JÉ 611. – Ezt mondja a Szent, az Igaz. – Minden ruhadarabnak, amit a pap viselt, teljesnek, folt és hiba nélkül valónak kellett lennie. A gyönyörű szolgálati ruhákkal jelképezték a nagy Előkép, Jézus Krisztus makulátlan lényét. Isten semmi mást nem fogadhat el csak a tökéletességet, ruhában és magatartásban, szóban és lélekben.

AT 154. – Akinél a Dávid kulcsa van. – Három egymást követő szombatnapon prédikált Pál a thessalonikaiaknak, amennyiben meg akarta őket győzni a Szentírás alapján, hogy Krisztus „a Bárány, aki megöletett e világ alapítása óta” (Jel. 13, 8.) és erről élete, halála, feltámadása, közbenjárói tisztsége tanúskodik. Felmagasztalta Krisztust és kimutatta, hogy szolgálatának igazi megértése az a kulcs, mely feltárja az ószövetségi írások értelmét, és kincseit hozzáférhetővé teszi.

KP 86. – Akinél a Dávid kulcsa van. – A zsidó üdvrend jelentőségét még mindig nem értjük teljesen. Rítusai és szimbólumai hatalmas és mélységes igazságokat vetítenek előre. Titkaihoz a kulcs az evangélium. Igazságaiba a megváltás tervének ismerete nyomán kapunk bepillantást. Kiváltságunk, hogy felfoghatjuk e csodálatos dolgokat, de sokkal jobban is érthetnénk őket. Meg kell értenünk Isten mélységes dolgait. Angyalok szeretnének bepillantani azokba az igazságokba, amelyek feltárulnak az Isten Igéjét bűnbánó szívvel kutató népnek, az átfogóbb, mélységesebb, szárnyalóbb - egyedül Istentől megkapható - ismeretért imádkozóknak.

JÉ 510. – Akinél a Dávid kulcsa van. – Ezrek válnak hitetlenekké, mert véges elméjük nem értheti meg Isten titkait. Nem tudják megmagyarázni az isteni erő csodás megnyilatkozását, a gondviselést, ezért az ilyen erő bizonyítékait elutasítják, azt a természet olyan működésnek tulajdonítják, amit még kevésbé tudnak megmagyarázni. A bennünket körülvevő rejtélyek egyetlen kulcsa, ha felismerjük bennük Isten jelenlétét és erejét. Az embernek el kell ismernie Istent, a világegyetem Teremtőjét, aki parancsol és végrehajt mindeneket. Átfogóbb ismerettel kell rendelkeznie Isten jelleméről, és művének titkairól.

JÉ 632. – Akinél a Dávid kulcsa van. – Jézus megerősítette, hogy szava önmagában olyan kulcs, amely felnyitja a titkot mindazok számára, akik készek voltak elfogadni azt. Szavának önmagában parancsoló hatalma van, és ez a titka az igazság terjedésének, amely királyságáról szól. Krisztus azt kívánta Pilátussal megértetni, hogy csak az igazság elfogadása és magáévá tétele útján újulhat meg romlott természete.

ML 301. – Akinél a Dávid kulcsa van. – Krisztus tibennetek, a dicsőgének ama reménysége – ennek a titok ismerete a kulcsa minden másnak. Megnyitja az ember számára a világegyetem kincseit, a végtelen fejlődés lehetőségeit.

