AT 402. – Az a mondásom ellened. – A gyülekezet fogyatékos volt; rászolgált a szigorú rendreutasításokra és feddésekre. János tehát sugallatot kapott, hogy intő-, óvó- és kérő üzeneteket közvetítsen azok számára, akik üdvreménységüket kockáztatják, azáltal, hogy az evangélium alapelveit szem elől tévesztik. Azonban a feddő szavak, melyeket Isten szükségesnek tart, mindenkor gyöngéd szeretetet sugároznak, a béke ígéretét valamennyi bűnbánó számára. Így szól az Úr: „Íme, az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok és ő én velem” (Jel. 3, 20).

1Szem 348-49. – Az a mondásom ellened. – A testvérek legyenek nagyon óvatosak a hit és a cselekedetek témájának tanításában, nehogy megzavarják az embereket. Az embereket ösztönözni kell a jócselekedetekben való szorgalomra. Meg kell mutatni nekik, hogyan legyenek sikeresek, miként tisztuljanak meg, hogy áldozataik jó illatúak lehessenek Isten előtt. Mindez Krisztus vérének erejével lehetséges. Határozott üzeneteket kell az emberek elé tárni. A gonoszság minden válfaját intve és feddve kell továbbhaladnunk.
Ha valamelyik gyülekezet angyala olyan küldetést kap, mint az efézusi gyülekezet angyala kapott, akkor hadd szóljon az üzenet olyan emberi közvetítők által, akik megfeddik a gondatlanságot, a visszaesést és a bűnt, hogy a nép eljusson a bűnbánatig és bűnvallomásig. Soha ne próbáljátok elrejteni a bűnt, mert a feddés üzenetében Krisztust kell hirdetni, mint aki az első és utolsó, mint aki minden mindenekben a lélek számára.
Krisztus erőt ad mindazoknak, akik győzedelmeskedni szeretnének. A feddőnek arra kell serkentenie hallgatóit, hogy küzdjenek a győzelemért. Arra kell bátorítania, hogy igyekezzenek megszabadulni minden bűnös cselekedettől és romlott szokástól, még akkor is, ha az önmegtagadás olyan, mintha jobb szemét vájná ki, vagy jobb karját vágná le testéről. Nem szabad kiegyezni semmilyen gonosz szokással vagy bűnös gyakorlattal (1892, 26a. kézirat).

6T 421-23. – Az első szeretetedet elhagytad. – Ezt mondja a hű és az igaz bizonyság az efézusi gyülekezetnek. „De az a mondásom ellened, hogy az első szeretetedet elhagytad. Emlékezzél meg, azért honnét estél ki, és térj meg, és az előbbi cselekedeteket cselekedd; ha pedig nem, hamar eljövök ellened, és a te gyertyatartódat kimozdítom helyéből, ha meg nem térsz” (Jel 2,4-5).
Az efézusi gyülekezet kezdetben gyermekiesen egyszerű és lelkes volt. Életerős, őszinte szívből jövő szeretet nyilvánult meg Krisztus iránt. A hívők boldogok voltak Isten szeretetében, mert Krisztus lakott a szívükben. Isten dicsőítése zengett ajkukon s hálaadó magatartásuk összecsendült a mennyei család hálaadásával.
A világ úgy tartotta számon őket, mint akik Jézussal voltak. Bűnös emberek, akik bűnbánatot tartottak, bűnbocsánatot nyertek, megtisztultak és megszentelődtek, közösségre léptek Istennel Fián keresztül. A hívők buzgón keresték Isten Szavát, s engedelmeskedtek azoknak. Szeretettel teltek meg Megváltójuk iránt. Életük legnagyobb céljának tekintették azt, hogy lelkeket nyerjenek számára. Krisztus kegyelmének drága kincseit nem maguknak harácsolták össze. Átérezték hivatásuk fontosságát s a „békesség a földön, jóakarat az embereknek” üzenettel terhelten, égtek a vágytól, hogy elvigyék az örömhírt a világ legtávolabbi területeire.
A gyülekezet tagjai gondolkodásukban és tevékenységükben egységesek voltak. Krisztus szeretete volt, azaz aranylánc, amely összefűzte őket. Még jobban, még tökéletesebben akarták megismerni az Urat, s életükben tiszta derű, megnyugvás és béke nyilvánult meg. Meglátogatták a nyomorgó özvegyeket, árvákat és szeplőtlenül tartották meg magukat a világtól. Ha nem ezt tették volna, nézetük szerint hitvallásuknak mondtak volna ellent, és Üdvözítőjüket tagadták volna meg.
Minden nagyvárosban fejlesztették a munkát. Emberek tértek meg, akik, mikor rájuk került a sor, azt gondolták, hogy nekik is szólniuk kell mérhetetlen kincsükről. Nem nyughattak, míg másokra is rá nem ragyogtak az értelmüket bevilágító fény sugarai. A hitetlenek tömegei ismerték meg a keresztény reménység okát. Melegszívű, ihletett, személyes felhívásokat intéztek a bűnösökhöz és tévelygőkhöz, a kirekesztettekhez s azokhoz, akik bár állították, hogy ismerik az igazságot, jobban kedvelték az élvezeteket, mint Istent.
Az idő múlásával azonban lanyhulni kezdett a hívők buzgalma, Isten és egymás iránti szeretete. Hidegség lopózott be a gyülekezetbe. Nézeteltérések támadtak, és sokan nem tekintettek többé Jézusra, mint a hitnek szerzőjére és bevégzőjére. A tömegek, melyeket meggyőzhettek és megtéríthettek volna, ha hűségesen gyakorolják az igazságot, figyelmeztetés nélkül maradtak. A hű Tanú ekkor intézte üzenetét az efézusi gyülekezethez. Érdeklődésük hiánya a lelkek megmentése iránt azt mutatta, hogy elveszítették az első szeretetet: mert senki sem szeretheti Istent teljes szívével, értelmével, lelkével és erejével anélkül, hogy azokat is nem szeretné, akikért Krisztus meghalt. Isten felhívta őket, hogy tartsanak bűnbánatot és tegyenek úgy, mint előbb, különben elmozdítja helyéről gyertyatartójukat.
Nemzedékünk gyülekezetében az efézusi lelki életnek vonásai ismétlődnek meg. Hogyan is használja fel a mai gyülekezet az Istentől nyert igazság ismeretét? Amikor a tagok először pillantották meg Isten kimondhatatlan könyörületét a bukott nemzetség iránt, képtelenek voltak hallgatni felőle. Betöltötte őket a vágy, hogy Istennel együttműködve tovább adják az elnyert áldást. S amilyen mértékben továbbadták, ugyanolyan mértékben szünet nélkül kaptak maguk is több áldást. Növekedtek a kegyelemben és az Úr Jézus Krisztus szeretetében. Hogyan van ez ma?

