MT 300. (EW 285-86). – Akik diadalmasok a fenevadon. – Éjfélt választotta ki Isten népe megszabadítására. Amikor a gonoszok csúfolódódtak körülöttük, a nap hirtelen előtűnt teljes fényében ragyogva, s a hold megállt. A gonoszok csodálkozással szemlélték e jelenetet, míg a szentek ünnepélyes örömmel tekintettek szabadulásuk jelére. A jelek és csodák gyorsan követték egymást. Úgy látszott, mintha minden elhagyta volna természetes rendjét. A folyók megálltak medrükben. Sűrű, sötét fellegek tornyosultak az égen, és egymásba torlódtak.  Az állandó dicsőségnek egyetlen világos pontja volt, ahonnan Isten szava a tenger zúgásához hasonlóan hallatszott, és megrázta az eget és a földet. Hatalmas földrengés követte. A sírok megnyíltak, és akik a harmadik angyal üzenetének hirdetése alatt hitben haltak meg, megtartván a szombatot, megdicsőülten jöttek elő porágyukból, hogy meghallják a béke szövetségét, melyet Isten köt parancsolatainak megtartóival.
Az ég megnyílt majd bezárult, mozgásban volt. A hegyek inogtak, mint a nádszál a szélben, és mindenütt szikladarabokat vetettek ki magukból. A tenger forrt, és köveket dobott ki magából a szárazföldre. Amidőn Isten kijelentette Jézus eljövetelének napját és óráját, és megkötötte örök szövetségét népével, mondatonként szünetet tartott, míg szavai végigdörögtek a földön. Isten Izraele felfelé tekintve állt és figyelte Jahve ajkáról elhangzó szavakat, melyek a leghatalmasabb mennydörgéséként hatották át a földet. Az félelmetesen ünnepélyes volt. A szentek minden mondat végén így kiáltottak: „Dicsőség! Hallelúja!” Arcukat beragyogta Isten dicsősége, és úgy fénylett a dicsőségtől, mint Mózes arca, amikor lejött a Sínai-hegyről. A gonoszok nem tudtak rájuk nézni a fényesség miatt. Amidőn a soha el nem múló áldást kihirdették azok felett, akik tisztelték Istent az által, hogy szentnek tartották szombatját,hatalmas győzelmi kiáltás hangzott fel a fenevad képe felett.

CS 349-350. – Akik diadalmasok a fenevadon. –

1T 60-61. – Akik diadalmasok a fenevadon. – Mindnyájan egyszerre mentünk be a felhőbe, s hét napon át felfelé szálltunk az üvegtengerhez. Itt Jézus koronákat hozott és saját jobbjával helyezte fejünkre. Arany hárfákat és a győzelmi pálmákat adta nekünk. Itt, az üvegtengeren a 144.000 tökéletes négyzetben állt. Néhánynak igen fényes volt a koronája, másoknak pedig kevésbé. Néhány korona súlyosnak látszott a csillagoktól, másokban pedig kevés díszlett. Mindnyájukat sarkig érő fehér palást fedte. Amikor átmentünk az üvegtengeren, a város kapujához, angyalok vettek körül minden oldalon. Jézus magasra emelete hatalmas, dicső karját, megfogta a gyöngykaput, kinyitotta fényes sarkait, s így szólt hozzánk: „Megmostátok ruháitokat a véremben, tántoríthatatlanul álltatok az igazság mellett, lépjetek be”. Mindnyájan bementünk és éreztük, hogy jogunk van a helyhez.

 

5T 485. – Akik diadalmasok a fenevadon. – Remélem is és imádkozom érte, hogy járjatok alázatos gondolatokkal, hogy áldás legyetek egymás számára. „Mert még vajmi kevés idő, és a ki eljövendő, eljő és nem késik” (Zsid 10,37). Tartsuk égve és megigazítva menyegzős lámpákat. Urunk azért késlekedik, mert hosszútűrő irántunk, mert „nem akarván, hogy némelyek elvesszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson” (2Pét 3,9). De amikor az üdvözültekkel az üvegtengeren állunk, aranyhárfákkal is a dicsőség koronájával, s az örökkévalóság végtelensége terül majd el előttünk, akkor elismerjük, milyen rövid is volt a próbaidő várakozása. „Boldog az a szolga, akit az ő ura, mikor haza jő, ily munkában talál” (Mát 24,46).

