KP 74. – Most lett meg az üdvösség. – Az üdvösséget nem érdemelhetjük ki, de keresnünk kell odaadásunkkal és kitartásunkkal tanúsítva, hogy a világon mindenről le tudjunk mondani érte.

6BC 1112. – Az ő Krisztusának hatalma. – Krisztus keresztjében engedelmességünket, kimeríthetetlen erőforrásunkat ismerjük fel.

3BC 1162-63. – A mi atyánkfiainak vádolója levettetett. – A testvérek olykor évekig jó barátságban élnek s azt hiszik, hogy családtagként megbízhatnak jó ismerőseikben. Az ilyen barátságban olyan felszabadultság és bizalom él, amilyen nem élhetne nem egyhitűek között. Ez nagyon kellemes, amíg a közös hit és a testvéri szeretet tart. De ha valamelyikük szívébe bebocsátják az atyafiak vádolóját, hogy értelmükön és képzeletükön uralkodjon, akkor féltékenység támad, gyanakvás és a másé kívánást melengetik: s akik eddig biztonságban képzelte magát testvére szeretetében és barátságában, úgy találja, hogy nem bíznak meg benne, és indítékait is rosszul ítélik meg. A hamis testvér felfedi emberi gyengeségeit, felfedi kötelességét, hogy ne gondoljon, ne szóljon gonoszt, nehogy szentje személyében Istenre hozzon gyalázatot, Krisztust bántsa meg. Minden elképzelhető hibájára kíméletlen megjegyzéseket tesz, s a testvér jellemét sötétnek és gyanúsnak festi le.

4BC 1178. – A mi atyánkfiainak vádolója levettetett. – Akik tisztelik Istent és megtartják parancsolatait, azok a Sátán vádaskodásainak célpontjai. Az ellenség minden áron azon mesterkedik, hogy bűnre vigye az embereket. Majd kijelenti, hogy múlt bűneik miatt hagyni kell nekik, hogy mint alattvalóin pokoli kegyetlenségét gyakorolja rajtuk. Erről a mesterkedősről írta Zakariás: „És megmutatá nékem Jósuát a főpapot” Isten parancsolatai megtartóinak képviselőjét, „aki az Úr angyala előtt állt és a Sátánt, aki a jobb keze felöl állt, hogy vádolja őt.”
Krisztus a főpapunk. A Sátán éjjel és nappal előtte áll az atyafiak vádolójaként. Mesterien hánytorgat fel minden visszataszító vonást jellemünkből, mint elég okot, hogy Krisztus visszavonja védő hatalmát – megengedje Sátánnak, hogy elcsüggessze, elpusztítsa a bűnre rávett embereket. Hit által halljuk-e védőügyvédünket, amint így szól: „Dorgáljon meg téged az Úr te Sátán, dorgáljon meg az Úr, aki magáévá fogadta Jeruzsálemet. Avagy nem tűzből kikapott üszög-e ez?”

7BC 973-74. – A mi atyánkfiainak vádolója levettetett. – A Sátánnak, mint testvéreink vádolójának a mennyből valók kiűzetését Krisztus végtelenül fontos munkája érte el, amennyiben életét adta. A Sátán folytonos ellenzése dacára a megváltás terve haladt előre. Az embert annyira értékesnek ítélték, hogy Krisztus feláldozta élettét érte. Sátán tudta, hogy az általa bitorolt birodalmat végül is ki fogják venni kezéből, eltökélte hát, hogy mindent elkövet, hogy ahányat csak lehetséges, elpusztít Isten teremtményeiből. Gyűlölte az embert, mivel Krisztus megbocsátó szeretetet és szánakozást tanúsított iránta. Most eltökélte, hogy az ámításnak minden válfaját gyakorolni fogja rajta, mellyel pusztulásba viheti. Csak még erősebben folytatja ezt az utat a maga elveszett állapota miatt. (3SG 194)
Krisztussal szembeni ellenségeskedés tettekre váltásával, míg Urunk megsebzett, összetört testel és megtört szívvel nem függött a Kálvária keresztjén, a Sátán teljesen kiszakította magát a mindenség szeretetéből. Nyilvánvaló lett, hogy az emberiség iránti szeretettől serkentve Isten megtagadta magát, egyszülött Fiában odaadta magát a világ bűneiért, mivel szerette az emberiséget. A Teremtő, Mindenható Isten nyilatkoztatta ki magát Fiában. Ezzel az a kérdés, vajon megtagadja-e magát Isten? – örökre feleletet nyert, hiszen Krisztus Isten volt. Mikor beleegyezett, hogy testé legyen, emberi létet öltött magára és engedelmes lett mindhalálig, hogy kimondhatatlan áldozatot hozzon (1900, 50. kézirat).

KP 126. – A mi atyánkfiainak vádolója levettetett. – A rabbik azt tanították, hogy örvendezés van a mennyben, ha a bűnös elpusztul. Jézus, pedig azt tanította, hogy a pusztítás munkája Istentől idegen, és hogy az egész menny örül, amikor Isten visszaállítja saját képmását teremtményeiben.  
Ha a bűn útján messzire elkalandozó ember vissza akar térni Istenhez, bírálgató és bizalmatlan emberekkel találkozik. Kétségbe vonják megtérése őszinteségét és állhatatosságát. Ezek nem Isten munkáját végzik, hanem Sátánét, az atyafiak vádolójáét. Sátán a bírálattal el akarja csüggeszteni az embert. Azt szeretné, ha még távolabb kerülne Istentől; ha elvesztené reménységét. A megtérő bűnös gondoljon arra, hogy a menny örül, ha az elveszett visszatér! Nyugodjon meg Isten szeretetében, és ne csüggedjen el, amikor a farizeusok gúnyolják és gyanúsítgatják!

KP 201. – A mi atyánkfiainak vádolója levettetett. – Sátán megkísérli Isten munkáját megakadályozni, és a maga elvei elfogadására ösztönöz embereket. Isten választott népét becsapott népnek tünteti fel. Ő az atyafiak vádolója, és vádaskodó befolyását az igazság munkásai ellen használja fel. Az Úr úgy akar válaszolni Sátán vádjaira, hogy népe útján megmutatja, milyen áldást hoz a helyes elvek követése.
Ezeknek az elveknek meg kell mutatkozniuk a keresztények életében - az egyénben, a családban, az egyházban és az Isten szolgálatára alapított intézményekben, - hogy tanúsítsák, mit lehet tenni a világért. Hirdessék mind az evangélium igazságainak megmentő hatalmát! Mindegyik egy-egy eszköz, amely által Isten meg akarja valósítani szándékát, az ember megmentését.

 JÉ 258. – A mi atyánkfiainak vádolója levettetett. – „Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek’ (Mt 7:7). Ne tekintsétek magatokat másoknál jobbaknak, ne tartsátok magatokat bíráiknak. Mivel nem tudhatjátok az indítóokokat, ítélkezni is képtelenek vagytok mások felett. A kritizálással magatok fölött mondtok ítéletet, mert megmutatjátok, hogy Sátánnak, a testvérek vádlójának társai vagytok. Az Úr így szól: „Kísértsétek meg magatokat, ha a hitben vagytok-é? magatokat próbáljátok meg” (2Kor 13:5) „Ha mi ítélnők magunkat, nem ítéltetnénk el” (lKor 11:31).

