EW 36. – Kijöve a templomból a hét angyal, akinél a hét csapás vala. – Az 1849. Év január 05-én, a szent szombat kezdetén imára gyűltünk össze Belden testvér családjánál. Rocky Hillben (Con. Állam), midőn Isten Szentlelke kiáradt reánk. Látomásban elragadtattam a szentek szentjébe, ahol Jézust még mint Izrael közbenjáróját láthattam. Ruhájának szegélyén csengők és gránátalmák váltakoztak egymással. Láttam, hogy Jézus mindaddig nem hagyja el a szentek szentjét, amíg minden egyes lélek esete végleg el nem dőlt, akár örök életre, akár kárhozatra. Isten haragja mindaddig nem zúdul a földre, amíg Jézus be nem fejezi munkáját a szentek szentjében, amíg a papi ruhát le nem veti, és fel nem veszi a bosszúállás köntösét. Akkor Jézus megszűnik közbenjárni Isten és emberek között s Isten sem habozik többé, hogy kiöntse elegyítetlen haragját mindazokra, akik igazságát elvetették. Azt is láttam, hogy a népek haragja, Isten haragja és a halottak megítélésének ideje egymástól különálló események, amelyek egymásra következnek. Mihály fejedelem sem kelt még fel s hogy a nyomorúság ideje, amelyhez fogható még sohasem volt, még nem kezdődött meg. A népek már haragszanak egymásra, de ha Főpapunk befejezi munkáját a szentélyben, akkor felkél, magára ölti a bosszúállás palástját és kiönti a hét utolsó csapást.

EW 43-45. – Kijöve a templomból a hét angyal, akinél a hét csapás vala. – Láttam, hogy Sátán különféle eszközök által a legkülönfélébb módon dolgozott. Dolgozott prédikátorok által, akik az igazságot elvetették, és akiket nagy csalódások arra késztettek, hogy tévelygő hazugságnak higgyenek, amely miatt majdan elkárhoznak. Miközben prédikáltak vagy imádkoztak, közülük sokan a földre estek, de nem Isten ereje, hanem Sátán ereje által, amelyet rájuk árasztott és általuk a népre. Prédikáció, ima vagy társalgás folyamán Jézust váró hitvallók többször a mesmerizmust alkalmazták, hogy ezzel is híveket szerezzenek maguknak, a nép pedig rendkívül örült, mert azt hitte, hogy a Szentlélek befolyása alatt állnak az illetők. Azok közül, akik ezen erőket felhasználták, sokan annyira a sötétségben voltak, hogy azt hitték, miszerint Isten ereje az, amit gyakorolhatnak. Istent önmagukhoz hasonló lénynek tekintették s hatalmát semmibe sem vették.
Sátán ezen eszközei közül sokan több szentnek a testét is megtámadták, akiket nem tudtak az igazságtól eltántorítani Sátáni befolyás által. Óh, bárcsak mindenki láthatná azt, ahogy nékem Isten kinyilatkoztatta, hogy felismerhetnék Sátán csalását, és jobban őrködnének, vigyáznának. Láttam, hogy Sátán éppen az elpecsételés jelen idejében fejti ki leginkább olyan irányú tevékenységét, hogy Isten népét eltérítse, megcsalja és megsemmisítse. Láttam, hogy olyanok fölé, akik nem voltak szilárdan megalapozva az igazságban, nem volt kiteríthető a Mindenható oltalmazó takarója.
Sátán minden úton-módon megkísérelte, hogy ott tartsa őket, ahol éppen voltak, mindaddig, amíg az elpecsételés elvégeztetik, és a Mindenható kiteríti oltalmazó takaróját a választottak fölé, mert jól tudta, hogy odakünn védelem nélkül maradnak, kitéve Isten haragjának, amely a hét utolsó csapásban nyilatkozik meg. Isten máris megkezdte oltalmazó takarójának kiterjesztését népe fölé, és nemsokára bevonja vele azokat, akik a harc napján védelmet óhajtanak. Isten hatalmasan munkálkodik népéért és Sátánnak is megengedi, hogy hasonlóan dolgozzék.