9T 16-17. – Akik diadalmasok a fenevadon. – Isten imádóit majd különösen az választja el a többi embertől, hogy tisztelik a negyedik parancsolatot, mert ez Isten teremtői hatalmának a jele és ez tanúsítja Isten igényeit az ember részéről, tiszteletére és hódolatára. A gonoszok a Teremtő emlékművének megdöntésére irányuló erőfeszítéseikkel tűnnek majd ki és azzal, hogy Róma intézményét felmagasztalják. E kérdés körül lesz az összecsapás. Ez fogja az egész kereszténységet két nagy táborra osztani, és akkor, akik megtartják Isten parancsolatait és a Jézus hitét, és azokra, akik a fenevadat és képét imádják, s magukra veszik bélyegét. Bár az egyház és az állam összefog majd, hogy kényszerítsen mindenkit „kicsinyt, nagyot, szegényt, gazdagot, szabadot és szolgát”, hogy felvegyék a fenevad bélyegét, Isten népe mégsem veszi azt fel Jel. 13,16. A pátmosi próféta látja azokat, „És láték úgymint üvegtengert tűzzel elegyítve; és azokat, a kik diadalmasok a fenevadon és az ő képén, és bélyegén és az ő nevének számán, látám állani az üvegtenger mellett, a kiknek kezében valának az Istennek hárfái”. Jelenések 15,2.

AT 403-4. – Akik diadalmasok a fenevadon. – János látta Isten irgalmát, gyöngédségét és szeretetét, párosulva szentségével, igazságosságával és hatalmával. Látta, hogyan találták meg Benne Atyjukat a bűnösök, kik bűneik miatt féltek Tőle. A nagy küzdelem tetőpontján túl, látta Sionon: „azokat, akik diadalmasok, ...állam az üvegtenger mellett, akiknek kezében valának az Istennek hárfái, és éneklik vala Mózesnek... és a Báránynak éneké” (Jel. 15, 2. 3).
János a Megváltót úgy látja, mint „a Júda nemzetségéből való oroszlánt”, és mint „egy Bárányt, mintegy megölettet” (Jel, 5, 5; 13, 8). Ezek a szimbólumok jelképei a mindenható hatalom és az önfeláldozó szeretet egyesülésének. A júdabeli Oroszlán, Aki olyan rettenetes a kegyelmét megvetők számára, engedelmes és hűséges híveinek: Isten Báránya. A tűzoszlop, mely Isten törvénye áthágóinak Isten haragja félelmetességéről beszél, a világosság, irgalom és szabadítás jelképe azok számára, akik parancsolatait megtartották. Isten karja, mely elég erős, hogy a lázadókat szétzúzza, elég erős arra is, hogy a hűségeseket megszabadítsa. Akik hűek, valamennyien megmenekülnek. „És elküldi az ő angyalait nagy trombitaszóval és egybegyűjtik az ő választottait a négy szelek felől, az ég egyik végétől a másik végéig” (Máté 24, 31).
Isten gyermekei, a világ millióihoz arányítva, mindenkor, csak a kicsiny nyáj. Ha azonban helytállnak az igazságért, ahogy szent Igéjében kinyilatkoztatta, Isten lesz mentsváruk. A Mindenható széles pajzsa alatt meghúzódnak. Isten mindenkor: a többség! És, majd ha egyszer, az utolsó trombitaszó áthatol a halottak börtönén, az igazak pedig örömujjongva, győztesen jönnek elő és kiáltják: „Halál, hol a te fullánkod? Pokol! hol a te diadalmad?”, akkor Isten gyermekei, Istennel, Krisztussal, az angyalokkal és minden idők állhatatos és hűséges híveivel egyesülve, bizonnyal többségben lesznek. (l. Kor. 15, 55.)
Krisztus őszinte tanítványai, követik Őt, súlyos küzdelmeken át, kitartanak Mellette, önmegtagadás és keserű csalódások ellenére is. Mindez azonban megismerteti velük a bűn utálatosságát, nyomorúságát és undorral fordulnak el attól. Mint Krisztus szenvedéseinek részestársai, hivatottak, hogy dicsőségében is osztozzanak. Szent látomásban látta a próféta Isten maradék gyülekezetének végső győzelmét:
„És Játék úgymint üvegtengert tűzzel elegyítve; és azokat, akik diadalmaskodnak,... az üvegtenger mellett, akiknek kezében valának az Isten hárfái, és éneklik vala Mózesnek, az Isten szolgájának énekét és a Báránynak énekét, ezt mondván: Nagyok és csodálatosak a te dolgaid, mindenható Úr Isten; igazságosak és igazak a te utald, óh szentek Királya!” (Jel. 15, 2. 3.)

