E.G.W. Jelenések magyarázata

MB 11. – Akiket én szeretek, megfeddem és megfenyítem. – Mennyei Atyánk sosem bánik gondatlanul azokkal, akiket bánat ért. Amikor Dávid „fölfelé ment az Olajfák hegyének lejtőjén… egyre sírt. betakart fejjel, mezítláb” (2Sám 15,30), akkor az Úr szánakozva tekintett le rá. Dávid zsákruhát viselt és vádolta a lelkiismerete. A megalázkodás külső jelei bizonyították bűnbánatát. Könnyek között, megtört szívvel tárta ügyét Isten elé, s az Úr nem hagyta el szolgáját. Dávid sosem volt drágább a végtelen Szeretet szívének, mint akkor, amikor lelkiismeretétől gyötörve, az életét mentve futott ellenségei elől, akiket saját gyermeke lázított fel ellene. Az Úr ezt mondja: „Akiket én szeretek, megfeddem és megfenyítem: légy buzgóságos azért, és térj meg”(Jel 3,19).Krisztus felemeli a bűnbánó szívet, és addig csiszolgatja a gyászoló lelket, míg az Ő lakhelyévé nem válik.

2Szem 81-82. – Akiket én szeretek, megfeddem és megfenyítem. – Különös keserűséget érzel Uriah Smith vén és más testvéreink iránt, és érzéseidet kibeszélted családtagjaid előtt is, s így őket is megfertőzted. Az Úr jónak látta tanácsolni Smith vént, és megfedte őt hibájáért, de ez nem bizonyíték arra, hogy Isten elvetette őt: „Akiket én szeretek, megfeddem és megfenyítem: légy buzgóságos azért, és térj meg” (Jel 3,19). Az Úr megfedi népe hibáit, de ez nem bizonyíték arra, hogy elvetette őket. Vannak hibák az egyházban, és az Úr rámutat azokra felkent eszközei által. Nem mindig a bizonyságtételeken keresztül teszi meg ezt. Kiragadjuk-e ezeket a feddéseket és felnagyítsuk-e őket, mondván, hogy Isten nem árasztja világosságát és szeretetét azok címzettjeire? – Távol legyen! Éppen az értük végzett munka mutatja meg, hogy Isten szereti, és vissza akarja vonni őket a veszélyes ösvényről.

1T 165. – Akiket én szeretek, megfeddem és megfenyítem. – Láttam, hogy New York államban sokan annyira törődnek testvéreiknek az egyenes ösvényen tartásával, hogy elhanyagolják saját szívüket. Annyira félnek, hogy testvéreik nem elég odaadóak, bűnüket bánók, hogy elfelejtik, hogy maguknak is helyrehozásra váró hibáik vannak. Szívük megszenteletlen, mégis testvéreiket próbálják rendreutasítani.

1T 167. – Akiket én szeretek, megfeddem és megfenyítem. – Isten népének értelmesen kell viselkednie. Amíg minden ismert bűnüket be nem vallják, nem szabad babérjaikon ülniük. Akkor kiváltságuk és kötelességük lesz hinni, hogy Jézus elfogadta őket. Nem szabad másokra várniuk, hogy azok verekedjék át magukat a sötétségen és szerezzék meg nekik a győzelmet, amit azután élvezhetnek. Az ilyen öröm csak az összejövetel végéig tart. Elvből kell szolgálniuk Istent, az érzelmekből fakadó szolgálat helyett. Reggel és este vívd ki magadnak a győzelmet családodban. Ne tartson vissza mindennapi munkátok. Szakítsatok időt az imára, és amikor imádkoztok, higgyétek, hogy Isten hallja, mit mondotok. Imátokhoz vegyítsetek hitet. Olykor nem lesztek biztosak az azonnali feleletben, Isten akkor teszi próbára hiteteket. Bizonyítékát kell szolgáltatnod, vajon megbízol-e Istenben és van-e életerős, tartós hited. „Hű az, aki elhívott titeket és ő meg is cselekszi azt” (1Thess 5,24). Járd a hit keskeny pallóját. Mindent bízzál Isten ígéreteire. Bízz Istenben, ha sötétség vesz körül. Akkor kell hitednek lennie. Gyakran azonban érzelmeidre hagyod a kormánykereket. Mikor nem érzed a Szentlélek megnyugtatását, értéket keresel magadban, és kétségbe esel, mert nem találsz semmi értékeset. Nem bízol eléggé drága Jézusunkban. Nem tartod érdemeit mindennek mindenben. A legtöbb, amire képes vagy, nem érdemli meg Isten tetszését. Jézus érdeme fog megmenteni, az Ő vére fog megtisztítani. De neked is erőfeszítéseket kell tenned. Amit tudsz, meg kell tenned. Buzdulj fel és tarts bűnbánatot, azután pedig higgy.