JÉ 529. – A mi atyánkfiainak vádolója levettetett. – „Most van e világ kárhoztatása; - folytatta Krisztus - most vettetik ki e világ fejedelme: És én, ha felemeltetem e földről, mindeneket magamhoz vonzok. Ezt pedig azért mondá, hogy megjelentse, milyen halállal kell meghalnia” (Ján 12:31-33). Ezzel a világ döntő órájára utalt az Úr. Ha engesztelő áldozat leszek az emberek bűneiért, a világot világosság ragyogja be. Sátán hatalma megtörik az emberi lelkek fölött. Az emberben eltorzult isteni képmás helyreáll, és végül a hívő szentek nagy családja örökli a mennyei otthont. Ez Krisztus halálának eredménye. A Megváltó egészen belemerül az elé táruló győzelem szemlélésébe. Látja a keresztet, a kegyetlen, a szégyenletes keresztet, az összes hozzá kapcsolódó borzalmakkal, dicsőségben ragyogva.
Azonban nemcsak az ember megváltásának műve teljesül be a kereszten. Isten szeretete megnyilatkozik a világegyetem előtt. Kivettetik e világ fejedelme a mennyből. A Sátán által Isten ellen felhozott vádak hamisnak bizonyulnak. A mennyre hárított szemrehányás örökre tisztázódik. Angyalok, emberek egyaránt vonzódnak az Üdvözítőhöz. „Én, ha felemeltetem e földről, - szólt Jézus - mindeneket magamhoz vonzok” (Jn 12:32).

JÉ 669. – A mi atyánkfiainak vádolója levettetett. – Ha valaki bűnt találhatott volna Krisztusban, és ha Krisztus csak a legkisebb mértékben is engedett volna Sátánnak, hogy megmeneküljön az irtózatos kínvallatástól, akkor Isten és az emberek ellensége diadalt ült volna. Krisztus lehajtotta a fejét és meghalt, de rendíthetetlenül megtartotta hitét és Isten iránti engedelmességét. „És hallék nagy szózatot az égben, amely ezt mondja vala: Most lett meg az idvesség és az erő és a mi Istenünk országa és az ő Krisztusának hatalma; mert a mi atyánkfiainak vádolója levettetett, ki vádolja vala őket éjjel és nappal a mi Istenünk előtt” (Jel 12:10).
Sátán látta, hogy álruhája szétszakadt. Mesterkedése feltárult az el nem bukott angyalok előtt és a mennyei világegyetem előtt. Gyilkosként mutatta meg magát. Isten Fia vérének a kiontásával kiszakította magát a mennyei lények rokonszenvéből. Ettől kezdve korlátozták működését. Bármilyen magatartást vehetett is fel, nem várhatott tovább az angyalokra. Nem, mert amikor az angyalok megérkeztek a mennyei udvarokból, többé már nem vádolhatta előttük Krisztus testvéreit azzal, hogy a sötétség tisztátalan és a bűnnel bemocskolt ruhadarabjait öltötték magukra. Sátán és a mennyei világ között meglevő kapcsolat utolsó láncszeme is elszakadt.

NK 462. – A mi atyánkfiainak vádolója levettetett. – Sátán jól tudja, hogy azok, akiket rá tud venni az imádkozás és az igekutatás elhanyagolására, képtelenek támadásait kivédeni. Ezért minden lehetőt kitalál figyelmük lekötésére. Mindig voltak olyan vallásoskodó emberek, akik a megismert igazság követése helyett azok jellemhibáit vagy hitbeli tévedéseit keresték, akikkel nem értettek egyet. Az ilyen ember Sátán jobb keze. Nem kevés azoknak a száma, akik vádakat emelnek testvéreik ellen, és miközben Isten dolgozik, és szolgái őszinte hódolattal járulnak elé, e vádaskodók sem maradnak tétlenül. Hamis színben tüntetik fel azoknak a szavait és cselekedeteit, akik szeretik és követik az igazságot. Azt a látszatot keltik, hogy Krisztus legbuzgóbb, leglelkesebb, legönmegtagadóbb szolgái becsapottak vagy csalók. Hamis képet festenek az igaz és nemes cselekedetek indítékáról; vádaskodnak, és gyanút ébresztenek a tapasztalatlanok lelkében. Minden elképzelhető módon igyekeznek tisztátalannak és álnoknak beállítani azt, ami tiszta és igaz.
De senkinek sem kell tévedésben lennie felőlük. Könnyen felismerhető, kinek a gyermekei, kinek a példáját követik, és kinek a munkáját végzik. „Gyümölcseikről ismeritek meg őket” (Mt 7:16). Eljárásuk Sátánéhoz hasonlít, a bőszült rágalmazóhoz, „atyánkfiainak vádolójához” (Jel 12:10).

NK 550. – A mi atyánkfiainak vádolója levettetett. – Sátán, aki vádolta Jákobot Isten angyalai előtt, és jogot formált arra, hogy bűne miatt elpusztítsa, arra késztette Ézsaut, hogy Jákob ellen induljon. És azon a hosszú, küzdelmes éjszakán megpróbálta a pátriárkát a bűntudattal elcsüggesztve Istentől elszakítani. Jákob már a kétségbeesés határán volt. Tudta, hogy a menny segítsége nélkül elpusztul. Őszintén megbánta súlyos bűnét, és Isten irgalmára hivatkozott. Nem volt hajlandó szándékáról lemondani, és erősen belekapaszkodva az Angyalba, komolyan, szívet tépő kiáltással könyörgött, amíg nem győzött.
Sátán a nyomorúság idején fel fogja bujtani a gonoszokat, hogy pusztítsák el Isten népét, miként annak idején Ézsaut is felbujtotta, hogy támadja meg Jákobot. És ahogy Jákobot vádolta, úgy fogja Isten népét is vádolni. A világ népét alattvalói közé sorolja. De az a kis csapat, amely megtartja Isten parancsolatait, elveti az ő felsőbbségét. Ha Sátán eltörölhetné őket a földről, győzelme teljes lenne. Látja azonban, hogy a szent angyalok vigyáznak rájuk, és ebből arra következtet, hogy Isten megbocsátotta bűneiket. Arról azonban nem tud, hogy ügyük eldőlt a mennyei templomban. Pontosan tudja, milyen bűnök elkövetésére kísértette őket, és ezeket a bűnöket mérhetetlenül eltúlozva tárja Isten elé, és azt állítja, hogy ezek az emberek éppoly méltatlanok Isten kegyelmére, mint ő. Nem igazság - mondja -, hogy az Úr e vétkezők bűneit megbocsátja, őt pedig és angyalait elpusztítja. Zsákmányaként tart rájuk igényt, és követeli őket Istentől, hogy rájuk tehesse gyilkos kezét.
Sátán vádolja Isten népét bűneik miatt, az Úr pedig megengedi, hogy a végsőkig megpróbálja Istenbe vetett bizalmukat, hitüket és állhatatosságukat. Amikor a múltra gondolnak, reményük meginog, mert nem sok jót fedeznek fel önmagukban. Teljes tudatában vannak gyengeségüknek és érdemtelenségüknek. Sátán azzal a gondolattal próbálja megrémíteni őket, hogy esetük reménytelen; hogy soha nem fognak megtisztulni. El akarja venni hitüket, hogy kísértéseinek engedve, elforduljanak Istentől.

