E.G.W. Jelenések magyarázata

NK 588. – A halál és a pokol is kiadá a halottakat, akik ő náluk voltak. – Az ezer esztendő végén Krisztus a megváltottak és az angyalok kíséretében ismét eljön a földre. Félelmes méltósággal száll alá, és életre szólítja a gonoszokat a végítéletre. Hatalmas sereg jön elő, megszámlálhatatlan, mint a tenger fövénye. Micsoda különbség van köztük és azok között, akik az első feltámadáskor léptek ki sírjukból! Az igazakat Jézus hervadhatatlan ifjúsággal és szépséggel ruházta fel. A gonoszok pedig a betegség és a halál nyomait viselik.

EW 53. – A halál és a pokol is kiadá a halottakat, akik ő náluk voltak. – Az ezer év végeztével, Jézus angyalaival és szentjeivel együtt elhagyja a szent várost, s mialatt alájön velük a földre, az istentelen halottak feltámadnak; azok is, akik Őt általszegezték s jajgatnak, jajveszékelnek cselekedeteik felett, midőn meglátják az Emberfiát dicsőségének teljességében az angyalok és a szentek seregétől kísérve. Látni fogják a szögek helyét kezein és lábain és oldalán a sebhelyet. A szögek és a dárda hegyének nyomai, lesz legnagyobb dicsősége. Az ezer év végeztével Jézus az Olajfák hegyén áll, amely kettéhasad és nagy síksággá lesz. Az istentelenek, akik épp ekkor támadnak fel, ijedten menekülnek. Majd a szent város alászáll erre a síkságra. Sátán ekkor betölti lelkével a feltámadt istenteleneket, elhiteti velük, hogy a városban tartózkodó sereg csekély, ellenben az ő serege hatalmas, hogy a szenteket legyőzhetik, és a várost bevehetik.