2T 293-94. – Akiket én szeretek, megfeddem és megfenyítem. – Múlt év júniusában tudtomra adta az Úr, hogy az egyedüli reménység, hogy széttépd szolgaságod láncát – ha elszakadsz barátaidtól. Addig hajlottál az ellenfél kísértéseire, amíg el nem gyengültél. Jobban kedveled az élvezeteket, mint Istent, és sebesen rohansz lefelé a lejtőn. Mélyen elszomorított, hogy továbbra is előző éveid közönyében vesztegelsz. Pedig ismered és meg is tapasztaltad az Isten szeretetét: örömet is leltél benne, ha teljesítetted az akaratát. Egy időben boldogan kutattad az Isten szavát. Pontosan eljártál az imaórákra. Olyan szívből fakadtak régebben tanúságtételeid, mint aki tapasztalta magán Krisztus szeretetének éltető erejét. Később mégis elvesztetted első szeretetedet.
Isten most felszólít, hogy tarts bűnbánatot, és buzdulj fel. Jelenlegi utad örök boldogságodat dönti el. Nehogy elutasítsd a kegyelem hívását! Nehogy a magad útját válaszd! Ne melengess magadban se büszkeséget, se hiúságot, dehogy végül eljátsszad örök üdvösséged! Isten szava világosan kijelenti nekünk, hogy csak kevesen üdvözülnek, hogy még, akiket elhívott, azok közül is sokan bizonyulnak méltatlanoknak az örök életre. Nem kapnak osztályrészt a mennyben, hanem Sátán sorsában részesülnek, - el kell szenvedniük a második halált.

3T 256. – Akiket én szeretek, megfeddem és megfenyítem. – Néhány ifjú a munka magasztosságának valódi értéke nélkül indul el. Nem kénytelen szembenézni a nélkülözésekkel, ínséggel, késhegyre menő harcokkal, ami igénybe venné a hitüket. Nem gyakorolnak lemondást, nem gyakorolják az áldozathozatal szellemét. Némelyek annyira büszkékké váltak, hogy a valóságban Isten drága üzenetének kerékkötői és átkai lettek. Nem árasztanak maguk körül áldásos légkört. Ezeknek előbb maguknak kell Istenhez térniük, és az igazság által, amelyet másoknak hirdetnek, maguknak is megszentelődniük.

3T 257-58. – Akiket én szeretek, megfeddem és megfenyítem. – Az igaz Tanú azt hirdeti, hogy amikor azt képzeled, hogy valójában a virágzás nagyszerű állapotában vagy, akkor van minderre szükséged. Nem elég, ha az igehirdetők elméleti dolgokat tárnak a gyülekezet elé, hanem gyakorlati dolgokról is szóljanak. Tanulmányozzák azokat a gyakorlati tanításokat, amelyeket Krisztus nyújtott tanítványainak, és alkalmazzák azokat szigorúan a maguk és a gyülekezet lelki életére. Mivel Krisztus ilyen megrovó bizonyságot tesz, azt gondoljuk talán, hogy hiányzik belőle a népe iránti gyengéd szeretet? Ó, dehogy! Aki életét adta, hogy megváltsa az embert a haláltól, isteni szeretettel szeret bennünket, s aki szeret, meg is fenyít. „Akiket én szeretek, megfeddem és megfenyítem: légy buzgóságos azért, és térj meg.” Sokan mégsem fogadják el a menny kegyelméből fakadó, hozzájuk küldött üzenetét. Nem tudják elviselni, ha rájuk olvassák, hogy elhanyagolják kötelességeiket, vagy hogy rosszat tesznek, önzők, önteltek és a világ szerelemesei.

5T 682-83. – Akiket én szeretek, megfeddem és megfenyítem. – Akiket Isten Lelke megint, ne támadjanak a szerény eszköz ellen. Isten szólt, nem tévelygő, halandó, hogy a romlástól mentse őket. Az ember természete nem szívleli a feddést és nem is lehetséges, hogy az Isten Lelke által meg nem világosodott ember felfogja a feddés szükségét, sem pedig az áldást, melynek közvetítése a megrovás hivatása. Mikor az ember enged a kísértésnek, és a bűnökben talál kielégülést, akkor gondolkodása is elhomályosodik. Erkölcsi érzéke kificamodik. Semmibe veszi a lelkiismeret figyelmeztetését, s kevésbé hallja annak hangját. Fokozatosan elveszíti képességét, hogy különbséget tudjon tenni a helyes és a helytelen között. Végül már azt sem tudja, hogyan is áll Istennel. Követheti a vallás külsőségeit, buzgón helyettesítheti annak tanításait, de híjával lesz a vallás lelkületének. Az ő állapotát írja le az igaz Tanú: „Mivel ezt mondod: Gazdag vagyok, és meggazdagodtam és semmire nincs szükségem; és nem tudod, hogy te vagy a nyomorult és a nyavalyás és szegény és vak és mezítelen.” Mikor az Isten Lelke a feddés üzenetével mutat rá állapotára, képtelen belátni, hogy az üzenet igaz lehet. Elvesse hát a figyelmeztetést? Semmi esetre sem. Isten elég bizonyítékot szolgáltatott. Ha valaki meg akar győződni a bizonyságtételekről, meggyőződhet. S miután Istentől származottnak ismerték el, kötelességük elfogadni a feddést, még ha nem látják is be, tettük bűnös voltát. Mi szükség lenne az intésre, ha teljesen felfognánk állapotunkat? Mivel nem ismerik helyzetüket, Isten könyörületesen eléjük tárja azt, hogy bűnbánatot tarthassanak, megújulhassanak, még mielőtt későn lenne. Akik megvetik a figyelmeztetést, vakok maradnak, és önámítókká válnak. De akik megszívlelik, és buzgón nekilátnak, hogy lehámozzák magukról bűneiket, hogy elnyerhessék a szükséges kegyelmet, azok a drága Üdvözítő előtt nyitják meg szívük ajtaját, hogy beléphessen, és velük lakhasson. Akik legközelebb állnak Istenhez, felismerik a hangját, ha szól hozzájuk. A lelkiek felfogják a lelki dolgokat. Az ilyenek hálásak lesznek, hogy az Úr rámutatott tévedéseikre.

