EW 35. – Íme eljön a felhőkkel. – Ekkor kezdetét vette a jubileum, midőn a föld megpihent. Láttam a jámbor rabszolgát, győzelemittasan, midőn lerázta magáról a béklyókat, melyek oly sokáig lebilincselték. Istentelen ura azonban nem tudta, hogy mit cselekedjék, mert a gonoszok nem értették meg Isten szavát. Nemsokára megjelent a nagy fehér felhő. Sokkal szebb volt, mint valaha. Rajta ült az ember Fia. Eleinte nem vettük észre, hogy Jézus a felhőn ül, de amint a földhöz közeledett, lassanként kivehető volt fenséges alakja is. E felhő megjelenése képezi az ember Fiának jelét az égen. Isten Fiának szava szólította elő a porban alvó szenteket; dicső halhatatlanságba öltözötten az élő szentek egyetlen pillanat alatt elváltoztak és velük együtt felvétettek a felhőszekérre. Rendkívül fenséges látvány volt, amint ez a szekér felfelé szállt. A szekér mindkét oldalán szárnyak és alattuk kerekek voltak. Midőn a szekér felfelé gördült, így kiáltottak a kerekek: Szent! S midőn a szárnyak megsuhantak, így kiáltottak: Szent! A szent angyalok, akik a felhőt körülfogták, így kiáltottak: Szent, szent, szent az Úr, a seregek Istene! S a felhőn ülő szentek kiáltották: Dicsőség, hallelúja! S a szekér felszállt a szent városba.

NK 569. – Íme eljön a felhőkkel. – Nemsokára keleten megjelenik egy kicsiny fekete felhő. A távolból sötétnek látszó felhő körülveszi a Megváltót. Isten népe ebben a felhőben felismeri az Emberfiának jelét. Ünnepélyes csendben figyelik a föld felé közeledő és egyre fényesebb és dicsőségesebb felhőt, mígnem nagy fehér felhő lesz belőle, amely megemésztő dicsőségként fénylik. Felette a szövetség szivárványa ível. Jézus hatalmas győzőként lép elő. Most nem „fájdalmak férfia”-ként jön, hogy kiigya a szégyen és a szenvedés keserű poharát, hanem a menny és a föld győzteseként, az élők és holtak bírájaként, aki „hív és igaz;” aki „igazságosan ítél és hadakozik.”

JÉ 736. – Íme eljön a felhőkkel. – Miután elérkeztek az Olajfák-hegyéhez. Jézus átvezette tanítványait a hegy tetején Bethánia közelébe. Jézus ott megállt és tanítványai körülvették. Úgy látszott, hogy a világosság fényei sugároztak az arcáról, mikor szeretettel tanítványaira tekintett. Nem korholta őket hibáikért és kudarcaikért. Utolsó szavai a legmélyebb gyengédséggel érintették a tanítványok fülét. Áldásra kinyújtott kezekkel - mintha ezzel is bizonyságát akarná adni védelmező gondoskodásának - Jézus lassan felemelkedett közülük. Egy olyan erő, hatalom vonta, emelte a menny felé, amely erősebb volt minden földi vonzóerőnél. Miközben Jézus felfelé emelkedett és elragadtatott, tanítványai szent tisztelettel, feszült figyelemmel tekintettek mennybe menő Uruk egyre halványuló képére. A dicsőség felhője azután elrejtette Jézust szemük elől. Csak szavai érkeztek hozzájuk vissza, mikor az angyalok felhőből álló diadalszekere felvitte az Urat: „íme én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig” (Mt 28:20). Ugyanakkor hallották a magasból az angyalok karának nagy örömmel zengő énekét.

