AT 398-99. – A hét gyertyatartó között hasonlót az ember Fiához. – A szeretett tanítvány különösen gazdag kegyelemben részesült. Látta Mesterét Getsemánéban, midőn lelki gyötrelmeiben vért izzadott és „nem emberi volt ábrázatja és alakja sem ember fiaié volt” (Ésa. 52, 14). Azután látta a római katonák kezei között, avult bíborpalástban és töviskoronával. Végül látta Őt a Golgotán, a kereszten, miközben kegyetlenül gúnyolták és szidták. Íme, János apostol ismét láthatja Urát. De most milyen más a megjelenése, a külseje! Nem a fájdalmak férfia többé, akit emberek megvetnek és megaláznak. Látja Őt mennyei fényű ruhájába öltözötten. „Az ő feje pedig és a haja fehér, mint a fehér gyapjú, mint a hó; és a szemei olyanok, mint a tűzláng. És a lábai hasonlók valának az izzó érchez, mintha kemencében tüzesedtek volna meg”(Jel. 1,14.15). Hangja hasonlít sok vizek zúgásához. Orcája fénylik, mint a nap. Kezében hét csillagot tart és szájából kétélű éles kard jő ki; szava: hatalmának jelképe. Patmosz szigete ragyog a feltámadott Üdvözítő dicsőségétől. „Mikor, pedig látám őt” - írja János, - „leesém az ő lábaihoz, mint egy holt. És reám veté az ő jobb kezét, mondván nékem: Ne félj!”
János erőt nyert, hogy megdicsőült Urának színét elviselhesse. Azután ámuló szemei előtt feltárult a menny dicsősége. Láthatta Isten trónját. Az Örökkévaló megengedte neki, hogy láthatta, minden földi küzdelmen túl, a megváltottak fehérruhás tömegét. Hallhatta a menny angyalainak dicsénekét és azok diadalénekét, kik győzedelmeskedtek a Bárány vére és bizonyságtételük szava által. A kinyilatkoztatásban, melyben részesült, szemlélhette Isten népének megrázó tapasztalatait, a jövő megrendítő eseményeit. Láthatta a gyülekezet jövendő sorsát egészen az idők végezetéig. Számokban és jelképekben kifejezett nagy fontosságú eseményeket látott János, azért, hogy megörökítse. Ezek által kortársai, sőt későbben, az elkövetkező korszakokban, Isten gyermekei, érthető felvilágosításokat kapnak a reájuk váró veszélyekről és küzdelmekről.
7BC 955 – A hét gyertyatartó között hasonlót az ember Fiához. – Az üldözés keze súlyosan nehezedik az apostolra. Száműzik őt Patmosz szigetére „Isten beszédéért és a Jézus Krisztus bizonyságtételéért.” Ő írja „Lélekben valék az Úrnak napján.” Leírhatatlan öröm töltötte el, hiszen a menny megnyílni látszott előtte. Világos beszédű hang szólította meg: „Én vagyok az alfa és az ómega, a kezdet és a vég,” Megfordulva Mesterét látta, kivel régen együtt járt és beszélt Júdeában. Akinek a keblén is nyugodott.
De ó, mennyire megváltozott a megjelenése! Akkor ócska bíborpalástban és töviskoszorúval látta Őt. Most pedig mennyei tündöklésű ruhában látta ott, aranyövvel a derekán. Ezt írja megjelenéséről: „Az ő feje, pedig és a haja fehér vala, mint a gyapjú, mint a hó: és a szeme olyan, mint a tűzláng. Lába hasonló volt az izzó érchez, mintha kemencébe tüzesedtek volna meg: a szava, pedig olyan, mint a sok vizek zúgása.”
