6BC 1093. – Méltó a megöletett Bárány. „Ez az, amiért fáradozunk. Itt van, akiért éjnek idején esedezünk Istenhez. A másikkal halálos ágyán beszélgetünk, s ő Jézusra függesztette tehetetlen lelkét. Itt a harmadik, aki szegény iszákos volt. Megpróbáltuk arra terelni tekintetét, aki hatalmas a megmentésre, s mi kifejtettük előtte, hogy Krisztus megadhatja a győzelmet. Ott a hallhatatlan dicsőség koronája fejükön. Az üdvözültek most Jézus lábához helyezik dicső koronájukat, az angyali kar győzelmi énekbe kezd s az angyalok két sorfala, átveszi az éneket. A megmentett sokaság csatlakozik, mintha a földön már énekelték volna – és énekelték is.
Jaj, milyen zene is ez! Egyetlen fülsértő hang se nincs benne. Mind ezt kiáltja: „Méltó a megöletett Bárány.” Jézus látja lelke gyötrelmét, s megelégedett. Gondoljátok, hogy valaki is felemlegeti megpróbáltatásait és szörnyű nehézségeit? „A régiek ingyen sem említtetnek, még csak észbe sem jutnak. Isten letöröl szemükről minden könnyet” (1894, 18. kézirat).

JÉ 101. – Méltó a megöletett Bárány. – Nem mérhetjük fel megváltásunk árát addig, amíg nem áll együtt a megváltott a Megváltóval Isten trónja előtt. Akkor az örök otthon dicsősége ámulatba ejti érzékeinket, és megértjük, hogy Jézus mindezt elhagyta értünk. Nemcsak a mennyei udvar száműzöttje lett, hanem vállalta a bukás és az örök elveszés kockázatát is. Akkor majd lábához helyezzük koronánkat, és zengjük az éneket: „Méltó a megöletett Bárány, hogy vegyen erőt és gazdagságot és bölcsességet és hatalmasságot és tisztességet és dicsőséget és áldást (Jel 5:12).

NK 575. – Méltó a megöletett Bárány. – Ádám élete az Édenből való kiűzetés után tele volt gyötrelemmel. Minden hervadó levél, minden áldozati állat, a gyönyörű természet minden betegsége, az ember tisztaságán ejtet szennyfoltok újra, meg újra bűnére emlékeztették. Mérhetetlenül mardosta a bűntudat, amikor látta a sokasodó gonoszságot, és amikor óvó szavára az volt a szemrehányó válasz, hogy ő okozta a bűnt. Csaknem ezer éven át viselte türelmes alázattal vétkének büntetését. Őszintén megbánta bűnét. Bízott a megígért Megváltó érdemeiben, és a feltámadás reménységével halt meg. Isten Fia jóvátette az ember kudarcát és bukását. Jézus engesztelő szolgálata nyomán Ádám visszakapja korábbi birodalmát.
Ádám elragadtatással tekint a fákra, amelyekben egykor gyönyörködött. Ártatlan és boldog korában ő szedte le róluk a gyümölcsöt. Látja a szőlőt, amelyet ő ápolt, a virágokat, amelyeket egykor oly szívesen gondozott. Értelme felfogja, hogy valóság az, amit lát; hogy ez a kert tényleg a helyreállított Éden, amely pompásabb most, mint amikor elvesztette. A Megváltó az Élet fájához vezeti. Szakít pompás gyümölcséből, és Ádámnak nyújtja. Ádám körülnéz, és az Édenben meglátja üdvözült családjának sok-sok tagját. Csillogó koronáját Jézus lábához teszi, és keblére borulva átöleli. Majd megérinti az aranyhárfát, és győzelmes énekét visszhangozza a mennybolt: „Méltó, méltó, méltó a Bárány, aki megöletett, és újra él!” Ádám családja átveszi a hangot. Koronájukat a Megváltó lábához teszik, és térdet hajtva imádják Őt.
E megbékülésnek tanúi azok az angyalok, akik sírtak Ádám bukásán, és örültek, amikor a feltámadt Jézus - megnyitva a nevében hivők sírját - visszatért a mennybe. És most, látva, hogy a megváltás munkája lezárult, az angyalok is dicsénekbe kezdenek.

NK 578-79. – Méltó a megöletett Bárány. – Az egész örökkévalóságban Krisztus keresztjét tanulmányozzák a megváltottak, és erről énekelnek. A megdicsőült Krisztusban a megfeszített Krisztust fogják látni. Soha nem felejtik el, hogy Ő, aki hatalmával teremtette és fenntartotta a roppant tér megszámlálhatatlan világát, Isten szeretett Fia, a menny Felsége, akit kerubok és fénylő szeráfok gyönyörűséggel imádnak, megalázta magát, hogy felemelhesse az elbukott embert; hogy a bűn átkát és szégyenét, Atyja arcának elrejtőzését viselte, mígnem az elveszett világ szenvedése meghasította szívét, és kioltotta életét a Golgota keresztjén. A világegyetem örökké csodálni és imádni fogja Alkotóját, minden sors Bíráját, aki az ember iránti szeretetből letette dicsőségét, és megalázta magát. Amikor az üdvözültek Megváltójukra néznek, és arcán meglátják az Atya örök dicsőségét; amikor trónjára tekintenek, amely öröktől fogva mindörökké létezik, és felfogják, hogy országának soha nem lesz vége, lelkesen énekelni kezdenek: „Méltó, méltó a Bárány, akit megöltek, és aki megváltott minket Istennek a maga végtelenül drága vérén!”