NK 556. – Minden szem meglátja őt. – Isten népét azonban nem lehet megtéveszteni. E tanítások ellentmondanak a Szentírásnak. A hamis Krisztus a fenevadra és a fenevad képének imádóira mond áldást, pontosan azokra, akikre a Biblia tanúsága szerint Isten ki fogja tölteni elegyítetlen haragját.
Sátán nem hamisíthatja meg Krisztus adventjét. A Megváltó figyelmeztette népét e csalásra, és világosan megjövendölte, milyen lesz második eljövetele. „Hamis krisztusok és hamis próféták támadnak, és nagy jeleket és csodákat tesznek, annyira, hogy elhitessék, ha lehet, a választottakat is... Azért ha azt mondják majd néktek: Íme a pusztában van; ne menjetek ki. Íme a belső szobákban; ne higgyétek. Mert amiképpen a villámlás napkeletről támad, és ellátszik egészen napnyugatig, úgy lesz az ember Fiának eljövetele is” (Mt 24:24-27.31; 25:31; Jel 1:7; lThessz 4:16-17). Ezt az eljövetelt nem lehet utánozni. Erről mindenki tudni fog. Az egész világ látni fogja.
Csak azok lesznek felvértezve az egész világot foglyul ejtő hatalmas csalással szemben, akik szorgalmasan tanulmányozták a Szentírást, és szeretik az igazságot. A Biblia bizonyságtétele nyomán felismerik az álcázott csalót. A próba senkit sem fog elkerülni. A kísértés rostája megmutatja, ki az igazi keresztény. Vajon Isten népe olyan szilárdan ragaszkodik az Igéhez, hogy érzékei nem fogják megcsalni? Fog-e ragaszkodni a Bibliához - és csakis a Bibliához - ebben a válságban? Sátán mindent megtesz, amire lehetősége van, hogy az a nap készületlenül találja őket. Ügyeikből akadályt kovácsol számukra; földi kincsekből csapdát állít nekik; nehéz, kimerítő terheket helyez rájuk, hogy az élet gondjaival túlterhelt szívüket a megpróbáltatás napja tolvajként lepje meg.

2T 41-42. – Minden szem meglátja őt. – Akik kifogásokkal hozakodnak elő, csakhogy folytatni tudják bűnös életüket: akik a világhoz szabják magukat, azokat bálványaikra hagyja. Eljön az a nap, amikor már nem akarják kimenteni magukat, amikor senki sem keres kibúvót a meghívás alól. Amikor Krisztus eljön a maga és az Atya dicsőségében, s vele mind a mennyei angyalok, amikor a menny szerege diadal-kiáltásokkal kísérik őt, és a legelragadóbb zene üti meg az emberek fülét, akkor mindenki az eseményeken csügg teljes figyelmével. Akkor majd egyetlen közönyös szemlélő sem lesz. Akkor már nem merül az ember számítgatásba. A zsugori aranykupacai, amin a szemét hizlalta, nem lesznek többé vonzók. A föld rátarti emberei undorodva fordulnak majd el palotáiktól, melyek eddig a bálványaik voltak. Senki se hivatkozik földjére, ökrére, fiatal feleségére, mentegetve magát az alól, hogy neki is része legyen a dicsőségben, ami akkor a megdöbbent világra robban. Akkor már mindenki részesülni szeretne belőle, mégis tudni fogják, hogy nem kaphatnak belőle.
Komoly, gyötrő imában kérik majd Istent, hogy ne mellőzze őket. Az uralkodók, a világ hatalmasai, a főemberek, a rátartiak, a szűkmarkúak, együtt hajtanak majd térdet a kimondhatatlan szomorúság, kilátástalanság és bánat súlya alatt. Szívet tépő könyörgés szakad majd az ajkukról: kegyelem, kegyelem! Ments meg bennünket a megbántott Isten haragjától! Borzalmasan jól érthető, szigorú, fenséges hang felel majd nekik: „Amikor hívtalak benneteket, nem jöttetek, oda sem néztetek, amikor a kezemet nyújtottam: semmibe vettétek minden tanácsomat, és a feddésemmel mit sem törődtetek. Ezért most én is nevetek bajotokon, gúnyolódom, ha hatalmába kerít titeket a rettegés.”
A királyok, a nemesek, a hatalmasok, a szegények meg a pénz szerelmesei együtt zokognak majd nagy keservesen. Akik jólétük napjain megvetették Krisztust és a szegény embereket, akik nyomdokaiba léptek – akik nem szálltak volna le magas paripáikról, hogy meghajoljanak Krisztus előtt, - akik gyűlölték megvetett keresztjét, - azok most mind arcra borulnak a föld porába. Hatalmuk egy csapásra szerte foszlott s most habozás nélkül borulnak a földre a szentek lábához. Akkor fogják fel rémült keserűséggel, hogy tulajdon tetteik gyümölcsét eszik, hogy azzal laknak jól, amit ők terveltek ki. Hiszen eddig a mellüket verték, hogy ők a nagyokosok, hátat fordítottak a magasztos, örök jutalomnak: földi nyereség kedvéért lökték félre a menny hívásait. A világ csillogása és ragyogása bűvölte el őket, pedig nagy, hirdetett okosságuk bolondokká tette csupán őket. Nagyra voltak világi gazdagságukkal, mintha földi előnyeik annyira értékesek lennének, hogy beajánlhatnák őket Isten kegyeibe: hogy biztosítanék nekik a mennyet.