6T 76-77. – Az első szeretetedet elhagytad. – Jézus azt parancsolja népének, hogy menjenek ki az országutakra és a sövényekhez, és kényszerítsenek mindenkit bejönni, hogy megteljék az én házam (Luk 14,23).
Először az országutakon kell hangoztatnunk az örömhír lakomájára hívást. Azoknak kell átadnunk, akik azt állítják, hogy a keresztény élet országútját róják – különböző egyházak tagjainak. „Akinek van füle, hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek” (Jel 2,7). Ezekben az egyházakban vannak igaz és hamis Istent-tisztelők. Fáradoznunk kell azokért, akik elveszítették első szeretetüket a lelki dolgok iránti első lelkesedésüket. Azok elé a hitvalló keresztények elé, kell tárnunk a figyelmeztetést, akik vétkeznek Isten törvénye ellen. Feltétlen át kell adnunk nekik az üzenetet.

2T 293-94. – Az első szeretetedet elhagytad. – Jaj, kedves testvérem, ha a múlt évben alaposan megváltoztál, megtértél volna, az év nem lett volna a semminél is rosszabb számodra. Pedig ismered Mestered akaratát, mégsem azt cselekedted. Veszedelmes helyzetben vagy. Elveszítetted a lelki dolgok iránti érzékedet: erőszakot követtél el a lelkiismereteden. Hírneved, légköröd nem Krisztussal gyűjt, hanem csak szétszór. Nem kedveled szíved mélyéből a vallásgyakorlatot. Boldogtalan vagy. Feleséged, ha nem állnád el az útját, Isten népéhez szeretne csatlakozni. A te segítségedre szorul. Hozzáláttok-e most kettesben ehhez a kötelességetekhez?
Múlt év júniusában tudtomra adta az Úr, hogy az egyedüli reménység, hogy széttépd szolgaságod láncát – ha elszakadsz barátaidtól. Addig hajlottál az ellenség kísértéseire, míg el nem gyengültél. Jobban kedveled az élvezeteket, mint Istent, és sebesen rohansz lefelé a lejtőn. Mélyen elszomorított, hogy továbbra is előző éveid közönyében vesztegelsz. Pedig ismered és meg is tapasztaltad Isten szeretetét; örömet is leltél benne, ha teljesíted akaratát. Egy időben boldogan kutattad az Isten szavát. Pontosan eljártál az imaórákra. Olyan szívből fakadtak régebben tanúságtételeid, mint aki magán tapasztalta Krisztus szeretetének éltető erejét. Később mégis elvesztetted első szeretetedet.
Isten most felszólít, hogy bánd meg bűneidet, és munkára buzdulj fel. Jelenlegi lelkesedésed örök boldogságodat dönti el. Nehogy elutasítsd a kegyelem hívását! Nehogy a magad útját válaszd! Ne melengess magadban se büszkeséget, se hiúságot, nehogy végül is eljátsszad örök üdvösségedet! Isten szava világosan kijelenti, hogy csak kevesen üdvözülnek, még az elhívottak közül is sokan méltatlanoknak bizonyulnak az örök életre. Nem kapnak osztályrészt a mennyben, hanem Sátán sorsában részesülnek, - el kell szenvedniük a második halált.

