1SP 320. – Bálám.
1SP 326-27. – Bálám.
AT 128. – Aki Bálákot tanította. – Az antiókhiai gyülekezet képviselői Jeruzsálemben találkoztak a különböző gyülekezetekből jött testvérekkel, akik általános tanácskozásra gyűltek itt össze, és közölték velük a pogányok közötti munkálkodásuk eredményét. Azután részletesen vázolták azt a zűrzavart, amely azáltal keletkezett, hogy néhány Antiókhiába került megtért farizeus fennen hangoztatta: ha a megtért pogányok üdvözülni akarnak, tartoznak körülmetélkedni és a mózesi törvényeket megtartani.
NK 470-71. – Aki Bálákot tanította. – Sem gonosz emberek, sem ördögök nem gátolhatják meg Isten munkáját, és nem zárhatják el Őt népétől, ha gyermekei szelíd, töredelmes szívvel megvallva és elhagyva bűneiket, hittel igénylik ígéreteit. Minden kísértésnek, minden kedvezőtlen befolyásnak - akár nyílt, akár titkos - ellen lehet állni, de „nem erővel, sem hatalommal, hanem az én Lelkemmel! Azt mondja a seregeknek Ura” (Zak 4,6).
„Az Úr szemei az igazakon vannak, és az Ő fülei azoknak könyörgésein... És kicsoda az, aki bántalmaz titeket, ha a jónak követői lesztek?” (1Pt 3,12-13.) Amikor Bálám, a gazdag jutalom reményében meg akarta igézni Izraelt, és az Úrnak bemutatott áldozat kíséretében átkot próbált mondani Isten népére, Isten Lelke ajkára fagyasztotta az átkot. Bálám kénytelen volt így kiáltani: „Mit átkozzam azt, akit Isten nem átkoz, és mit szidalmazzam azt, akit az Úr nem szidalmaz?” „Haljon meg az én lelkem az igazak halálával, és legyen az én utolsó napom, mint az övé!” És újbóli áldozat bemutatása után a gonosz próféta ezt mondta: „Nem fog varázslás Jákóbon, sem jövendőmondás Izraelen. Idején adatik tudtára Jákóbnak és Izraelnek: mit mívelt Isten?” De harmadszor is oltárok épültek és Bálám ismét megkísérelt átkot hozni Izraelre. De a vonakodó próféta által Isten Lelke meghirdette választottainak jólétét, és megdorgálta ellenségeik oktalanságát és rosszindulatát: „Aki áld téged, áldott lészen, és aki átkoz téged, átkozott lészen” (4Móz 23:8.10.20-21.23; 24:9).
Ebben az időben Izrael népe hűséges volt Istenhez. Ameddig engedelmeskedtek törvényének, nem volt hatalom sem a földön, sem a pokolban, amely erőt vehetett volna rajtuk. De az átkot, amelyet Bálám nem mondhatott ki Isten népe ellen, végül sikerült rájuk hozni bűnre csábításukkal. Amikor áthágták a parancsolatokat, elszakadtak Istentől, és ki lettek szolgáltatva a pusztító hatalomnak.
NK 45-46. – Aki Bálákot tanította. – Lassan-lassan, először csak lopva és csendben, majd pedig, amikor megerősödött, és hatalmába kerítette az emberek lelkét, nyíltabban végezte megtévesztő és istenkáromló munkáját „a törvényszegés titkos bűne.” A pogányság szokásai szinte észrevétlenül utat találtak a keresztény egyházba. A megalkuvás és a behódolás szellemét egy ideig fékezte a vad üldözés, amelyet az egyház a pogányságtól elszenvedett. De amikor az üldözés megszűnt, és a kereszténység bekerült a királyok udvarába és palotájába, felcserélte Krisztus és az apostolok alázatosságát és egyszerűségét a pogány papok és uralkodók pompájával és hivalkodásával, Isten kívánalmait pedig emberi elméletekkel és hagyományokkal. Nagy volt az öröm, amikor Konstantin a negyedik század elején névlegesen megtért, és a világ a látszatszentség öltönyében besétált az egyházba. Ekkor felgyorsult a bomlasztás. A látszólag vereséget szenvedő pogányság lett a győztes. Az ő szelleme irányította az egyházat. Tanításai, szertartásai és babonái összekeveredtek Krisztus névleges követőinek istentiszteletével.