EW 52. – Kijöve a templomból a hét angyal, akinél a hét csapás vala. – Az 1850. Év szeptemberében Suttonban tartott tanácstestületi ülés alkalmával Isten megmutatta nekem, hogy a hét utolsó csapás akkor zúdul a földre, miután Jézus a szentek szentjét elhagyja. Az angyal így szólt: "Istennek és a Báránynak haragja okozza az istentelenek pusztulását vagy halálát. Isten szava oly hatalmasság és rettenhetetlenné teszi a szenteket, mint egy zászlós tábor; de Isten ítéletét még nem hajtják végre. Az ítélet végrehajtása csak az ezer esztendő elteltével következik be.

EW 64-65. – Kijöve a templomból a hét angyal, akinél a hét csapás vala. – 1850. június hó 27.-i látomásomban így szólt hozzám kísérő angyalom: "Az idő majdnem bevégződött. Vajon sugárzod e Jézus nyájas képmását kellőképpen?" Majd arra utasítottak, hogy a földre tekintsek, s láttam, hogy azoknak, akik a harmadik angyali üzenetet elfogadták, készülődniük kellene. Az angyal így szólott: "Legyetek készen! Legyetek készen! Legyetek készen! Halljatok meg sokkal teljesebben a világ számára, mint eddig!" Láttam, hogy igen nagy munkát kell érettük elvégezni, de nagyon rövid idő alatt.
Az után láttam, hogy a hét utolsó csapás nemsokára kiárad azokra, akik nem állnak Isten oltalma alatt, de a világ ezt csak annyiba vette, mintha ugyanannyi hullni készülő esőcseppről volna szó. Ez után erőt nyertem arra, hogy végignézhessem a rettenetes félelmes utolsó csapást, Isten haragjának kiáradását. Láttam, hogy Isten haragja rettenetes, és ha Isten felháborodásában kinyújtaná karját, akkor a földnek összes lakói olyanokká lennének, mintha sohasem lettek volna, vagy gyógyíthatatlan, gyötrő fekélyek és sebektől szenvednének, amelyekből nincs gyógyulás és megváltás, csak a pusztulás. Rémület fogott el, arcra borultam az angyal előtt s úgy kértem, hogy távoztassa el tőlem vagy takarja el e látványt, mert olyan rettenetes. Ekkor oly világosan láttam, mint még soha, annak fontosságát, hogy Isten szavát a legnagyobb gonddal kutassuk át, hogy megtudjuk belőle, miképpen kerülhetjük el a csapásokat, melyekről Isten szava kijelenti, hogy mindazokra jönnek, akik a fenevadat imádják, és annak képét és jelét homlokukra, vagy kezükre felveszik. Rendkívül csodálkoztam azon, hogy emberek akadnak, akik Isten parancsolatait, különösen a szent szombatnapot lábbal tapossák, míg a Szentírás olyan határozott és rettenetes fenyegetéseket és ítéleteket tartalmaz a törvény áthágói ellen.

EW 71. – Kijöve a templomból a hét angyal, akinél a hét csapás vala. – Láttam, hogy nincsenek tudatában, mivé kell lenniük, ha a szomorúság idején a mennyei Szentélyben szolgáló főpap közbenjárása nélkül Isten színe előtt akarnak megállni. Akik az élő Isten pecsétjét veszik fel, és akik ily módon, a szomorúság idején biztonságban vannak, azoknak teljesen Jézus képmását kell szerte sugározniuk.