5T 385-86. – Az első szeretetedet elhagytad. – Sokan azt mondják, hogy az igaz hittérítő lelkület rátermettség, különleges adomány, nagyszerű ajándék, melyben csak a lelkipásztor és néhány egyháztag részesült, a többieknek, pedig a szemlélő szerepe jutott. Nincs ennél nagyobb tévedés. Minden igaz keresztényben benne él a hittérítő lelkület, mert kereszténynek lenni nem más, mint krisztusinak lenni. Senki sem él magának, és „akiben nincs a Krisztus Lelke, az nem az övé.” Aki csak megízlelte az eljövendő világ erejét, akár öreg, akár fiatal, akár tanult, akár tanulatlan, azt ugyanaz a lelkület ragadja magával, mint amely Krisztust késztette. A megújult szív első mozdulata: Az Üdvözítőhöz vezetni másokat is. Akikben nem él ez a kívánság, azok csak azt bizonyítják, hogy kihűlt belőlük az első szeretet. Azoknak alaposan meg kell vizsgálniuk a szívüket az Ige fényénél, és Krisztus Lelke által friss keresztségre kell törekedniük. Imádkozzanak, hogy mélyebben megértsék Jézus szeretetét, amely abban nyilvánul meg, hogy otthagyta a menny dicsőségét és lejött a bukott világra, hogy megmentse a pusztulókat.
Az Úr szőlőjében mindnyájunk számára akad munka. Ne keressünk olyan helyzetet, ami a legkielégítőbb, vagy ami a legtöbb hasznot hajtja. Az igazi vallásosság mentes az önzéstől. A hittérítő lelkület a személyes áldozathozatal lelkülete. Dolgozzunk Mesterünk ügyéért mindenütt és mindenfelé, képességeink legvégső határáig.

8T 26-27. – Az első szeretetedet elhagytad. – Krisztus felment a mennybe, s elküldte Szentlelkét, hogy a tanítványok munkájának hatalmat kölcsönözzön. Egyetlen nap lefogása alatt ezren térek meg. Egyetlen emberöltő idején elvitték az evangéliumot minden nemzetnek. De lassan-lassan változás állt be. Az egyház elveszítette első szeretetét. Önző és kényelemszerető lett. A világiasság lelkületét melengette. Az ellenség befolyása alá kerítette azokat, akikre Isten világosságot bízott a sötétben levő világ számára.  A világosságnak jó cselekedetekben kell megnyilvánulnia. Megrabolták a világot azoktól az áldásoktól, melyekbe Isten az embereket kívánta részesíteni.
Vajon nem ugyanez ismétlődik meg napjainkban is? Sokan visszatartják ma azt, amit a figyelmeztetésnek híjával levők és a meg nem mentett világ üdvösségére az Úr rájuk bízott. Isten Igéjében az ég közepén repülő angyalról olvasunk, akit azzal bíztak meg, hogy hirdesse az örök evangéliumot a föld lakósainak, minden nemzetnek, ágazatnak, nyelvnek és népnek. Harsány hangon kiáltott: „Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget: mert eljött az ő ítéletének órája; és imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, és a tengert és a vizek forrásait” (Jel 14,6.7).

TM 167-169. – Az első szeretetedet elhagytad. – A gyülekezet légköre annyira fagyos, lelkülete, pedig olyan sajátságos, hogy az egyszerű, mennyei eredetű kegyesség példáját el nem viselheti. Első szeretetük melege elfagyott, s ha a Szentlélek keresztsége meg nem öntözi, Isten elmozdítja gyertyatartójukat helyéből, ha meg nem térnek és az első cselekedeteiket nem cselekszik. A gyülekezet első cselekedetei azok voltak, amikor a hívők felkeresték barátaikat, rokonaikat, ismerőseiket, s szeretettől túláradó szívvel beszéltek Jézusról, hogy mit jelent számunkra Jézus és mit jelentenek ők Jézusnak. Oh, vajha az Úr felébresztené a felelősségteljes tisztségek hordozóit, hogy munkához lássanak, ám nem a maguk erejében. Amit saját erejükből végeznek, az nélkülözi Krisztus befolyását és pecsétét.
Amit megszenteletlen munkások végeznek, mindazt önzés szennyezi. Szükségük volna arra, hogy szüntelen imádkozzanak, de nem teszik. Vigyázniuk és imádkozniuk kellene. Szükséges volna, hogy a mű szentségét érezzék, ám sajnos nem érzik. Úgy bánnak szent dolgokkal, mint a közönségessel. Lelki dolgok lelkiképpen ítéltetnek meg. Amíg nem isznak az élet vízéből, amíg Krisztus nem él bennük, amint az örök életre buzgó víznek kútfeje, addig senkit sem üdíthetnek fel, senki számára sem jelentenek áldást, s ha meg nem térnek, Isten elmozdítja gyertyatartójukat helyéből. A lélekmentés művében hosszan tűrésre, legyőzhetetlen emberszeretetre, mindenható hitre van szükség. Ne álljon előtérben az „én.” Krisztustól áradó bölcsesség szükséges ahhoz, hogy emberek lelkéhez férkőzhessünk.
Az evangélium munkásai, ha sikeresen akarnak foglalkozni lelkekkel, akkor vetkőzzék le énjüket. Nincs helye a szidalmazásnak vagy ingerültségnek, vagy a tekintély önkényes alkalmazásának. Újjal ne mutogassanak, hiábavalóságot ne szóljanak, ám Jézus iránti szeretettől izzó szívvel lássanak munkához, drága lelkek érdekében, akikért az Úr meghalt. Az önelégült lelkészek nem leplezhetik gyengeségüket. Önmagukba vetett bizalommal, beképzelten állnak a próbák elé, s láthatóvá válik, hogy Jézus nincs velük. Többen vannak ilyen önelégült lelkek. Kemény tapasztalatok, vereségek tanítják majd meg őket. Ám csak kevesen fogadják el a tanítást, többen elesnek a megpróbáltatások alatt. Kudarcaik miatt a körülményeket okolják, s azt hiszik, hogy mások nem értékelik képességeiket. Ha megalázkodnának Isten keze alatt, Tőle tanítást nyernének.

