EW 19-20. – Ezért…szolgálnak neki éjjel és nappal az ő templomában. – A templomot hét, színaranyból készült és drága gyöngyökkel ékesített pillér tartotta. Le sem tudom írni az ott látott fenséges dolgokat. Óh, bárcsak beszélhetnék Kánaán nyelvén, akkor tökéletesebb képet tudnék adni ama jobb világ dicsőségéről. Láttam ott kőasztalokat, amelyekbe arany betűkkel volt bevésve a száznegyvennégyezer neve. Miután már szemléltük a templom dicsőségét, kiléptünk onnan, Jézus elhagyott minket s a városba ment. Majd nemsokára újra felhangzott nyájas szava: „Jöjjetek én népem, ti, kik nagy nyomorúságból jöttetek, teljesítettétek akaratomat, szenvedtetek érettem, jöjjetek a vacsorához, én felövezem magam és szolgállak titeket.” Mi ismét kiáltottunk: Hallelúja, dicsőség az Úrnak! S beléptünk a városba. Ott láttam egy tiszta ezüstből készült, többmérföldnyi hosszúságú asztalt, amelyet szemeink azért mégis áttekinthettek. Ott láttam az Élet fájának gyümölcseit: mannát, mandulát, fügét, gránátalmát, szőlőt és még sok más gyümölcsöt. Kértem Jézust, engedje meg, hogy a gyümölcsből ehessek, de Ő így szólt: „Még nem. Azok, akik ez ország gyümölcséből esznek, többé nem térnek vissza a földre. De ha hű vagy, akkor csakhamar eheted az Élet fájának gyümölcsét és ihatod az Élet vízét. Most pedig visszatérsz ismét a földre, hogy elbeszéld a többieknek is mindazt, amit én neked kinyilatkoztattam.” Ezután egy angyal gyengéden alávitt a sötét világba. Sokszor úgy érzem, hogy nem maradhatok tovább ebben a világban, amelyben minden oly szomorú. Oly elhagyatottnak érzem itt magam, mert már egy jobb országot láttam. Óh, bárcsak szárnyaim lennének, hogy mint galamb repülhetnék, s bemehetnék a nyugodalomba.