Láttam, hogy sokan elmulasztják a szükséges előkészületet és a ’felüdülés’ és a ’késői eső’ idejét várják, mely őket alkalmassá tegye, hogy az Úr napján megállhassanak, s színe előtt élhessenek. Óh, hány embert láttam minden oltalom nélkül a szomorúság idején. Elhanyagolták a szükséges előkészületet, és ezért nem nyerhették el a felüdülést sem, ami pedig feltétele annak, hogy megállhassanak a szentséges Isten színe előtt. Akik nem engedik magukat, hogy a próféták előkészítsék őket, akik elmulasztják lelküket megtisztítani azzal, hogy a teljes igazságnak engedelmeskednek, és akik állapotukat jobbnak tartják, mint amilyen a valóságban, majd ha a csapások jönnek, felébrednek s belátják, hogy szükségük lett volna az építkezésnél a megfaragásra és beillesztésre. Csak hogy akkor már nem lesz idő ennek elvégzésére és nem lesz közbenjárójuk sem, aki ügyüket a mennyei Atya előtt képviselje. Mielőtt ez az idő elkövetkezik, már elhangzott az ünnepélyes figyelmeztetés: "Aki igazságtalan, legyen igazságtalan ezután is; és aki fertelmes, legyen fertelmes ezután is; aki igaz, legyen igaz ezután is s aki szent, az szenteltessék meg ezután is." Láttam, hogy nem lehet a felüdülés részese, aki nem győzött minden bűn, büszkeség, önzés, világ szeretet, hazug szó, vagy cselekedet felett. Jöjjünk azért mind közelebb az Úrhoz és kérjük Őt teljes szívünkből, hogy megtehessük mindazon előkészületeket, melyek bennünket alkalmasakká tesznek arra, hogy megálljunk az Úr napjának nagy küzdelmében. Gondoljunk arra, hogy Isten szent és csak szent lények lakozhatnak közelében.

EW 85-86. – Kijöve a templomból a hét angyal, akinél a hét csapás vala. – Kedves keresztény Barátaim! Miután az 1851-ben nyert tapasztalataimnak és látomásaimnak rövid vázlatát közzétettem, kötelességemnek tartom, hogy e kicsiny munkám néhány pontját megmagyarázzam, tovább, hogy újabb látomásaimat ismertessem.
1. A 22. Oldalon a következőket olvashatjuk: „Láttam, hogy a szent szombatnap a válaszfal az igaz Izrael és a hitetlenek között és az is marad; és hogy a szombat az a nagy kérdés, amely Isten várakozó szentjeinek szívét egyesíti. Láttam, hogy Istennek vannak gyermekei, akik még nem ismerték fel és nem tartják a szombatot; de nem vetették el a szombatra vonatkozó világosságot. És a szomorúság idejének kezdetén betöltött minket Isten Szentlelke úgy, hogy szertejártunk és tökéletesebben hirdettük a szombatot.”
Ezt a látomást az 1847. Évben nyertem, amikor még nagyon kevesen tartották meg a szombatot az advent testvérek közül. Ezek közül is csak nagyon kevesen feltételezték, hogy megtartásának oly nagy a fontossága, hogy választófalat húz Isten népe és a hitetlenek közé. De íme, most már kezdjük látni e látomás beteljesülését. „A szomorúság idejének kezdete”, amiről itt szó van, nem arra az időre vonatkozik, midőn a csapások kiöntetnek, hanem arra a rövid időre, ami kitöltésüket megelőzi, mialatt Krisztus még a szentélyben tartózkodik. Abban az időben, mialatt az üdvösség műve lezárul, eljön a szomorúság ideje a földre, amikor a nemzetek igen haragszanak, de még féken vannak tartva, hogy ne akadályozhassák a harmadik angyal munkáját. Ebben az időben árad ki a késői eső, illetve jő el a felüdülés az Úr színe elől, hogy erőt adjon a harmadik angyal hangos szavának, s hogy előkészítse a szenteket, hogy megállhassanak a hét utolsó csapás idején.