NK 596. – Méltó a megöletett Bárány. – Az a nagy áldozat, amelyet az Atya és a Fiú az emberért hozott, világosan tárul a világegyetem elé. Ütött az óra, amikor Krisztus elfoglalja jogos helyét, és fejedelemségek, hatalmasságok, és minden néven nevezendő méltóságok fölé magasztosul. A reá váró örömért - hogy megdicsőítheti a fiak sokaságát - nem törődve a gyalázattal, elviselte a keresztet. Felfoghatatlanul nagy volt a fájdalom és a gyalázat, de még nagyobb az öröm és a dicsőség. A Megváltó rátekint a képmására átalakult megváltottakra, akiknek a jelleme Isten jellemének tökéletes tükre, és arca Királyuk arcának mása. Meglátja bennük lelke vajúdásának gyümölcsét, és elégedett. Majd olyan hangon, amelyet mind az igazak, mind a gonoszok tábora meghall, ezt mondja: „Íme, ők azok, akikért véremet ontottam! Értük szenvedtem, értük haltam meg, hogy velem éljenek az örökkévalóságban.” És a trón körül álló fehérruhások dicsénekbe kezdenek: „Méltó, a megöletett Bárány, hogy vegyen erőt és gazdagságot és bölcsességet és dicsőséget és áldást” (Jel 5:12).

ML 348. – Méltó a megöletett Bárány. – Dicső jutalmat nyernek majd a hűséges munkások, amikor összegyűlnek Isten és a Bárány trónja előtt… A trón előtt fognak állni, mint akiket elfogadott Isten az Ő szerelmes Fiában. Minden bűnüket eltörölte, minden törvényszegésüket eltávolította. Most szemlélhetik Isten trónjának elhomályosulatlan dicsőségét… Azon a napon a megváltottak fényleni fognak az Atya és a Fiú dicsőségében. Az angyalok hárfáikat kezükbe véve üdvözlik a Királyt és győzelmének jelvényeit: a megváltottakat, akik „megmosták és megfehérítették ruhájuk a Bárány vérében” (9T 285).
Mindnyájan egy boldog, egyesült családot alkotnak, akik felöltöztek a dicséret és hálaadás ruháiba, Krisztus igazságának ruháiba. Az egész természet állandóan kifejezi dicséretét és imádatát Isten iránt az Ő felülmúlhatatlan szépségében. A világot elárasztja a menny fényessége. A könnyek örömre változnak. A Hold fénye olyan lesz, mint a Nap fénye, és a Nap hétszerte erősebb lesz, mint most. A jelenet feletti örömükben együtt énekelnek majd a hajnalcsillagok és az Isten fiai, ujjongnak boldogságukban, miközben Isten és Krisztus kijelentik: „Nem lesz többé bűn, és halál sem lesz többé”…
A küzdelem vége ért. Minden viszály és nyomorúság megszűnt. Győzelmi ének tölti be az egész mennyet, mikor a megváltottak Isten trónja körül állnak. Mindnyájan örömteljes énekbe egyesülnek: ’Méltó, méltó a Bárány, aki megöletett, és újra él, a hatalmas győző’.”

ÜI 70-71. (MYP 113). – Méltó a megöletett Bárány. – Hittel tekints a győzők számára készült koronára: figyelj a megváltottak ujjongó örömére: „Méltó a megöletett Bárány, ki megváltott bennünket Istennek!”Szemléld ezeket a jeleneteket, mint valóságot. István, az első keresztény vértanú, mikor tusakodott a fejedelemségek, a hatalmasságok, a magasságban levő gonoszság lelkei ellen, így kiáltott fel: „Íme, látom az egeket megnyílni, és az embernek Fiát az Isten jobbja felöl állani.” Látva a világ Üdvözítőjét, amint mély érdeklődéssel hajol le hozzá? És Krisztus színének dicső fénye világolt István arcán olyan erővel, hogy még ellenségei is olyannak látták arcát, mint egy angyalét.
Ha bensőnkben több időt szentelnénk Krisztusnak és a mennyek országának, ez hatalmas lendületet adna, és erőforrásul szolgálna az Úr harcainak megharcolására. A büszkeség és a világ szeretete eltűnnek szívükből, ha az eljövendő világ dicsőségét szemlélnénk, amely nemsokára otthonunk lesz. Krisztus magasztossága mellett eltörpül minden földi szépség, s vonzerő.

SD 359. – Méltó a megöletett Bárány. – A meghalt szentek győzelme dicsőséges lesz a feltámadás reggelén…Az Életadó halhatatlansággal koszorúzza meg a sírból kijötteket.
Íme itt áll a feltámadt sokaság. Utolsó gondolatuk a halál és annak fullánkja volt. Utolsó gondolatuk a sírral és a halállal foglakozott, de most ők hirdetik: „Halál! hol a te fullánkod? Pokol! hol a te diadalmad?” (1Kor 15,55)… Itt vannak, és az utolsó mozdulatokkal a halhatatlanságot helyezik rájuk, és most kimennek, hogy Urukkal találkozzanak az egek felhőin… Az angyalok sora áll mindkét oldalról… és akkor az angyalkar győzelmi énekbe kezd, majd a kétfelől álló angyalok is átveszik. A megváltott sokaság úgy közeleg, mintha a földön már énekelte volna ezt az éneket, és valóban énekelte. Ó, milyen csodálatos zene! Sehol sem hallható egyetlen disszonáns. Minden hang hirdeti: „Méltó a megöletett Bárány!” (Jel 5,12). Ő látja lelke szenvedésének eredményét és megelégedett lesz.