7BC 982. – Akik diadalmasok a fenevadon. – Milyen dicsének is lesz az, mikor az Úr megváltottai találkoznak a szent város kapujánál, melynek tündöklő szárnyai kitárják, s a nemzet, mely megtartotta Igéit, - a parancsolatokat – bevonul a városba; koronát helyeznek fejükre, s arany hárfát adnak a kezükbe. Az egész mennyet megtölti e csodálatos zene és a Bárányt magasztaló dicsének. Megváltva, örökre megváltva, diadalmaskodik a dicsőség országában! Az élet tartalma olyan végtelen lesz, amelyet csak Isten életével lehet mérni! – ez a jutalmuk (1908, 92. kézirat).

EW 16-17. – Akik diadalmasok a fenevadon. – Mindnyájunkat körülvett a nagy felhő. Hét napon átvitettünk az üvegtenger felé, ahol Jézus saját kezűleg helyezte fejünkre koronáinkat. Arany hárfát és győzelmi pálmát is adott. A száznegyvennégyezer négyszög alakban állt fel az üvegtenger mellett. Egyeseknek rendkívül dicső koronájuk volt, másoknak kevésbé. Egyesek koronája telve volt ragyogó csillagokkal, másokén csak néhány csillag tündökölt, de azért mindenki teljesen elégedett volt. Vállunktól fogva bokáig érő ragyogó fehér palástba voltunk takarva. Angyalok vettek körül bennünket, mikor az üvegtengeren át a város kapuja felé indultunk. Jézus most felemelte hatalmas, dicsőséges karját, megragadta a gyöngykaput, kitárta azt ragyogó sarkain s így szólt: Ti megmostátok ruhátokat az én véremben, ti szilárdan megálltatok az én igazságomban, most lépjetek be. Mindnyájan beléptünk és úgy éreztük, hogy jogunk van a városhoz. Itt láttuk az Élet fáját és Isten királyi székét. A királyi székből tiszta vízfolyam eredt, melynek két partján az Élet fája állott. A folyam mindkét oldalán egy-egy fa törzse állott tiszta színaranyból.

EW 34. – Akik diadalmasok a fenevadon. – A nyomorúság idején kimenekültünk a városokból és a falvakból, de az istentelenek üldözőbe vettek minket. Ezek fegyveresen behatoltak a szentek házaiba. Felemelték kardjukat, hogy megöljenek minket, de az darabokra törve szalmaszálként hullott ki kezükből. Mi éjjel-nappal Istenhez kiáltottunk szabadulásért s kiáltásunk trónja elé jutott. A nap felkelt s a hold megállott. A folyamok folyása szünetelt. Sűrű sötét felhők tornyosultak az égen s egymásba ütöttek. De látszott mégis egy világos hely, melyen Isten dicsősége összpontosult. Innen dörgött felénk, hatalmas vizek zúgásához hasonlóan, Isten szava, amely megrázta az eget és a földet. Az ég kinyílt, majd újra bezárult. Állandóan háborgott és mozgott. Hatalmas hegyek gyenge nádszálhoz hasonlóan ingadoztak és óriási sziklákat zúdítottak alá ormaikról. A tengerek forrtak és zúgtak, mint a forró víz a fazékban s hatalmas követeket vetettek ki a szárazra. S midőn Isten, Jézus eljövetelének napján és óráját kihirdette, s átadta népének az örök szövetséget, rövid mondatokban beszélt, minden egyes mondat után szünetet tartott és hangja végiggördült az egész földön. Isten Izraele felfelé irányított tekintettel figyelt a szavakra, melyek Jehova ajkait elhagyták, és amelyek mennydörgéshez hasonlóan zúgtak tova.
Mindez rendkívül ünnepélyes volt. A szentek minden egyes mondat végén így kiáltottak: Dicsőség, hallelúja! Arcukat beragyogta Isten dicsősége, és úgy sugároztak, mint Mózes arca, midőn a Sinai hegyről alájött. A gonoszok a tündöklő ragyogás miatt nem tudtak arcukra pillantani. S midőn az örök, végtelen áldások kimondattak azokra, akik a szombat megszentelése által Istent dicsőítették, hangos örömkiáltásban tört ki az egész sereg, mert győztek a fenevad és annak képe felett.