MÉ 50-51. – A hét gyertyatartó között hasonlót az ember Fiához. – János visszaemlékezett azokra a csodálatos eseményekre, amelyeknek Jézus életében tanúja volt. Gondolatban még egyszer átéli azokat a drámai alkalmakat, melyekben részesülhetett, és ez az emlékezés felemeli, és boldoggá teszi. Azonban egyszerre feleszmél gondolataiból, világosan hallható hangon szól hozzá. Megfordul, hogy lássa honnan ered a hang, és íme legnagyobb csodálatra az Urat pillantja meg, akivel együtt járt, akit szeretett és szenvedéseinek tanúja volt. De milyen más volt a Megváltó megjelenése. Többé már nem „a legmegvetettebb és legalázatosabb’. Megaláztatásának egyetlen jelét sem hordta többé. Szeme olyan, mint a tűzláng, és lába, mint az izzó érc. Szava olyan ünnepélyesen zeng, mint hatalmas vizek zúgása. Arca olyan, mint a déli nap legteljesebb pompájában. Kezében hét csillagot tart, amelyek a gyülekezet angyalait ábrázolják. Szájából kétélű éles kard jő ki, amely Igéjének hatalmát jelzi.
(1888) 1019. – A hét gyertyatartó között hasonlót az ember Fiához. – Akit János látomásban látott úgy jellemzi magát, mint aki az arany gyertyatartók között jár, gyülekezetről-gyülekezetre, közösségről-közösségre, lélektől-lélekig. Ez a fáradhatatlan őrködés. Míg a barátok talán alszanak, vagy jelentéktelen dolgokkal kötök le magukat, Izrael megtartója nem szunnyad, és nem alszik. Ő az igazi őrálló. Krisztus jelenléte és fenntartó kegyelme minden világosság és minden élet titka. Isten hatalma tart meg bennünket, hit által, ez nem tőlünk van Isten ajándéka ez.
5T 752-53. – A hét gyertyatartó között hasonlót az ember Fiához. – Ezékiel akkor kapta a látomást, mikor borús előérzet töltötte el. Atyái földje romokban hevert. A valamikor élettől pezsgő város lakatlan volt. Nem hallatszott kacagás, sem dicsőítő ének a falak között. Maga a látnok is idegen volt, idegen földön, ahol határtalan nagyravágyás és vad kegyetlenség uralkodott. Szorongatta a lelkét, amit a zsarnokságból és igazságtalanságból látott és hallott, ezért éjjel nappal csak kesergett. De a Kebár partján látott jelképek felfedték előtte a felsőbbséget gyakorló hatalmat, amely erősebb, mint a föld uralkodói. A kegyetlen Asszír és Babilon királyok fölött a kegyelem és igazság Istene ült trónján.
A kerékszerű bonyodalmak, melyek annyira zűrzavarosnak tűntek a próféta szemében, a mindenható kéz irányítása alatt álltak. Isten Lelke, aki ezeket a kerekeket irányította, összhangot teremetett a zűrzavarban. Ugyanígy ellenőrzése alatt állt az egész világ. Dicső lények százmilliói állnak készen, hogy szavára keresztülhúzzák a gonosz hatalmak és gonosz emberek akaratát, és jót hozzanak ki azokból Isten hűségesei számára.
Hasonló módon, amikor Isten a szeretett János előtt készült feltárni a gyülekezetnek az eljövendő korokban bekövetkező történetét, biztosította róla, hogy az Üdvözítő nagyon is szívén viseli népe ügyét, ezért gondoskodni fog róluk. Megmutatta neki az Emberfiához hasonlót, aki a hét gyülekezetet képező gyertyatartók között jár. Lepergette János előtt a gyülekezeteknek a világi hatalmakkal vívott utolsó küzdelmeit, de azt is megengedte neki, hogy lássa a hűségesek végső győzelmét és szabadulását. János szemtanúja volt a gyülekezeteknek a fenevaddal és képével vívott élet halál harcának, s azt is látta, hogy elrendelték, hogy mindenki halálbüntetés terhe mellett köteles imádni a fenevadat. De túltekintve a harc zaján és füstjén, sokaságot látott állni a Báránnyal a Sion hegyén, akik a fenevad bélyege helyett az „Atya nevét viselik homlokukon.” S ismét látta azokat, akik legyőzték a fenevadat, annak képét és nevének számát, ott álltak hárfáikkal az üvegtengeren énekelték Mózesnek és a Báránynak énekét.
NO 295. – A hét gyertyatartó között hasonlót az ember Fiához. – Isten személyes lényként nyilatkoztatta ki önmagát Fia által. Jézus - az Atya „dicsőségének visszatükröződése, és az Ő valóságának képmása” - személyes Megváltóként jött a földre. Személyes Megváltóként emelkedett a mennybe. Mint személyes Megváltó közbenjár a mennyei csarnokokban. A mi érdekünkben szolgál Isten trónja előtt Ő, aki hasonló az ember Fiához (Zsid 1:3; Jel 1:13).
