elvégzendő munkához képest. Az Istent nélkülöző egyház és a gonoszságban veszteglő világ állapota nyomta a hű őrszemek lelkét. Készek voltak fáradozni, nélkülözni és szenvedni azért, hogy emberek megtérjenek és elnyerjék az üdvösséget. A munka biztos léptekkel haladt előre. Sátán támadása ellenére is sok ezren fogadták el az advent igazságot.
Mindenütt hallatszott a szívhez szóló bizonyságtevés, amely arra intette a bűnösöket - a világ fiait és az egyháztagokat egyaránt -, hogy meneküljenek az eljövendő haragtól. Keresztelő Jánoshoz, Krisztus előfutárához hasonlóan a prédikátorok a fa gyökerére helyezték a fejszét, és mindenkit arra buzdítottak, hogy teremjenek megtéréshez illő gyümölcsöt. Megrázó felhívásaik éles ellentétben álltak a szószékről hangzó közkedvelt békesség-, biztonság-ígéretekkel. Az üzenet, ahol csak felhangzott, megérintette az emberek szívét. A Szentírás egyszerű, egyértelmű bizonyságtevése, amelyet a Szentlélek ereje kísért, olyan meggyőző erővel szólalt meg, amelynek kevés ember tudott teljesen ellenállni. Vallásos emberek felocsúdtak hamis biztonságérzetükből. Felismerték, hogy hitehagyók, világiasak, hitetlenek, gőgösek és önzőek. Sokan bűnbánattal és alázattal keresték az Urat. Szívük, amely oly sokáig földi dolgokhoz ragaszkodott, most a menny felé fordult. Isten Lelke megnyugodott rajtuk, és töredelmes, alázatos szívvel ők is kiáltották: „Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget; mert eljött az Ő ítéletének órája.”
Bűnösök sírva kérdezték: „Mit kell nékem cselekednem, hogy üdvözüljek?” Azok, akik eddig becstelenül éltek, igyekeztek az okozott kárt megtéríteni. Mindazok, akik békét találtak Krisztusban, vágytak másokkal is megosztani az áldást. A szülők szíve gyermekeik felé fordult, a gyermekeké, pedig szüleik felé. A gőg emelte válaszfalak halomra dőltek. Őszinte bűnvallomások hangzottak el, és a család tagjai azok üdvösségéért fáradoztak, akik a legdrágábbak voltak nekik. Sokszor lehetett a buzgó ima hangját hallani. Mindenfelé gyötrődő lelkek küzdöttek Istennel. Sokan egész éjszaka buzgón könyörögtek a bűnbocsánat bizonyosságáért, vagy rokonaik és barátaik megtéréséért.
Minden rendű és rangú ember tódult az adventhivők istentiszteleteire. Gazdagok és szegények, rangosak és egyszerűek más-más okból, de saját fülükkel akarták hallani a második adventről szóló tanítást. Az Úr féken tartotta az ellenkezés szellemét, amíg szolgái elmondták, miért hisznek. Néha az eszköz gyenge volt, de Isten Lelke erőt lehelt az igazságba. Ezeken az összejöveteleken érezhető volt a szent angyalok jelenléte, és naponta sok emberrel nőtt a hivők száma. Amikor újra és újra felhangzottak Krisztus közeli eljövetelének bizonyítékai, roppant tömegek hallgatták némán, lélegzetvisszafojtva a súlyos szavakat. Mintha a menny közeledett volna a földhöz, és a föld a mennyhez. Isten hatalmát idősek, fiatalok és középkorúak egyaránt érezték. Az emberek ajkukon dicsőítéssel tértek haza, és boldog hangok csendültek fel a csendes éjszakában. Az összejövetelek résztvevői soha nem tudták elfelejteni azokat a különös jeleneteket, amelyeket ott láttak, és a mélységes érdeklődést, amelyet ott tapasztaltak.

NK 338. – Az első angyal üzenete. – A Jelenések könyve 14. fejezetében leírt első angyali üzenetnek, amely meghirdeti Isten ítéletének óráját, és felszólítja az embereket, hogy féljék és imádják Őt, az volt a célja, hogy elkülönítse Isten hitvalló népét a világ rontó hatásától. Isten népének meg kellett látnia valódi állapotát: világiasságát és elesettségét. Ha az egyház tagjai megfogadták volna azt az intést, amit Isten ebben az üzenetben küldött, akkor elhagyták volna azokat a bűnöket, amelyek elszakították őket Istentől. Ha elfogadták volna a menny üzenetét, és szívüket az Úr előtt megalázva őszintén igyekeztek volna megállni előtte, Isten Lelke és ereje megnyilatkozott volna közöttük. Az egyház újra eljutott volna a hit és a szeretet egységére, az apostoli idők boldog állapotára, amikor a hivők „szíve-lelke egy vala,” és „az Isten beszédét bátorsággal szólják vala;” amikor „az Úr... minden napon szaporítja vala a gyülekezetet az üdvözülőkkel” (Acs 4:32.31; 2:47).
Ha azok, akik magukat Isten népének vallják, elfogadnák az Igéből rájuk sugárzó világosságot, akkor eljutnának arra az egységre, amelyért Krisztus imádkozott: „a Lélek egységé”- re a „békesség kötelékével,” ahogy az apostol mondja. „Egy a test, és egy a Lélek, aminthogy egy reménységre kaptatok elhívást; egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség” (Ef 4:3-5).