NK 591-96. – Megítéltetnek mindnyájan az ő cselekedeteik szerint. – A gonoszoknak, mihelyt a könyvek megnyílnak, és Jézus rájuk tekint, minden bűnük eszükbe jut. Meglátják, hol tért le lábuk a tisztaság és a szentség útjáról. Rádöbbennek, hogy gőgjükkel és lázadásukkal milyen súlyosan megsértették Isten törvényét. A megejtő kísértések, amelyeket bűnös életükkel hívtak ki, az áldások, amelyekkel visszaéltek, Isten küldöttei, akiket semmibe vettek, az intések, amelyeket elvetettek, a gazdagon áradó kegyelem, amelyet konok, megátalkodott szívük visszautasított - mind megjelennek. És mintha tüzes betűkkel íródnának eléjük!
A trón felett feltűnik a kereszt. Körképszerűen felsorakoznak Ádám megkísértésének és bukásának jelenetei, és a nagy megváltási terv egymást követő eseményei: a nyomorúságos környezet, amely a Megváltót születésekor fogadta; a gyermek Jézus engedelmessége és szerénysége; keresztsége a Jordán vizében; pusztai böjtje és megkísértése; ahogy szolgált az embereknek, a menny legdrágább áldásait kínálva nekik; jótékony és irgalmas cselekedeteivel zsúfolt napjai; a hegyek magányában imával töltött, átvirrasztott éjszakái; az irigykedő, gyűlölködő, gonosz cselszövések, amelyekkel jótetteit viszonozták; a megdöbbentő, megmagyarázhatatlan vívódás a Gecsemáné-kertben az egész világ bűneinek nyomasztó súlya alatt; a gyötrelem éjszakájának félelmes eseményei; ahogy kiszolgáltatták a gyilkos csőcseléknek; ahogy ellenkezés nélkül tűrte, hogy elfogják, miközben legkedvesebb tanítványai elhagyták, és foglyul ejtői Jeruzsálem utcáin durván hajtották; ahogy az Isten Fiát diadalmasan bemutatták Annásnak; ahogy a főpap palotájában, Pilátus törvénytermében, a gyáva, kegyetlen Heródes udvarában gúnyolták, sértegették, kínozták és halálra ítélték - mind elevenen lejátszódik.
Majd a végső jelenetek tárulnak a hullámzó tömeg elé - a Golgota felé vezető utat taposó türelmes Szenvedő; a kereszten függő mennyei Fejedelem; a haláltusáján nevető gőgös papok és gúnyolódó csőcselék; a természetfölötti sötétség; a hullámzó föld, a megrepedt sziklák, a megnyílt sírok - jelezve azt a pillanatot, amikor a világ Megváltója kilehelte lelkét.
E rettenetes jelenetek a valóságnak megfelelően játszódnak le. Sátán, angyalai és alattvalói nem tudják szemüket levenni a maguk kovácsolta eseményekről. Mindenki visszaemlékszik a maga szerepére. Heródes, aki Betlehemben meggyilkolta az ártatlan gyermekeket, hogy megszabaduljon Izrael Királyától; az aljas Heródiás, akinek bűnös lelkén szárad Keresztelő János vére; a gyenge, megalkuvó Pilátus; a gúnyolódó katonák; a papok, a főemberek és az őrjöngő tömeg, akik ezt kiáltották: „Az Ő vére mirajtunk és a mi magzatainkon!” Mindnyájan látják vétkük szörnyűségét. És miközben az üdvözült sereg „Ő meghalt értem!” kiáltással a Megváltó lábához teszi koronáját, ők hasztalan próbálnak elrejtőzni Krisztus tekintetének mennyei fenségétől, amely túlszárnyalja a nap ragyogását.
Krisztus apostolai - a hős Pál, a szenvedélyes Péter, a szeretett és szerető szívű János, valamint hűséges testvéreik is ott vannak a megváltottak sokaságában, és velük a mártírok hatalmas serege; a falakon kívül pedig - minden hitvány és förtelmes dologgal együtt - azok, akik üldözték, börtönbe vetették és megölték őket. Néró - e kegyetlen és erkölcstelen szörnyeteg - látja azok boldogságát és megdicsőülését, akiket egykor megkínzott, és akiknek határtalan szenvedésében gyönyörködött. Néró anyja is tanúja saját tettei gyümölcsének, annak, hogy miként öröklődtek fiában az ő jellemének gonosz vonásai, a szenvedélyek, amelyek az ő befolyása és példája nyomán fejlődtek ki és erősödtek meg fiában, és olyan bűncselekményekben gyümölcsöztek, amelyek megremegtették a világot.
Vannak ott pápista papok és főpapok, akik Krisztus követőinek vallották magukat, de Isten népének lelkiismeretét úgy akarták elfojtani, hogy kínpadra, börtönbe és máglyára küldték őket. Ott vannak a gőgös pápák, akik Isten fölé emelték magukat, akiknek volt bátorságuk arra, hogy a Magasságos törvényét megváltoztassák. Az úgynevezett egyházatyáknak lesz mivel elszámolniuk Isten előtt, de szívesen elmenekülnének e számadás elől. Túl későn látják be, hogy a Mindenható féltőn őrzi törvényét, és korántsem fogja igazolni a bűnöst. Most ismerik csak fel, hogy Krisztus azonosul szenvedő népének érdekeivel. Most érzik szavainak súlyát: „Amennyiben megcselekedtétek eggyel emez én legkisebb atyámfiai közül, énvelem cselekedtétek meg” (Mt 25:40).
Az egész gonosz világ a menny kormányzásával szembeni lázadása miatt Isten ítélőszéke előtt áll. Nincs senki, aki ügyüket védené. Nincs mentségük. A rájuk kimondott ítélet: örök halál.
Ekkor mindenki előtt világossá válik, hogy a bűn zsoldja nem a csodálatos függetlenség, nem az örök élet, hanem rabság, romlás és halál. A gonoszok látni fogják, mit vesztettek lázadó életükkel. Az „igen-igen nagy örök dicsőséget” semmibe vették, amikor Isten felkínálta nekik. De milyen kívánatosnak tűnik most! „Mindez az enyém lehetett volna - kesergi az elveszett ember -, de én eldobtam magamtól. Ó, micsoda elvakultság! Nyomorúsággal, gyalázattal és reménytelenséggel cseréltem fel a békességet, boldogságot és dicsőséget.” Belátják, hogy Isten jogosan rekeszti ki őket a mennyből. Életükkel ezt vallották: »Nem akarjuk, hogy Ő (Jézus) uralkodjék rajtunk!« A gonoszok megigézve nézik Isten Fiának koronázását. Látják kezében a mennyei törvénytáblákat - a tilalmakat, amelyeket semmibe vettek és áthágtak. Tanúi a megváltottak kitörő csodálatának és elragadtatott imádatának; és miközben az ének hangja végigzúg a városon kívül rekedt tömeg felett, egy emberként kiáltják: „Nagyok és csodálatosak a Te dolgaid, mindenható Úr Isten; igazságosak és igazak a Te utaid, óh szentek Királya”! (Jel 15:3) - és térdre hullva imádják az élet Fejedelmét.
