EW 275-6. – A nagy Babilon megemlítteték az Isten előtt. – Ezek az állítólagos keresztények könnyes szemekkel olvassák a mártírok történetét. Csodálkoznak azon, hogy valaha is voltak oly kegyetlen emberek, akik felebarátaik ellen ily szörnyűségeket műveltek. Csakhogy emberek, akik így gondolkodnak és így beszélnek, egyidejűleg emberi lényeket tartanak rabszolgaságban. De ez még nem minden. Széttépik a természetes kötelékeket is, és a legkegyetlenebbül elnyomják embertársaikat. Éppoly kegyetlenséggel gyötrik embertársaikat, miként a pogányok, vagy a középkori egyház tette Krisztus követőivel. Az angyal mondta: "Még a pogányoknak is tűrhetőbb dolga lesz az ítélet napján, mint ezen embereknek." Az elnyomottak kiáltása felhatott az égig s az angyalok elcsodálkozva nézik azokat a kimondhatatlan szenvedéseket, miket az Isten képmására teremtett emberek embertársaiknak okoznak. Az angyal így szól: A kínzók nevei vérrel vannak felírva, korbáccsal vannak keresztezve, s a szenvedések könnyeivel vannak áztatva. Isten haragja mindaddig nem szűnik meg, amíg a felvilágosodott országoknak meg nem fizet, s amíg kétszeresen meg nem torolja Babilon bűneit. Megfizet neki, miképpen ő is fizetett s kétszeresen viszonozza néki cselekedeteit. Kettős mértékkel mér neki abba a kehelybe, amelybe ő is mért.
NK 566. – A nagy Babilon megemlítteték az Isten előtt. – Ez a hang megremegteti az eget és a földet. Hatalmas földrengés támad, olyan, „amilyen nem volt, mióta az emberek a földön vannak, ilyen földindulás, ilyen nagy” (Jel 16:18). Úgy tűnik, mintha az ég megnyílna és bezárulna, és az Isten trónjáról áradó dicsőség sugarakat lövellne. A hegyek szélben hajladozó nádként inognak, és durva kövek szóródnak szerteszét. Mennydörgés hallatszik. Vihart jelez. A tenger tombol. Forgószél süvölt, mintha öldöklő démonok kiáltoznának. Az egész föld megduzzad, mint a hullámzó tenger. Felszíne széttöredezik. Mintha az alapja kimozdult volna. Egész hegyláncok lesüllyednek. Lakott szigetek eltűnnek. A kikötők környékét, amelyet a gonoszság Sodomává formált, elnyelik a tajtékzó hullámok. Isten megemlékezik a nagy Babilonról, „hogy adjon annak inni az Ő búsult haragja borának poharából”. Hatalmas jégdarabok, „tálentom”-nyi nagyságúak pusztítanak (Jel 16:19.21). A föld legragyogóbb városai összeomlanak. Nagyúri paloták, amelyekre a föld nagyjai vagyonukat tékozolták, hogy a maguk dicsőségét emeljék, szemük láttára válnak romhalmazzá. A börtönfalak széthasadnak, és Isten gyermekei, a hitükért raboskodók megszabadulnak.