PP 473. – És nagy jégeső, mint egy-egy tálentom, szálla az égből az emberekre. – Isten saját akaratával indította el a természet erőit, hogy azok megtörjék ellenségei hatalmát – „tűz és jégeső, hó és köd, szélvihar, amelyek az ő rendelését cselekszik” (Zsolt 148:8). Mikor a pogány emoreusok elhatározták, hogy dacolnak Isten akaratával, Isten közbelépett, „nagy köveket hullata rájok az égből”. A föld történelmének záró jelenetében még nagyobb ütközet leírásáról értesülünk, amikor „Felnyitotta az Úr az ő tárházát, és előhozta az ő haragjának szereit” (Jer 50:25). Ő kérdezi: „Eljutottál-e a hónak tárházához; vagy a jégesőnek tárházát láttad-é? Amit fenntartottam a szükség idejére, a harc és háború napjára?” (Jób 38:22-23).
A látnok leírja a pusztulást, amely akkor történik, amikor „[...] nagy szózat jöve ki a mennyei templomból [...] ezt mondja vala: Meglett!” A látnok mondja: „És nagy jégeső, mint egy-egy tálentom, szálla az égből az emberekre” (Jel 16:17.21).