Sátán kővé meredve nézi Krisztus dicsőségét és méltóságát. Ő, aki valamikor oltalmazó kerub volt, tudja, honnan esett ki. Hogy megváltozott, milyen mélyre süllyedt a fénylő szeráf, a „hajnal fia”! A tanácsból, amelyben egykor megbecsült helye volt, örökre ki van rekesztve. Látja, hogy az Atya közelében dicsőségét elfedezve áll valaki. Sátán látja, amikor egy hatalmas angyal Krisztus fejére teszi a koronát, és tudja, hogy ő kapta volna ezt a megtisztelő feladatot.
Eszébe jut régi hazája, amelynek ő is ártatlan és feddhetetlen lakója volt; a béke és a boldogság, amelyet ő is élvezett addig, amíg nem kezdett Isten ellen zúgolódni, és Krisztusra irigykedni. Vádaskodott, lázadozott, hazudozott, hogy megnyerje az angyalok rokonszenvét és támogatását. És amikor Isten bocsánatot kínált neki, ő semmit nem tett saját gyógyulása érdekében. Ezek az emlékképek mind felidéződnek benne. Elgondolkozik azon a munkán is, amit az emberek között végzett, és e munka következményein - egymás közti ellenségeskedésükön, a rettenetes mészárlásokon, birodalmak emelkedésén és bukásán, királyságok megdöntésén, a kavargások, harcok és forradalmak hosszú során. Eszébe jut, milyen szívósan támadta Krisztus munkáját, és miként próbálta az embert mindjobban lezülleszteni. Látja, hogy ördögi ármánykodásával nem tudta megrontani azokat, akik Jézusba vetették bizalmukat. Birodalmára, fáradságos munkájának gyümölcsére tekintve csak kudarcot és pusztulást lát. Most elhitette a tömeggel, hogy Isten városa könnyű zsákmány lesz. De ő tudja, hogy ez nem igaz. A nagy küzdelemben újra és újra vereséget szenvedett, és meghódolásra kényszerült. Nagyon jól ismeri az Örökkévaló hatalmát és méltóságát. A nagy lázadó mindig igazolni akarta magát. Be akarta bizonyítani, hogy a lázadásért Isten kormányzása a felelős. E roppant intelligencia minden képességét erre a célra összpontosította. Megfontoltan, tervszerűen dolgozott, és bámulatos sikerrel fogadtatta el tömegekkel a hosszú küzdelemre adott magyarázatát. Az összeesküvés elindítója évezredeken át igazságként adta elő a hazugságot. De most ütött az óra, amikor a lázadás véglegesen meghiúsul, és Sátán története és jelleme lelepleződik. Krisztus trónfosztására, népének elpusztítására és Isten városának elfoglalására tett utolsó nagy erőfeszítésével az őscsaló egészen lerántja álarcát. A vele szövetkezők észreveszik a vállalkozás teljes kudarcát. Krisztus követői és a hűséges angyalok szemlélői az Isten kormányzása elleni fondorkodás kiteljesedésének. És mindenki elborzad tőle.
Sátán látja, hogy lázadása, amelyre senki nem kényszerítette, alkalmatlanná tette a mennyei életre. Képességeit az Isten elleni harcban gyakorolta. A menny tisztasága, békéje és harmóniája mérhetetlen gyötrelem lenne számára. Isten irgalma és igazságossága ellen emelt vádjai elnémulnak. A gyalázat, amellyel Jahvét akarta illetni, teljesen visszahull reá. És Sátán most leborul, és beismeri, hogy Isten jogosan ítélte el.
„Ki ne félne Téged, Uram! És ki ne dicsőítené a Te nevedet? Mert csak egyedül vagy szent. Mert eljönnek mind a pogányok, és lehajolnak előtted; mert a Te ítéleteid nyilvánvalókká lettek” (Jel 15:4). Minden kétely, amely a hosszú küzdelem során az igazság és tévelygés kérdésében felmerült, most tisztázódik. A lázadás következményei, az isteni rendelkezések mellőzésének gyümölcsei minden értelmes teremtmény előtt nyilvánvalóak lesznek. Az egész világegyetem láthatja a különbséget Isten kormányzata és Sátán uralma között. Sátánt a saját cselekedetei ítélik el. Az események teljes mértékben igazolják Isten bölcsességét, igazságosságát és jogosságát. Világossá válik, hogy Isten a nagy küzdelem során tett minden intézkedésében tekintettel volt népének örök érdekeire és a teremtett világokra. „Dicsér Téged, Uram, minden teremtményed, és áldanak Téged a Te kegyeltjeid” (Zsolt 145:10). A bűn történelme az egész örökkévalóságon át tanúskodni fog arról, hogy minden teremtmény boldogsága szorosan összefügg Isten törvényének létezésével. A nagy küzdelem összes tényét látva, az egész világegyetem - hűségesek és lázadók - egyként hirdetik: »Igazságosak és igazak a Te utaid, óh szentek Királya!«.
Az a nagy áldozat, amelyet az Atya és a Fiú az emberért hozott, világosan tárul a világegyetem elé. Ütött az óra, amikor Krisztus elfoglalja jogos helyét, és fejedelemségek, hatalmasságok és minden néven nevezendő méltóságok fölé magasztosul. A reá váró örömért - hogy megdicsőítheti a fiak sokaságát - nem törődve a gyalázattal, elviselte a keresztet. Felfoghatatlanul nagy volt a fájdalom és a gyalázat, de még nagyobb az öröm és a dicsőség. A Megváltó rátekint a képmására átalakult megváltottakra, akiknek a jelleme Isten jellemének tökéletes tükre, és arca Királyuk arcának mása. Meglátja bennük lelke vajúdásának gyümölcsét, és elégedett. Majd olyan hangon, amelyet mind az igazak, mind a gonoszok tábora meghall, ezt mondja: »Íme, ők azok, akikért véremet ontottam! Értük szenvedtem, értük haltam meg, hogy velem éljenek az örökkévalóságban. „És a trón körül álló fehérruhások dicsénekbe kezdenek: „Méltó, a megöletett Bárány, hogy vegyen erőt és gazdagságot és bölcsességet és dicsőséget és áldást” (Jel 5:12).