1Szem 57-58. – Aki megnyitja és senki be nem zárja. – Azt állítják, hogy ezek a kifejezések a „zárt ajtó”-ról való tanítást támasztják alá, és hogy ez volt a későbbi kiadásokból való elhagyásuk oka. A valóságban viszont semmi mást nem tanítanak, mint amit népünk a mai napig képvisel. Hadd magyarázzam meg!
Az 1844-es csalódást követően az adventi néppel egybehangzóan azt gondoltam, hogy a kegyelem ajtaja mindörökre bezárult a világ előtt. Az Isten nekem adott világossága helyesbítette a tévedést és hozzásegített ahhoz, hogy megértsük a valódi helyzetet.
Még mindig hiszek a „zárt ajtók”-ra vonatkozó tanításban, de nem abban az értelemben, ahogyan azt először alkalmaztuk, vagy ahogyan azt ellenzőim most alkalmazzák. Noé idejében is volt egy zárt ajtó. Isten Lelke visszavonult a bűnös emberiség elől, s az az özönvíz hullámaiba veszett. Maga Isten adta a „zárt ajtó” üzenetet Noénak:
„És monda az Úr: Ne maradjon az én lelkem örökké az emberben, mivelhogy ő test; legyen életének ideje százhúsz esztendő” (1Móz 6:3).
Ábrahám napjaiban is volt egy zárt ajtó. A kegyelem megszűnt közbenjárni Sodoma lakosai érdekében, így Lót, a felesége és két lánya kivételével mindannyiukat megemésztette az égből küldött tűz.
Krisztus napjaiban is volt egy zárt ajtó. Isten Fia kijelentette az akkori nemzetség hitetlen zsidói előtt: „Ímé, pusztán hagyatik a ti házatok”(Mt 23:38).
Az utolsó napok idejére nézve ugyanez a végtelen hatalom jelentette ki Jánoson keresztül: „Ezt mondja a Szent, az Igaz, akinél a Dávid kulcsa van, aki megnyitja és senki be nem zárja, és bezárja és senki meg nem nyitja” (Jel 3:7).
Látomásban láttam, és még mindig hiszem, hogy 1844-ben is volt egy zárt ajtó. Sötétségben hagyattak mindazok, akik látták az első és második angyal világosságát, de elutasították azt. Azok, akik elfogadták és elnyerték a mennyből jövő üzenetet kísérő Szentlelket, de későbbiekben hitüket megtagadták, és tapasztalatukat becsapásként emlegették, ezáltal szintén elutasították Isten Lelkét, aki emiatt megszűnt közbenjárni értük.
Akik nem ismerték fel a világosságot, nem voltak bűnösek annak elutasításában. Isten Lelke egyedül azt a réteget nem érhette el, akik szembeszálltak a mennyből érkező világossággal. És ahogy azt már említettem, ebbe az osztályba tartoztak azok, akik elutasították az eléjük tárt üzenetet, és azok is, akik elfogadták ugyan, de később megtagadták hitüket. Lehet, hogy őnáluk megvolt az istenség látszata és Krisztus követőinek tartották magukat. De mivel nem volt élő kapcsolatuk Istennel, Sátán csalásai foglyul ejtették őket. A látomás erről a két osztályról szól: azokról, akik az elfogadott világosságot később csalásnak nevezték, és a világ bűnöseiről, akiket Isten elvetett, mivel ők is elvetették világosságát. Nincs szó azokról, akik nem ismerték fel a világosságot, s így nem is vétkesek annak elutasításában.

EW 42-43. – Aki megnyitja és senki be nem zárja. – 1849. március 24-én a mainei Topshamban az ottani testvérekkel nagyon jó és érdekes összejövetelünk volt. Isten Lelke kiáradt ránk és én lélekben elragadtattam az élő Isten városához. Megmutattatott nekem, hogy Isten parancsolatai és Jézus Krisztus bizonyságtétele, mely a zárt ajtóra utal, elválaszthatatlanok. Isten törvényeinek teljes jelentősége éppen akkor lett nyilvánvaló és Isten népe a szombat igazságot éppen akkor ismerte fel, midőn a mennyei szentélyből a szentek szentjébe vezető ajtó megnyílt. Itt a szentek szentjében van a frigyláda s benne a Tízparancsolat. Ez az ajtó mindaddig zárva volt, míg Jézus közbenjárói tisztje a szentélyben 1844-ben befejeződött. Akkor zárta be a szentély ajtaját és felnyitotta a szentek szentjét, a második kárpiton átlépett, ahol most a frigyláda előtt áll, és ahova most Izrael hite irányul.
Láttam, hogy Jézus bezárta a szentély ajtaját és többé senki sem nyithatja azt ki, s kinyitotta a szentek szentjének ajtaját, és senki sem zárhatja azt be többé (Jel. 3,7-8.). Mióta Jézus megnyitotta a szentek szentjének ajtaját, melyben a frigyszekrény és a Tízparancsolat van, azóta nyilvánvaló Isten népe előtt az Isteni parancsolatok szentsége és érvényessége, s az óta próbáltatnak meg a szombat kérdésében.
Láttam, hogy a szombat, mint próbakő, mindaddig nem érvényesülhetett, amíg Jézus közbenjárói szolgálata a szentélyben be nem fejeződött s Ő átment a második kárpiton. Ezért reménységben pihennek sírjaikban azok a keresztények is, akik elhunytak még mielőtt a szentek szentjének ajtaja megnyílt, az éjféli kiáltás után, az 1844. Év hetedik hónapjában. Láttam, hogy Sátán, Isten népének több tagját épp ezzel a ponttal kísértette meg. Mivel hogy olyan sok jó keresztény halt már el hitben, anélkül, hogy az igazi szombatot megtartotta volna, kétségbe vonják azt, hogy a szombat részükre próbakő volna.
A korszerű igazság ellenségei ki akarták nyitni a szentély ajtaját, melyet Jézus bezárt és be akarták zárni a szentek szentjének ajtaját, melyet Jézus 1844-ben megnyitott - hol a frigyláda van, mely tartalmazza a két kőtáblát, melyre Jehova írta ujjaival a Tízparancsolatot.