NK 356. – Az első angyal üzenete. – Nem a második angyali üzenet hirdetése hozta létre a fanatizmust és a megoszlást. Ez az állapot 1844 nyarán már jelentkezett, amikor az adventhivők kétkedve és bizonytalankodva nézték helyzetüket. Az első angyali üzenet hirdetésének és az „éjféli kiáltás”- nak éppen az volt a célja, hogy elfojtsa a fanatizmust és a viszályt. Ennek az ünnepélyes mozgalomnak a résztvevői között harmónia volt. Szívük telve volt az egymás és Jézus iránti szeretettel. Uruk közeli eljövetelét várták. A közös hit, a közös áldott reménység minden ellenük irányuló emberi befolyást hatástalanított, és pajzsként védte őket Sátán támadásai ellen.

NK 362. – Az első angyal üzenete. – Ötszáz évvel előbb az Úr kinyilatkoztatta Zakariás próféta útján: „Örülj nagyon, Sionnak leánya, örvendezz, Jeruzsálem leánya! Íme, jön néked a te királyod: igaz és szabadító Ő; szegény és szamárháton ülő, azaz nőstény szamárnak vemhén” (Zak 9:9). Ha a tanítványok tudták volna, hogy Krisztust Jeruzsálemben törvény elé állítják, és halálra ítélik, képtelenek lettek volna teljesíteni ezt a próféciát.
Miller és társai hasonlóképpen valósították meg a próféciát, és tolmácsolták azt az üzenetet, amelyet az ihletett Ige jövendölése szerint el kellett mondaniuk a világnak. De ezt az üzenetet nem hirdették volna, ha teljesen megértették volna a csalódásukat meghirdető próféciát, és benne egy másik üzenetet is, amelyet az Úr eljövetele előtt prédikálni kell minden nemzetnek. Az első és második angyal üzenete időben hangzott fel, és elvégezte azt a munkát, amelyet az Úr általa meg akart valósítani.

NK 387. – Az első angyal üzenete. – Mind Dániel próféciája: „Kétezer és háromszáz estvéig és reggelig, azután kiderül a szenthely igazsága” (8:14), mind pedig az első angyali üzenet: „Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget; mert eljött az Ő ítéletének órája,” a vizsgálati ítéletre és a szentek szentjében szolgáló Krisztusra, nem pedig a népe megváltására és a gonoszok elpusztítására megjelenő Krisztusra hívta fel a figyelmet. A krisztusvárók nem a prófétikus időszakok kiszámításában tévedtek, hanem abban, hogy milyen esemény lesz a 2300 nap végén. E tévedés miatt csalódtak. De mindaz, amit a próféta megjövendölt, és mindaz, amit a Szentírás bizonysága alapján várhattak volna, megvalósult. Pontosan akkor, amikor reményeik meghiúsulása miatt siránkoztak, történt meg az üzenetben megjövendölt esemény, amelynek be kellett teljesednie, mielőtt az Úr eljön, hogy szolgáit megjutalmazza.
Krisztus megjelent, de nem a földön, ahogy várták, hanem Isten templomában, a mennyei szentek szentjében, ahogy azt az árnyékszolgálat jelezte. Dániel próféta azt mondja, hogy Krisztus ekkor az Öregkorúhoz lép: „Látám éjszakai látásokban, és ímé az égnek felhőiben mint valami emberfia jöve” - nem a földre, hanem – „az Öregkorúhoz, és eleibe vivék Őt” (Dán 7:13).
Ezt Malakiás próféta is megjövendölte: „Mindjárt eljön az Ő templomába az Úr, akit ti kerestek, és a szövetségnek követe, akit ti kívántok; ímé eljön, azt mondja a Seregeknek Ura” (Mal 3:1). Az Úr váratlanul lépett be templomába. Erre népe nem számított. Ott nem keresték. Azt hitték, hogy a földre jön, és „tűznek lángjában ’bosszút áll azokon, akik nem ismerik az Istent, és akik nem engedelmeskednek... evangéliumának” (2Thessz 1:8).