TM 22-23. – Akiket én szeretek, megfeddem és megfenyítem. – Azt állítják, hogy üzenetet vettek Istentől, ám ahelyett, hogy fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen harcolnának, fegyvereiket a küzdő egyház ellen fordítják, - akkor kerüljétek őket. Nem hordják magukon a mennyei pecsétet. Isten nem bízta meg őket ezzel a munkával. Csak rombolják azt, amit Isten építeni akar a Laodiceának szóló üzenet által. Isten csak azért sebez, hogy gyógyíthasson, s nem azért, hogy elveszítsen. Az Úr senki által sem küld olyan üzenetet, mely az egyházat elcsüggeszti, kétségbe ejti. Isten megró, megfedd, büntet, ám csak azért, hogy helyrehozzon, s végül megdicsérjen. Mennyire örültem a Legfőbb Tanácstestület jelentésének, hogy sokan ellágyultak, megalázkodtak, alázatos vallomást tettek, s elsöpörték szívük ajtaja elől a szemetet, mely az Üdvözítőt távol tartotta. Mennyire örültem, amikor hallottam, hogy sokan befogadták Jézust, mint állandó vendégüket. Hogyan történt, hogyan lehetséges, hogy éppen amikor ez az egyház a Szentlélek kiválasztásában részesült, röplapok minden felé Babilonnak bélyegezték a H. N. Adventista Egyházat? Hogyan lehetséges, hogy emberek ennyire félrevezethetők? Elképzelik, hogy a hangos kiáltás abban áll, hogy Isten népét kihívják olyan egyház közösségéből, mely éppen a felüdülés időszakát élvezi? Oh, vajha ezek a megtévesztett lelkek szintén részesülnének ebben az áldásban, s részesülnének a magasságokból áradó erőben.

TM 467-68. – Akiket én szeretek, megfeddem és megfenyítem. – Közöttünk is sokan eltávolodtak Istentől, de még nem látható a buzgó megtérés, a visszatérés az első szeretethez, ami pedig lényeges a megújhodásnak, a szív megújulásának. Hitetlenség furakodott soraink közé, mert divatos dolog Krisztustól távozni, s a kételyeknek helyt adni. Sokan így kiáltottak: „Nem akarjuk, hogy Ő uralkodjék mirajtunk,” a Baált választják. Közöttünk sokan úgy vallásoskodnak mint a hitehagyó Izrael. Minthogy saját útjaikat szeretik, elhagyják az Úrnak útját. Az igaz vallást, a Biblia egyedüli vallását mellőzték. Azt a vallást, mely tanítja a bűnbocsánatot a megfeszített és feltámadott Üdvözítő érdemei által. Mely az életszentséget hirdeti, az Isten Fiába vetett hit által. Ezt a vallást megvetették, gúnyolták, visszautasították. Azzal vádolták, hogy rajongáshoz és fanatizmushoz vezet. Ám csakis Jézus Krisztus éltet a lélekben, a szeretet tevékeny elve, amelyet a Szentlélek közvetít, teheti az embert gyümölcsözővé jó cselekedetekre. Istenért hirdetett minden üzenetnek ereje és hatalma, Krisztus szeretete. Milyen jövő vár ránk, ha nem tudunk a hitnek egységére jutni?

PK 358-59. – Akiket én szeretek, megfeddem és megfenyítem. – Istennek célja van azzal, ha próbát küld gyermekeire. Soha nem vezeti őket másképpen, mint ahogy ők is választanák, ha látnák kezdettől fogva a véget, és fel tudnák fogni a dicső célt, amelyet betöltenek. Mindazt, amivel megpróbálja és kipróbálja őket, azért kapják, hogy erejük legyen szolgálni és szenvedni érte.