TM 189. – Az első szeretetedet elhagytad. – Ha emberek bizalommal viseltetnek embertársaik iránt, akkor közelebb jutottak Krisztus lelkületében. Az Úr kinyilatkoztatta, hogy mennyire értékeli az embert. „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, ha valaki, hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Mindig akadnak, akik mások jellemét akarják formálni, saját eszméik és mértékük szerint. Isten nem bízta meg őket ezzel a feladattal.
Az én mindig nagyra tartja magát. Miközben az első szeretet csökken a lelkekben, nem tartják meg Isten parancsolatait, majd pedig egymást bírálgatják. Ez a lelkület mindvégig egészen az idők végezetéig mutatkozni fog. Sátán táplálja azért, hogy a hittestvérek tudatlanságukban egymást emésszék. Ez nem dicsőíti Istent, ellenkezőleg. Megszomorítja Isten Lelkét. Sátán ujjong, mert tudja, hogy ha az egyik testvért a másik ellen felhasználhatja, s ha az egyik a másikat figyeli, akkor a gyülekezetben, a lelkészi szolgálatban néhányan annyira elcsüggednek, hogy elhagyják munkahelyüket, őrhelyüket, ahova a kötelesség szólította őket. Ez nem a Szentlélek munkája. Alulról származó hatalom dolgozik az agy kamráiban és a lélek templomában, hogy odaplántálja jellemvonásait, ahol pedig Krisztus jellemvonásainak volna a helye.

8T 97-98. – Az első szeretetedet elhagytad. – Az 1901-ben Battle Ceekben tartott világértekezleten az Úr bizonyítékát adta népe előtt, hogy megújulást vár el tőlük. Meggyőzte az elméket és megőrizte a szíveket, de nem végeztek alapos tisztogatást. Ha a csökönyös szívek bűnbánattal törtek volna meg, akkor Isten előtt hatalma megnyilvánulásának lettünk volna szemtanúi. De nem tisztelték Istent. Lelke bizonyságtételeinek nem engedelmeskedtek. Nem váltak meg tetteiktől, melyek homlokegyenest ellenkeztek az igazság és az igazságosság elveivel, amit pedig mindig fent kellene tartanunk az Úr művében.
Az efézusi és a sárdisi gyülekezetnek szóló üzeneteket gyakran elismételte előttem az, aki az utasításokat adja népe számára Jel 2,1-5.

7BC 956. – Az első szeretetedet elhagytad. Jel 1,1-5. – Ezek a versek azokat a feltételeket hangsúlyozzák, melyeket Isten népétől megkövetel, és amelyeket egyedül elfogad. Az első tapasztalata, amely ki van emelve az efézusi gyülekezetnél a jócselekedetek. Istennek öröme telt benne, hogy egyháza szerteárasztotta a menny fényét, gyengédségükkel és szánakozásukkal Krisztus lelkületét tanúsítva. A Krisztus szívében élő szeret, az a szeretet, amely arra késztette, hogy áldozatul adja magát a bűnös emberért, hogy türelmesen elviselje azokat a nehéz gyalázkodásokat, hogy még ördögnek is nevezzék; az a szeretet, amely földi szolgálata alatt olyan sok csodálatos gyógyításra késztette - annak a szeretetnek kell megnyilvánulni követői életében is.
Ők azonban nem ápolták Krisztus irgalmasságát és gyengédségét. A jellem örökölt vonásaiban megjelenő önzésesük, megrontotta a nagyszerű jótetteket, melyek az efézusi gyülekezet tagjait kereszténynek nyilvánították. Az Úr Jézus kénytelen volt rámutatni, hogy azt vesztették el, ami minden volt mindenben. Az a szeretet, amely arra kényszeríttette a Megváltót, hogy életét adja értünk, nem nyilvánult meg teljes mértékben, életükben. Ezért nem tudtak tisztességet szerezni Megváltójuk nevének.  Mivel elvesztették első szeretetüket, a hazugság atyjától származó tudományos elméletek ismeretében növekedtek (1906, 11. kézirat).