MB 57-58.  – A mi atyánkfiainak vádolója levettetett. – „Aki pedig ezt mondja: Bolond! – méltó a gyehenna tüzére” (Mát 5,22). Az Ószövetség a „bolond” szót olyan ember jelölésére alkalmazza, aki hitehagyó, vagy átadta magát a bűnnek. Jézus tehát azt mondja: aki azzal vádolja testvérét, hogy hitehagyó és megtagadta Istent, azzal azt bizonyítja, hogy ő maga is méltó ugyanarra a kárhoztatásra.
Amikor Mózes testéért küzdött Sátánnal, maga Jézus „sem mert káromló ítéletet kimondani” (Júd 9). Ha megtette volna, akkor Sátán területére lép, mert a vádolás az ördög fegyvere. Sátánról azt mondja a Szentírás, hogy „testvéreink vádolója”(Jel 12,10).  Jézus nem alkalmazta Sátán egyetlen fegyverét sem. Ezekkel a szavakkal illette őt: „dorgáljon meg téged az Úr” (Júd 9).
Nekünk is az Ő példáját kell követnünk. Ha konfliktusba kerülünk Jézus ellenségeivel, nem szabad egyetlen szót sem kiejtenünk a megtorlás szellemében, vagy olyat, amely akár csak a látszatát is viseli a keserű vádnak. Aki Isten szócsöveként szolgál az embereknek, az nem ejthet ki olyan szavakat, melyet még a mennyei Felség sem használt, amikor Sátánnal küzdött. Az ítélet és kárhoztatás munkáját át kell engednünk Istennek.

MM 187. – A mi atyánkfiainak vádolója levettetett.

PK 362-3. – A mi atyánkfiainak vádolója levettetett. – Ebben a válságos helyzetben „az Úr jóságos szavakkal, vigasztaló szavakkal” erősítette népét (Zak 1:13). Krisztus művéről és Sátán munkájáról adott megkapó képpel mutatta be, hogy Közbenjárójuknak milyen hatalma van népe vádolóinak legyőzésére.
A próféta látomásban látja „Jósua főpapot, aki piszkos ruhába öltözve” (Zak 3:1, 3), áll az Úr Angyala előtt, és esdekel, hogy Isten könyörüljön meggyötört népén. Amint azért könyörög, hogy Isten teljesítse ígéreteit, Sátán arcátlanul kiáll ellene. Isten nem fogadhatja vissza kegyelmébe Izraelt, mert vétkezett - állítja. Jogot formál rájuk, mint zsákmányára, és követeli, hogy az Angyal adja át neki őket.
A főpap nem tudja Sátán vádjaitól megvédeni sem magát, sem népét. Nem állítja, hogy Izrael hibátlan. Jósua szennyes ruhában áll az Angyal előtt. A nép bűneit jelképezi az a ruha, amelyet képviselőjükként visel. Megvallja bűnösségüket, de rámutat bűnbánatukra és megalázkodásukra is, bízva a Megváltó bűnbocsátó irgalmában.
Ekkor az Angyal, aki maga Krisztus, a bűnösök Megváltója, elhallgattatja népe vádolóját és így szól: „Dorgáljon meg téged az Úr, Sátán! Dorgáljon meg téged az Úr, aki Jeruzsálemet kiválasztotta! Hát nem tűzből kiragadott üszkös fadarab ez?” (Zak 3:2.) Sokáig volt Izrael a szenvedések kohójában. Bűnei miatt már-már megemésztette a láng, amelyet Sátán és eszközei elpusztításukra szítottak. De Isten most kinyújtotta kezét, hogy kihozza őket a tűzből.

PK 364-5. – A mi atyánkfiainak vádolója levettetett. – Miként Sátán vádolta Jósuát és népét, vádolja minden korban mindazokat, akik Isten irgalmára és kegyelmére vágynak. Ő a „testvéreink vádlója, aki... éjjel nappal vádolta őket” (Jel 12:10). Minden lélekért, aki megszabadult a gonosz hatalmából, és akinek neve bekerült az élet könyvébe, mely a Bárányé, megismétlődik a küzdelem. Soha senki, akit Isten befogadott családjába, nem kerülheti el az ellenség ádáz támadását. De az, aki Izrael reménysége, oltalma, megigazulása és szabadulása volt akkor, ma is reménysége egyházának.
Sátán nem azért vádolja azokat, akik az Urat keresik, mert bűneik nem tetszenek neki. Sátán örül jellemhibáiknak, mert tudja, hogy csak akkor diadalmaskodhat rajtuk, ha áthágják Isten törvényét. Csupán azért vádaskodik, mert gyűlöli Krisztust. A megváltás tervével Jézus megtöri Sátán hatását az emberiségre, és lelkeket szabadít meg hatalmából. Az őslázadó minden gyűlölete és rosszindulata felébred, amikor Krisztus felsőbbségének bizonyítékait látja. Démoni erővel és ravaszsággal dolgozik, hogy elragadja tőle azokat, akik elfogadták a megváltást. Kételkedést kelt az emberekben, hogy elveszítsék Isten iránti bizalmukat és elszakadjanak szeretetétől. Isten törvénye megszegésére csábítja őket, azután foglyaiként jogot formál rájuk, és vitatja, hogy Krisztusnak van-e joga elvenni őket tőle.
Sátán tudja, hogy azok, akik Isten bocsánatát és kegyelmét kérik, azt meg is kapják. Ezért eléjük tárja bűneiket, hogy elcsüggessze őket. Azok ellen, akik igyekeznek engedelmeskedni Istennek, mindig okot keres a panaszra. Még a legtisztább és a legértékesebb szolgálatukat is megpróbálja tisztességtelennek feltüntetni. Számtalan szövevényes és kegyetlen módon kísérli meg vesztüket okozni. Az ember egymaga képtelen kivédeni az ellenség vádjait. Bűntől szennyes ruhában, bűnét megvallva áll Isten előtt. De Jézus, a Szószólónk, eredményesen védelmükre kél azoknak, akik bűnbánattal és hittel reábízzák lelkük megtartását. Képviseli ügyüket, és a Golgota csodálatos érveivel legyőzi a vádolót. Isten törvénye iránti tökéletes engedelmességével minden hatalmat megszerzett mennyen és földön. Kéri Atyját, kegyelmezzen meg a bűnös embernek, és béküljön meg vele. Népe vádolóinak ezt mondja: „Sátán! Dorgáljon meg téged az Úr.” Vérem árán vásároltam meg őket. „Hát nem tűzből kiragadott üszkös fadarab.” Azokat pedig, akik hitben reá támaszkodnak, így biztatja: „Nézd! Elvettem a bűnödet, és díszes ruhába öltöztetlek téged” (Zak 3:4).