JÉ 646. – Még akik őt által szegezték is. – Mikor Pilátus ártatlannak jelentette ki magát Krisztus vérétől, Kajafás kihívó hangon így válaszolt neki: „Az ő vére mirajtunk és a mi magzatainkon” (Mt 27:25). Ezeket a szörnyű szavakat átvették a papok és a főemberek, és embertelen ordítással visszhangozta a sokaság. Az egész nép így kiabált: „Az ő vére mirajtunk és a mi magzatainkon” (Mt 27:25).
Izrael népe választott. Jézusra mutattak és ezt mondták: „Vidd el ezt, és bocsásd el nekünk Barabást” (Lk 23:18). Barabás, a rabló és a gyilkos, a Sátán képviselője volt, Krisztus pedig Istené. Krisztust elvetették, helyette Barabást választották. Nekik Barabás kellett. Ezzel a választással azt fogadták el, aki kezdettől fogva hazug és gyilkos volt. Sátán volt a vezérük. Mint nemzet, Sátán parancsa szerint jártak el. Sátán munkáit végezték. Sátán uralmát kellett elviselniük. Annak a népnek, amely Krisztus helyett Barabást választotta, éreznie kellett Barabás kegyetlenségét az idők végezetéig.
A zsidók, amikor rátekintettek Isten meggyötört Bárányára, így kiáltoztak: „Az ő vére mirajtunk és a mi magzatainkon” (Mt 27:25). Ez a szörnyű kiáltozás felszállt Isten királyi székéhez. Azt az ítéletet, amit ezzel kimondtak magukra, feljegyezték a mennyben. Ezt a kijelentésüket Isten meghallgatta. Isten Fiának a vére állandó átokként ott volt gyermekeiken és gyermekeik gyermekein.
Rettenetes módon valósult ez meg Jeruzsálem pusztulásakor. Borzalmas módon látszott ez meg a zsidó nép helyzetében több mint ezernyolcszáz évig: - a Szőlőtőről levágott vesszőt, a halott, a gyümölcstelen vesszőt, összegyűjtötték, és megégették. Országról országra, évszázadról évszázadra a Szőlőtőről levágott száraz vesszőként sodródtak az egész világon át: halottak maradtak vétkeikben és bűneikben.
Rettenetes módon teljesedik majd be ez a kérésük az ítélet nagy napján. Azon a napon, mikor Krisztus ismét eljön a földre, az emberi nemzetség többé nem a csőcseléktől körülvett fogolyként látja meg, hanem a menny királyaként ismeri meg Őt. Krisztus a saját dicsőségében, Atyja dicsőségében és a szent angyalok dicsőségében jön el. Tízezerszer tízezer és ezerszer ezer angyalból álló mennyei sereg kíséretében mindent felülmúló dicsőséggel jelenik meg. Azután majd dicsősége trónjára ül, s minden népet és nemzetet színe elé gyűjtenek. Akkor majd meglátja Őt minden szem; azoknak a szeme is, „akik őt általszegezték” (Jel 1:7). A töviskorona helyett a dicsőség koronáját hordja majd fején.
A fakó, gúnyból rátett bíborpalást helyett királyi palást lesz a vállán és a legtisztább fehér ruha lesz az öltözéke, úgy, hogy „a ruhája fényes [...],olyan fehér, mint a hó, mihez hasonlót a ruhafestő e földön nem fehéríthet” (Mk 9:3). „És az ő ruháján és tomporán oda [...] írva az ő neve: királyoknak Királya és uraknak Ura” (Jel 19:16). Azok is ott lesznek majd, akik kigúnyolták, megverték és lelki, testi gyötrelmet okoztak Neki. A papok és a főemberek ismét meglátják majd azokat a jeleneteket, amelyek Kajafás bírósági tárgyalótermében és Pilátus palotájának az udvarán játszódtak le. Minden körülmény megjelenik majd előttük, mégpedig úgy, mintha lángbetűkkel írták volna meg azokat. Azután majd azok is, akik azt kérték, hogy: „Az ő vére mirajtunk és a mi magzatainkon” (Mt 27:25), megkapják a választ kérésükre. Azután az egész világ megtudja, és megérti majd, hogy ki ellen hadakoztak ők: gyarló, halandó lények. Szörnyű kínszenvedések és borzalmak közepette így kiáltanak majd a hegyekhez és a sziklákhoz: „Essetek mireánk és rejtsetek el minket annak színe elől, aki a királyi székben ül és a Bárány haragjától; mert eljött az ő haragjának ama nagy napja; és ki állhat meg?” (Jel 6:16-17.)