8T 265 – A hét gyertyatartó között hasonlót az ember Fiához. – Isten, mint személyes lény, Fiában jelentette ki magát. Jézus, Isten dicsőségének kisugárzása, s lényének képmása emberként járt a földön. Személyes Üdvözítőként jött a világra. Személyes Üdvözítőként emelkedett a magasságba. Személyes Üdvözítőként végzi közbenjárását a mennyei pitvarokban. Isten trónja előtt szolgál nékünk „emberfiához hasonlóan” (Jel 1,13).
NK 555. – A hét gyertyatartó között hasonlót az ember Fiához. – Nemsokára félelmes természetfölötti jelenségek lesznek az égen, a csodákat művelő démonok hatalmának jeleként. Az ördögi lelkek bejárják az egész világot. Elmennek a föld királyaihoz, hogy rávegyék őket a csalásra, és arra, hogy Sátánnak segítsenek a menny ellen vívott utolsó csatájában. Közreműködésükkel Sátán az uralkodókat, és alattvalókat egyaránt elámít. Magukat Krisztusnak színlelő emberek jelennek meg, és a világ Megváltóját megillető címre és imádatra tartanak igényt. Csodákat tesznek, gyógyítanak; és azt állítják, hogy olyan kinyilatkoztatásokat kaptak a mennyből, amelyek a Szentírás bizonyságtételének ellentmondanak.
A csalás nagy drámájának tetőfokán Sátán meg fogja személyesíteni Krisztust. Az egyház régóta hirdeti, hogy reményei a Megváltó adventjével fognak beteljesülni. A nagy csaló ekkor azt a látszatot fogja kelteni, hogy Krisztus eljött. Sátán a föld különböző részein káprázatos, csillogó, fenséges lényként jelenik meg az embereknek. Hasonlítani fog ahhoz a képhez, amit János a Jelenések könyvében Isten Fiáról festett (Jel 1:13-15). Emberi szem nem látott nagyobb dicsőséget annál, mint ami őt körülveszi. Ez a győzelmi kiáltás harsog bele a levegőbe: „Krisztus eljött! Krisztus eljött!” Az emberek leborulnak előtte, és imádják. Ő, pedig felemeli kezét, és áldást mond reájuk, miként Krisztus áldotta meg tanítványait, amikor a földön élt. A hamis Krisztus hangja lágy, szelíd, és megnyerő. Nyájas, kedves hangon elmond néhányat a Megváltó ajkáról elhangzó drága mennyei igazságokból. Betegeket gyógyít, majd Krisztustól bitorolt szerepében azt állítja, hogy a szombatot áttette vasárnapra, és megparancsolja mindenkinek, hogy szentelje meg azt a napot, amelyet ő megáldott. Kijelenti, hogy azok, akik a szombat szentségét makacsul vallják, az ő nevét káromolják, ha nem hajlandók meghallgatni angyalait, akik által fényt hint, és igazságot tanít. Ez a súlyos csalás szinte leleplezhetetlen. Miként a Simon mágus által félrevezetett samaritánusok, a tömegek is - kisemberek és nagyok - hitelt adnak ezeknek a varázslatoknak, és ezt mondják: „Ez az Istennek ama nagy ereje!” (Acs 8:10.)
4BC 1173. – A hét gyertyatartó között hasonlót az ember Fiához. – Nem kisebb személyiség, mint Isten Fia jelent meg Dánielnek. Ez a leírás János apostol beszámolójához hasonlít, amikor Krisztus megjelent neki Patmosz szigetén. Urunk most másik mennyei hírnökkel jött, hogy kifejtse Dániel előtt mi fog történni az utolsó napokban. Dániel ezt az ismeretet nyerte el. Az ihletést a mi számunkra jegyezte föl, akikhez a világ vége elérkezett (RH 1881. feb. 8).