NK 488. – Megítéltetnek mindnyájan az ő cselekedeteik szerint. – De amennyiben a halottak már most élvezik a menny boldogságát, illetve a pokol lángjai közt gyötrődnek, mi szükség van a későbbi ítéletre? Isten Igéjének e fontos dolgokról szóló tanítása nem homályos, és nem ellentmondó. Az egyszerű ember is megértheti. De melyik tárgyilagos ember képes bölcsességet vagy méltányosságot felfedezni korunk elméletében? Vajon az Isten közelében talán már századokat eltöltő igazak, miután az ítélőszék megvizsgálta ügyüket, megkapják-e ezt a dicséretet: „Jól vagyon jó és hű szolgám... menj be a te uradnak örömébe”? És kihívják-e a gonoszokat a gyötrelem helyéről, hogy az egész föld Bírájától meghallják ezt az ítéletet: „Távozzatok tőlem ti átkozottak, az örök tűzre”! (Mt 25:21.41) Micsoda kegyes szemfényvesztés! Isten bölcsességének és igazságosságának milyen megszégyenítő vádja!

NK 593. – Megítéltetnek mindnyájan az ő cselekedeteik szerint. – Az egész gonosz világ a menny kormányzásával szembeni lázadása miatt Isten ítélőszéke előtt áll. Nincs senki, aki ügyüket védené. Nincs mentségük. A rájuk kimondott ítélet: örök halál.
Ekkor mindenki előtt világossá válik, hogy a bűn zsoldja nem a csodálatos függetlenség, nem az örök élet, hanem rabság, romlás és halál. A gonoszok látni fogják, mit vesztettek lázadó életükkel. Az „igen-igen nagy örök dicsőséget” semmibe vették, amikor Isten felkínálta nekik. De milyen kívánatosnak tűnik most! „Mindez az enyém lehetett volna - kesergi az elveszett ember -, de én eldobtam magamtól. Ó, micsoda elvakultság! Nyomorúsággal, gyalázattal és reménytelenséggel cseréltem fel a békességet, boldogságot és dicsőséget. „Belátják, hogy Isten jogosan rekeszti ki őket a mennyből. Életükkel ezt vallották: „Nem akarjuk, hogy Ő (Jézus) uralkodjék rajtunk!” A gonoszok megigézve nézik Isten Fiának koronázását. Látják kezében a mennyei törvénytáblákat - a tilalmakat, amelyeket semmibe vettek és áthágtak. Tanúi a megváltottak kitörő csodálatának és elragadtatott imádatának; és miközben az ének hangja végigzúg a városon kívül rekedt tömeg felett, egy emberként kiáltják: „Nagyok és csodálatosak a Te dolgaid, mindenható Úr Isten; igazságosak és igazak a Te utaid, óh szentek Királya”! (Jel 15:3) - és térdre hullva imádják az élet Fejedelmét.
Sátán kővé meredve nézi Krisztus dicsőségét és méltóságát. Ő, aki valamikor oltalmazó kerub volt, tudja, honnan esett ki. Hogy megváltozott, milyen mélyre süllyedt a fénylő szeráf, a „hajnal fia”! A tanácsból, amelyben egykor megbecsült helye volt, örökre ki van rekesztve. Látja, hogy az Atya közelében dicsőségét elfedezve áll valaki. Sátán látja, amikor egy hatalmas angyal Krisztus fejére teszi a koronát, és tudja, hogy ő kapta volna ezt a megtisztelő feladatot.