PK 365. – A mi atyánkfiainak vádolója levettetett. – Jósuáról és az Angyalról látott Zakariási látomás különös mértékben Isten népére vonatkozik a nagy engesztelési nap záró jeleneteiben. Akkor a maradék egyház súlyos megpróbáltatást és gyötrelmet visel el. Az Isten parancsolatait és Jézus hitét megtartók érezni fogják az ősellenség és seregének dühét. Sátán alattvalóinak tartja a föld lakóit, magukat kereszténynek vallók közül sokakat hatalma alá hajtott. De itt van egy kis csapat, amely nem ismeri el felsőbbségét. Ha el tudná őket törölni a földről, győzelme teljes lenne. Amint annak idején a pogány népeket rávette Izrael tönkretevésére, a közeljövőben felindítja a föld gonosz hatalmait, hogy pusztítsák el Isten népét. Kötelezni fogják az embereket arra, hogy áthágva Isten törvényét, emberi rendeletnek engedelmeskedjenek.

1Szem 320-21. – A mi atyánkfiainak vádolója levettetett. – Ebben a választásban Sátán akarata nyilvánult meg. A mennyei seregek és a teremtett világok felismerték Sátán, vádoló, hazug és gyilkos természetét. A mennyben és az el nem bukott világokban Sátán csaló hatalmának és gonosz elveinek kérdése eldőlt és Krisztus -, aki az elbukott emberért kiállta a próbát - tökéletes tisztasága és szentsége mindörökre igazolódott. Sátán jellemének és elveinek kiteljesedése során végleg kikerült az el nem bukott világok szeretetéből, az ő és Krisztus kijelentései közötti küzdelem végérvényesen eldőlt a mennyben. A Krisztus jellemében megnyilvánuló igazságosság a világ mindenkori horgonya, megváltó reménysége. Mindenki, aki Krisztust választja, hittel mondhatja: „Az Úr az én igazságom.”

2T 106. – A mi atyánkfiainak vádolója levettetett. – Amikor Isten ellen vétkezünk, akkor hajlamosak vagyunk arra, hogy napi járóföldről Jézus mögött maradjunk le. Igyekszünk elszakadni a társaságától, mert visszataszító nekünk. Mert Isten jelenlétének minden egyes sugara rávilágít a bűnre, amit elkövettünk. Az ellenfél diadalt ül minden bűn felett, amire rávette az embereket, majd a lehető legsúlyosabbakra fújja fel azokat. Felsorakoztatja bűneinket Isten és a szent angyalok előtt, gúnyosan a szemükre hányja a gyengeségeket és bukásokat. Ő a testvéreink vádolója, a szó valamennyi értelmében. Ujjong minden egyes bűn és helytelenség felett, amennyire Isten népét elcsábította. V. testvér te is alaposan kivetted részedet ebből a rossz munkából. Fogtad a szombattartó adventisták körében előforduló eseteket, amelyek helytelenségeknek, gyengeségeknek és tévedéseknek tűntek előtted, majd ezekre tereled hitük ellenségeinek figyelmét, akik azok ellen harcolnak, akiknek mennyei angyalok szolgálnak, és akiknek ügyét védelmezőnk, Jézus képviseli Atyja előtt. Jézus így kiált: Kíméld meg, mentsd meg őket Atyám, vérem megváltottai ők, s Atyjához emeli sebzett kezét. Testvérem, súlyos bűnt követtél és követsz el az Isten előtt. Azt használod ki, amit Isten népe gyászol, ami kínokat okoz neki, amikor látják, hogy néhányan megszenteletlenek, és az ellenfél gyakran legyőzi őket. Ahelyett, hogy segítettél volna a tévelygőknek, hogy a helyes útra térjenek, kárörvendve azok szemeláttára kürtölted tele a világot ballépéseikkel, akik azért gyűlölik őket, mert azt állítják, hogy kitartanak az Isten parancsai és a Jézus hite mellett. Nagyon megnehezíted azok dolgát, akik megmenteni igyekeznek a tévelygőt, akik Izrael házának elveszett juhai után kutatnak.

3T 451. – A mi atyánkfiainak vádolója levettetett. – Láttam, hogy azokba az emberekbe köt bele, akikre Isten a mű felelősségét látta jónak hárítani. A maga véleményét és nézeteit akarja a fölé a világosság fölé helyezni, melyet Isten őáltaluk nyújtott, sőt még dicsekszik is nagy tudásával. Testvéreinek vádolója akar lenni, ideértve Krisztus küldötteit is. Mindazt a lehengerlő lelkületet, hogy lebecsülje Isten szolgáinak nézetét, és gyengeségekkel meg tévedésekkel vádolja meg őket, a maga vélekedését, pedig az övéké fölé emelje, ha meg nem bánja, akkor feljegyezve marad a testvér rovására a könyvekben, és szégyenkezve látja majd viszont az Isten napján.

4T 623. – A mi atyánkfiainak vádolója levettetett. – A Sátán az őscsaló a világosság angyalává váltóztatja magát, így közelíti meg a fiatalokat tetszetős, mutatós kísértéseivel, s így sikerül neki leterelni őket a helyes útról. Vádlónak, csalónak, hazugnak, gyötrőnek és gyilkosnak írják le őt. „Aki bűnt követ el, azaz ördögtől való.” Minden törvényszegés kárhoztatás alá veti a lelket, és Isten nemtetszést vívja ki. Isten ismeri a szív gondolatait. Mikor tisztátalan gondolatokat melengetünk, akkor nem szükséges szavakkal is kifejeznünk, sem tetteinkkel megvalósítani azokat ahhoz, hogy kárhoztatás alá vessük lelkünket. A szív tisztasága így is megromlott, a kísértő is így diadalmaskodik.

5T 34. – A mi atyánkfiainak vádolója levettetett. – Komoly munka vár ránk a főiskolán, ami megköveteli a tanítók együttműködését. Isten nem hagyja jóvá, ha a tanítók csüggesztik egymást. Mégis csaknem valamennyien elfeledik, hogy ellenfelük a testvéreink vádolója s az ellenséggel fognak össze ebben. Amíg a hitvalló keresztények vitáznak, az ellenfél elhelyezi a csapdát a tapasztalatlan gyerekek és fiatalok lábai elé. Akinek vallásos tapasztalata áll a hite mögött, annak óvni kellene a fiatalokat az ellenség csapdáitól. Sohase feledje, hogy valamikor őt is elkábították a bűn élvezetei. Nekünk is óráról órára szükségünk van az Isten kegyelmére és türelmére, milyen rosszul veszi ki magát, ha türelmetlenek vagyunk a járatlan fiatalok tévedéseivel. Amíg Isten türelmes hozzájuk, hogyan merjük mi, bűnös embertársaik elvetni őket.