JÉ 737. – Még akik őt által szegezték is. – Krisztus emberi formában ment fel a mennybe. A tanítványok látták, hogy felhő fogadja be Őt. Ugyanaz a Jézus, Aki velük együtt járt, beszélgetett és imádkozott, Aki velük együtt törte meg a kenyeret, Aki velük együtt volt a bárkában a tavon, és Aki velük együtt vánszorgott fel azon a napon az Olajfák-hegyének meredek oldalán - ugyanaz a Jézus most elment, hogy osztozzon Atyjával királyi trónján. Az angyalok biztosították a tanítványokat arról, hogy ugyanaz a Jézus, akit felmenni láttak a mennybe, jön majd el ismét éppen úgy, ahogy felment. Jézus „eljön a felhőkkel; és minden szem meglátja őt” (Jel 1:7). „Mikor, pedig eljő az embernek Fia az Ő dicsőségében, és ő vele mind a szent angyalok, akkor beül majd az ő dicsőségének királyi székébe” (Mt 25:31). „Maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égből és feltámadnak először, akik meghaltak volt a Krisztusban” (1Thess 4:16). Így teljesedik be az Úr ígérete, amit tanítványainak adott: "Ha majd elmegyek és helyet készítek néktek, ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek" (Jn 14:3). Nem kétséges, hogy a tanítványok ujjonghatnak Uruk visszatérésének a reménységében.

EW 52-53. – Még akik őt által szegezték is. – Miután a szentek elváltoztak halhatatlanságba, és Jézussal együtt felvitettek, miután átvették hárfáikat, ruháikat és koronáikat és bementek a szent városba, Jézussal együtt ítéletre ülnek össze. A könyvek felnyittatnak, - az Élet könyve és a Halál könyve. Az Élet könyve a szentek jócselekedeteit tartalmazza; a Halál könyve a gonoszok rossz cselekedeteit. E könyveket egybevetik a törvénykönyvvel, a Bibliával és ennek értelmében ítéltetnek meg az emberek. A szentek mondják ki Jézussal egyetemben a halott gonoszok felett az ítéletet. Lásd - szólt az angyal - a szentek Jézussal együtt ítéletet ülnek a gonoszok felett s megítélik azokat cselekedeteik szerint s az a büntetés, amely a gonoszokra az ítélet végrehajtásakor vár, nevük mögé vezettetik be a könyvbe.