Gyermeknevelés 401. – Megítéltetnek mindnyájan az ő cselekedeteik szerint. – Amikor majd a hatalmas fehér trón előtt állsz, akkor munkád olyan színben tűnik fel, amelyen valójában volt. A könyvek megnyitatnak s nyilván valóvá lesznek a benne rejlő feljegyzések minden ember életéről. Sokan abból a népes csoportból nem lesznek felkészülve erre a kinyilatkoztatásra. Néhánynak fülét váratlan meglepetésként érik majd e szavak: „Megmérettél és híjával találtattál!” sok szülőhöz így szólni a Bíró azon a napon: „Igémben világosan elétek tártam kötelességeiteket, miért nem engedelmeskedtetek hát tanításaimnak? Talán nem tudtátok, hogy isten szava szólt hozzátok? Talán nem parancsoltam meg, hogy kutassátok az Írásokat, hogy el ne tévelyegjetek? Nem csak saját lelketeket tettétek tönkre, de az által, hogy magatok istenfélőnek vallottátok másokat is félrevezettetek. Nem ismerlek titeket, távozzatok!

KP 218. – Megítéltetnek mindnyájan az ő cselekedeteik szerint. – A végső döntés napja ünnepélyes nap lesz. Így írja le János apostol, amit prófétikus látomásban látott: „Láték egy nagy fehér királyi széket, és a rajta ülőt, akinek tekintete elől eltűnék a föld és az ég, és helyük nem találtaték. És látám a halottakat, nagyokat és kicsinyeket, állapi az Isten előtt; és könyvek nyittatának meg, majd egy más könyv nyittaték meg, amely az életnek könyve; és megítéltetének a halottak azokból, amik a könyvekbe voltak írva, az ő cselekedeteik szerint” (Jel 20:11-12).
Az örökkévalóság határán szomorú lesz a visszaemlékezés. Az élet a maga valóságában mutatkozik meg az emberek előtt. A világ örömei, gazdagsága, megbecsülése nem tűnik már olyan fontosnak. Felismerik, hogy az igaz életnek, amelyet megvetettek, van csak értéke. Látni fogják, hogy jellemüket Sátán csaló varázsa alakította. Öltözetük, amelyet maguk választottak, azt jelzi, hogy az első nagy hitehagyóhoz ragaszkodtak. Látni fogják döntésük következményeit, és megtudják, mit jelent az Isten parancsolatainak áthágása.