EW 86. – Aki megnyitja és senki be nem zárja. – 2. A "nyitott és zárt ajtóról" szóló látomást (1. 30. Oldal!) 1849-ben kaptam. A Jelenések könyve 3. r. 7. és 8. versének a mennyei szentélyre és Krisztus szolgálatára való vonatkoztatása teljesen új dolog volt előttem. Ezt a gondolatot soha senkitől nem hallottam. Azonban most, hogy a szentélyről szóló tanítás világosan érthető, a nevezett bibliai versek alkalmazása a maga erejében és szépségében látható.

EW 250-51. – Aki megnyitja és senki be nem zárja. – Láttam, milyen fájdalmas csalódásban volt része Isten népének, midőn Jézus a várt időre nem jelent meg. Nem tudták, hogy miért nem jelent meg Üdvözítőjük; Bibliájukból jól látták, hogy a prófétai korszak végére ért. Az angyal azt kérdezte: „Vajon tévedett e Isten szava?” Vajon elmulasztotta e Isten ígéretét beváltani? Óh, nem; Isten mindent teljesített, amit megígért. Jézus felkelt, bezárta a mennyei templom szentélyének ajtaját s kinyitotta a szentek szentjének ajtaját és belépett oda, hogy megtisztítsa a szentélyt. Akik türelmesen várakoznak, megértik a titkot. Csak az ember tévedett, Isten nem téved. Mindaz beteljesedett, amit Isten megígért, csak az ember hitte azt, hogy ez a föld a szentély, amely a prófétai idők végével megtisztíttatik. Az emberek nem Istennek ígéretében, hanem saját várakozásaikban csalódtak.
Jézus elküldte angyalait, hogy a csalódottak figyelmét a mennyei templomban lévő szentek szentjére irányítsák, amelybe bement, hogy megtisztítsa a szentélyt, és engesztelést szerezzen Izraelért. Jézus kijelentette angyalainak, hogy akik Őt megtalálták, azok megértik azt a művet, amelyet végez. Láttam, hogy Jézus mialatt a mennyei szentek szentjében tartózkodik, eljegyzi magának az új Jeruzsálemet; és mihelyt bevégzi művét a szentek szentjében, mint király száll alá a földre, hogy magához vegye azokat a hűséges lelkeket, akik türelmesen várták visszatérést.
Láttam, hogy mi történt a mennyben, 1844-ben, a prófétai korszak lejártakor. Midőn Jézus befejezte szolgálatát a szentélyben, s a szentély ajtaját bezárta, sötétség borította el azokat, akik az eljöveteléről szóló üzeneteket hallották és elvetették, úgy, hogy ezek teljesen szem elöl tévesztették őt. Ezután Jézus drága ruhákat öltött magára. Ruhájának alsó szegélyén gránátalmák és csengők váltakoztak. Vállairól egy művészi kivitelű mellvért csüngött alá, mely midőn megmozdult, a gyémántokhoz hasonlóan csillogott s beragyogott betűket, melyek nevekhez hasonlóan voltak a mellvértbe belevésve. A fején koronához hasonló díszes föveg volt. Midőn öltözéke teljes volt, angyalok vették körül és általuk kísérve tüzes szekéren átvonult a második kárpit mögé.