7BC 956-57. – Az első szeretetedet elhagytad. – „Az a mondásom ellened, hogy az első szeretetedet elhagytad.” A szent szorgalomban való hanyatlásod, nem a céltól való elfordulás, hanem a buzgalom elvesztése. A Krisztushoz megtért ember első szeretete mindig mélységes, teljes és forró. Az ismeret növekedésével semmiképpen sem kell hanyatlani a szeretetnek, hanem pont az ellenkezőjének kell történnie, az újabb világosság elfogadásával mind nagyobbnak és szívélyesebbnek kell lennie. Az ember minél jobban megismeri Mesterét, szeretetének annál forróbbá kell válnia.
Isten csakis a teljes, az egész szívet fogadja el. Azok boldogok, aki hitéletük kezdetétől megőrzik első szeretetüket, és növekednek a kegyelemben meg Jézus Krisztus megismerésében. Szeretett Urukkal való kapcsolatuk és közösségük az istenfélelemben, tisztaságban és a buzgalomban való növekedés lesz. Isteni nevelésben részesülnek s ezt buzgó életük, szorgalmuk és lelkesedésük szemlélteti…
A mi kötelességünk ismerni személyes hibáinkat és bűneinket, melyek sötétséget, lelki gyengeséget okoztak és kioltották első szeretetünket (RH 1887. jún. 7).

SD 259. – Az első szeretetedet elhagytad. – A vég közel! Nincs vesztegetni való időnk. A világosság sugarainak határozottan és fényesen kell áradnia Isten népéről, Jézust hirdetve a világban levő egyházaknak… Azok az emberek, akik örömmel fogadják az igazság világosságát, melyet az Úr hirdet nekik, eszközökké kell lenniük, akik által ezt Isten eléri. Ezek Isten eszközei az igazság eljuttatására a világnak. Ha Krisztus kegyelméből Isten népe új tömlővé válik, akkor újborral tölti meg őket. Isten kiegészítő világosságot ad nekik, a régi igazságok megújulnak, és az igazság keretei közé beépülnek; és a munkások bárhová mennek, győzedelmeskedni fognak. Mint Krisztus képviselői kutatniuk kell az Írásokat, hogy megtalálják azokat az igazságokat, melyeket a tév tanítások halmaza elrejtett. A világosság minden egyes elfogadott sugarát, másoknak kell tovább adnunk. Egy érdek túlszárnyalja az egészet, egy tárgykör elnyel minden más tárgykört – Krisztus a mi igazságunk.
„… én vagyok az Úr, aki kegyelmet, ítéletet és igazságot gyakorlok e földön; mert ezekben telik kedvem, azt mondja az Úr” (Jer 9,24). Ez hasson át minden gyülekezetet. Isten azt szeretné, hogy mindenki visszatérjen az első szeretethez. Az a vágya, hogy mindenki rendelkezzen a hit és a szeretet aranyával, hogy elővehesse kincstárából, és azoknak adja, akiknek nincs.

1Szem 353-54. – Az első szeretetedet elhagytad. – Tekintsetek a Kálvária keresztjére, a mennyei Atya határtalan szeretetének és végtelen kegyelmének bizonyságára! Bárcsak mindenki megbánná bűneit és visszatérne első cselekedeteihez! Amikor a gyülekezetek ezt megteszik, mindenek felett fogják szeretni Istent, felebarátaikat pedig úgy, mint önmagukat. Efraim nem fogja irigyelni Júdát, és Júda nem lesz mérges Efraimra. A megoszlások begyógyulnak és a viszálykodás durva hangjai, nem lesznek többé hallhatók Izrael határain belül. Az Istentől ingyen kapott kegyelem által mindnyájan Krisztus imájának megválaszolására igyekeznek, mely szerint a tanítványok egyek lesznek, miként Ő és az Atya is egyek. Békesség, szeretet, kegyelem és jóság lesznek a lélekben nyugvó alapelvek. Mindegyikőjük ajkának Krisztus szeretete lesz a tárgya, és a Hű Tanúbizonyság nem mondja többé: „De az a mondásom ellened, hogy az első szeretetedet elhagytad” (Jel 2,4). Isten népe Krisztusban lakozik, Jézus szeretete feltárul, és egy Lélek eleveníti meg mindnyájuk szívét, megújítva őket a krisztusi képmásban és hasonlóvá formálva lelküket. Az igaz szőlőtő élő vesszőiként, mindnyájan egyesülnek Krisztussal, az élő Fejjel. Krisztus lakozik majd a szívekben, aki vezeti, vigasztalja és megszenteli őket, s a világ elé tárja Jézus követőinek egységét, ezzel bizonyságot téve a maradék egyház mennyei küldetéséről. Krisztus egyházának egysége bizonyítani fogja, hogy Isten a világba küldte egyszülött Fiát.