CS 314. – Megítéltetnek mindnyájan az ő cselekedeteik szerint. –

FE 261. – Megítéltetnek mindnyájan az ő cselekedeteik szerint. –

NK 591. – Megítéltetnek mindnyájan az ő cselekedeteik szerint. – A föld és a menny összesereglett lakóinak jelenlétében megtörténik Isten Fiának megkoronázása. Majd a királyok Királya, aki megkapta a legnagyobb méltóságot és hatalmat, ítéletet mond a kormányzata ellen lázadókra, és végrehajtja ítéletét törvényének áthágóin és népe sanyargatóin. Isten prófétája ezt mondja: „Láték egy nagy fehér királyi széket, és a rajta ülőt, akinek tekintete elől eltűnék a föld és az ég, és helyük nem találtaték. És látám a halottakat, nagyokat és kicsinyeket állani az Isten előtt; és könyvek nyittatának meg, majd egy más könyv nyittaték meg, amely az életnek könyve; és megítéltetének a halottak azokból, amik a könyvekbe voltak írva, az ő cselekedeteik szerint” (Jel 20:11-12).
A gonoszoknak, mihelyt a könyvek megnyílnak, és Jézus rájuk tekint, minden bűnük eszükbe jut. Meglátják, hol tért le lábuk a tisztaság és a szentség útjáról. Rádöbbennek, hogy gőgjükkel és lázadásukkal milyen súlyosan megsértették Isten törvényét. A megejtő kísértések, amelyeket bűnös életükkel hívtak ki, az áldások, amelyekkel visszaéltek, Isten küldöttei, akiket semmibe vettek, az intések, amelyeket elvetettek, a gazdagon áradó kegyelem, amelyet konok, megátalkodott szívük visszautasított - mind megjelennek. És mintha tüzes betűkkel íródnának eléjük!
A trón felett feltűnik a kereszt. Körképszerűen felsorakoznak Ádám megkísértésének és bukásának jelenetei, és a nagy megváltási terv egymást követő eseményei: a nyomorúságos környezet, amely a Megváltót születésekor fogadta; a gyermek Jézus engedelmessége és szerénysége; keresztsége a Jordán vizében; pusztai böjtje és megkísértése; ahogy szolgált az embereknek, a menny legdrágább áldásait kínálva nekik; jótékony és irgalmas cselekedeteivel zsúfolt napjai; a hegyek magányában imával töltött, átvirrasztott éjszakái; az irigykedő, gyűlölködő, gonosz cselszövések, amelyekkel jótetteit viszonozták; a megdöbbentő, megmagyarázhatatlan vívódás a Gecsemáné-kertben az egész világ bűneinek nyomasztó súlya alatt; a gyötrelem éjszakájának félelmes eseményei; ahogy kiszolgáltatták a gyilkos csőcseléknek; ahogy ellenkezés nélkül tűrte, hogy elfogják, miközben legkedvesebb tanítványai elhagyták, és foglyul ejtői Jeruzsálem utcáin durván hajtották; ahogy az Isten Fiát diadalmasan bemutatták Annásnak; ahogy a főpap palotájában, Pilátus törvénytermében, a gyáva, kegyetlen Heródes udvarában gúnyolták, sértegették, kínozták és halálra ítélték - mind elevenen lejátszódik.

5T 135. – Megítéltetnek mindnyájan az ő cselekedeteik szerint. – Sokak értelmét és testét a sok éves érzéki vágyak kielégítése gyengíti le. Erősödik bennük az állati hajlam, sorvad az erkölcsi és a lelki természet. Hogy fest majd az életed, amikor a ragyogó fehér trón elé állunk? Akkor látni fogják: mit el nem végeztek volna, ha nem aljasították volna le Isten-adta erőiket. Látni fogják az értelem milyen magasságára juthattak volna, ha Istennek szentelték volna összes rájuk bízott testi és lelki erejüket. Lelkiismeret furdalás közben újra szeretnék élni életüket.