Láttam, hogy ezt a munkát a szentek Jézussal együtt az ezer év folyamán a szent városban végezték, még mielőtt az a földre szállott. Az ezer év végeztével, Jézus angyalaival és szentjeivel együtt elhagyja a szent várost, s mialatt alájön velük a földre, az istentelen halottak feltámadnak; azok is, akik Őt általszegezték, s jajgatnak, jajveszékelnek cselekedeteik felett, midőn meglátják az Emberfiát dicsőségének teljességében az angyalok és a szentek seregétől kísérve. Látni fogják a szögek helyét kezein és lábain és oldalán a sebhelyet. A szögek és a dárda hegyének nyomai, lesz legnagyobb dicsősége. Az ezer év végeztével Jézus az Olajfák hegyén áll, amely kettéhasad és nagy síksággá lesz. Az istentelenek, akik épp ekkor támadnak fel, ijedten menekülnek. Majd a szent város alászáll erre a síkságra. Sátán ekkor betölti lelkével a feltámadt istenteleneket, elhiteti velük, hogy a városban tartózkodó sereg csekély, ellenben az ő serege hatalmas, hogy a szenteket legyőzhetik, és a várost bevehetik.
EW 170. – Még akik őt által szegezték is. – A tömeg Jézus vérét követelte. Kegyetlenül megostorozták. Majd egy öreg, királyi bíborköntöst vetettek rája és töviskoszorút helyeztek szent fejére. Nádszálat adtak a kezébe és mélyen meghajolva előtte, gúnyosan üdvözölték: „Üdvözlégy zsidók királya!” Majd kikapták kezéből a vesszőt és arcul verték vele, miáltal a tövisek belefúródtak homlokába, és vércseppek csurogtak alá arcán.
Óh, mily nehezükre esett a szent angyaloknak ezt a rettenetes jelenetet végignézni. Szerették volna megszabadítani Jézust, de a parancsnokló angyal nem engedte, s kijelentette, hogy az emberiség megváltásának igen nagy az ára. Jézus kész ezt a nagy árat megfizetni; az életét fogja feláldozni az, akinek hatalma van a halál felett. Jézus tudta, hogy a mennyei seregek szemtanúi végtelen megaláztatásának; közülük a leggyengébb angyal is elég volna ahhoz, hogy ezt az egész gúnyolódó csapatot megsemmisítse, és Jézust kiszabadítsa. Tudta, hogyha Atyjától kérné, az angyalok azonnal kiszabadítanák Őt. Ámde szükség volt arra, hogy a dühöngő emberek kegyetlenkedését elszenvedje, hogy így véghezvigye a megváltás tervét.