AT 396. – Az első szeretetedet elhagytad. – Az apostolok napjaiban a hívőket komolyság és lelkesedés jellemezte. Oly fáradhatatlan buzgalommal munkálkodtak Mesterükért, hogy országának drága evangéliuma minden ellenállás ellenére, aránylag rövid idő alatt, a föld minden lakott részében elterjedt. Jézus követőinek buzgalmát, az ihletett Írásokban feljegyezték számunkra, és minden idők hívőinek bátorítására. Az efézusi gyülekezetről, melyet az Úr Jézus szimbólum gyanánt felhasznált, hogy az apostoli korszak keresztény egyházát szemléltesse, ezt mondta a hű és igaz tanúbizonyság: „Tudom a te dolgaidat, és a te fáradságodat és tűrésedet, és hogy a gonoszokat nem szenvedheted és megkísértetted azokat, akik apostoloknak mondják magokat, holott nem azok, és hazugnak találtad őket. És terhet viseltél, és béketűrő vagy, és az én nevemért fáradoztál, és nem fáradtál el” (Jel. 2, 3).
Az efézusi gyülekezetet kezdetben gyermeki egyszerűség és buzgó kegyesség jellemezte. A hívők komolyan igyekeztek Isten minden Igéjének engedelmeskedni, és életükben bensőséges, őszinte szeretet nyilvánult meg Krisztus iránt. Mivel az Üdvözítő állandóan szívükben élt, örömmel teljesítették Isten akaratát. Megváltójuk iránti szeretettől késztetve, életük legmagasztosabb céljának tartották, hogy lelkeket nyerjenek meg számára. Nem volt szándékukban, hogy Krisztus értékes kegyelmi kincseit csupán maguknak halmozzák fel. Elhivatásuk fontosságát átérezték; lelkükben égett üzenetük: „A földön békesség és az emberekhez jóakarat!” Izzott bennük a vágy, hogy elvigyék a megváltás örömhírét a föld legtávolibb részeibe is. A világ, pedig felismerte, hogy Jézussal voltak. Bizonyságul szolgáltak, hogy mint bűnbánó, kegyelmet nyert bűnösök, mint megtisztított és megszentelt emberek, közösségben élnek Istennel, Fia által.   Az egyház tagjai gondolatban és cselekedetben egyek voltak. A Krisztus iránti szeretet alkotta azt az aranyláncot, mely összekötötte őket. Igyekeztek az Urat minél tökéletesebben megismerni és életükben Krisztus öröme és békéje nyilvánult meg. Látogatták az árvákat és özvegyeket nyomorúságukban; tartózkodtak a világ szennyétől, mert jól tudták, hogy ennek elmulasztása ellenkezne hitvallomásukkal, és Üdvözítőjük megtagadását jelentené.
A mű minden városban előrehaladt. Lelkek tértek meg, akik szintén kötelességüknek tartották, hogy közöljék másokkal a már elnyert, a felbecsülhetetlen értékű kincset. Nem nyughattak addig, míg a világosság, mely elméjüket megvilágította, másoknak is fényt nem árasztott. Hitetlenek tömegei ismerték meg a keresztény reménységének alapzatait. Isten Lelkének befolyására személyes, bensőséges felhívások jutottak a tévelygőkhöz, az elesettekhez, sőt az igazság állítólagos hitvallóihoz is, akik azonban jobban szerették a világ gyönyöreit, mint az Örökkévalót.
Idővel azonban lanyhult a hívők buzgalma és az egymás iránti szeretet is mindjobban csökkent. Elhidegülés volt tapasztalható az egyházban. Egyesek elfeledkeztek arról, hogy milyen csodálatos körülmények között fogadták el az igazságot. Lassan-lassan kidőltek a régi zászlóvivők. Az ifjabb munkások közül sokan, kik hivatva lettek volna megosztani az úttörők terheit, ami által bölcs vezetőkké fejlődhettek volna, ráuntak a gyakran megismételt igazságokra. Igyekezetükben, hogy valami újat, meglepőt hozzanak, megkíséreltek új tantételeket bevezetni, amelyek ugyan a kedélyekre jobban hatottak, de nem egyeztek az evangélium alapelveivel. Önhittségükben és lelki vakságukban nem látták, hogy ezek az okoskodások sokakat megingatnak, a múlt tapasztalatainak ellentmondanak és így zűrzavart, és hitetlenséget szülnek.
A hamis tanok megvitatása, kényszerítése, véleménykülönbségeket eredményezett és sokak tekintetét elvonta Jézusról, hitük megkezdőjéről és bevégzőjéről. A jelentéktelen pontok megvitatása, valamint az elmélkedés emberi képzelet szülte kellemes mesék felett, sok időt vett igénybe, melyet az evangélium hirdetésére kellett volna fordítani. Tömegek, melyeket az igazság meggyőzött és megtértetett volna, nem hallhatták az üdvüzenetet. A kegyes élet gyorsan tovatűnt, mindinkább Sátán nyert hatalmat azok fölött, akik állították, hogy Krisztus követői.