2T 520. – Megítéltetnek mindnyájan az ő cselekedeteik szerint. – Az ebben az irányban fekvő felelősségek kötelezők mindarra, aki Krisztus követőjének vallja magát. Isten törvénye határozza meg embertársaink iránti kötelességünket: Szeresd felebarátodat, mint magadat. Némelyek, mivel semmibe vették az embertársaik iránti méltányosságot, a könyörületet és jótéteményt, annyira megkeményítették szívüket, hogy képesek még tovább menni és Istent is lelkiismeret nélkül meglopják. Bezárják szemüket és értelmüket az előtt a tény előtt, hogy Isten ismeri, látja minden tettüket és az indítékokat, melyek arra szorították őket, hogy ilyent kövessenek el. Pedig az Úr majd magával hozza a jutalmat. Tetteik előtte vannak, hogy kinek-kinek cselekedetei szerint fizessenek meg. Minden jó és minden gonosz tettet, de azok következményeit is szemmel tartja a szívek kutatója, aki előtt nincs titok. A jutalom is az indítékok szerint lesz.

TM 224-5. – Megítéltetnek mindnyájan az ő cselekedeteik szerint. – János mondja: "És látám a halottakat, nagyokat és kicsinyeket, állani az Isten előtt, és könyvek nyittatának meg, majd egy más könyv nyittaték meg, amely az életnek könyve, és megítéltetének a halottak azokból, amik a könyvbe voltak írva, az ő cselekedeteik szerint." Mindenki, aki Krisztus nevét vallja, mérlegelje azt a tényt, hogy Krisztus ítélőszéke előtt felelnie kell minden igazságtalan cselekedetért, számot kell adnia minden durva szóért. Nem lesz kellemes, ha az elhangzott bántó, sebző szavak megelevenednek, ha elvonulnak a lelkek ellen hozott döntések, akiért Krisztus meghalt. Minden cselekedet ítéletre kerül, s nyilvánvalóvá válik az arra késztető lelkület. Minden önző, önkényes eljárás gyümölcse elénk tárul, s emberek kiálthatják majd eljárásuk következményeit, ahogyan Isten látja. Látni fogják, hogy drága lelkeket taszítottak le a helyes útról, mert nem Krisztus szellemében bántak velük. Az engesztelés nagy napján élünk. Itt az ideje, hogy megtérjünk, Isten elé járuljunk, bűneinket megvalljuk, majd pedig élő hittel nyugodjunk meg a megfeszített és élő Üdvözítő érdemeiben.

6BC 1069. – Megítéltetnek mindnyájan az ő cselekedeteik szerint. – Az egész világ elítélve áll az igazi mérték magasztos erkölcsi mértéke előtt. Az ítélet nagy napján minden ember aszerint kap kedvező vagy elutasító ítéletet, vajon Isten törvénye fényénél a cselekedetei jók vagy gonoszak voltak. Amint a kereszt haldokló áldozatával elő lesz állítva, minden száj elhallgat, s ennek súlyát megérzi minden bűntől elvakított, megrontott értelem. A bűnösök elítélve állnak a kereszt előtt, az áldozat megroskadva az emberi gonoszság végtelen terhe alatt. Gyorsan elhallat minden mentegetőzés, minden hazug kimagyarázkodás! Az ember hitehagyása, hitszegése a maga fertelmességében fog előtűnni. Az emberek rádöbbenek, hogy mit választottak. Akkor majd megértik miért választották Barabást, Krisztus a béke fejedelme helyett.

2Szem 139. – Megítéltetnek mindnyájan az ő cselekedeteik szerint. – Keresztelő János megfeddte a bűnt az alázatos körülmények között élők és a magas rangúak esetében egyaránt. Kijelentette az igazságot a királyok és a nemesek előtt, akár meghallgatták, akár elvetették azt. Személyesen és tárgyszerűen szólt. Megfeddte a szanherdin farizeusait, mert bevallásuk formaságokból, nem pedig tiszta és örömteli engedelmesség igazságából állt… Megszólította Heródest a Heródiással való házassága kapcsán, mondván, hogy a házasság nem törvényes. Felhívta figyelmét a jövőbeni büntetésre, amikor Isten mindenkit megítél cselekedetei alapján…