PP 420-421. – Aki Bálákot tanította. – Bálám azt prófétálta, hogy Izrael királya nagyobb és hatalmasabb lesz Agágnál. Ezt a nevet adták ugyanis az amálekita királyoknak. Az amálekiták abban az időben a hatalmas nemzetségek között szerepeltek. Izrael azonban, ha hűséges marad Istenhez, minden ellenségét legyőzi. Izrael királya Isten Fia volt. Az ő királyi székét pedig egyszer majd a földön állítják fel és az ő hatalmát Isten minden földi királyság fölé emeli.
Mikor Bálák a próféta szavait meghallotta, reményeiben csalódva, szíve félelemmel és haraggal telt meg. Ingerült lett, hogy Bálám semmi kedvezőt, semmi bátorítást nem adott neki. Megvetéssel tekintett a próféta megalkuvó, kétszínű eljárására. A király indulatosan kiáltott a prófétára: „Most azért fuss a te helyedre. Mondottam vala, hogy igen megtisztellek téged; de íme megfosztott téged az Úr a tisztességtől” (4Móz 24,11). Bálám válaszul azt felelte Báláknak, hogy előre megmondta neki, hogy ő csak azt az üzenetet tudja átadni, amit Istentől kapott.
Bálám mielőtt visszatért volna népéhez, a világ Megváltója legszebb és legfenségesebb próféciáját és Isten ellenségeinek végső megsemmisítéséről szóló ígéretét mondta el hallgatóinak: „Látom őt, de nem most; nézem őt, de nem közel. Csillag származik Jákobból, és királyi pálca támad Izraelből, és általveri Moábnak oldalait, és összetöri Séthnek minden fiait” (4Móz 24,17).
Bálám azzal fejezte be beszédét, hogy megjövendölte Moáb és Edom, Amálek és Keneus teljes pusztulását, és ezzel a reménység leghalványabb sugarát sem hagyta meg a moábiták királya számára.
A meggazdagodás és az előléptetés reménységében csalódottan - annak a tudatában, hogy a királynál kegyvesztett lett, Isten nem tetszését viszont magára vonta, tért vissza Bálám hazájába maga választotta missziójából. Hazatérése után Isten Lelkének irányító hatalma eltávozott tőle. Kapzsisága, amelyet féken tartott, ismét felülkerekedett benne. Kész volt igénybe venni minden eszközt annak érdekében, hogy a Bálák által ígért jutalmat elnyerje. Bálám tudta, hogy Izrael jóléte Istennek való engedelmességüktől függ, és így legyőzésükre nem volt semmi más mód a bűnre csábításukon kívül. Elhatározta, újra biztosítja a maga számára Bálák jóindulatát azzal, hogy tanácsa által a moábiták átkot hozhatnak Izraelre.
Azonnal visszatért Moáb földjére és a király elé terjesztette tervét. Maguk a moábiták is meggyőződtek már arról, hogy ameddig Izrael hű marad Istenhez, addig Isten pajzsuk volt. A Bálám által ajánlott terv elszakította Izraelt Istentől a bálványimádásra való csábítás által. Ha rá lehetne venni őket arra, hogy részt vegyenek Baál és Astarót erkölcstelen, buja imádásában, akkor az ő Mindenható védelmezőjük azonnal az ellenségükké válik, és ezért hamarosan prédáivá lesznek az őket körülvevő vad és harcias nemzetségeknek. A király készségesen elfogadta a tervet, és maga Bálám is ott maradt, hogy segédkezzék terve kivitelezésében.