2Szem 67. – Akiket én szeretek, megfeddem és megfenyítem. – Jézus arra vár, hogy az egyház tagjaira személy szerint gazdag áldásokat árasszon, ha azok megnyitják előtte az ajtót. Ő soha nem nevezi őket Babilonnak, és nem hívja ki őket onnan. Jézus így szól: „Akiket szeretek, azokat megfeddem és megfenyítem…” (intő és figyelmezető üzenetekben) (Jel 3,19). Jól ismerem ezeket az intelmeket. Azért hallattam figyelmezető hangot, mert az Úr Lelke arra késztetett, és azért adtam intéseket, mert az Úr, intő szavakat bízott rám. Nem fojtottam magamba Isten tanácsait, melyeket az egyházhoz intézett általam.
Istenfélelemmel és szeretettel mondom, hogy tudom, az Úrnak szerető és irgalmas gondolatai vannak, hogy helyreállítsa és meggyógyítsa népét minden visszaesésből. Az Úr feladatot bízott egyházára, és azt nem szabad Babilonnak nevezni. Isten népének olyannak kell lennie, mint a föld sója és a világ világossága. Élő küldöttekként élő üzenetet kell hirdetniük ezekben, az utolsó napokban.

3T 359. – Akiket én szeretek, megfeddem és megfenyítem. – Akadnak majd olyan férfiak és nők, akik megvetik a feddést, akiknek érzése mindig fellázad az intés ellen. Nem is kellemes, ha fejünkre olvassák hibáinkat. Csaknem minden szükséges intés esetén akad valaki, aki teljesen elfeledkezik arról, hogy a hiba elkövetője Isten Lelkét szomorítja meg, Őrá hozott szégyent. Azokat sajnálják, akik megérdemlik a feddést, mert a feddők a hibák elkövetőinek személyes érzékenységét bántották meg. Az ilyen meg nem szentelt szánakozás olyan helyzetbe hozza a szánakozót, hogy nekik is osztozniuk kell a megintettek bűnében. Tíz közül kilenc esetben, ha a megróttat meghagynánk hibái tudatával, akkor csak segítenénk neki, hogy ő is felismerje azokat s jó útra térjen. Mégis kotnyeles, szentségtelen szánakozók teljesen helytelen indítóokot tulajdonítanak annak, akit megintett, és magának az intésnek is, s a megintett feletti sajnálkozás azt az érzést kelti abban, akit megróttak, hogy igazságtalanság érte, ezért érzései az ellen borzolódnak fel, aki csak a kötelességét teljesítette. Akik megbízhatóan eleget tesznek kellemetlen kötelességeiknek, azok Isten áldásában fognak részesülni. Isten elvárja szolgáitól, hogy minden esetben lelkiismeretesen teljesítsék akaratát.