5T 95. – A mi atyánkfiainak vádolója levettetett. – Hát ne lenne törvény a szeretetre, melyet be kell tartanunk? Felhatalmazta-e Isten a keresztényeket arra, hogy bírálják és elítéljék egymást? Szép, sőt becsületes dolog-e a barátság tetetésével csalogatni ki valaki titkát, majd ellene használni az értesülést? Keresztényi szeretet-e, ha összegyűjtünk bármi kósza hírt, felásunk bármit, ami más jellemére árnyékot vet, s örömmel ártani azzal? A Sátán örvendez, ha rágalmazhatja, megsebezheti a Krisztus követőit. Ő a „testvéreink vádolója.” Miért segítik a keresztények ebben a piszkos munkájában?

5T 137. – A mi atyánkfiainak vádolója levettetett. – A Sátán férfiakat és nőket használ fel arra, hogy vonzóvá tegye a bűnt. Alaposan kioktatja ügynökeit a bűn álcázására, hogy sikeresen rontsák meg az embereket és fosszák meg Krisztust a dicsőségtől. Ügynökei segítségével a világosság angyalának tünteti fel magát. A Szentírás, rombolónak, az atyafiak vádolójának, csalónak, hazugnak, kínzónak és gyilkosnak nevezi. Mégis akkor a legsikeresebb, amikor hitvalló keresztényeket használhat fel ördögi tevékenységre. S minél nagyobb a tekintélyük, minél magasabb az állásuk, minél inkább hangoztatják, hogy sokat tudnak Istenről és szolgálatáról, annál eredményesebben használhatja fel őket. Aki bűnre csábit, mind az ő ügynöke…

5T 285-86. – A mi atyánkfiainak vádolója levettetett. – Az –i gyülekezet messze eltávolodott Istentől. Nem élnek az egészséges virágzás állapotában. A gyülekezet minden tagjának megvannak a maga terhei és csüggedései, melyeket viselniük kell. Ezeket azonban úgy kellett volna elviselniük, hogy ugyanakkor életben tartják Isten előtt lelki életüket, anélkül, hogy másokat is gyengítettek volna a gyülekezetben. Ahelyett, hogy csökkentették volna, hozzá kellett volna járulniuk a gyülekezet erejéhez. C. testvér nem helyezkedett olyan álláspontra, mellyel erősítette volna a saját és a gyülekezete hitét. Az ellenség javára tevékenykedett: csüggesztett és elbátortalanított. A Sátán szünet nélkül szítja a hitetlenséget. Megjegyzi Krisztus hitvalló követeinek tévedéseit és bukásait, s Isten angyalainak szemére veti. Ő a testvéreink vádolója s annyi embert sorol be a vádolás állandósítására, amennyit csak tud. Akik veszik maguknak a jogot, hogy felebarátjuk kertjét tartsák szemmel, a saját kertjük gyomlálása helyett, azok kétségkívül annyira elgyomosodottnak találják majd a saját kertjüket, hogy kiszorul minden becses növény.

5T 373-74. – A mi atyánkfiainak vádolója levettetett. – Tudtomra adták, M. testvér, hogy nem a helyes szemszögből nézed a tevékenységünket, nem érted meg a fontosságát. Nem neveled népünket az önfeláldozásra és odaadásra. Húzódoztál attól, hogy gazdagokat figyelmeztess a kötelességükre. S amikor erőtlenünk mégis megpróbáltad, de ők kifogásokat állítottak, s apró hibát találtak valakiben a mű izgatásával kapcsolatban, akkor azt gondoltad, hogy tán igazuk van. Ez a kibúvás, ami kétséget és hitetlenséget fejlesztett ki bennük, a te szívedben is megfogant. Ők kiaknázták ezt és tudták, hogyan szereljenek le. Mikor kétségeket hintettek a bizonyságtételekkel kapcsolatban, nem tetted, amit tenned kellett volna, hogy kiirtsd ezeket a gondolatokat. Rá kellett volna mutatnod előttük, hogy az ellenfél mindig is hibát keres, kérdésessé tesz, vádol, s gyalázatot hoz a testvérekre, ezért veszélyes az állásfoglalásuk.

5T 619-20. – A mi atyánkfiainak vádolója levettetett. – Valljuk, hogy Isten törvényének őrei vagyunk. Állítjuk, hogy több világossággal rendelkezünk, és magasabb színvonalra törekszünk, mint bármelyik más nép a földön. Legyen hát tökéletesebb a jellemünk és legyünk buzgóbbak. A legünnepélyesebb üzenetet bízták azokra, akik elfogadták a jelen igazság világosságát. Fényljék a világosságunk messzire, ragyogja be a sötétségben veszteglők ösvényét. A látható egyház tagjai és az Úr szőlőjének munkásai vagyunk, ezért kövessünk el mindent, hogy a gyülekezetben megőrizzük a békét, egyetértést, és a szeretetet. Emlékezzünk Krisztus imájára: „Hogy mindnyájan egyek legyenek, amint te énbennem, Atyám, és én tebenned, hogy ők is egyek legyenek mibennünk: hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél engem.” A gyülekezet egysége meggyőzően bizonyítja, hogy Isten elküldte Jézust a világra a világ megváltásáért. Olyan érv ez, amelyet a világiak sehogy sem tudnak megcáfolni. Azért dolgozik a Sátán szünetlen az egység, az egyetértés megbontásán, hogy a hitetlenek, akik tanúi a marakodásnak, szakadásoknak és belvillongásoknak a hitvalló keresztények soraiban, megundorodjanak a vallástól, s megszilárduljanak elvetemültségükben. Az igazság vallói megbecstelenítik Istent, ha nem értenek egyet, és ha egymás ellenségei. A Sátán a testvérek fő-fő vádolója, s aki követi őt testvéreink vádolásában, az mind az ő szolgálatába szegődött.

6T 11. – A mi atyánkfiainak vádolója levettetett. – A Sátán örökké a maga elveinek elfogadására ösztönzi az embereket. Így próbálja megkötni Isten munkájának kerekét. Minduntalan megtévesztett embereknek mondja Isten választott népét. Ő a testvéreink vádolója s vádló hatalmát szüntelen azok ellen szegezi, akik az igazság terjesztését végzik. Az Úr Sátán vádjaira azzal akar népe által megfelelni, hogy bemutatja a helyes elveknek való engedelmesség gyümölcseit.

TM 36-37. – A mi atyánkfiainak vádolója levettetett. – Éveken keresztül bizonyságot tettem arról, hogy ha emberek azt állítják, hogy nagy világosságot kaptak, de mégis annak megdöntésére, rombolására törekszenek, amit az Úr emberi ügyvivői által felépített, az illetők megtévesztett, megcsalt lelkek, akik nem Krisztus vonalán munkálkodnak. Akik azt állítják, hogy a H. N. Adventista gyülekezetek képezik Babilont vagy Babilonnak részét, jobb, ha otthon maradnak. Álljanak meg, gondolkozzanak azon, hogy napjainkban milyen üzenet hirdetése időszerű. Ahelyett, hogy a mennyei erőkkel együttműködve egy népet készítenének elő az Úr napjára, az ’atyafiak vádolója’ mellé álltak, aki vádolja őket Isten trónja előtt éjjel és nappal. Sátán ügyvivői nekilendültek, arra késztetnek embereket, hogy a gonoszok szövetségéhez csatlakozzanak, azért, hogy kétségbe ejtsenek, zaklassanak, s Isten népének sok bajt okozzanak. Az egész világot ellenségeskedésre uszítják a H. N. Adventisták ellen, mert nem hódolnak be a papságnak, nem ünneplik a vasárnapot, ennek az antikrisztusi hatalomnak az intézményét. Sátán terve az, hogy kiirtsa őket e földről, azért, hogy senki se vitathassa e világ feletti uralmát.