EW 254-55. – Aki megnyitja és senki be nem zárja. – Midőn Jézus szolgálata a mennyei szentélyben lezárult, belépett a szentek szentjébe, megállott a frigyszekrény előtt, amely a Tízparancsolatot tartalmazza és elküldött egy hatalmas angyalt a földre, akire harmadik üzenetét bízta. Az angyal kezében pergamentekercs volt s midőn méltósággal és hatalommal alászállott a földre, félelmetes intelmet, rettenetes fenyegetést intézett az emberiséghez, aminőt a föld lakói még sohasem hallottak. Ezen üzenetnek az volt a célja, hogy Isten gyermekeit a kísértés és szenvedés órájára figyelmeztesse, amely előttük áll. Az angyal mondotta: "A leghevesebb küzdelmet kell megvívniuk az állattal és annak képével. Egyetlen reményük az örök életre, ha kitartanak. Habár életük veszélyeztetve van, mégis szilárdan ki kell tartaniuk az igazság mellett." A harmadik angyal a következő szavakkal fejezte be szavait: „Itt van a szentek tűrése, itt, akik megtartják Isten parancsolatait és Jézus hitét.” Midőn ezen, szavakat megismételte, a mennyei szentélyre mutatott. Azok gondolatvilága, akik ezt az üzenetet elfogadják, a szentek-szentjére irányul, ahol Jézus a frigyláda előtt áll és utoljára jár közbe, hogy engesztelést szerezzen azoknak, akik még kegyelemben részesülhetnek, s akik tudatlanul áthágták Isten szent törvényét. Az élő és a halott igazak érdekében egyaránt bemutatja engesztelő áldozatát. Kegyelmébe mindazokat befoglalja, akik Krisztusba vetett reménységgel haltak el, de mivel Isten törvényét nem volt alkalmuk világosan megismerni, tudatlanságukban áthágták parancsolatait.
Miután Jézus megnyitotta a szentek szentjének ajtaját, a szombat fénye láthatóvá lett, Isten népe megpróbáltatott, mint hajdan Izrael fiai, hogy vajon megőrzik e parancsolatait. Láttam, amint a harmadik angyal felfelé mutatott és a csalódott lelkeknek megmutatta a mennyei szentek szentjébe vezető utat. Ha hitük által lélekben belépnek a mennyei szentek szentjébe, ott találják Jézust és újra éled reménységük, örömük. Láttam, amint újra áttekintették a múltat, mióta elkezdték Jézus eljövetelét hirdetni egészen 1844. év végéig. Most már teljesen értik csalódásuk okát s újra remény és biztonság uralja lelküket. A harmadik angyal megvilágította a múltat, a jelent és a jövőt és most már tudják, hogy Isten a legcsodálatosabb előrelátással vezette őket.