EW 120-21. – Kijöve a templomból a hét angyal, akinél a hét csapás vala. – Sokak szíve makacs és büszke; többet törődnek saját kis fájdalmaikkal és bajaikkal, mint bűnös lelkek megmentésével. Ha Isten dicsősége lebegne szemeik előtt, akkor gondot viselnének a körülöttük lévő és segítségükre szoruló lelkekre. Ha látnák, hogy mily veszedelemnek vannak a tudatlan lelkek kitéve, akkor a hit erejével erősítenék Isten szolgáinak kezeit, hogy azok bátran, de szeretettel hirdessék az igazságot és szólítsák fel a lelkeket annak elfogadására, mielőtt a kegyelem üzenete végleg elhangzik s örökre késő lesz. Az angyal mondta: „Azok, kik az Ő nevét vallják, még nincsenek készen.” Láttam, hogy a hét utolsó csapás az istentelenek védtelen fejére zúdul. Akkor azok, akik körülöttük éltek, a legkeserűbb számráhányásukat lesznek kénytelenek hallani, úgy, hogy szívük megremeg a fájdalomtól és a lelkiismeret furdalástól.

EW 123-24. – Kijöve a templomból a hét angyal, akinél a hét csapás vala. – Megmutatta nekem az Úr, hogy a hamis pásztorok ittasak voltak, de nem bortól; hogy tántorogtak, de nem szeszesitaltól. Istennek igazsága lepecsételt könyv számukra; nem tudják olvasni. Ha megkérdik őket, hogy a hetedik nap a Biblia igaz szombatja e, akkor mesékkel térnek ki a válasz elől. Láttam, hogy az ilyen próféták a puszták rókáihoz hasonlítanak. Nem álltak a résekhez s nem álltak a nyáj mellé, hogy Isten népe megállhasson az Úr nagy napjának viadalában. Ha az emberek elméje nyugtalan és a hamis prófétáktól kérdezősködnek az igazság felől, ők mindig a legkönnyebb és legjobb utat választják, hogy a kérdezők lelkiismeretét megnyugtassák, még ha emiatt saját álláspontjukat többször kell is változtatniuk. Ezek a pásztorok már többször megismerhették volna a világosságot; de a világosságot nem akarták elismerni. Inkább többször megváltoztatták eddigi nézeteiket, hogy kitérjenek az igazság elől és a végső következtetéseket - melyekre el kellene jutniuk - elkerülhessék, ha előbbi nézeteik mellett továbbra is kitartanak. Az igazság ereje alapjaikban ingatta meg őket, azonban ahelyett, hogy engedtek volna annak, inkább újabb alapot vetettek, míg önmaguknak is ellentmondtak.
Láttam, hogy ezek a pásztorok Isten régebbi tanításait megtagadták; megtagadták és elvetették azokat a dicső igazságokat, melyeket buzgón hirdettek, s mindenféle tévelygések vették őket körül. A tévedésektől egészen megrészegedtek, úgy, hogy nyájukat a halálba vezették. Isten igazságának ellenségei még éjjel ágyukban is azon törik fejüket, hogyan találhatnának ki valami újat, valami érdekeset az igazság ellen, ami a népet érdekelné, s ami alkalmas lenne arra, hogy visszatartsa és eltávolítsa őket a legfontosabb igazságtól. S amit éjjel kigondolnak, azt nappal nagy garral hirdetik.
Láttam, hogy a papok, akik halálba vezetik nyájukat, szörnyű pályafutásukat csakhamar befejezik. Isten csapásai nemsokára kiöntetnek. Ámde nem elég, hogy a hamis pásztorokat csak egy-két csapás sújtsa. Isten felgerjedt haragjában kinyújtja majd igazságos kezét, és nem vonja mindaddig vissza, amíg tervét végre nem hajtotta. Ezeknek a béreseknek le kell borulniuk a szentek lábaihoz, és el kell ismerniük, hogy Isten szerette őket, mert hűségesen kitartottak igazsága mellett és megtartották parancsolatait, míg minden istentelen kiírtatik a földről.