3T 256-260. – Akiket én szeretek, megfeddem és megfenyítem. – Sokan türelmetlenek és elutasítóak, mert gyakran zavarják őket figyelmeztetésekkel, amelyek szemük elé tárják bűneiket. Az igaz Tanú mondja: ismerem tetteidet. Elrejthetik ugyan az indítékaikat, céljaikat, hitetlenségüket az emberek, de nem Krisztus előtt. Az igaz Tanú tanáccsal fordul hozzájuk: (Jel 3,18-21).
Akiket Isten Lelke megró, ne támadjanak a szegény eszköz ellen. Isten szólt, nem, pedig tévelygő halandó, hogy megmentse őket a romlástól. Akik megvetik az intést, azokat a sötétben hagyja vakságban, hogy csak ámítsák magukat. De akik engedelmeskednek, és buzgón végzik feladatukat, hogy elkülönüljenek bűneiktől, hogy szert tegyenek a kellő kegyességre, azok kitárják az ajtót szeretett Üdvözítőnk előtt, hogy beléphessen, és velük lakhasson. Az ilyeneket mindig teljes egyetértésben találod majd Isten Lelkének bizonyságtételével.
A jelen igazságot hirdető lelkészek ne hanyagolják el a laodiceához szóló komoly üzenetet. Az igaz Tanú bizonyságtétele nem megnyugtató üzenet. Az Úr nem azt közli velük, hogy majdnem rendben van életük, hogy olyan intések és megrovások érték őket, amelyeket meg sem érdemeltek, hogy túlzott szigorral, feleslegesen csüggesztettek titeket, s hogy nem követték el ezeket a helytelenségeket és bűnöket, amelyekért megintettek titeket.
Az igaz Tanú azt hirdeti, hogy amikor azt képzeled, hogy valójában a virágzás nagyszerű állapotában vagy, akkor van minderre szükséged. Nem elég, ha az igehirdetők elméleti dolgokat tárnak a gyülekezet elé, hanem gyakorlati dolgokról is szóljanak. Tanulmányozzák azokat a gyakorlati tanításokat, amelyeket Krisztus nyújtott tanítványainak, és alkalmazzák azokat szigorúan a maguk és a gyülekezet lelki életére. Mivel Krisztus ilyen megrovó bizonyságot tesz, azt gondoljuk talán, hogy hiányzik belőle a népe iránti gyengéd szeretet? Ó, dehogy! Aki életét adta, hogy megváltsa az embert a haláltól, isteni szeretettel szeret bennünket, s akit szeret, meg is fenyít. „A kiket én szeretek, megfeddem és megfenyítem: légy buzgóságos azért, és térj meg.” Sokan mégsem fogadják el a menny kegyelméből fakadó, hozzájuk küldött üzenetét. Nem tudják elviselni, ha rájuk olvassák, hogy elhanyagolják kötelességeiket, vagy hogy rosszat tesznek, önzők, önteltek és a világ szerelemesei.
Közölték velem, hogy Isten rendkívüli kötelességet helyezett férjemre és rám, hogy félreérthetetlen bizonyságtételt hordozzunk népének, hogy kiáltsunk teli torokból, ne kíméljük magunkat, hanem hirdessük népének hűtlenségét, Jákob házának bűneit. Mégis akadtak olyanok, akik nem fogadták el az intést, sőt pártfogásukba veszik azokat, akiket Isten megfedne, és megfenyítene. Ezek mindig azokon sajnálkoznak, akiket Isten tényleges nyomorukra szeretne rádöbbenteni.
Sokan kételkedéssel és fenntartással fogadják az Úrnak szolgáin keresztül intézett szavait. Sokan meg halogatni fogják a kapott figyelmeztetések és intések iránti engedelmeskedést, míg csak a kétely utolsó szikráját is ki nem oltják szívükben. Az olyan hitetlenség, amelyik tökéletes tudást követel meg, soha nem fog engedelmeskedni annak a bizonyítéknak, amit Isten jónak látott nyújtani. Az Úr elvárja népétől, hogy a bizonyíték súlyán, nem, pedig tökéletes tudáson nyugvó hite legyen. Krisztus azon követőinek, kik elfogadják a fényt, amit Isten küld nekik, feltétlenül engedelmeskedniük kell Isten hozzájuk intézett szavának, még ha számos más hang ellene szól is. Lelki látást követel az, hogy felismerjük az Isten hangját.
Akik nem lépnek a tettek mezejére mikor az Úr szól hozzájuk, hanem vaskosabb bizonyítékra, kedvezőbb alkalmakra várnak, azok a sötétében fognak járni, mert Isten visszavonja tőlük a világosságát. A mai napon nyújtott bizonyíték, ha elvetik, talán soha meg nem ismétlődik.
Sokan kísértésbe esnek és megkérdőjelezik munkánkat. Némelyek megkísértett állapotukban azoknak a bizonyságtételeknek a rovására írják Isten népének nehézségeit és tanácstalanságát, amelyeket kaptak. Azt képzelik, hogy azok hibáznak, akik a fenyegető üzenetet hozzák, akik rámutatnak népünk bűneire és javítgatják tévelygéseiket. Sokakat Sátán vezet félre. Úgy vélik, hogy White testvér és testvérnő tevékenysége elfogadható lenne, ha nem ostoroznák szüntelenül a rosszat, ha nem rónánk meg szüntelenül a bűnt. Isten bízta ránk ezt a feladatot, és amikor akadályoznak minket, hogy találkozzunk az Úr népével, közöljük tanúságunkat és ellensúlyozzuk a megszenteletlenek gyanúsításait, és féltékenységeit, akkor az ördög megkettőzötten szorgalmazza kísértéseit. Akik mindig csak a gyanakvás és a kételkedés oldalán állnak, megengedhetőnek vélik, hogy kételkedésüket pengessék, és hitetlenségüket sejtessék. Némelyeket állszent, szemre őszinte és igen jámbor kételyek gyötörnek, melyekre óvatosan célozgatnak, de némelyek tízszer annyi erővel hatnak, hogy támogassák a helytelenül cselekvőket, csökkentsék jó hatásunkat, tekintélyünket, és gyengítsék Isten népének munkánkba, vetet bizalmát, mintha nyíltan lépnének fel. Láttam, hogy ezeket a szegény lelkeket az ördög vezeti félre. Azzal áltatják magukat, hogy rendben van életük, hogy Isten kegyeiben vannak, hogy lelki éleslátással rendelkeznek, pedig szegények, vakok, nyomorultak. Bár az ördög munkáját végzik, mégis azt képzelik, hogy Istenért lángolnak.
Némelyek nem fogadják el a bizonyságtételt, melyet, pedig Isten bízott ránk, hogy hirdessük, azzal áltatva magukat, hogy félrevezetnénk őket, s hogy különben is minden rendjén van velük. Azt hiszik, hogy Isten népének nincs szüksége az egyenes beszédre, az intésre, hiszen velük az Isten. Ezek a megkísértettek, akik mindig is harcba állnak a bűn kertelés nélküli megrovásában valójában így kiáltanak: „ne jövendöljetek nekünk igazat, mondjatok inkább hízelgő dolgokat!” Hogyan fogadják majd az ilyenek az igaz tanúnak a laodiceához intézett üzenetét? Mert ez esetben kizárt dolog a félrevezetés meg az öncsalás. Isten szolgáinak ezt az üzenetet kell hirdetniük a langymeleg gyülekezetnek. Fel kell annak ráznia Isten gyermekeit biztonságérzetükből és veszélyes öncsalásukból, hogy tudják, hogyan állnak Istennel. Ezt a bizonyságtételt, ha befogadják, tettre fog késztetni, - megalázkodáshoz és bűnbánathoz vezet. Az igaz Tanú mondja: „Akiket én szeretek, megfeddem és megfenyítem: légy buzgóságos azért, és térj meg. Íme az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, és ő én velem. Aki győz, megadom annak, hogy az én királyiszékembe üljön velem, amint én is győztem és ültem az én Atyámmal az ő királyi székében.”
Isten népének be kell látnia botlásait, buzgó bűnbánatot kell tartania és hátat fordítani azoknak a bűnöknek, melyek a szegénység, vakság, nyomor és ijesztő öncsalás szánalomra méltó állapotába süllyesztették őket. A gyülekezetben ott kell élnie a szókimondó bizonyságtételnek. Egyedül ez felel meg a laodíceai gyülekezetnek. A helytelenségeket meg kell inteni, a bűnt bűnnek kell nevezni, a gonoszsággal, pedig határozottan szembe kell szállni, népünknek el kell fordulnia ezektől.