EW 178-9. – Még akik őt által szegezték is. – Krisztus élete mindvégig földi vagyon, földi tisztesség és világias dicsőség nélkül való volt. Önmegtagadása és alázatossága a legélesebb ellentétben állott a papok és fejedelmek öntelt büszkeségével és fennhéjázásával. Makulátlan erkölcsi tisztasága állandóan kárhoztatta bűneiket. A büszke emberek megvetették Őt, éppen szentsége, tisztasága és alázatossága miatt. Óh, de azok, akik Őt itt megvetették, majd egykoron megpillantják a menny fenségében és Atyja felülmúlhatatlan dicsőségétől övezve.
A törvényszék csarnokában vérszomjas ellenség vette őt körül. Ezek a megkeményedett szívű emberek, akik akkor kiáltották: „Az ő vére mirajtunk és a mi gyermekeinket,” egykoron, mint a dicsőség királyát látják Őt viszont. Diadalénekkel kíséri Őt el útján az egész mennyei sereg. „Dicsőség és hatalom annak, aki holt volt, de feltámadt, a hatalmas Királynak!”
Nyomorult, koldus és gyenge emberek köpdöstek a dicsőség Királyának arcába, miközben durván ujjongott az aljas bántalmazáson a tömeg. Kegyetlen ütéseikkel torzították el annak arcát, akiben az egész menny gyönyörködött. Még egyszer megpillantják majd azt az arcot, midőn a napnál is dicsőségesebben ragyog, de akkor szeretnének majd elmenekülni előle. Durva győzelemmámor helyett majd sírnak és jajgatnak.
Jézus megmutatja majd nekik kezeit, a keresztre szegezés jeleivel. Örökké magán fogja hordani eme kegyetlenségének emlékét. A szögeknek minden nyoma örökké hirdeti a csodálatos megváltás történetét s azt a végtelen árat, melyet az Üdvözítő az emberiségért fizetett. Azok az emberek, akik dárdáikkal általszúrták az élet Fejedelmét, majd megpillantják a sebhelyeket, és szívük mélyéből gyászolják meggondolatlan és lelketlen cselekedetüket.
A gyilkosok rendkívül bosszankodtak a felírás miatt, amelyet a római helytartó Jézus keresztjére helyeztetett: "A zsidók királya." Óh, de egykor mégis kénytelenek lesznek Őt királyi hatalmában és dicsőségében megpillantani. Majd akkor láthatják ruháján és oldalán élő betűkkel felírva: „A királyok Királya és uraknak Ura.” Midőn a kereszten csüggött, gúnyosan kiáltották feléje: „Ha te vagy Izrael királya, szállj le a keresztről, s majd hiszünk neked!” Majd egykor kénytelenek lesznek Őt királyi hatalmában és fenségében szemlélni. Akkor többé nem követelnek Tőle bizonyítékokat, hogy Ő Izrael királya; mert királyi fenségétől elbűvölve kiáltják: „Áldott, aki jő az Úrnak nevében!”

NK 567. – Még akik őt által szegezték is.– „Sírok nyílnak meg, és ’sokan azok közül, akik alusznak a föld porában, felserkennek, némelyek örök életre, némelyek pedig gyalázatra és örökkévaló utálatosságra” (Dán 12:2). Azok, akik a harmadik angyal üzenetébe vetett hittel haltak meg, megdicsőülten jönnek elő sírjukból, hogy meghallják, amikor Isten békeszövetséget köt törvénye megtartóival. Azok is, „akik Őt általszegezték” (Jel 1:7), akik gúnyolódtak és nevettek Krisztus haláltusáján; és akik a leghevesebben támadták igazságát és népét, feltámadnak, hogy meglássák Krisztus dicsőségét és a hűségesek megdicsőítését.

NK 571. – Még akik őt által szegezték is. – Ott vannak azok is, akik kigúnyolták a megalázott, szenvedő Krisztust. Lelkük megremeg, amikor eszükbe jutnak a főpap felszólítására mondott ünnepélyes szavai: „Mostantól fogva meglátjátok az embernek Fiát ülni az Istennek hatalmas jobbján, és eljönni az égnek felhőiben” (Mt 26:64). És most látják dicsőségben, és látniuk kell azt is, hogy Isten jobbján ül.
Akik kinevették, amikor Isten Fiának nevezte magát, most szótlanok. Ott van a gőgös Heródes, aki gúnyt űzött Krisztus királyságából, és megparancsolta gúnyolódó katonáinak, hogy koronázzák Krisztust királlyá. Ott vannak azok is, akik durván vállára tették a bíborpalástot, szent homlokára a töviskoszorút, a „jogart” a kezébe adták, és gúnyolódva, átkozódva térdet hajtottak előtte. Akik ütötték és leköpték az élet Fejedelmét, azok most nem tudják elviselni átható tekintetét, és menekülnek megemésztő dicsősége elől. A katona, aki átszúrta oldalát, az emberek, akik átszögezték a kezét és a lábát, rémülten és bűntudattal nézik a szögek és a dárda nyomát.
A papok és a főemberek előtt megdöbbentő pontossággal elevenednek fel a Golgota eseményei. Rémült borzongással emlékeznek vissza, miként kiáltották ujjongva, fejüket csóválva: „Másokat megtartott, magát nem tudja megtartani. Ha Izrael királya, szálljon le most a keresztről, és majd hiszünk neki. Bízott az Istenben; mentse meg most Őt, ha akarja” (Mt 27:42-43).
Jól emlékeznek a példázatra, amelyet a Megváltó azokról a szőlőmunkásokról mondott, akik megtagadták gazdájuktól a szőlőskert termését, bántalmazták szolgáit, és a fiát megölték. Az ítéletre is emlékeznek, amit ők mondtak ki: A szőlőskert ura „mint gonoszokat gonoszul elveszti őket.” A papok és a vének a saját eljárásukat és megérdemelt végzetüket ismerték fel e hűtlen emberek bűnében és büntetésében. Halálos gyötrelmükben kiáltozni kezdenek. A Jeruzsálem utcáin egykor végig harsogó „feszítsd meg, feszítsd meg” kiáltásnál hangosabb ez az ijesztő, kétségbeesett sikoltás: „Ő az Isten Fia, az igazi Messiás.” És szeretnének elmenekülni a királyok Királyának közelségéből. De az elemek harcában széthasadt föld mély üregeiben hiába próbálnak elrejtőzni.