NK 382-85. – Aki megnyitja és senki be nem zárja. – A földi szentélyszolgálat, amint láttuk, a mennyei szolgálatot illusztrálja. Amikor az engesztelési napon a főpap belépett a szentek szentjébe, a szolgálat az első helyiségben megszűnt. Isten ezt parancsolta: „Senki ne legyen a gyülekezet sátorában, amikor (a főpap) bemegy a szenthelybe, hogy engesztelést szerezzen, egészen az ő kijöveteléig” (3Móz 16:17). Amikor Krisztus belépett a szentek szentjébe, hogy elvégezze az engesztelés befejező munkáját, az Ő szolgálata is megszűnt az első helyiségben, és megkezdődött a másodikban. A jelképes szolgálatban a főpap az engesztelési napon elhagyta a szentélyt, és Isten elé lépett, hogy bemutassa a bűnért való áldozat vérét minden izraelitáért, aki őszintén megbánta bűneit. Krisztus is közbenjárói munkájának csak egyik részét fejezte be, hogy elkezdje munkájának másik szakaszát, de most is vérére hivatkozik az Atya előtt a bűnösök érdekében.
Az adventhivők ezt 1844-ben még nem értették. Az idő elmúlt, amikorra a Megváltót várták, de ők továbbra is hitték, hogy nemsokára eljön. Azt vallották, hogy fontos fordulóponthoz érkeztek, és Krisztus nem jár többé közbe Isten előtt az emberért. A Bibliából úgy értették, hogy a kegyelemidő nem sokkal Krisztus tényleges eljövetele előtt lejár. Ezt a következtetést azokból az igékből vonták le, amelyek szerint egyszer majd kereső emberek a kegyelem ajtajánál zörgetnek és sírnak, de az ajtó nem nyílik meg. Az adventhivők azt kérdezték, hogy vajon ez az időszak - ami tulajdonképpen közvetlenül megelőzi Krisztus eljövetelét - nem akkor kezdődött-e, amikor Krisztus visszajövetelét várták? Figyelmeztették a világot az ítélet közelségére. Úgy érezték, hogy ezzel mindent megtettek, és már nem éreztek felelősséget a bűnösök megmentéséért. A gonoszok vakmerő és istenkáromló gúnyolódásából is arra következtettek, hogy Isten visszavonta Lelkét azoktól, akik irgalmát elutasították. Mindezek igazolták azt a meggyőződésüket, hogy a kegyelemidő lejárt, vagy ahogy akkor mondták: „a kegyelem ajtaja bezárult.”
De amikor a szentély kérdését megvizsgálták, kinyílt a szemük. Látták, hogy az 1844-es év, azaz a 2300 év vége valóban fontos fordulópontot jelez. De míg igaz volt az, hogy a reménység és a kegyelem ajtaja, amelyen át az emberek tizennyolc évszázad során Istenhez járulhattak, bezárult, megnyit egy másik ajtó, és Isten bűnbocsánatot kínált minden embernek Krisztus közbenjárása által. Jézus szolgálatának egyik része lezárult, hogy felváltsa egy másik. A mennyei templomnak, ahol Krisztus szolgált a bűnösért, most is volt „nyitott ajtaja.”
Most látták meg, mit értett Krisztus azon, amikor így szólította meg az egyházat: „Ezt mondja a Szent, az Igaz, akinél a Dávid kulcsa van, aki megnyitja és senki be nem zárja, és bezárja és senki meg nem nyitja: tudom a te dolgaidat (ímé adtam elődbe egy nyitott ajtót, amelyet senki be nem zárhat)” (Jel 3:7-8).
Jézus közbenjárásának áldása azokra árad, akik hitben elfogadják az engesztelés nagy jelentőségű szolgálatát. Azokon pedig, akik elvetik azt a világosságot, amely fényt áraszt erre a szolgálatra, nem nyugszik meg Isten áldása. A zsidók Krisztus első adventjekor elvetették a kapott világosságot, és nem hitték el, hogy Ő a világ Megváltója, ezért nem részesültek bűnbocsánatban. Jézus visszatért a mennybe, és saját vérével belépett a mennyei templomba, hogy tanítványaira árassza közbenjárásának áldásait. A zsidók teljes sötétségben maradtak, és továbbra is hozták hiábavaló véres és egyéb áldozataikat. A jelképes árnyékszolgálat véget ért. Az ajtó, amelyen át az emberek korábban Isten elé járulhattak, nem volt már nyitva. A zsidók nem akarták keresni Őt azon az egyetlen úton, amelyen megtalálhatták volna: a mennyei templomban folyó szolgálat útján. Ezért nem tudtak közösségre jutni Istennel. Számukra zárva volt az ajtó. Nem látták meg Krisztusban az igazi áldozatot és az Istenhez vezető egyetlen Közbenjárót, ezért nem részesülhettek a közbenjárás áldásaiban.
A hitetlen zsidók helyzete illusztrálja a közönyös és hitetlen látszatkeresztények állapotát, akik nem akarnak tudomást venni irgalmas Főpapjuk munkájáról. Amikor a jelképes szolgálat főpapja belépett a szentek szentjébe, az egész Izraelnek Isten előtt mélységesen megalázkodva el kellett a templom körül helyezkednie, hogy bűneikre bocsánatot kapva, Izrael közösségének tagjai maradhassanak. Mennyivel fontosabb, hogy most, a valóságos engesztelési napon, megértsük Főpapunk munkáját, és tudjuk, mit kell tennünk.
Az ember nem vetheti el büntetlenül azt az intést, amit az irgalmas Isten küld neki. A menny üzent a Noé korabeli világnak, és üdvösségük azon múlt, hogy miként fogadják az üzenetet. Mivel elutasították a figyelmeztetést, Isten visszavonta Lelkét a bűnös emberiségtől; ezért elpusztultak az özönvíz hullámaiban. Ábrahám korában Isten visszavonta irgalmát Sodoma bűnös lakóitól, és Lóton, Lót feleségén és két leányán kívül mindenkit megemésztett a mennyből küldött tűz. Így volt ez Krisztus napjaiban is. Isten Fia kijelentette a hitetlen kortárs zsidóknak: „Pusztán hagyatik néktek a ti házatok” (Mt 23:38). Ugyanez a Végtelen Hatalom, bepillantva az utolsó napokba, ezt mondja azokról, akik „nem fogadták be az igazságnak szeretetét az ő üdvösségükre”: „Azért bocsátja reájuk Isten a tévelygés erejét, hogy higgyenek a hazugságnak; hogy kárhoztattassanak mindazok, akik nem hittek az igazságnak, hanem gyönyörködtek az igazságtalanságban” (2Thessz 2:16-12). Amikor az emberek elutasítják Isten Igéjének tanításait, az Úr visszavonja Lelkét, és megengedi, hogy kívánságaik szerint tévelyegjenek.
Krisztus még mindig közbenjár az emberért, és világosságot ad azoknak, akik vágynak rá. De az adventhivők előtt ez csak akkor lett egyértelmű, amikor megértették az igéket, amelyek rávilágítottak valódi állapotukra.
1844-ben, amikor elmúlt az ’idő’, azok, akik továbbra is hittek Krisztus eljövetelében, egy ideig súlyosan meg voltak próbálva. Valódi helyzetükről csak az a fénysugár adott megnyugtató hírt, amely figyelmüket a mennyei templomra irányította. Egyesek tagadták azt, amit a prófétikus időszámításról korábban hittek, és emberi, illetve sátáni erőknek tulajdonították a Szentlélek hatalmas befolyását, amely az adventmozgalmat kísérte. Egy másik csoport azonban szilárdan vallotta, hogy az Úr vezette őket az elmúlt években. Miközben vártak, figyeltek és imádkozva keresték Isten akaratát, felismerték, hogy nagy Főpapjuk elkezdte szolgálatának egy másik szakaszát; és amikor e szolgálatra tekintettek, meglátták azt is, hogy mi az egyház befejező munkája. Jobban megértve az első és a második angyal üzenetét, felkészültek arra, hogy elfogadják, és a világnak tolmácsolják a harmadik angyal ünnepélyes figyelmeztetését is, amely a Jel 14. fejezetében található.