EW 265- 66. – Kijöve a templomból a hét angyal, akinél a hét csapás vala. – Sátán most olyan egyének által dolgozik, mint Thomas Paine, s azt munkálja, amit bukása óta állandóan gyakorolt. Ereje és hazug csodái által lerombolja a keresztény reménységének alapját s eltakarja a napot, mely a mennybe vezető keskeny ösvényt bevilágítja. Elhiteti a világgal, hogy a Biblia nem ihletett könyv, hanem csak közönséges történelem. Helyette sokkal tökéletesebb dolgot ajánl: a spiritiszta médiumok kijelentéseit.
Ebben a dologban teljesen szabad keze van. Azt tehet, amit akar. Azt a könyvet, amely őt és követőit megítéli, háttérbe szorítja, oda, ahol látni kívánja. A világ Megváltóját közönséges embernek állítja. S valamint a római őrség, mely Krisztus sírját őrizte, azt a hazugságot terjesztette, melyet a papok és a hatalmasok szájukba rágtak, így az ő követői is azt ismételgetik, hogy Megváltónk életében, halálában és feltámadásában semmi csodálatos sincsen. Miután Jézust már háttérbe szorították, magukra irányítják a világ figyelmét, magukra, jeleikre és hazug csodáikra, melyeket Krisztus csodálatos művei fölé helyeznek. Így esik bele a világ a csapdába, így ringatódzik álomba és biztonságba, hogy ezen veszedelmes csalást mindaddig ne ismerhesse fel, amíg a hét utolsó csapás ki nem öntetik a földre. Sátán nevet, midőn látja, hogy terve oly kitűnően sikerül s az egész világot csapdájában tartja.

EW 280-81. – Kijöve a templomból a hét angyal, akinél a hét csapás vala. – Midőn Jézus kilépett a szentek szentjéből, hallom ruhája szegélyén lévő csengők szavát; s miután elhagyta azt, sötétség borult a föld lakóira. Most már nem volt többé Közbenjáró a bűnös emberek és a megbántott Isten között. Mialatt Jézus közbenjáróként szolgált az Atya és az emberek között, ez fékezte a népeket; de mikor kilépett Isten és az emberek közül, a fék is megszűnt és most már Sátán irányította a megátalkodott bűnösöket. Mialatt Jézus a szentek szentjében szolgált, a csapások nem áradhattak ki a földre. De ha szolgálatát ott befejezi, és közbenjárói tiszte megszűnik, akkor többé semmi sem tarthatja vissza Isten haragját, amely teljes hevességében ömlik a gonoszoknak védtelen fejére, akik megvetették az üdvösséget és gyűlölték az intelmet. Ama rettenetes időbe, midőn Jézus felhagy esedezésével, a szentek közbenjáró nélkül élnek a szentséges Isten színe előtt. Minden egyes eset végleg eldöntetett, minden egyes drágakövet egybegyűjtöttek. Jézus egy pillanatig a mennyei szentély külső részében tartózkodott s ott azokat a bűnöket, miket azon idő alatt, míg a szentek szentjében volt, vallottak meg, Sátánra, mint a bűn végokára helyezi, akinek azokért a büntetést el kell szenvednie.