Bálám tanúja lett ördögi terve sikerének. Meglátta, hogy Isten átka miként látogatta meg népét és Izrael ezrei miként pusztultak el Isten ítélete következtében. Azaz isteni ítélet azonban, amely megbüntette az Izraelben talált bűnt, a kísértőnek sem engedte meg, hogy elkerülje a büntetést. Abban a háborúban, amelyet az izraeliták a midiániták ellen folytattak, Bálám is elesett. Megérezte, hogy saját életének vége is közel van, és ez mondatta vele a következőket: „Haljon meg az én lelkem az igazak halálával, és legyen az én utolsó napom, mint az övé!” (4Móz 23,10.) Bálám azonban nem az igazak életét választotta, és ezért sorsát, végzetét, rendeltetését Isten az ő ellenségeinek sorsával, végzetével, rendeltetésével együtt határozta meg.
Bálám végzete hasonló volt Júdás végzetéhez. Jellemük is közös vonásokat hordozott magán. Mindketten megpróbálták Isten szolgálatát egyesíteni a mammon szolgálatával, és mindketten kudarcot vallottak. Bálám megismerte az igaz Istent és vallást tett arról, hogy őt szolgálja. Júdás Messiásként hitt Jézusban és csatlakozott követőihez. Bálám azt remélte, hogy Jahve szolgálatát ugródeszkaként használhatja a gazdagság és a világi méltóság megszerzéséhez. Mivel elképzelése nem vált be, megbotlott, elesett és összetörte magát. Júdás azt remélte, hogy Jézussal való kapcsolata révén sikerül biztosítania a maga számára az anyagi jólétet és a magasabb tisztségek elnyerését abban a világi birodalomban, amelyet hite szerint Jézus, a Messiás már elkezdett létrehozni. Reménységeinek kudarca hitehagyásba és romlásba kergette. Bálám is és Júdás is nagy világosságot kaptak Istentől, és különleges kiváltságokat élveztek, de egyetlen dédelgetett bűnük megmérgezte egész jellemüket, és vesztüket okozta.
Veszélyes dolog megengedni, hogy nem keresztény érzések éljenek a szívben. Egyetlen dédelgetett bűn apránként lealacsonyítja a keresztény jellemet, és összes nemes erőit az ördögi kívánságok szolgálatába állítja. Egyetlen rossz szokás elnézése, megengedése, a kötelességek közül egyetlen egynek a semmibevevése lerombolja a lélek védőbástyáit és megnyitja az utat Sátán előtt. Az egyetlen biztos eljárás az, ha őszinte szívből eredő imádságainkat naponta elmondjuk, mint ahogy Dávid is tette: „Ragaszkodtak lépteim a te ösvényeidhez, nem ingadoztak lábaim” (Zsolt 17:5).
PP 424-25. – Aki Bálákot tanította. – Izrael először alig érintkezett pogány szomszédaival, de idővel midiánita nők lopakodtak be a táborba. Megjelenésük nem keltett riadalmat, nyugodtan folytathatták tervüket úgy, hogy ez Mózes figyelmét sem keltette fel. E nők célja az volt, hogy a zsidókat a velük való kapcsolatukkal Isten törvényének áthágására csábítsák, figyelmüket a pogány szertartásokra és szokásokra irányítva bálványimádásra késztessék. Indítékaikat a barátság leple alá rejtették, úgyhogy még a nép felügyelői sem gyanakodtak.
Bálám tanácsára a moábiták királya isteneik tiszteletére nagy ünnepséget rendezett és titokban megbeszélték, Bálám vegye rá az izraelitákat a részvételre. Nem volt nehéz számára a cél elérése, miután őt Izraelben is Isten prófétájának tartották. A nép nagy része vele ment az ünnepség megtekintésére. Tiltott területre merészkedtek, s így Sátán hálójába kerültek. Zenétől és tánctól mámorosan, a pogány papnők szépségétől elbűvölve, megszegték Isten iránti hűségüket. Amint egyesültek a mulatságban és lakomában, a bor fogyasztása eltompította értelmüket. A szenvedély úrrá lett felettük, s miután lelkiismeretüket ily módon beszennyezték, a moábiták rábeszélték őket a bálványok előtti meghajlásra. Áldozatot vittek pogány oltárokra és részt vettek a szertartásokon.