NK 389. – Az első angyal üzenete. – Az első angyal által Isten arra szólítja fel az embereket, hogy féljék Őt, neki adjanak dicsőséget, és benne a menny és föld Teremtőjét imádják. Hogy ezt megtehessék, engedelmeskedniük kell törvényének. Bölcs Salamon ezt mondja: „Istent féljed, és az Ő parancsolatait megtartsad; mert ez az embernek fő dolga!” (Préd 12:15). Isten parancsolatainak megtartása nélkül semmiféle imádat nem lehet kedves Istennek. „Az az Isten szeretete, hogy megtartjuk az Ő parancsolatait.” „Valaki elfordítja az ő fülét a törvénynek hallásától, annak könyörgése is utálatos” (1Jn 5:3; Péld 28:9).
Azért kell Istent imádnunk, mert Ő a Teremtő, és minden lény neki köszönheti létét. Ahol a Biblia arról beszél, hogy Isten a pogányok isteneinél nagyobb tiszteletet és mélységesebb imádatot igényel, ott mindenütt hivatkozik Isten teremtői hatalmának bizonyítékára is. „A nemzeteknek minden istene bálvány, az Úr pedig egeket alkotott” (Zsolt 96:5). „Kihez hasonlíttok hát engem, hogy hasonló volnék? szól a Szent. Emeljétek föl a magasba szemeiteket, és lássátok meg, ki teremté azokat?” „Így szól az Úr, aki az egeket teremtés Ő az Isten, aki alkotá a földet és teremté azt... Én vagyok az Úr és több nincsen!” (Ésa 40:25-26; 45:18). A zsoltáríró így nyilatkozik: „Tudjátok meg, hogy az Úr az Isten; Ő alkotott minket és nem magunk.” „Jöjjetek, hajoljunk meg, boruljunk le; essünk térdre az Úr előtt, a mi alkotónk előtt!” (Zsolt 100:3;95:6). A szent mennyei lények, akik imádják Istent, elmondják, miért illeti Őt hódolat: „Méltó vagy Uram, hogy végy dicsőséget és tisztességet és erőt; mert Te teremtettél mindent” (Jel 4:11).

NK 401. – Az első angyal üzenete. – A legfélelmetesebb fenyegetést, amely valaha is halandókhoz szólt, a harmadik angyal üzenete tartalmazza. Szörnyű bűn lehet az, amely Istent olyan haragra indítja, amelybe nem vegyül kegyelem. Mindenki tisztán láthat e fontos dologban. Isten, mielőtt ítélkezne, óva inti e bűntől a világot, hogy mindenki megtudja, miért fog ítélete lesújtani, és hogy mindenkinek alkalma legyen megmenekülni a büntetéstől. A prófécia kinyilatkoztatja, hogy az első angyal „minden nemzetségnek és ágazatnak, és nyelvnek és népnek” hirdetni fogja ezt az üzenetet. A harmadik angyal figyelmeztetése, amely szintén a hármas üzenethez tartozik, sem fog szűkebb körben hangzani. A prófécia azt mondja róla, hogy egy angyal, aki az ég közepén repül, nagy szóval hirdeti, és ez az üzenet magába fogja vonni a világ figyelmét.

NK 407. – Az első angyal üzenete. – Isten akarta azt, hogy az első üzenet meghirdesse az ítélet pontos idejét. Annak a prófétikus időszaknak a kiszámításához, amelyre az üzenet épült, és amely a 2300 nap végét 1844 őszére teszi, nem fér kétség. Azok az emberek, akik ismételten megkísérelték új és új időpontra tenni a prófétikus időszakok kezdetét és végét, és azok az értelmetlen okoskodók, akik e nézeteket alá akarták támasztani, nemcsak elűztek számos embert a jelenvaló igazságtól, de ellenérzést is kiváltottak mindennemű próféciamagyarázattal szemben. Minél többször határozták meg Krisztus második adventjének idejét, és minél szélesebb körben híresztelték el, annál inkább Sátán szándékait szolgálták. És amikor a megjelölt időpont elmúlt, Sátán nevetség és gúny tárgyává tette e hír képviselőit, meggyalázva az 1843-as és 1844-es nagy adventmozgalmat. E tévelygés makacs hívei végül egy távoli időpontban határozzák meg Krisztus eljövetelének idejét. Ez azonban hamis biztonságérzetet kelt, és sokan csak akkor józanodnak ki, amikor már túl késő.