Ezután láttam, miként vetette le Jézus főpapi ruháját, s királyi palástját öltötte fel. Fején számos korona díszlett, egyik a másikban. A mennyei angyaloktól környezve hagyta el az eget. A csapások hullottak a föld lakóira. Egyesek Istent vádolták és káromolták. Mások Isten népéhez siettek és tőlük kértek tanítást arra nézve, hogy mi módon kerülhetik ki Isten ítéleteit. De a szentek már nem tudtak rajtuk segíteni. Már utolsó könnyüket is elsírták a bűnösökért az utolsó figyelmeztetés szava is elhangzott már. A kegyelem édes szava többé nem hívta őket, hogy jöjjenek. Mikor a szentek és az egész menny lelki üdvösségükön munkálkodott, ők maguk nem érdeklődtek iránta. Isten eléjük tárta az életet és a halált. Egyesek vágyakoztak az élet után, de nem törekedtek elérésére. Ők nem választották az életet s most már nem volt többé engesztelő vér, hogy bűneiket eltörölje, sem a részvétteljes Üdvözítő, aki így kiáltott volna: „Óh, kíméld, kíméld még egy kissé a bűnöst!” Az egész menny egyesült Jézussal, midőn a félelmetes szavakat kimondta: ’Megtörtént, elvégeztetett! Az üdvösség tervét befejezte, de csak kevesen fogadták azt el. Midőn a kegyelem édes szava elhalt, félelem és rettegés vett erőt a gonoszokon. Rettenetes határozottsággal hallották ezt a kijelentést: „Késő, késő!”

NK 546. – Kijöve a templomból a hét angyal, akinél a hét csapás vala. – Amikor Jézus kilép a szentek szentjéből, sötétség borul a föld lakóira. E félelmetes időszakban az igazaknak közbenjáró nélkül kell a szent Isten színe előtt élniük. A gonoszokat nem korlátozza már semmi. Sátán teljesen hatalmában tartja azokat, akik megmásíthatatlanul megkeményítették szívüket. Isten türelme véget ért. A világ elutasította irgalmát, megvetette szeretetét, és lábbal tiporta törvényét. A gonoszok túllépték a határt. Próbaidejük lejárt. Isten Lelke, akinek makacsul ellenálltak, végül eltávozott tőlük. A menny kegyelmét nélkülözve védtelenek a gonosszal szemben. Sátán ekkor a végső nagy zűrzavarba taszítja a föld lakóit. Amikor Isten angyalai elengedik az emberi indulatok vad viharát, minden ellentét kiéleződik. Az egész világra kiterjed a pusztulás, ami rettenetesebb lesz, mint ami Jeruzsálemet sújtotta.

NK 559. – Kijöve a templomból a hét angyal, akinél a hét csapás vala. – Isten népe sem menekül meg a szenvedéstől. Üldözni és nyomorgatni fogják őket, nélkülözni és éhezni fognak, de nem pusztulnak el. Azaz Isten, aki Illésről gondot viselt, egyetlen önfeláldozó gyermekét sem hagyja magára. Aki számon tartja fejük hajszálait, gondja lesz rájuk, és az éhínség idején is eledelt ad nekik. Míg a gonoszok az éhségtől és a ragálytól elpusztulnak, az igazakat angyalok védik, és kielégítik szükségleteiket. Annak, „aki igazságban jár”, szól az ígéret: „Kenyerét megkapja, vize el nem fogy”. „A nyomorultak és szegények keresnek vizet, de nincs, nyelvük a szomjúságban elepedt: én, az Úr, meghallgatom őket, én, Izrael Istene, nem hagyom el őket” (Ésa 33:15-16; 41:17).