Nemsokára a méreg halálos fertőzésként terjedt Izrael táborában. Azok, akik a harcban legyőzték ellenségeiket, legyőzettek a pogány asszonyok ravaszsága által. A nép megbabonázottnak látszott. Vezetői és fejedelmei jártak elől a törvényszegésben és a nép közül sokan bűnösök voltak abban, hogy a hitehagyás nemzetivé lett. „És odaszegődék Izrael Bál-Peórhoz” (4Móz 25,3). Amikor Mózes felfigyelt erre és észrevette a gonoszságot, az ellenség annyira eredményes volt, hogy az izraeliták már nemcsak részt vettek Peór hegyeinél a féktelen imádatban, hanem saját táborukban is kezdték gyakorolni a pogány szertartásokat. Az ősz vezető felháborodott és Isten haragja fellobbant.
Gonosz mesterkedésük megtette azt, amit Bálám minden varázslása sem tudott elérni - elválasztották őket az igaz Istentől. A gyorsan bekövetkező ítélet rádöbbentette a népet szörnyű bűnére. Borzasztó pestisjárvány tört ki a táborban, melynek hamarosan tízezrek estek áldozatul. Isten elrendelte, hogy e hitehagyás vezetőit a bírák öljék meg. A parancsnak azonnal engedelmeskedtek. A bűnösöket megölték, az után holttestüket az egész nép szeme láttára felakasztották, hogy - látván a vezetőkkel való ily szigorú bánásmódot - a gyülekezet érezhesse Istennek bűneiktől való undorát és irántuk való haragjának borzalmát.
5T 598-600. – Aki Bálákot tanította. – A Biblia számos megrázó példáját nyújtja a gonosz asszonyok végzetes hatásának. Mikor Bálámot meghívták, hogy átkozza meg Izraelt, Isten nem engedte meg az átkot, mert: „Nem vett észre Jákobban hamisságot, és nem látott gonoszságot Izraelben.” De Bálám, aki már eddig is engedett a kísértésnek, most teljesen a Sátán eszközévé vált. Ezért eltökélte, hogy kerülő úton viszi véghez azt, amit Isten szemtől-szemben nem engedett meg. Azonnal csapdát állított, hogy a gyönyörű moábita nőkkel babonázza meg Izraelt. Akik azután Isten törvényének megszegésére vezették őket. Így álnokságot találhat bennük az Úr, és Isten áldása nem nyugodhat többé rajtuk. Erejük alaposan megcsappan, s ellenségeiknek nem kell tartania tőlük, mert a szeregek Urának jelenléte eltávozott Izrael hadaitól.
Intés ez Isten utolsó időben élő népének. Ha követik az igaz cselekedeteket és az igazi szentséget, ha megtartják Isten minden parancsát, akkor a Sátán és ügynökei nem kapnak engedélyt, hogy legyőzzék őket. Összes támadásuk erőtlennek bizonyul. Nem téphetik ki, nem pusztíthatják el, az Isten ültette szőlőt. A Sátán tudja, amit Bálám szomorúan tapasztalt, hogy nincs bűvölet Jákobban és jövendölés Izrael ellen, amíg nem melengetnek bűnöket. Ezért mindig az egység megbontására és jellemtisztaságuk bemocskolására használja hatalmát és eszét. Ezerféleképpen helyezi el csapdáit, hogy gyengítse hasznavehetőségüket.
Ismét sürgetem annak fontosságát, hogy legyetek tiszták minden gondolatban, szóban és tettben. Személyesen felelősek vagyunk Istennek. Egyéni kötelességet bízott ránk, amit senki el nem végezhet helyettünk. Tanítással, személyes igyekezettel, példaadással kell jobbá tennünk a világot. Műveljük a társas életet, de nem csak a magunk kedvtelésére, hanem kifejezett céllal. Lelkeket kell mentenünk. Személyes igyekezettel közelíthetjük meg őket. Nyissátok meg ajtótokat a fiatal emberek előtt, akik kísértéseknek vannak kitéve. Minden oldalról csalogatja őket a gonosz. Próbáljátok felkelteni érdeklődésüket. Ha tele vannak hibával, igyekezzetek kijavítani azokat. Ne tartsátok magatokat távol tőlük, hanem közelítsétek meg őket. Hozzátok őket családi tűzhelyetekhez, hívjátok meg családi oltárotokhoz. Ezreknek kellene tevékenykedni érettük. Csábító, mérges gyümölcsök függnek a Sátán kertjének minden fáján. Jaj annak, aki eszik belőlük. Ne feledkezzünk el Isten kívánságáról, hogy a mennybe vezető ösvényt világossá, ragyogóvá és vonzóvá tegyük. Ezzel hódítunk el embereket, a Sátán pusztító varázslata elöl.