PP 639. – A mi atyánkfiainak vádolója levettetett. – Sátán elhatározta, hogy uralmát megtartja Kánaán földjén. Amikor pedig Kánaán Isten gyermekeinek lakóhelyévé lett és Isten törvénye lett az ország törvénye, akkor kegyetlen és rosszindulatú gyűlölettel gyűlölte Izraelt, kitervelve megsemmisítésüket. A gonosz lelkek munkálkodása által idegen isteneket mutatott be nekik. A törvényszegés miatt, amelyet elkövettek, a választott nép végezetül szétszóródott az ígéret földéről. Ezt igyekszik Sátán napjainkban is megismételni. Isten elválasztja népét a világ utálatosságától, hogy megtarthassák az ő törvényét. Ezért „... atyánkfiainak vádolója” (Jel 12:10) nem ismer határt. „... mert leszállott az ördög tihozzátok, nagy haraggal teljes, úgymint aki tudja, hogy kevés ideje van” (Jel 12:12). Az ígéret földe éppen előttünk van, és Sátán elhatározta, hogy elpusztítja Isten népét és kirekeszti őket örökségükből. A felhívás: „Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértetbe ne jussatok” (Mk 14:38) sohasem volt időszerűbb és szükségesebb, mint most.

TM 39-40. – A mi atyánkfiainak vádolója levettetett. – Sátán a vezérük az atyafiak vádolóinak, ám amikor Isten népének bűneit tárja fel, mit válaszol néki az Úr? Így szól: „Dorgáljon meg téged /nem Józsuát, aki Istennek megpróbált és választott népét képviseli / az Úr, te Sátán, dorgáljon meg az Úr, aki magáévá fogadta Jeruzsálemet. Avagy nem tűzből kikapott üszög-e ez? Józsua pedig szennyes ruhákba vala öltöztetve, és áll vala az angyal előtt.” Sátán úgy vázolta Istennek választott és hű népét, mintha szennyel és bűnnel volna tele. Feltárta részletesen minden elkövetett bűnüket. Vajon nem állította-e munkába egész gonosz szövetkezetét, hogy csalásaival éppen e bűnök, elkövetésére bírja őket? Ám megbánták bűneiket, s elfogadták Jézus igaz szentségét. Ezért Krisztus életszentségének ruháiba öltözötten álltak Isten előtt és „szóla és monda az előtte állóknak, mondván: Vegyétek le róla szennyes ruhákat! És monda néki: Lásd! Levettem a te álnokságodat, és ünnepi ruhákba öltöztetlek téged!” Minden elkövetett bűnüket megbocsátotta, mint választottak és igazak, Istennek ártatlan, tökéletes gyermekei álltak Isten előtt, s mintha sohasem bűnöztek volna.

TM 41-42. – A mi atyánkfiainak vádolója levettetett. – Istennek van népe, ezt a népet az egész menny érdeklődése kíséri, Istennek egyedüli kincse e földön. Aki e szavakat olvassa, jól gondolja meg, mert Jézus nevében mindenkinek szívébe szeretném vésni. Ha bárki előáll, akár közülünk, vagy kívülálló azzal az üzenettel, hogy Isten népe Babilonnak számít, s azt állítja, hogy a hangos kiáltás határozott felhívás Babilon elhagyására, akkor tudhatjuk, hogy nem az igazság üzenetét hordozza. Ne fogadjátok be, s ne is köszöntsétek őket, mert nem Isten beszélt általuk, sem üzenetet nem bízott rájuk, hanem önmaguk küldöttei, Isten nem hívta el őket. A „Hangos Kiáltás” című röplapban levő üzenet, csalás! Ilyen üzenetekkel még találkozni fogunk, hordozói állítják, hogy Isten küldte őket, ám ez az állításuk hamis, mert nincs bennük világosság, hanem sötétség. Hallani fogunk még Isten népét vádoló üzeneteket, hasonlóan ahhoz, ahogy Sátán vádolja Istennek népét. Ezek az üzenetek éppen abban az időpontban hangzanak majd, amikor Isten így szól népéhez: „Kelj fel, világosodjál, mert eljött világosságod, és az Úr dicsősége rajtad feltámadt. Mert íme, sötétség borítja a földet, és éjszaka a népeket, de rajtad feltámad az Úr, és dicsősége rajtad megláttatik.”

TM 50-51. – A mi atyánkfiainak vádolója levettetett. – E világon jelenleg csak egyetlen egyház építi a régi romokat, alapzatait felrakja, ösvényeit megújítja, ha pedig bárki is felhívja a világ, vagy a többi egyház figyelmét erre az egyházra, s Babilonnak bélyegzi, az Sátánnal működik együtt, az atyafiak vádolójával. Lehetséges-e, hogy közülünk támadnak férfiak, akik fonák dolgokat beszélnek, s akik éppen Sátán kijelentéseinek adnak hangot, nevezetesen mindannak, amit Sátán terjeszteni kíván e világon az Isten parancsolatainak megőrzőiről, s akik Jézus hitével bírnak? Vajon nincs-e elegendő tennivalótok, hogy buzgalmaitokat kiéljétek, hogy feltárjátok az igazságot a tévedés sötétségében élőknek? Ti pedig, akiket Isten anyagi javak és képességek sáfáraivá tett, rosszul használtátok fel az Úr javait, mert a tévedést terjesztettétek. Az egész világ gyűlöli azokat, akik Isten törvényének kötelező voltát hirdetik. A Jehovához hű egyház nem közönséges harcot vív. „Mert nem vér és test ellen van nekünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság Lelkei ellen, melyek a magasságban vannak.” Akik e harc jelentőségének csak valamennyire tudatában vannak, azok nem fordítják fegyverüket a harcoló egyház ellen, hanem minden erejüket megfeszítve, együttműködnek Isten népével a gonoszság lelkei ellen.