AT 402. – Az első szeretetedet elhagytad. – Már az ősegyház napjaiban megkezdte romboló munkáját a törvényszegés titkos bűne, melyről Pál apostol jövendölt. És, midőn álnok tanítók, akiktől már Péter óvta a hívőket, tévtanaikkal felléptek, sokan áldozatául estek csalárd tanaiknak. Mások tétováztak a próbák alatt, kísértésbe estek, hogy a hittől elszakadjanak. Abban az időben, amikor János a Jelenéseket kapta, már sokakban kihűlt az első szeretet az evangéliumi igazságok iránt. Isten azonban, nagy irgalmasságában nem hagyta a gyülekezetet hitehagyott állapotában. Végtelenül gyöngéd üzenetében nyilvánította ki szeretetét iránta, valamint óhaját, hogy határozottan munkálkodjék az örökkévalóságért. Így intette az egyházat: „Emlékezzél meg azért, honnét estél ki, és térj meg és az előbbi cselekedeteket, cselekedd” (Jel. 2,5).

7BC 956. – Az első szeretetedet elhagytad. – Ez az üzenet példa arra, hogy Isten szolgái miként tárják fel a dorgálást ma. A lelkiismeretes fáradozás megdicsérését követi a legnagyobb bizalmat jelentő szeretet elvesztéséért való dorgálás. Isten szeretete mentett meg bennünket az örök haláltól (1902, 136. kézirat).

1Szem 339-40. – Az első szeretetedet elhagytad. – A Jelenések könyve második fejezetének negyedik és ötödik verseiről beszéltem Ostegoban, 1890. október 10-én (The Review and Herald, 1891. február 3): „De az a mondásom ellened, hogy az első szeretetedet elhagytad. Emlékezzél meg azért, honnét estél ki, és térj meg, és az előbbi cselekedeteket cselekedd; ha pedig nem, hamar eljövök ellened, és a te gyertyatartódat kimozdítom helyéből, ha meg nem térsz” (Jel 2:4-5). Azoknak az embereknek, akikhez ezek a szavak szólnak, kiváló tulajdonságaik vannak, melyeket a Hű Tanúbizonyság elismer, mégis azt mondja, hogy „az a mondásom ellened, hogy az első szeretetedet elhagytad.” Itt van egy hiány, aminek a pótlásáról gondoskodni kell. Az összes többi jó tulajdonság sem pótolhatja ezt a hiányosságot. A gyülekezet a következő tanácsot kapja: „Emlékezzél meg, azért honnét estél ki, és térj meg, és az előbbi cselekedeteket cselekedd; ha pedig nem, hamar eljövök ellened, és a te gyertyatartódat kimozdítom helyéből, ha meg nem térsz... Akinek van füle, hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek. A győzedelmesnek enni adok az élet fájáról, amely az Isten paradicsomának közepette van” (Jel 2,5,7).
E szavakban figyelmeztetések, feddések, fenyegetések és ígéretek vannak a Hű Tanúbizonyságtól, Aki jobb kezében tartja a hét csillagot. „A hét csillag a hét gyülekezet angyala, és amely hét gyertyatartót láttál, az hét gyülekezet” (Jel 1,20).
Ez a gyülekezet - mivel elhagyta első szeretetét - híjával találtatik a szenthely mérlegén. A Hű Tanúbizonyság kijelenti: „Tudom a te dolgaidat, és a te fáradságodat és tűrésedet, és hogy a gonoszokat nem szenvedheted, és megkísértetted azokat, akik apostoloknak mondják magukat, holott nem azok, és hazugoknak találtad őket; és terhet viseltél, és béketűrő vagy, és az én nevemért fáradoztál, és nem fáradtál el” (Jel 2,2-3). Mindezek ellenére, a gyülekezet híjával találtatik. Mi ez a végzetes hiányosság? „Első szeretetedet elhagytad.” - Vajon nem ez a mi esetünk is? Miért kaptunk felhívást a megtérésre? – „Első szeretetedet elhagytad.”
A gyülekezet minden egyes tagja tanulmányozza ezt a jelentős figyelmeztetést és feddést! Lássa meg mindenki, hogy az igazságért folytatott elméleti küzdelemben nem veszítette-e el Krisztus gyöngéd szeretetét! Nem szorult-e ki Krisztus a prédikációkból és a szívekből? Nincs-e veszély abban, hogy sokan az igazságot valló misszionáriusokként tevékenykednek, de Krisztus szeretete nem szövi át munkájukat? A Hű Tanúbizonyság ünnepélyes figyelmeztetése igen jelentős. Megköveteli, hogy emlékezz, honnan estél ki, térj meg és cselekedd előző cselekedeteidet! Máskülönben - mondja – „...eljövök ellened, és a te gyertyatartódat kimozdítom helyéből, ha meg nem térsz”(Jel 2,5). Bárcsak felismerné a gyülekezet az első szeretetének tüzére való szükségét. Amikor az hiányzik, minden más kiválóság elégtelen. A megtérésre való felhívás egyike azoknak, melyeket nem lehet veszélytelenül figyelmen kívül hagyni. Az igazság elméletében való hit nem elegendő. Ennek az elméletnek a hitetlenek előtt való feltárása nem tesz benneteket Krisztus tanúivá. Tapasztalatotokban és munkátokban alapvető szerepe volt annak a világosságnak, mely örömmel töltötte be szíveteket, amikor először értettétek meg a napjainkra szóló üzenetet. Ez a világosság azonban kiveszett szívetekből és életetekből. Krisztus buzgóságotok hiányára tekint és kijelenti, hogy elbuktatok, és veszélyes állapotban vagytok.