AT 128. – Aki Bálákot tanította. – A tanács ezt a kérdést minden oldalról élénken megvilágította. A körülmetélkedés kérdésével szoros kapcsolatban még egyéb fontos kérdéseket is gondosan kellett mérlegelni. Ezek egyike az volt, hogy milyen álláspontot foglaljanak el a bálványáldozat élvezetével szemben. Sokan a megtért pogányok közül tudatlan és babonás emberek között éltek, akik gyakran mutattak be isteneiknek áldozatokat. E pogány istentiszteletek papjai azonban a hozzájuk hozott áldozatokkal kiterjedt üzletet folytattak. A zsidó testvérek tehát féltek, hogy a megtért pogányok árthatnának a kereszténység hírnevének, ha vásárolnának a bálványáldozatra szánt húsból; ezáltal látszólag, bizonyos tekintetben a bálványimádás szertartásait hagynák jóvá.
Azon kívül a pogányoknál szokás volt a megfulladt állat húsát is fogyasztani, míg a zsidóknak Isten azt az utasítást adta, hogy az állatok leölésénél különösen ügyeljenek arra, hogy az állat vére teljesen kifolyjon, mert különben húsa nem tekinthető egészségesnek. Ezen előírásokat Isten a zsidóknak egészségük megóvására adta. Bűnnek számított zsidóknál általában a vért étel gyanánt felhasználni. Azt vallották, hogy a vér: az élet, és a vérontás a bűn következménye.
Ellenben a pogányok az áldozati állatok vérét felfogták, és ételeik készítésénél felhasználták. A zsidók tehát el sem képzelhették, hogy az Isten rendeletére betartott szertatásokat most megváltoztassák. Ha tehát a jelenlegi körülmények között a pogányokkal egy asztalnál étkeznének, csak súrlódások és megbotránkozások keletkeznének.
AT 128-29. – Aki Bálákot tanította. – Azonkívül a pogányok, de különösen a görögök, mértéktelen és kicsapongó életet éltek és így az a veszély is fenyegetett, hogy egyesek, kiknek megtérése nem volt őszinte, hitvallomást tehetnek anélkül, hogy szokásaikat elhagyták volna. A zsidó-keresztények azonban nem tudták eltűrni azt az erkölcstelenséget, ami a pogányoknál nem is számított bűnnek, és így nagyon helyénvalónak tartották, hogy a körülmetélkedést és a ceremóniák betartását a pogány megtérők őszintesége és jámborsága próbaköve gyanánt, kötelességükké tegyék. Így vélték megakadályozni, hogy olyanok is csatlakozzanak a gyülekezethez, akik őszinte megtérés nélkül veszik fel a hitet, később pedig erkölcstelenségükkel és kicsapongó életmódjukkal szégyent hozzanak Krisztus ügyére.
NK 340. – Aki Bálákot tanította. – Az egyház Krisztussal szembeni hűtlenségét, ami abban mutatkozik meg, hogy már nem bízik Istenében, és a Megváltó iránti ragaszkodás helyét a világ szeretete tölti be, a Szentírás a házassági fogadalom megszegéséhez hasonlítja. Az Úrtól eltávozó Izrael bűne és Isten csodálatos szeretete, amelyet népe semmibe vett, meghatóan tárul fel az Igében: „Megesküdtem neked, és szövetségre léptem veled - így szól az én Uram, az ÚR -, és az enyém lettél.”