AT 401. – A hét gyertyatartó között hasonlót az ember Fiához. – Krisztus mondja, hogy a hét gyertyatartó között jár. Ez jelképezi viszonyát a gyülekezetekhez. Összeköttetése népével állandó. Ismeri gyermekeinek valóságos állapotát. Figyeli helyzetüket, kegyességüket, odaadásukat. Noha Jézus főpap és közbenjáró a mennyei szentélyben, János mégis úgy látja Őt, mint Aki földi gyülekezetei között jár-kel. Fáradhatatlan éberséggel állandóan őrködik felettük, vajon nem homályosul-e, vagy alszik ki valamelyik őrálló fáklyája? Ha a gyertyatartókat csupán emberek gondoznák, lobogó lángjuk csakhamar lankadna és kialudna. Az Úr házának azonban Ő az őrizője; a templom csarnokának hű védelmezője. Állandó gondoskodása és megtartó kegyelme az élet és világosság forrása.
KP 212. – Bokáig érő ruhába öltözve. – Ősszüleink az ártatlanság fehér palástját viselték, amikor Isten az Édenbe helyezte őket. Tökéletes összhangban éltek Isten akaratával. Végtelen szeretettel ragaszkodtak mennyei Atyjukhoz. Gyönyörű, lágy fénysugár, Isten fénye takarta be a szent párt. Ez a fénypalást lelki öltözékük, mennyei ártatlanságuk szimbóluma volt. Ha hűségesek maradtak volna Istenhez, ez a fény állandóan betakarta volna őket. De amikor vétkeztek, elszakadtak Istentől, és az őket körülölelő fény eltávozott. Szégyellve mezítelenségüket, egymáshoz varrt fügefalevelekkel próbálták a mennyei öltözéket pótolni.
Isten törvényének áthágói ezt teszik Ádám és Éva engedetlensége óta. Fügefaleveleket varrnak össze, hogy betakarják a törvény szegés okozta mezítelenségüket. Maguk szabta öltözéket, viselnek. Saját cselekedeteikkel próbálják bűneiket befedezni, és Isten tetszését elnyerni.
Ez azonban lehetetlen. Az ember nem találhat ki semmi olyat, amivel ártatlanságának elvesztett palástját helyettesíthetné. Akik Krisztussal és az angyalokkal együtt ülnek a Bárány menyegzői vacsoráján, nem viselhetnek fügefalevél-öltözéket, sem köznapi ruhát.
Csak a Krisztus által kínált ruha teheti az embert alkalmassá arra, hogy megjelenjék Isten előtt. Ezt az öltözéket - saját igazságának palástját - helyezi Krisztus minden bűnbánó, hivő lélekre. „Azt tanácsolom néked - mondja -, hogy végy tőlem ... fehér ruhákat, hogy öltözeted legyen, és ne láttassék ki a te mezítelenségednek rútsága” (Jel 3 :18).
JÉ 551. – Mellénél aranyövvel körülövezve. – Krisztus így fejezte ki tanítványai iránt érzett szeretetét. Tanítványai önző lelkülete szomorúsággal töltötte el őt, de nem szállt velük vitába ez alkalommal. Ehelyett olyan példát adott nékik, amelyet sohasem felejtenek majd el. Irántuk való szeretetét nem lehetett egykönnyen megzavarni vagy kioltani. Krisztus tudta, hogy az Atya mindent az ő kezébe adott, és hogy ő Istentől jött és Istenhez megy. Krisztus teljesen tudatában volt az ő Istenségének, Ő, az Úr azonban félretette királyi koronáját és királyi öltözetét, és egy szolga alakját vette magára. Földi életének egyik utolsó cselekedete volt az, hogy alázatosan körülkötötte magát egy kendővel, és betöltötte egy szolga szerepét.
JÉ 16. – Mellénél aranyövvel körülövezve. – Amikor Krisztus megalázkodott, hogy emberi természetet öltsön magára, olyan jellemről tett tanúságot, amely Sátán jellemének az ellentéte. Ám még ennél is mélyebbre ereszkedett a megalázkodás ösvényén. „És mikor olyan állapotban találtatott, mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, mégpedig a keresztfának haláláig” (Fil 2:8). Amiképpen a főpap levetette a méltóságát kifejező ékes ruhát, és mint egyszerű pap fehér gyolcsban folytatta szolgálatát, akképpen Krisztus is szolgai formát öltött, s úgy hozott áldozatot. Ő volt a pap, és Ő volt az áldozat is. „És ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van” (Ésa 53:5).