TM 275-76. – A mi atyánkfiainak vádolója levettetett. – „Azután megmutatá nékem Jósuát a főpapot, aki az Úr angyala előtt állott, és a Sátánt, aki jobb keze felől álla, hogy vádolja őt. És monda az Úr Sátánnak: Dorgáljon meg téged az Úr, te Sátán, dorgáljon meg az Úr, aki magáévá fogadja Jeruzsálemet. Avagy nem tűzből kikapott üszög-e ez? Józsua pedig szennyes ruhába vala öltöztetve, és áll vala az angyal előtt.” Így jelent meg Sátán. Megcsalta ezeket a lelkeket csalásaival, elgondolásaival. Immár ezek a lelkek megtértek Istenünkhöz és nevük mellé bejegyezték, hogy bocsánatban részesültek. Sátán bűnökkel vádolta őket, jogaira hivatkozott, hogy tetszése szerint elbánhasson velük, törvényszegéseik miatt, amelyekre ő csábította őket. Ám Jézus gyengéd részvéttel tekintett ezekre a Benne hívő lelkekre. „És szóla és monda az előtte állóknak, mondván: Vegyétek le róla a szennyes ruhákat! És monda néki: Lásd! Levettem rólad a te álnokságodat, és ünnepi ruhákba öltöztetlek téged! Azután mondám: Tegyenek fejére tiszta süveget! Feltevék azért fejére a tiszta süveget, és ruhákba öltözteték őt, az Úrnak angyala, pedig ott áll vala.” Vajon Istennek bizalmi tisztségekkel felruházott emberei, Sátán szavait hangoztassák-e Isten gyermekei ellen? Cselekedjünk tehát keresztény hitvallásunkhoz híven. Híven Istenhez és szent művéhez, vegyük gyorsan észre Sátán rejtett, leplezett terveit, amelyeket az engedetlenség fiai által munkál.

TM 408-09. – A mi atyánkfiainak vádolója levettetett. – Aki visszautasítja az Úr szavát, aki saját útját és akaratát akarja megvalósítani, darabokra tépi a küldöttet, amelyet Isten azért küld, hogy előtte bűnét felfedje. Saját hajlamai szerint viselkedett, rossz útra terelődött. Isten szabálya így hangzik: „Akár esztek, akár isztok, akármit cselekszetek, mindent az Isten dicsőségére műveljetek.” Ámde ezt nem akarja tenni. Az ember, ahogyan gondolkozik, olyan, s úgy él. Belülről, szívéből származnak a Sátán által sugallt gonosz gondolatok. Csűr-csavar, szőrszálat hasogat formai, alaki kérdésekben. Sátán szelleme az ellenséghez kapcsolja, hogy kevésbé fontos dogokat bírálhasson. Szemében az igazság értéke mindinkább csökken. Az atyafiak vádolója lesz stb. s vezetőt változtat. A külvilág fontosabb számára, mint a világosságnak áradata, amelyet Isten üzeneteiben a világra árasztott, s amelyek egykor szintén megörvendeztették.

TM 412. – A mi atyánkfiainak vádolója levettetett. – Sátán buzdítására, néhányan bizonyos ideig mintha jó állapotban lennének, ám ez csak rövid ideig tart. Sátán annyira vitte őket, hogy ellenállnak Isten Lelkének. Zöld babérfához hasonlóan terjeszkednek. Az Úr tűri őket bizonyos ideig. Megengedi, hogy kimutassák gyűlöletüket, irigységüket Isten népével szemben, mint ahogyan megengedte Sátánnak, hogy kifejlessze jellemét és álljon a mennyei világegyetem, s az el nem bukott világok és az elbukott világ színe előtt, valóságos jellegében, lényében, mint csaló, mint az atyafiak vádolója, a gyilkos, kezdettől fogva.

TM 504-05. – A mi atyánkfiainak vádolója levettetett. – Ha Sátán felhasználhat úgynevezett hívőket, hogy hittestvéreiket vádolják, öröme jogos. Mert akik ezt cselekszik, igazán őt szolgálják, mint Júdás, amikor Krisztust elárulta, noha lehet, hogy tudatlanságukban teszik. Sátán ma ugyanolyan tevékeny, mint Krisztus napjaiban volt, s akik átadják magukat neki, műve végzésére, az ő szellemében teszik.
Keringő hírek gyakran aláássák a hittestvérek egységét. Vannak, akik egész figyelmüket ilyen szállongó pletykáknak szentelik. Összeszedik az apró-cseprő mit sem jelentő összeszólalkozásokat, elismételgetik, eltúlozzák, amíg megítélik az embert egy szóért. Jelszavuk, úgy látszik ez: „Jelentsd, s mi majd továbbadjuk.” Ezek a hírhordozók Sátán munkáját végzik, meglepően híven, s aligha tudják, hogy eljárásukkal mennyire megbántják Istent. Zárjuk el elménk ajtaját az „azt mondják” vagy „hallottam” előtt. Miért nem keressük fel inkább testvérünket, s ahelyett, hogy féltékenységnek vagy rágalmazásnak adnánk szívünkben helyet, őszintén és szeretettel tárjuk fel előtte a hallottakat, amelyek ártanak jellemének és befolyásának, majd pedig imádkozzunk vele és érette? Noha nem barátkozhatunk Krisztusnak elkeseredett ellenségeivel, ámde ápoljuk a szelídséget a szeretet lelkületét, amely Mesterünket jellemezte, - szeretetet, amely nem gerjed haragra, és nem rója fel a gonoszt.

FE 457-58. – A mi atyánkfiainak vádolója levettetett.

NK 354. – A mi atyánkfiainak vádolója levettetett. – Sátán „a mi atyánkfiainak vádolója,” ő késztet embereket arra, hogy az Úr népének tévedéseit és hibáit figyeljék és kipellengérezzék, nemes tetteikről, pedig hallgassanak. Mialatt Isten lelkek megmentéséért fáradozik, Sátán is serénykedik. Amikor Isten fiai megjelennek az Úr előtt, Sátán is közéjük lép, és igyekszik minden megújhodási mozgalomhoz megszenteletlen szívű és zavart gondolkozású embereket is csatlakoztatni. Ezek a megtéretlen emberek az igazság egyes pontjait elfogadva a hivők közé kerülnek. Általuk Sátán olyan elméleteket visz a közösségbe, amelyek megtévesztik a vigyázatlanokat. Nem biztos az, hogy valaki őszinte keresztény pusztán azért, mert Isten gyermekei között található, még akkor sem, ha az imádkozás házában van, vagy az Úr asztala körül ül velük. Sátán gyakorta jelen van a legünnepélyesebb alkalmakon is azok személyében, akiket eszközeiként felhasznál.