NK 387-88. – Aki megnyitja és senki be nem zárja. – Sokan próbálták nagy erőfeszítéssel ezeknek az embereknek a hitét megdönteni. Amennyiben a földi templom a mennyei templom formájára és mintájára épült, lehetetlen volt nem látni, hogy a földi frigyládában elhelyezett törvény a mennyei frigyládában foglalt törvény pontos másolata. A mennyei szentélyről szóló igazság elfogadásával együtt el kellett volna ismerni Isten törvényének és a negyedik parancsolatnak, illetve a szombat megtartásának kötelező voltát. Ezért volt a Szentírás harmonikus magyarázata - amely rávilágított Krisztus mennyei szentélyszolgálatára - olyan elkeseredett és ádáz támadások céltáblája. Az emberek be akarták zárni az ajtót, amelyet Isten kinyitott, és ki akarták nyitni azt, amelyet bezárt. De az, „aki megnyitja és senki be nem zárja, és bezárja és senki meg nem nyitja”, kijelentette: „Íme, adtam elődbe egy nyitott ajtót, amelyet senki be nem zárhat” (Jel 3:7-8). Krisztus megnyitotta a szentek szentjének ajtaját, illetve megkezdte ott szolgálatát. A mennyei templom nyitott ajtajából fény sugárzott, és kiderült, hogy az ott dicső helyet elfoglaló törvény magában foglalja a negyedik parancsolatot is. Azt, amit Isten hozott létre, ember nem döntheti meg.