8T 116. – Még akik őt által szegezték is. – Utasítottak, hogy figyelmeztető szavakat írjak azoknak a testvéreknek és testvérnőknek, akik abban a veszedelemben forognak, hogy szem elöl veszítik a jelen különleges feladatát. Az Úr ránk bízta szent igazságát. Keljünk fel és ragyogtassuk azt. Hirdessük minden országban Jézus második eljövetelét, kiáltsunk a Jelenések nyelvén (Jel 1,7).

TM 231-2. – Még akik őt által szegezték is. – Akik a kapott világosság szerint élnek, felülről még több világosságban részesülnek, mert mennyei hírnökök várnak arra, hogy együttműködjenek emberekkel, és figyelmeztessék a megcsalt bűnös világot. Ha Istennek népe komolyan nekilát a feladatának, akkor majd valóságos változást tapasztalhatunk a városokban és a falvakban. A gyülekezetek felett gyakorolt gyámkodás csak még tehetetlenebbé teszik őket, mindinkább emberekre támaszkodnak. Munkatársaik tapasztalataira hagyatkoznak, nem merítenek erőt, képességet Istentől. Itt az ideje, hogy városok és falvak mindenütt meghallják az ünnepélyes figyelmeztetést: „Íme eljön a felhőkkel, és minden szem meglátja Őt.” Legyetek készen, hogy békességben találjon titeket.
Kérlek titeket, a kiváltságosokat, akik ismeritek az igazságot, hogy menjetek és dolgozzatok, mindenfelé munka vár rátok. A mezők már érettek az aratásra. Magvetőkre és aratókra van szükség, mégpedig most. Azaz idő, amelyet állandóan azok táplálására fordítotok, akik már ismerik az intő üzenetet, tizedrész erőben sem részesíti őket, mint amennyit nyernének, ha nekilátnának, ha életet közvetítenének veszendő lelkeknek. Angyalok várakoznak arra, hogy az odaszentelt munkást megáldják. Az elveszett juhról szóló példázat szolgáljon tanulságul mindenkinek, akit Sátán hálójából kimentettek. Ne gyámkodjunk a kilencvenkilenc felett, hanem menjünk ki, hogy az elveszettet megkeressük. Vadásszuk ki őket a világvárosok és a városok vadonából. Ebben a munkájukban a munkások érezni fogják gyengeségüket, s Mentsvárukhoz menekülnek. Isten jelenléte kíséri őket, hogy erőt, bátorságot, hitet és reménységet adjon. Az őszinte munkások Isten munkatársai lesznek.
A Jeruzsálemnek szóló figyelmeztetések nem csupán rá vonatkoztak. A Jeruzsálemre zúduló csapások csak szimbólumai a Krisztus eljövetelekor végbemenő eseményeknek, ítélkezéseknek az utolsó napon, amikor Eléje gyűjtetnek a nemzetek. "És elküldi az Ő angyalait nagy trombitaszóval, és egybegyűjtik az Ő választottait a négy szelek felől, az ég egyik végétől a másik végéig.