NK 33-34. – Kijöve a templomból a hét angyal, akinél a hét csapás vala. – Nem is tudjuk, milyen sokkal tartozunk Krisztusnak azért a békéért és oltalomért, amit élvezünk. Isten fékező hatalma akadályozza meg, hogy Sátán teljesen hatalmába kerítse az emberiséget. Az engedetlen és hálátlan embernek számos oka lenne a köszönetre azért, hogy az irgalmas és türelmes Isten féken tartja Sátán kegyetlenségét és rosszindulatát. De amikor az ember átlépi Isten türelmének határát, a korlátok ledőlnek. Nem Isten hajtja végre a bűnösön a törvényszegése miatt kimondott ítéletet, hanem Isten magára hagyja irgalmának visszautasítóját, hogy azt arassa, amit vetett. Minden elutasított fénysugár, minden semmibe vett és figyelmen kívül hagyott intés, minden szabadjára engedett szenvedély, Isten törvényének minden megszegése egy-egy elvetett mag, amely biztosan meghozza a maga termését. Ha a bűnös konokul ellenáll Isten Lelkének, a Lélek végül visszavonul tőle, és többé nincs olyan hatalom, amely el tudná az ember gonosz indulatait fojtani, és a bűnöst Sátán gonoszságától és gyűlöletétől meg tudná védeni. Jeruzsálem pusztulása félelmes és komoly figyelmeztetés mindazoknak, akik játszanak Isten felkínált kegyelmével, és ellenállnak az irgalmas Isten kérlelő szavának. Soha semmilyen bizonyságtevés nem adott ennél erősebben hangot annak, hogy Isten mennyire gyűlöli a bűnt, és hogy a bűnös nem kerülheti el Isten büntetését.

NK 557-59. – Kijöve a templomból a hét angyal, akinél a hét csapás vala. – Isten büntető ítélete azokat fogja sújtani, akik népét sanyargatni és pusztítani akarják. Isten türelme a gonoszok iránt törvényszegésre bátorítja az embereket, de büntetésük nem marad el, és rettenetes lesz, ha soká késik is. „Mint a Perázim hegyén, felkel az Úr, és mint a Gibeon völgyében, megharagszik, hogy megtegye munkáját, amely szokatlan lesz, és hogy cselekedje dolgát, amely hallatlan lesz” (Ésa 28:21). Irgalmas Istenünknek a büntetés szokatlan tett. ’Élek én, ezt mondja az Úr Isten, hogy nem gyönyörködöm a hitetlen halálában’ (Ez 33:11). Az Úr „irgalmas és kegyelmes Isten, késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú és igazságú..., megbocsát hamisságot, vétket és bűnt”. „Hosszútűrő az Úr és nagy hatalmú, és nem hagy büntetlenül” (2Móz 34:67; Náh 1:3). Az igazságos Isten rettenetes dolgokkal fog földre tiport törvényének érvényt szerezni. A törvényszegőre váró büntetés súlyosságára abból következtethetünk, hogy az Úr nem siet az ítéletet végrehajtani. A nemzet, amelynek Isten sokáig tűr, és amelyre nem sújt le addig, míg be nem tölti gonoszságának mértékét, végül ki fogja inni a harag poharát, amelybe nem vegyül irgalom.
Amikor Krisztus közbenjárása megszűnik a szenthelyen, Isten kitölti elegyítetlen haragját azokra, akik imádják a fenevadat és képét, és felveszik magukra a fenevad bélyegét (Jel 14:9-14). Izrael népének megszabadítása előtt Isten csapásokkal sújtotta Egyiptomot. Azok a csapások, amelyek Isten népének végső szabadulása előtt a világot fogják sújtani, hasonlítanak az egyiptomi csapásokhoz, csak rettenetesebbek lesznek annál, és sokkal több embert érintenek. A Jelenések könyvének írója így ecseteli azokat a szörnyű csapásokat: „Támada gonosz és ártalmas fekély azokon az embereken, akiken vala a fenevad bélyege, és akik imádják vala annak képé”. A tenger ’olyanná lőn, mint a halott vére; és minden élő állat meghala a tengerben”. És ’a folyóvizek’ és ’a vizek forrásai’ vérré lesznek. Bármennyire iszonyú is ez a büntetés, Isten igazságosságához nem fér kétség. Isten angyala kijelenti: „Igaz vagy Uram..., hogy ezeket ítélted; mivelhogy szentek és próféták vérét ontották, vért adál nékik inni; mert méltók arra” (Jel 16:2-6). Akik Isten népét halálra ítélik, éppoly bűnösek vérük ontásában, mintha saját kezükkel ölték volna meg őket. Krisztus is vétkesnek nyilvánította a korabeli zsidókat az Ádám kora óta megölt szent emberek vére ontásáért, mert éppolyan lelkületűek voltak, és ugyanazt akarták tenni, amit a próféták gyilkosai.
