EW 285-6. – Lőnek zendülések és mennydörgések és villámlások. – Az ég megnyílt majd bezárult s mozgásban volt. A hegyek szél fújta nádszálakhoz hasonlóan ingadoztak, és hatalmas szakadozó sziklákat zúdítottak ki mindenfelé. A tenger forrt, mint a tüzes fazék és hatalmas köveket vetett ki a partokra. S midőn Isten kihirdette Jézus eljövetelének napját és óráját, és népével megkötötte az örök frigyet, minden mondata után szünetelt, megállott, miközben szavai végigdörögtek a földön. Istennek Izraele a menny felé emelt szemekkel figyelt e szavakra, melyek Jehova ajkairól származtak, s mennydörgésszerűen áthatották a földet; megrendítően ünnepélyes volt. Minden egyes mondat végén így kiáltottak fel a szentek: "Dicsőség! Hallelúja!" Arcukat éppúgy beragyogta Istennek dicsősége, mint Mózes arcát, midőn Sinai hegyéről alájött. A gonoszok nem tudtak rájuk nézni a dicsfény miatt. S midőn Isten kimondta az örökké tartó áldást azok felett, akik Őt megdicsőítették azzal, hogy megtartották a szent szombat napot, hangos diadalkiáltás hangzott fel a fenevad képe felett.

3SG 82. – Lőnek zendülések és mennydörgések és villámlások.

EW 272-3. – Lőn nagy földindulás. – Közvetlenül azután hogy Istenhez kezdtek kiáltani, a részvéttől meghatott angyalok azonnal hozzájuk akartak sietni, kiszabadításukra, de a hatalmas parancsnokló angyal ezt nem engedte meg. Ezt mondta. "Istennek akarata még mindig nem teljesült. Ki kell inniuk a poharat. Keresztséggel meg kell keresztelkedniük."
Csakhamar hallottam Isten szavát, mely az eget és földet megremegtette. Hatalmas földrengés támadt. Mindenfelé épületek dőltek össze, de ugyanekkor tisztán csengő diadalkiáltást is hallottam. Arra a csapatra tekintettem, amely kevéssel előbb még a legnagyobb lelki gyötrelmeket és rabságot szenvedte. Fogságuk megváltozott. Ragyogó fényesség áradt rájuk. Óh, mily dicsőséges volt megjelenésük! A gond és fájdalom nyoma teljesen eltűnt s helyette az egészség és szépség mosolygott le minden arcról. Ellenségeik, az őket körülvevő pogányok, mint hullák estek a földre; nem viselhették el azt a fényt, amely a megszabadult szenteket beragyogta. A hívők kipróbált csapata egyetlen szempillantás alatt átváltozott dicsőségből dicsőségbe. A sírok megnyíltak, előjöttek a szentek halhatatlanságba öltözve s így kiáltottak: ’Győzelem a halál és sír felett’! S együttesen az élő szentekkel az Úr elé ragadtattak a levegőbe, mialatt a halhatatlan ajkak a dicsőség és győzelem édes dallamait zengték.

EW 289-90. – Lőn nagy földindulás. – Figyelmemet újra a földre irányították. A gonoszok megsemmisültek, s csak hulláik borították a földet. Istenharagja a hét csapás alatt meglátogatta a földet s oly gyötrelmeket okozott, hogy a gonoszok kínjaikban nyelvüket harapdálták, és Istent átkozták. Különösen a hamis pásztorok lakoltak Isten haragjától. Szemeik elsorvadtak, szemüregükben és nyelvük szájukban. Miután a szenteket Isten szava megszabadította az istentelenek dühe egymás ellen irányult. A földet mindenfelé vér árasztotta el és a hullák a föld egyik szélétől a másikig mindent elborítottak.
A föld elhagyott pusztasághoz hasonlított. A földrengés által elpusztított falvak és városok pusztán és romokban hevertek. A hegyek elmozdultak helyükről és hatalmas üregek tátongtak. Repedezett sziklák hevertek mindenfelé, amelyeket egyrészt a tenger vetett ki magából, másrészt a hegyekről szakadtak alá. Hatalmas fák gyökerestől kitépve hevertek szerte. S ez a föld lesz ezer éven át Sátánnak és angyalainak lakhelye.
Ide lesz kötözve, itt kell neki fel s alá vándorolnia, és látnia kell Isten törvénye elleni lázadása következményeit. Egy évezreden át élvezheti az átok gyümölcsét, amelyet ő okozott. A földről többé nem távozhat el: ide van korlátozva, nehogy egyéb csillagok el nem bukott lakóit is kísértse, és szerencsétlenségbe taszítsa. Rettenetesen szenved Sátán ez idő alatt. Bukása óta mindig fejlesztette gonosz vonásait. De most megfosztatik minden hatalmától és képességétől s alkalma lesz azon szörnyű szerepe felett elmélkedni, amelyet bukása óta játszott. Egyben félelemmel és remegéssel tekint a jövőbe, midőn elveszi méltó büntetését, nemcsak minden gonoszságáért, melyet ő tett, hanem minden bűnért, melynek elkövetésére uszította az embereket.

