6BC 1092-3.Én vagyok az Alfa és az Omega. – Mikor a jövendölések kutatói teljes szívvel törekednek behatolni Jelenések igazságaiba, meg fogják érteni, milyen fontos is a kutatás. Jézus Krisztus a kezdet és a vég, az Ótestamentum első és az Újtestamentum utolsó kinyilatkoztatása. A kettő Krisztusban egyesül. Ádám és isten, a második Ádám engedelmessége által összebékül. A második Ádám a Sátán kísértéseinek ellenállva kivívta a kísértések feletti győzelmet s jóvátette Ádám szégyenteljes bukását.
A két Ádám találkozni fog a paradicsomban és megöleli egymást. Másrészt a sárkány, a vadállat, a hamispróféta és akik visszautasították lehetőségeiket és előjogukat, melyeket olyan kimondhatatlan áron kínáltak fel nekik, akik nem tértek vissza az Isten iránti hűséghez, ki lesznek zárva a  paradicsomból (1897, 33. kézirat).

Ev 485.Én vagyok az Alfa és az Omega.Az Írások minden magasztos igazsága Krisztusban összpontosul; ha helyesen értjük, mindegyik Őhozzá vezet. Mutassuk be Krisztust, aki a megváltás nagy tervének Alfája és Omegája, s kezdete és a vége. Olyan tárgyakat tárj az emberek elé, melyek Istenbe vetett bizalmukat megerősítik; tanítsd meg őket, hogy a maguk számára tanulmányozzák. S ahogyan lépésről-lépésre haladnak előre a Biblia tanulmányozásában, mindjobban felkészülnek arra, hogy drága igazságainak szépségét és összhangját értékeljék (RH 1912. jún.13).

PP 327. Én vagyok az Alfa és az Omega. – Népének Jézus volt a világossága - a világ világossága - még mielőtt emberi testben eljött a földre. A fény első felvillanása, amely behatolt abba a homályba, amellyel a bűn burkolta be a világot - Krisztustól eredt és érkezett. Krisztustól jött a mennyei ragyogás minden sugara, amely a föld lakóira áradt. A megváltás tervében Krisztus az Alfa és az Omega - az Első és az Utolsó.

7BC 990.Én vagyok az Alfa és az Omega. – (Jel 22,13-17) Itt látjuk 1Mózes alfáját és a Jelenések Omegáját. Áldást ígér az Isten parancsolati megtartóinak és azoknak, aki együtt működnek vele a harmadik angyal üzenetének hirdetésében (RH 1897. jún. 8).

7T 52.Én vagyok az Alfa és az Omega. – Közeledünk a föld történetének végéhez, azért Isten munkájának különböző területeit sokkal nagyobb önfeláldozással kell művelnünk, mint most tesszük. Ezen utolsó napok feladata a különleges hittérítő munka. A jelen igazság bemutatása – annak első szavától az utolsóig – hittérítő erőfeszítés. Az elvégzésre váró feladat minden lépésénél áldozathozatalra hív fel. Ez önfeláldozó szolgálatból a munkások megtisztultan és finomultan kerülnek ki, akár a tűzben megpróbált arany.