5T 21. – Akiket én szeretek, megfeddem és megfenyítem. – Testvéreim, hallgassatok az igaz Tanú feddésére és tanácsára s akkor Isten munkálkodni fog érettetek és veletek. Lehet, hogy ellenségeitek erősek és elszántak, mégis náluk hatalmasabb Valaki lesz a segítőtök. Hadd ragyogjon a fény, s akkor majd el is végzi a feladatát. „A Seregek Ura velünk van, Jákob Istene a mi várunk.”

5T 484-85. – Akiket én szeretek, megfeddem és megfenyítem. – Az Úr gazdag áldásokat tartogat a gyülekezetnek, ha a tagok őszintén igyekezni fognak, hogy felébredjenek langyos veszedelmes állapotukból. A hiúság vallása, kongó szavak, az erkölcsi erő híjával való jellem – ezekre mutat rá az a komoly üzenet, melyet az igaz Tanú a gyülekezethez intéz, figyelmeztetve őket a büszkeségre, világiasságra, külsőségességre és önhittségre. Aki azt képzeli, hogy „gazdag vagyok, meggazdagodtam és semmire nincs szükségem,” annak a seregek Ura kijelenti: „Nem tudod, hogy te vagy a nyomorult és a nyavalyás és szegény és vak és mezítelen.” De az alázatos szívűnek, a szenvedőnek, a hűségesnek, a türelmesnek, akik tudatában élnek gyengeségüknek és tehetetlenségüknek, azokhoz biztató szavakat intéz: „Íme az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő én velem.” Az igaz Tanú tudtunkra adja: „Tudom a te dolgaidat.” Ez az alapos felülvizsgálat most Kalifornia gyülekezeteiben folyik. Az Úr vizsgáló tekintetét semmi sem kerüli el. Hibáik és tévedéseik, hanyagságuk és kudarcaik az igazságtól való bűnös eltávolodásuk, tisztátalanságuk és hiányosságaik –Isten szemében minden fedetlen és nyílt – Neki tartozunk számadással.

1Szem 100-01. – Légy buzgóságos azért, és térj meg. – (3,20-21. olv.) Néhányan megkérdezhetitek, miért van az, hogy szüntelen ezt az üzenetet kell hallgatnotok? - Azért, mert nem bántátok meg igazán bűneiteket. Nem éltek Krisztusban, és Krisztus sem lakozik bennetek. Amikor egy bálvány kikerül a szívből, Sátán elkészít egy másikat annak helyére. Ha nem szánjátok oda magatokat teljességgel Krisztusnak, ha nem éltek vele közösségben és nem teszitek Őt tanácsadótokká, akkor meg fogjátok látni, hogy a gonosz gondolatok előtt nyitva álló szívetek Isten szolgálatától könnyen az énetek szolgálatára pártol át.
Lehet, hogy időnként meg szeretnétek bánni bűneiteket. Ha azonban határozottan meg nem újultok és a tanult igazságokat, nem helyezitek át a gyakorlatba, ha nincs élő, tettre kész és folyamatosan növekedő hitetek, akkor bűnbánatotok a hajnali harmathoz lesz hasonló. Az ilyen bűnbánat nem szerez tartós megkönnyebbülést a szívben. Az ilyen, váratlanul feltörő érzésekből fakadó bűnbánat olyan félrevezető, hogy azért is bűnbánatot kell tartani! Az érzelmek heves megnyilvánulása, mely nem eredményezi az igazság békés gyümölcseit, az előző állapotnál rosszabb helyzetbe taszít. A kísértő naponként nyomotokban lesz majd valami hazug, de elfogadható ürüggyel, hogy az önszolgálat és öntetszés kielégítésére sarkalljon, és régi szokásaitok csapdájába ejtsen. Azt akarja, hogy ne törődjetek Isten szolgálatával, ami pedig reménység, vigasz és bizonyság forrása lehetne számotokra.

5BC 1093. – Légy buzgóságos azért, és térj meg. – A Szentlélek elleni bűnt senki se tekintse titokzatosnak, megfoghatatlannak. A Szentlélek elleni bűn a bűnbánatra való felszólítás kitartó visszautasítása (RH 1897. jún. 29).