NK 566. – Lőn nagy földindulás. – Isten éjfélkor mutatja meg hatalmát népe szabadítására. Feltűnik a nap, és teljes fényben ragyog. Jelek és csodák történnek gyors egymásutánban. A gonoszok rémülten és csodálkozva nézik e jeleneteket, az igazak pedig szent örömmel szemlélik szabadulásuk jeleit. A természetben mintha minden a visszájára fordulna. A folyók állóvizekké válnak. Sötét, nehéz felhők jelennek meg, majd egymásra tornyosulnak. A haragos ég közepén egyetlen tiszta hely van, amely leírhatatlan dicsőségtől tündököl. Onnan hallatszik Isten hangja, amely olyan, mint a sok víz zúgása. Ezt mondja: ’Meglett’! (Jel 16:17).
Ez a hang megremegteti az eget és a földet. Hatalmas földrengés támad, olyan, „amilyen nem volt, mióta az emberek a földön vannak, ilyen földindulás, ilyen nagy” (Jel 16:18). Úgy tűnik, mintha az ég megnyílna és bezárulna, és az Isten trónjáról áradó dicsőség sugarakat lövellne. A hegyek szélben hajladozó nádként inognak, és durva kövek szóródnak szerteszét. Mennydörgés hallatszik. Vihart jelez. A tenger tombol. Forgószél süvölt, mintha öldöklő démonok kiáltoznának. Az egész föld megduzzad, mint a hullámzó tenger. Felszíne széttöredezik. Mintha az alapja kimozdult volna. Egész hegyláncok lesüllyednek. Lakott szigetek eltűnnek. A kikötők környékét, amelyet a gonoszság Sodómává formált, elnyelik a tajtékzó hullámok. Isten megemlékezik a nagy Babilonról, „hogy adjon annak inni az Ő búsult haragja borának poharából”. Hatalmas jégdarabok, „talentomnyi” nagyságúak pusztítanak (Jel 16:19.21). A föld legragyogóbb városai összeomlanak. Nagyúri paloták, amelyekre a föld nagyjai vagyonukat tékozolták, hogy a maguk dicsőségét emeljék, szemük láttára válnak romhalmazzá. A börtönfalak széthasadnak, és Isten gyermekei, a hitükért raboskodók megszabadulnak.

NK 583. – Lőn nagy földindulás. – Amikor Krisztus eljön, a gonoszokat eltörli a föld színéről. Megemésztődnek szájának leheletétől, és elpusztulnak dicsőségének fényétől. Krisztus elviszi népét Isten városába, és a föld lakatlan lesz. „Íme az Úr megüresíti a földet, és elpusztítja azt, és elfordítja színét, és elszéleszti lakóit’! ’Megüresíttetvén megüresíttetik a föld, és elpusztíttatván elpusztíttatik; mert az Úr szólá e beszédet. Mert áthágták a törvényeket, a rendelést megszegték, megtörték az örök szövetséget. Ezért átok emészti meg a földet, és lakolnak a rajta lakók; ezért megégnek a földnek lakói” (És 24:1.3. 5--6) .
Az egész föld olyan, mint egy kietlen pusztaság. A földrengés által elpusztított városok és falvak romjai, gyökerestől kitépett fák, a tengerből kivetett és a földből kiszakított töredezett sziklák hevernek szerte a föld felszínén, és roppant nagy üregek jelzik az alapjukról levált hegyek helyét.

1T 353-4. – Lőn nagy földindulás. – Láttam, hogy Isten csodálatos módon meg fogja őrizni népét a nyomorúság idején. Ahogy Jézus kínok között kiöntötte lelkét a kertben, úgy fognak buzgón és kínok között kiáltani szabadulásért éjjel nappal. Meg fog jelenni a rendelet, hogy semmibe kell venniük a negyedik parancsolat szombatját, és tisztelniük a hét első napját, mert ha nem, életükkel fizetnek érte. Ők azonban nem fognak behódolni, nem fogják lábbal tiporni az Úr szombatját, és nem fogják tiszteletben tartani a pogányság intézményét. Sátán seregei és a gonosz emberek majd körül veszik őket, és diadalt ülnek felettük, mert úgy látszik majd, hogy nincs lehetőségük a menekülésre. De vígságuk és diadaluk közben az egyik igen hangos mennydörgés a másikat fogja követni. Az ég sötétségbe burkolódzik és csak a mennyből jövő lángoló fény, és rémítő dicsőség fogja megvilágítani, és akkor Isten hangja szólal meg szent lakhelyéről.
A föld alapjai megrázkódnak, az épületek tántorognak, és ijesztő robajjal összetörnek. A tenger forr, akár a fazék és az egész földet rettentő háborgás szorongatja. Az igazak rabsága véget ér és édes és ünnepélyes suttogással mondják majd egymásnak: ’Megszabadultunk. Ez Isten szava’. Félelemmel vegyes tisztelettel hallgatják majd a szavakat. A gonoszok hallják, de nem értik Isten szózatát. Félnek és reszketnek, míg a szentek örvendeznek. Sátán és angyalai meg a gonosz emberek, akik diadalt ültek, hogy Isten népe a hatalmukban van és eltörölhetik őket a föld színéről, most tanúi annak, hogy dicsősséggel ruházzák fel Isten szent törvényének tisztelőit. Látják felragyogni Jézus arcát, tükröződni az igazak arcán. Akik olyan türelmetlenek voltak, hogy kiirtsák a szenteket, most nem tudják elviselni a megszabadultakon nyugvó dicsőséget, és holtakként hullnak a földre. Sátán és angyalai menekülnek a megdicsőült szentek jelenlétéből. Örökre véget ért hatalmuk, hogy zaklassák őket.