A következő csapásnál a napnak „adaték…, hogy az embereket tikkassza tűzzel. És tikkadnak az emberek nagy hévséggel” (Jel 16:8-9). A próféták elmondták, milyen lesz a föld e félelmes időkben: „Gyászol a föld,... mert elveszett a mező aratása!... a mezőnek minden gyümölcsfája kiaszott. Bizony kiszáradt az öröm az emberek közül”. „Elsenyvedtek a magvak barázdáik alatt, elpusztultak a gabonás házak... Mint nyög a barom! Megháborodtak a marha-csordák, mert nincs legelőjük... kiszáradtak a vizeknek ágyai, és tűz emésztette meg a puszta virányait’. ’Azon a napon jajjá változnak a templomi énekek, így szól az Úr Isten, és temérdek lesz a hulla; szó nélkül hányáé mindenüvé” (Jóel 1:10-12.17-20; Ám 8:3).
Ezek a csapások nem egyetemesek, különben a föld lakói mind elpusztulnának. De ilyen szörnyű csapásokról halandó ember soha nem hallott. Azok a büntetések, amelyek a kegyelemidő lezárta előtt sújtották az embereket, mind kegyelemmel voltak elegyítve. A közbenjáró Krisztus vére pajzsként védte a bűnöst bűnének teljes büntetésétől, de a végítéletkor Isten irgalom nélkül önti ki haragját.

LS 116-17. – Kijöve a templomból a hét angyal, akinél a hét csapás vala.– Az 1849. év jan. 5-én, a szent szombat kezdetén, imára gyűltünk össze Belden testvér családjánál Rocky Hillben, midőn Isten Szentlelke kiáradt reánk. Látomásomban elragadtattam a szentek szentjébe, ahol Jézus még, mint Izrael közbenjáróját láthattam. Ruhájának szegélyén csengők és gránátalmák váltakoztak egymással. Láttam, hogy Jézus mindaddig nem hagyja el a szentek szentjét, amíg minden egyes lélek esete végleg el nem dőlt, akár örök életre, akár kárhozatra. Isten haragja mindaddig ne zúdul a földre, amíg Jézus be nem fejezi munkáját a szentek szentjében, amíg a papi ruhát le nem veti, és fel nem veszi a bosszúállás köntösét. Akkor Jézus megszűnik közbenjárni Isten és emberek között, s Isten sem habozik többé, hogy kiöntse elegyített haragját mindazokra, akik igazságát elvették.
Azt is láttam, hogy a népek haragja, Isten haragja és a halottak megítélésének ideje egymástól különálló események, amelyek egymásra következnek. Mihály fejedelem sem kelt még fel, s hogy a nyomorúság ideje, amelyhez fogható még soha sem volt, még nem kezdődött meg. A pogányok már haragszanak egymásra, de ha főpapunk befejezi munkáját a szentélyben, akkor felkél, magára ölti a bosszúállás palástját és kiönti a hét utolsó csapást.
Láttam, hogy a négy angyal a négy szelet visszatartja, amíg Jézus be nem fejezi művét a szentélyben. A hét csapás rendkívül felbőszíti a gonoszokat az igazak ellen, mert azt hiszik, hogy mi okoztuk Isten ítéleteit, s ha a földet tőlünk megtisztíthatják, akkor a csapások is megszűnnek. Rendelet jelent meg, amely megparancsolja a szentek kiírását, akik emiatt éjjel-nappal segítségért könyörögtek az Úrhoz. Ez Jákob félelmének éjszakája. A szentek lelki gyötrelmükben az Úrhoz kiáltanak, s az Úr szava megmenti őket. A száznegyvennégyezer győzedelmeskedett s arcukat beragyogta Isten dicsőségének fénye.