7BC 966. – Légy buzgóságos azért, és térj meg. – Alkalmazzuk magunkra, egyéni esetünkre Krisztusnak e szavait. Ha szegényeknek, vakoknak, nyomorultaknak és szerencsétleneknek érezzük magunkat, akkor az Általa felkínált és tűzben megpróbált arany és a fehér ruha után vágyódunk. A győzelem nemcsak a mártírok korára korlátozódik. Ma nekünk is meg kell harcolnunk a kísértő alattomosan megfontolt kísértéseivel: a világ iránti szeretettel, a személyes biztonság iránti vággyal, a kevélységgel, kapzsisággal, másénak megkívánásával, tévtanokkal és az erkölcstelen élettel (RH 1888. júl. 24).
A gyülekezetnek fel kell ragyognia, hogy „szép legyen mind a hold, tiszta, mint a nap és rettenetes, mint a zászlóstábor,” ezt el is fogja érni. Isten szolgáinak Krisztussal együttműködve el kell távolítaniuk az átkot, amely langymeleggé tette a gyülekezetet 3,15-19. Az intés felkelti a megújulás reményét 20-21 (1902, 130. levél).
Láttam, hogy a laodiceai felhívás hatni fog a lelkekre. Isten az első buzgalomra szólít bennünket. Bűnbánatot kell tartanunk, el kell vetnünk minden megelégedettség érzetünket saját lelki állapotunkról, éreznünk kell lelki szegénységünket és gyarlóságunkat, meg kell venni a Krisztus által felkínált aranyat, hogy meggazdagodjunk; szemgyógyító írt, hogy láthassunk; és fehér ruhákat, hogy öltözetünk legyen (1851, 2. levél).

1T 141-42. – Légy buzgóságos azért, és térj meg. – Kedves testvéreim és testvérnőim! Az Úr látomásban megmutatott nekem néhány dolgot a gyülekezet, jelen langymeleg állapotáról, és ezt most elmondom nektek. Az angyal így szólt a gyülekezethez: „Jézus szólj: buzduljatok fel és tartsatok bűnbánatot.” Amint láttam, lelkiismeretesen neki kell gyürekeznünk feladatunknak. Van miért bűnbánatot tartanunk. A világias gondolkodás, az önzés és az irigység elemésztették Isten népében a lelkiséget és az életet.
Isten népének veszedelme az elmúlt néhány évben a világ szeretete volt. Ebből származik az önzés és az irigység bűne. Minél többet markolnak a világból, annál inkább megszeretik, és még több után nyújtják kezüket. Az angyal így szólt: „Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, hogy nem a gazdagnak az Isten országába bejutni.” Mégis sokan, akik vallják, hogy hiszik: náluk a világhoz szóló utolsó figyelmeztetés jegyzéke, minden erejüket megfeszítve olyan helyzetet törekszenek teremteni maguknak, amikor könnyebb a tevének átjutni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni a mennybe.
E földi kincsek, ha helyesen használjuk fel, áldás. A tulajdonosaiknak tudniuk kellene, hogy Istentől kapták kölcsön, és jókedvűen kellene költeniük javaikat az ügy elősegítésére. Jutalmuk nem marad el idelenn. Isten angyalai jó véleménnyel lesznek róluk, és kincseket is gyűjtenek a mennyben.
Láttam, hogy az igazságot vallók közül Sátán szemmel tart néhány különös, önző, irigy természetű embert, és azzal fogja kísérteni őket, hogy jólétet helyez eléjük, felajánlja nekik a föld gazdagságait. Tudja, hogy ha felül nem kerekednek természetes hajlamaikon, belebotlanak és gyakran el is éri célját. A világ nagy szeretete legyőzi, elnyeri az igazság szeretetét. A világ országait ajánlja nekik, és mohón ragadják magukhoz kincsüket, és azt hiszik, hogy csodálatosan boldogulnak. Sátán diadalt ül, mert terve sikerült. A világ szeretetéért feladták Isten szeretetét.
Láttam, hogy akik így boldogulnak, keresztezni tudják Sátán tervét, ha legyőzik önző irigységüket: Isten oltárára helyezik összes tulajdonukat. Amikor látják, hogy valahol anyagiakra van szükség az igazság ügyének fejlesztésére, az özvegyek, árvák és lesújtottak segítségére, akkor adakozzanak jókedvűen, és így gyűjtsenek kincseket a mennyben.