TM 445-6. – Lőn nagy földindulás. – Isten szolgáinak ez az elpecsételése ugyanaz, mint amelyet Ezékiel látott látomásában. Ennek a megdöbbentő kinyilatkoztatásnak János is tanúja volt. Látta a tengert és hullámainak zúgását, s, hogy emberek elhaltak a félelem miatt. Látta a megindult földet, látta, ahogyan hegyek zuhantak a tengerbe, látta a vihartól tomboló tenger felkorbácsolt vizét, a recsegő-ropogó helyeket. Látta a csapásokat, járványokat, éhínséget és a halált, ahogyan végrehajtják félelmetes feladatukat.

LS 66. – Lőn nagy földindulás. – Az angyalok még erőteljesebben kezdtek énekelni, miközben a felhő folyton közelebb jött a földhöz. Midőn tűzlángba burkolva, alászállt a felhő, hirtelen felhangzott ezüst harsonája. A porban alvó szentek sírjaira tekintett, majd két kezét az ég felé emelve kiáltott: „Ébredjetek, ébredjetek! ti, akik a föld porában alusztok, keljetek fel.” E kiáltást hatalmas földrengés követte, a sírok megnyíltak, s a halottak hallhatatlanságba öltözve jöttek elő. Midőn a száznegyvennégyezer felismerte barátait, kiket a halál ragadott el tőlük. "Halleluját" kiáltottak, s mi ugyanabban a pillanatban mindnyájan elváltoztunk, s elragadtattunk velük együtt az Úr elé a levegőbe.

PP 79. – Lőn nagy földindulás. – A világ soha nem látott olyan rettenetes dolgokat, amelyeknek tanúja lesz Krisztus második adventjekor: „A hegyek reszketnek előtte, és a halmok szétmállanak. Tekintetétől megrendül a föld, és a világ, és minden, ami rajta él. Ki állhatna meg haragja előtt, és ki bírhatná ki búsulásának tüzét?” (Náh 1:5-6). „Uram, hajlítsd meg egeidet és szállj alá; illesd meg a hegyeket, hogy füstölögjenek! Lövellj villámot és hányd szerte őket; bocsásd ki nyilaidat és vedd el eszöket” (Zsolt 144:5-6).
„Tészek csudákat az égben odafenn, és jeleket a földön idelenn, vért, tüzet és füstnek gőzölgését” (Csel 2:19). „És lőnek zendülések és mennydörgések és villámlások; és lőn nagy földindulás, amilyen nem volt, mióta az emberek a földön vannak, ilyen földindulás, ilyen nagy. És minden sziget elmúlék, és hegyek nem találtatának többé. És nagy jégeső, mint egy-egy tálentom, szálla az égből az emberekre” (Jel 16:18. 20-21).
Amikor a menny villámai a föld tüzével egyesülnek, akkor a hegyek úgy égnek, mint a kemence, borzalmas lávafolyamokat öntve ki, amelyek kerteket, mezőket, falvakat és városokat borítanak el. Amikor a forró olvadékok a folyókba lódulnak, a víz forrni kezd, és leírhatatlan erővel lövell ki masszív sziklákat, széttört darabjait szétszórva a földön. A folyók kiszáradnak, a föld rázkódik. Mindenütt félelmetes földrengések és vulkánkitörések lesznek.
Így fogja Isten a gonoszokat kipusztítani a földről. De a háborgás közepette megőrzi az igazakat, mint ahogy megőrizte Noét a bárkában. Isten szárnyai alá menekülnek. Benne lesz bizodalmuk. Ezt mondja a zsoltáríró: „Mert azt mondtad te: Az Úr az én oltalmam; a Felségest választottad a te hajlékoddá: Nem illet téged a veszedelem” (Zsolt 91:9-10). „Bizony elrejt engem az ő hajlékába a veszedelem napján; eltakar engem sátrának rejtekében” (Zsolt 27:5). Isten ezt ígéri: „Mivelhogy ragaszkodik hozzám, megszabadítom őt, felmagasztalom őt, mert ismeri az én nevemet!” (Zsolt 91:14).