NK 327. – Az első angyal üzenete. – A mozgalom főleg az egyszerűbb néprétegek között terjedt. Az emberek a munkások szerény otthonában gyűltek össze, hogy az intő üzenetet meghallgassák. A gyermek-prédikátorok zöme is szegény parasztgyermek volt. Egyik-másik alig volt hat-nyolc éves; s bár életük tanúsította, hogy szeretik a Megváltót, és igyekeznek Isten szent kívánalmainak engedelmeskedni, rendes körülmények között ők sem voltak okosabbak és tanulékonyabbak, mint a hasonló korú gyermekek. De amikor az emberek elé álltak, kétségtelenül természetes képességeiket meghaladó hatalom szólalt meg általuk. Hanghordozásuk és viselkedésük megváltozott. A Szentírást szó szerint idézve nagy komolysággal figyelmeztették az embereket az ítéletre: „Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget; mert eljött az Ő ítéletének órája.” Dorgálták az embereket bűneik miatt. Nemcsak az erkölcstelenséget és kicsapongást kárhoztatták, hanem a világiasságot és a hitehagyást is. Intették hallgatóikat, hogy sietve meneküljenek az eljövendő haragtól.

NK 543-44. – Az első angyal üzenete. – A harmadik angyalhoz csatlakozó angyal be fogja tölteni az egész földet dicsőségével. Egy világméretű munka és rendkívüli erő jelentkezésének megjövendölése ez. Az 1840-44-es adventmozgalom Isten hatalmának dicsőséges megnyilatkozása volt. Az első angyal üzenete eljutott a világ minden misszióállomásához, és egyes országokban olyan érdeklődés támadt a vallás iránt, amelyre a XVI. századi reformáció óta nem volt példa. De mindezt túl fogja szárnyalni az a hatalmas megmozdulás, amely a harmadik angyal utolsó intését viszi a világnak.

2Szem 382. – Az első angyal üzenete. – Nemrégiben azt a gondolatot nyertem a Szentlélektől éjjel látomásban, hogy ha az Úr olyan hamar eljön, mint amilyen hamar gondoljuk, akkor még az elmúlt évek buzgóságánál is tevékenyebben kellene az emberek elé tárnunk az igazságot.
Ennek kapcsán felidéztem magamban az advent hívők tevékenységét az 1843-as és 1844-es esztendőkből. Akkoriban sokat látogattunk házról-házra, és egyesült igyekezettel figyelmeztettük az embereket Isten Igéjének szavaira. Ma nagyobb erőfeszítéseket kell tennünk az első angyali üzenet hűséges hirdetőinél. Rohamosan közeledünk a föld történelmének lezárulásához. Ha igazán felismerjük, hogy Jézus hamarosan eljön, olyan munkába fogunk kezdeni, mint soha azelőtt. Isten felszólít bennünket, hogy figyelmeztessük az embereket. Életünkkel be kell mutatnunk az igazság és szentség erejét. A világnak hamarosan szembe kell néznie a Törvényadóval a megromlott törvény felett. Csak azok remélhetnek megbocsátást és békét, akik a törvényszegés helyett az engedelmességet választják.

1T 53. – Az első angyal üzenete. – Teljesen meg vagyunk győződve arról, hogy Isten, az Ő bölcsességében azt tervezte, hogy népe csalódáson essen át. Ennek az volt a célja, hogy leleplezze a szíveket, és fejlessze azok jellemét, akik vallották, hogy várják és szeretik az Úr eljövetelét. Akik azért fogadták el az első angyal üzenetét (lásd Jel 14,6-7), mert féltek Isten ítéletének haragjától, nem pedig azért, mert szerették az igazságot, és örökölni kívánták a mennyek országát, azok most valódi oldalukról mutatkoztak meg.  Ezek jártak élen: kinevették azokat a csalódottakat, akik őszintén és szeretettel vágyódtak Jézus megjelenésére.
Isten nem sokáig hagyta homályban a csalódottakat. Amikor imádkozó szívvel kutatták a jövendölés korszakait, felfedezték a tévedést, és észrevették a jövendölés vonalát a várakozási idő hosszában. Krisztus jövetelének örömteli várásában nem vették figyelembe a látomás látszólagos késését. Azért szomorú és váratlan meglepetés érte őket de pontosan erre a próbára volt szükség, hogy az őszinte hívőket fejlessze és megerősítse az igazságban.

TM 115. – Az első angyal üzenete. – Dániel, feladata szerint, feljegyezte a bizonyságtételeket, amelyek bepecsételtettek a vég idejéig, amikor is az első angyal üzenetének hirdetése esedékes e világ számára. Ezek a dolgok végtelenül fontosak ezekben az utolsó napokban. Ámde míg „megtisztulnak, megfehérednek és megpróbáltatnak sokan, az istentelenek istentelenül cselekszenek, és az istentelenek közül senki sem érti.” Mennyire igaz! A bűn: Isten törvényének áthágása. S akik az Isten törvényére vonatkozó világosságot nem fogadják el, azok nem fogják megérteni az első, a második és a harmadik angyal üzeneteit. Dániel könyve a Jelenések könyve által válik érthetővé, s elvezet egészen a föld történelmének utolsó jelenetéig.