1T 157-8. – Megítéltetnek mindnyájan az ő cselekedeteik szerint. – Láttam, hogy a fiatalok hitvallók, de nem örvendeznek Isten megmentő hatalmának. Hiányzik belőlük a vallás, az üdvösség. Jaj, az üres, haszontalan szavak, melyeket kijelentenek! Pontos és félelmetes feljegyzéseket tartanak nyílván róluk, és az összes halandókat a szerint fogják megítélni, amit földi életükben tettek. Fiatal barátaim, tetteitek és üres szavaitok ott állnak a könyvben. Nem az örökkévaló dolgokról beszélgettetek, hanem erről arról, meg másról – közönséges világi beszélgetések, amivel a keresztényeknek nem lenne szabad foglakozniuk. Minden ott áll a könyvben.

4T 386. – Megítéltetnek mindnyájan az ő cselekedeteik szerint. – Mindazok neve említésre kerül, akik az igazságot vallották. Némelyiküket hitetlenségük miatt rótta meg, némelyeket, mert hanyag szolgák voltak. Ezek hagyták, hogy mások végezzék a munkát a Mester szőlőjében, mások viseljék a legsúlyosabb felellőségeket, miközben ők a maguk földi érdekeiket szolgálták. Ha ápolták, ha felhasználták volna a képességeiket, melyeket Isten adott nekik, akkor hűséges teherhordozók lettek volna, fáradozva a Mester ügyéért. A Bíró megszólalt: „Minden ember hite által igazul meg és cselekedetei szerint kerül ítéletre.” Milyen élénken domborodott ki hanyagságuk, s milyen bölcsen az Isten rendelése, hogy mindenkire kötelességet hárított, hogy felvirágoztassa a művet és mentse embertársait. Mindenek előtt hitet kell tanúsítania a családjában és szomszédágában: jótéteménnyel kellett viseltetnie a szegények, együttérzéssel a szomorkodók iránt, hittérítést kellett végeznie s javaival támogatni az Isten ügyét. De akár Mérozon (Bír. 5.23), az miatt nyugodott meg rajtuk az Isten átka, amit nem végeztek el. Azt a munkát szerették, ami ebben az életben hozza meg a legkövérebb hasznot, s nevük mellett a jócselekedeteknek szánt rovátkában gyászos üresség tátong.

4T 481-2. – Megítéltetnek mindnyájan az ő cselekedeteik szerint. – Ha elszeretnétek nyerni a jövő, halhatatlan életet, akkor ebben az életben kell egyre gazdagodnunk a jócselekedetekben. Mikor az ítélet összeül s megnyitják a könyveket, mindenkit cselekedetei szerint jutalmaznak meg. Sok olyan név került az ítélet névsorába, amelyik mellé lopást jegyeznek be a menny jegyzőkönyvébe. S ha csak bűnbánatot tartva meg nem térnek, hacsak önzetlen jótékonykodással nem fognak fáradozni a Mesterért, akkor elkerülhetetlenül a hűtlen szolga sorsában lesz részük

7T 218. – Megítéltetnek mindnyájan az ő cselekedeteik szerint. – A gonosz tanácsadókban nem volt hiány, s ezek úgy csavarták ujjuk köré – valamikor nemes, független értelmét, ahogyan nekik tetszett, mert nem Istent választotta vezetőjének és tanácsadójának. Finom érzékenysége eltompult. Korai uralkodásának lelkiismeretes, másokkal törődő lelkülete megváltozott. Saját vágyainak kielégítése lett istenévé. S az eredmény; példáját szigorú büntetések, és kegyetlen elnyomás jelezte. Szertelen vágyainak kielégítése a szegények súlyos megalázását tették elkerülhetetlenné. A legbölcsebb királyból, aki valaha is jogart viselt, kényúrrá lett. Mint király a nemzetek eszményképe volt. Amit mondott, amit tett, azt mások utánozták. Példája befolyásának eredményét, csak akkor tudjuk meg teljesen, amikor minden ember tettei felülvizsgálatra kerülnek Isten elé, s minden embert aszerint ítélnek, amit életében tett.

Ellen Gould White kommentárja a Jelenések könyvére