EW 15-16. – Az ő feje pedig és a haja fehér volt, mint a fehér gyapjú, mint a hó. – Tekintetünk ezután nemsokára kelet felé irányult, ahol egy kis sötét felhő tűnt fel, alig volt féltenyérnyi nagyságú. Mindnyájan tudtuk, hogy ez az ember Fiának a jele. Mély csendben néztük mindnyájan a felhőt, amely mind közelebb jött hozzánk, mind világosabban, fényesebben és dicsőségesebben ragyogott, amíg végül egy nagy, fehér felhővé vált. A felhő felett szivárvány vonult, amelyet tízezernyi angyal vett körül, akik kedvesen énekeltek. A szivárványon az ember Fia ült. Haja fehér fürtökben omlott vállaira s fején számos korona ékeskedett. Lábai, mint tűzoszlopok; jobb kezében éles sarló, bal kezében, pedig ezüst harsona volt. Szemei olyanok voltak, mint a tűzláng, amely át és átjárta gyermekeit. Minden arc elsápadt s azokat, akik Istent elvetették, sötétség vette körül. Mindnyájan így kiáltottuk fel: „O, ki állhat meg az Úr előtt? Szennytelen-e ruhám?” Az angyalok abbahagyták éneküket s egy ideig a legfélelmetesebb csend uralkodott, midőn Jézus felkiáltott: „Akiknek szívük és kezük tiszta, megállhatnak: kegyelmem elégséges számotokra.” Arcunk sugározott a boldogságtól s szívünket teljesen betöltötte az öröm. Az angyalok még erőteljesebben kezdtek énekelni, miközben a felhő folyton közelebb jött a földhöz.