KP 111-13. – A mi atyánkfiainak vádolója levettetett. – Az asszonynak, aki igazságszolgáltatásért a bíróhoz fordult, a férje meghalt. Szegényen, pénz és barátok nélkül nem tudta helyreállítani romba dőlt életét. A bűn miatt az ember elszakadt Istentől, és egyedül nem találja meg az üdvösség útját. De Krisztus által az Atya közelébe juthat. Krisztusnak drágák választottai. Ők azok, akiket a sötétségből csodálatos világosságára hívott ki, hogy dicsőítsék Őt, és fényhordozóként világítsanak a sötét világban. Az igazságtalan bírót nem érdekelte különösképpen a szabadulásáért okvetetlenkedő özvegyasszony. De hogy megszabaduljon szánalomra méltó könyörgésétől, meghallgatta kérését, és megszabadította ellenségétől. Isten azonban végtelenül szereti gyermekeit. Isten legdrágább kincse a földön: gyülekezete.
„Mert az Úrnak része az Ő népe, Jákob néki sorssal jutott öröksége. Puszta földön találta vala őt, zordon, sivatag vadonban; körülvette őt, gondja volt rá, őrizte, mint a szeme fényét.” „Mert így szól a Seregeknek Ura: Dicsőség után küldött engem a pogányokhoz, akik fosztogatnak titeket, mert aki titeket bánt, az Ő szeme fényét bántja” (5 Móz 32:9.10; Zak 2:8).
Az özvegyasszony „állj bosszút értem az én ellenségemen” imája Isten gyermekeinek imáját jelképezi. Nagy ellenségünk: a Sátán. Ő „a mi atyánkfiainak vádlója,” aki vádolja őket Isten előtt éjjel és nappal (Jel 12:10). Sátán állandóan azon munkálkodik, hogy Isten népét hamis színben tüntesse fel, megvádolja, félrevezesse és elpusztítsa. Krisztus ebben a példázatban arra tanítja tanítványait, hogy imádkozzanak a Sátánnak és eszközeinek a hatalmától való szabadulásért.
 Zakariás próféciája elénk tárja, hogy Sátán miként vádaskodik, és Krisztus hogyan utasítja el népe ellenségét. Így szól a próféta: „Megmutatá nékem Jósuát, a főpapot, aki az Úr angyala előtt álla, és a Sátánt, aki jobb keze felől álla, hogy vádolja őt. És mondá az Úr a Sátánnak: Dorgáljon meg téged az Úr, te Sátán; dorgáljon meg az Úr, aki magáévá fogadja Jeruzsálemet. Avagy nem tűzből kikapott üszög-e ez? Jósua pedig szennyes ruhában vala öltöztetve, és áll vala az angyal előtt” (Zak. 3:1-3).
A próféta egy törvényszéki tárgyalást vetít elénk. A vádlott: Isten népe. Jósua, a főpap, áldást kér nagy bajban levő népére. Eközben Sátán, az ellenség Jósua jobbján állva, vádolja Isten gyermekeit, és a lehető legreménytelenebbnek mutatja be ügyüket. Az Úr elé tárja bűneiket, fogyatékosságaikat. Megmutatja hibáikat és mulasztásaikat. Azt reméli: Krisztus olyan bűnösnek látja őket, hogy nem nyújt nekik segítséget nagy ínségükben. Jósua - mint Isten népének képviselője - szennyes ruhákban, elítéltként áll ott. Porba sújtja népe bűneinek tudata. Sátán olyan bűntudatot ébreszt benne, hogy szinte semmi reménye sincs már. De Sátán ostromgyűrűjében is esdekel.
Sátán már a mennyben is vádaskodott. Az ember bukása óta ezt teszi a földön is. A föld történelme vége felé, pedig hatványozottan vádaskodik. Látja, hogy kevés az ideje, ezért még buzgóbban végzi csaló és romboló munkáját. Dühösen nézi azt a népet, amely ha gyenge és bűnös is, tiszteli Jahve törvényét. Sátán nem akarja, hogy engedelmeskedjenek Istennek. Örömét leli gyarlóságaikban, és minden egyes léleknek csapdát állít, hogy tőrbe csalja, és elszakítsa Istentől. Vádat és kifogást emel Isten ellen, és mindazok ellen, akik igyekszenek Isten akaratát irgalommal és szeretettel, részvéttel és megbocsátással teljesíteni a földön.
Sátán gyűlölete újra meg újra fellángol, amikor Isten megmutatja hatalmát népe érdekében. Amikor Isten értük cselekszik, Sátán angyalaival együtt újult erővel igyekszik Isten népét megrontani. Mindenkire féltékeny, aki igénybe veszi Krisztus erejét. Az embereket bűnre csábítja. Ha terve sikerül, a felelősséget rájuk hárítja. Rámutat szennyes ruhájukra, fogyatékos jellemükre, gyengeségükre, meggondolatlanságukra, hálátlanságukra és megszenteletlen szívükre, amellyel szégyent hoztak Megváltójukra. Mindezt azért hangoztatja, hogy megindokolja, miért van joga elpusztításukhoz. Helyzetük reménytelenségével, szennyük lemoshatatlanságával próbálja megrémíteni őket. Azt reméli, hogy ezzel kiöli hitüket, és kísértéseinek engedve, hűtlenek lesznek Istenhez.   Isten népe nem tud válaszolni Sátán vádjaira. Ha önmagukra néznek, már-már kétségbeesnek. De mennyei Védőjükhöz fordulnak. Megváltójuk érdemeire hivatkoznak. Isten igaz, és meg tudja igazítani azt, „aki a Jézus hitéből való” (Róm 3 : 26). Az Úr gyermekei bizalommal kiáltanak hozzá, hogy fojtsa el Sátán ajkán a vádaskodást, és hiúsítsa meg cselfogásait. „Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben!” A kereszt hatalmas bizonyítéka elhallgattatja az arcátlan vádolót.
„Mondá az Úr a Sátánnak: Dorgáljon meg téged az Úr, te Sátán; dorgáljon meg téged az Úr, aki magáévá fogadja Jeruzsálemet. Avagy nem tűzből kikapott üszög-e ez?” Amikor Sátán becsmérli Isten népét, és el akarja pusztítani, Krisztus közbelép. Vétkezett ugyan, de Krisztus magára veszi vétkeit, és kiragadja őt üszkösen is a tűzből. Jézus ember voltával az emberhez láncolódik, isteni lénye pedig a végtelen Istennel köti össze. A pusztuló lélek megragadhatja segítségét. Krisztus megdorgálja az ellenséget.
„Jósua pedig szennyes ruhába vala öltöztetve, és áll vala az angyal előtt. És szóla és monda az előtte állóknak, mondván: Vegyétek le róla a szennyes ruhákat! És monda néki: Lásd! Levettem rólad a te álnokságodat, és ünnepi ruhákba öltöztetlek téged! Aztán mondám: Tegyenek fejére tiszta süveget! Feltevék azért fejére a tiszta süveget, és ruhákba öltözteték őt.” Majd a seregek Urának hatalmával az angyal ünnepélyesen megígérte Jósuának, Isten népe képviselőjének: „Ha az én utaimban jársz, és ha parancsolataimat megtartod: te is ítélője leszel az én házamnak, sőt őrizni fogod az én pitvaraimat, és ki- s bejárást engedek néked, ez itt állók között” (Zak 3 : 3-7), az Isten trónját körülvevő angyalok között.
Krisztus nem fordul el népétől, gondviselésének tárgyától hibái ellenére sem. Van hatalma arra, hogy megváltoztassa öltözetüket. Leveszi szennyes ruháikat, bűnbánó, hivő gyermekeire helyezi igazságának palástját. A mennyei könyvekben nevük mellé ezt írja: megbocsátottam. A mennyei lények előtt övéinek vallja őket. Lelepleződik, hogy Sátán vádoló és csaló. Isten igazságot szolgáltat választottainak.