1T 142-43. – Légy buzgóságos azért, és térj meg. – Engedelmeskedjetek az igaz Tanú tanácsának. Vegyetek tűzben megtisztult aranyat, hogy meggazdagodjatok, fehér ruhát, hogy felöltözködjetek és kenetet, hogy megkenjétek szemeteket és lássatok. Tegyetek valami erőfeszítést. Ezek a becses kincsek nem hullnak ölünkbe igyekezetünk nélkül. Vegyünk, vagyis buzduljunk fel, és tartsunk bűnbánatot langymeleg állapotunk felett. Riadjunk fel, hogy észrevegyük hibáinkat, felkutassuk bűneinket, és buzgó bűnbánatot tartsunk felettük.
Láttam, hogy munka vár jómódú testvéreinkre: Szakadjanak el földi kincseiktől és kerekedjenek felül a világ szeretetén. Sokan közülük szeretik a világot, kincseiket, de nem hajlandók ezt észrevenni. Fel kell buzdulniuk, és önző irigységük miatt bűnbánatot kell tartaniuk, hogy az igazság szeretete nyeljen el minden mást. Láttam, hogy a gazdagok közül sokan nem fogják megvenni az aranyat, a fehér ruhát és a kenetet. Buzgalmukból hiányzik a tűz, és a kitűzött céljuk értékével arányos lelkiismeretesség.
Láttam ezeket az embereket, amikor földi tulajdonokért tülekedtek. Micsoda lelkesedésről, micsoda buzgalomról, mekkora erőkifejtésről tettek tanúságot, megkaparintani a föld kincseit, amely rövidesen elmúlik! Micsoda bűnös számításokat végeztek! Látástól vakulásig terveztek és fáradoztak. Feláldozták könnyebbségüket és kényelmüket a földi kincsekért. Ha ugyanilyen buzgón igyekeznek megnyerni az aranyat, a fehér ruhát és a szem kenetet, meg is kapják a kívánatos kincseket, és életet, örök életet Isten országában. Láttam, hogy ha valaki, akkor a jómódúak szorulnak rá a szemkenőcsre. Sokan vakok saját állapotuk felől, vak e világhoz való szilárd ragaszkodása felől. Ó, bár csak megnyílna a szemük.

1T 185-86. – Légy buzgóságos azért, és térj meg. – Kedves testvéreim! Nagy kegyelmében az Úr újra meglátogatott. Az elmúlt néhány hónapban nagy beteg voltam. Súlyos betegség nehezedetett rám. Évek óta vízkór és szívbetegség igyekszik elnyomni lelkemet, elpusztítani hitemet és bátorságomat. A laodiceaiakhoz intézett üzenet nem váltotta ki Isten népe között a buzgó bűnbánattartást, amit reméltem, és ez igen nyugtalanított. Betegségem egyre súlyosbodni látszott, és azt gondoltam, sírba kell szállnom. Nem kívántam élni, ezért nem tudtam hitembe kapaszkodni, és gyógyulásért imádkozni. Gyakran, amikor este nyugovóra tértem, tudtam, hogy még virradat előtt elállhat a lélegzetem. Ilyen állapotban egyik éjfélkor elájultam. Hivatták Andrew és Loughborough testvéreket, és buzgón könyörögtek értem Istenhez. A nyomás, a nehéz teher elmúlt sajgó szívemből, és látomásba elragadtattam. Amit láttam, most közlöm veletek.
Láttam, hogy a Sátán, csüggedésbe és kétségbeesésbe igyekezett kergetni, hogy az élet helyett a halált kívánjam. Megmutatták nekem, hogy nem egyezne Isten akaratával, ha abbahagynám munkámat, és koporsóba feküdnék, mert akkor hitünk ellenségei diadalt ülnének, Isten gyermekeire, pedig szomorúság borulna. Láttam, hogy gyakran kell kínlódnom majd és sokat szenvednem. Mégis azt az ígéretet kaptam, hogy környeztem buzdítani és segíteni fog, hogy amíg az ördög olyan kegyetlenül ostoroz, bátorságom és erőm el nem hagy.

TM 296-97. – Légy buzgóságos azért, és térj meg. – Vajon akik titkos rendőrökként cselekedtek, látják-e álláspontjuk irányát nevezetesen, hogy irányító, felügyelő hatalommá akarnak válni? Hol volt világos, lelki látásuk? Hogyan ismerték fel atyjuk fiának szemében a szálkát, míg a gerendát a saját szemükben észre sem vették? O, ha földi templom valaha megtisztításra szorult, úgy akkor Battle Creekben valóban rászorul éspedig ma! Akarjátok-e alázatosan keresni az Urat, hogy a Laodiceának szóló üzenetet világosan, érthetően hirdessétek? Hol vannak Isten őrállói, akik látják a veszélyt és megfújják a kürtöt? Biztosak lehettek, hogy kaptok üzeneteket, a Szentlélek sugallatára, emberi ajakról. „Kiálts teljes torokkal, ne kíméld... Hirdesd népemnek bűneiket és Jákob házának vétkeit. Holott ők engem mindennap keresnek, ... mint oly nép, amely igazságot cselekedett és Istene törvényét el nem hagyta.”
Krisztus katonái vagyunk. Ő a mi üdvösségünk Vezére, mi pedig rendelkezései és szabályai alatt állunk. Fegyverzetét kell viselnünk, csak az Ő zászlaja alatt menetelhetünk. Nem katonatestvéreinket kell meghódítanunk, hanem ellenségeinket azért, hogy Krisztus országát építsük. Mi Isten munkatársai vagyunk. Vegyük fel Istennek teljes fegyverzetét, dolgozzunk, mint a mennyei világegyetem színe előtt. Minden ember teljesítse kötelességét, ahogyan Isten adta.

Ellen Gould White kommentárja a Jelenések könyvére