1Szem 355-56. – Az első szeretetedet elhagytad. – A maradék egyháznak a zsidókéhoz hasonló tapasztalaton kell átmennie. A Hű Tanúbizonyságnak - aki fel és alá járkál a hét arany gyertyatartó között - ünnepélyes üzenete van népe számára. „De az a mondásom ellened, hogy az első szeretetedet elhagytad. Emlékezzél meg azért, honnét estél ki, és térj meg, és az előbbi cselekedeteket cselekedd; ha pedig nem, hamar eljövök ellened, és a te gyertyatartódat kimozdítom helyéből, ha meg nem térsz” (Jel 2:4-5). Isten szeretete hiányzott a gyülekezetből, aminek eredményeként az én-szeretet új életre kelt. Isten szeretetének hiányával együtt járt a testvérek szeretetének hiánya is. Lehet, hogy a gyülekezet teljesen betölti az efézusi gyülekezetről való leírást, a lényegben azonban hiányt szenved. Így szól erről Jézus: „Tudom a te dolgaidat, és a te fáradságodat és tűrésedet, és hogy a gonoszokat nem szenvedheted, és megkísértetted azokat, akik apostoloknak mondják magukat, holott nem azok, és hazugoknak találtad őket; és terhet viseltél, és béketűrő vagy, és az én nevemért fáradoztál, és nem fáradtál el. De az a mondásom ellened, hogy az első szeretetedet elhagytad” (Jel 2:2-4).
Egy törvényeskedő vallást eléggé megfelelőnek tartottak napjaikban, de ez hiba volt. Krisztus farizeusokhoz szóló feddése mindazoknak szól, akik elvesztették szívükből az első szeretetet. Egy hideg, törvényeskedő vallás soha nem vezetheti a lelkeket Krisztushoz, mivel az szeretet és Krisztus nélkül való. Gyűlöletes Isten előtt, amikor a böjtöt és az imádságot önigazoló módon gyakorolják. Az áhítatra való ünnepélyes gyülekezés, a vallási szertartások sora, a külső megalázkodás és az előírt áldozat - mind bizonyságot tesznek a világnak arról, hogy ezek végrehajtója igaznak tartja magát. Eme dolgok felhívják a szigorú előírások megfigyelőjének figyelmét, aki azt gondolja: Ez az ember mennybe fog jutni. Ez azonban mind megtévesztés. A cselekedetek nem vásárolnak számunkra belépőt a mennybe. A hatalmas, meghozott Áldozat mindazok számára elegendő, akik hisznek. Krisztus szeretete új élettel tölti meg a hívő szívét. Aki iszik az élet vizének kútfejéből, meg fog töltekezni az ország új borával. A Krisztusban való hit az, ami által jó lelkület és szándék vezérlik a hívő életét. Jóság és mennyei gondolkodásmód árad tova azoktól, akik Jézusra, hitük szerzőjére és bevégzőjére tekintenek. Tekintsetek Istenre és ne az emberre. Isten a mennyei Atyátok, aki türelemmel hordozza gyengeségeiteket, valamint megbocsátja és meggyógyítja azokat. „Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust” (Ján 17,3). Krisztust szemlélve el fogtok változni, mígnem meggyűlölitek előző büszkeségeteket, hiábavalóságotokat, önbecsüléseteket, önigazultságotokat és hitetlenségeteket. Ezeket a bűnöket felesleges teherként dobjátok félre, és alázattal, szelíden és bizalommal jártok Isten előtt. Szeretetet, türelmet, gyengédséget, jóságot, kegyelmet és minden olyat fogtok gyakorolni, ami Isten gyermekeiben lakozik, és ami végül is helyet talál majd a szentek társaságában (RH. 1894. már. 20).

18MR 188-89. – Az első szeretetedet elhagytad.

18MR 192. – Az első szeretetedet elhagytad.