EW 288-89.(AH 537). – Akik diadalmasok a fenevadon. – Ezután igen nagy sereg angyalt láttam, akik a mennyei városból jöttek; minden egyes szent számára, névvel ellátott koronát hoztak. Midőn Jézus a koronákat kérte, átnyújtották neki az angyalok és most Jézus saját kezűleg tette minden egyes szentnek a fejére a koronát. Hárfákat is hoztak elő az angyalok és Jézus minden egyes szentnek egy hárfát nyújtott át. A vezérlő angyal adta meg a hangot, mire hálás, boldog énekek hangzottak fel: az összes szentek művészi tökéllyel pengették hárfáikat és a legszebb, legtökéletesebb zene hangjai hallatszottak. Azután láttam, amint Jézus a megváltottak seregét a város kapuja felé vezette. Megragadta a ragyogó sarkú kaput, kitárta azt és felkérte az igazságszerető népet, hogy lépjen be azon. A város belsejében mindaz fellelhető volt, amiben a szent csak gyönyörködhetett. Túláradó dicsőséget láttak szemeik. Most megváltott szentjeire tekintett Jézus; arcuk ragyogott a boldogságtól; és miközben rájuk irányította szeretetteljes tekintetét, szép dallamos hangján így szólt hozzájuk: „Látom lelkem fáradozását, és elégedett vagyok. Ez a végtelen dicsőség a ti tulajdonotok az örökkévalóságon át. Szenvedésetek vége tért. Többé nem lesz sem halál, sem fájdalom, sem szenvedés, sem jajkiáltás.” Láttam, amint a megváltottak serege leborult és koronáikat Jézus lábaihoz helyezték, és midőn Jézus újra felegyenesítette őket, megragadták hárfájukat és csakhamar a legszebb, s legfenségesebb zene hangjai töltötték be a mennyet s a szentek serege dicséneket zengett a Bárány dicsőségére.

NK 401. – Akik diadalmasok a fenevadon. – Ebben a küzdelemben az egész keresztény világ két nagy csoportra oszlik - azokra, akik megtartják Isten parancsolatait és a Jézus hitét, és azokra, akik a fenevadat és képét imádják, és bélyegét magukra veszik. Habár az egyház és az állam egyesíti erejét, hogy „mindenkivel, kicsinyekkel és nagyokkal, gazdagokkal és szegényekkel, szabadokkal és szolgákkal” (Jel 13:16) kényszerrel elfogadtassa ’a fenevad képét’, de Isten népe e bélyeget nem veszi magára. A pátmoszi próféta látja ’azokat, akik diadalmaskodtak a fenevadon és az ő képén, és bélyegén és az ő nevének számán... állani az üvegtenger mellett, akiknek kezében valának az Istennek hárfái’, és éneklik a Mózes és a Bárány énekét” (Jel 15:2-3).

 MB 31. – Akik diadalmasok a fenevadon. – A próbák és az üldözések által ábrázolódik ki Isten választottaiban az Ő dicsősége, vagyis jelleme. Isten egyháza – melyet gyűlöl és üldöz a világ -, Krisztus iskolájában kap nevelést és tanul fegyelmet. A föld keskeny ösvényein járnak, és a szenvedések tüzében megtisztulnak. Fájdalmas harcok árán követik Krisztust, önmegtagadást tanúsítanak, és keserű csalódásban van részük, de fájdalmas élettapasztalatuk megtanítja őket arra, milyen gonosz és keserű dolog a bűn, és irtózattal tekintenek rá. Mivel részesültek Krisztus szenvedéseiben, ezért bizonyos, hogy az Ő dicsőségében is osztozni fognak. A próféta szent látomásban szemlélte Isten népének győzelmét. Ezt mondja: „És láték úgymint üvegtengert tűzzel elegyítve; és azokat, a kik diadalmasok a fenevadon és az ő képén, és bélyegén és az ő nevének számán, látám állani az üvegtenger mellett, akiknek kezében valának az Istennek hárfái. És énekelik vala Mózesnek az Isten szolgájának énekét, és a Báránynak énekét, ezt mondván: Nagyok és csodálatosak a te dolgaid, mindenható Úr Isten; igazságosak és igazak a te útaid, óh szentek Királya” „ És mondék néki: Uram, te tudod. És monda nékem: Ezek azok, a kik jöttek a nagy nyomorúságból, és megmosták az ő ruháikat, és  megfehérítették ruháikat a Bárány vérében. Ezért vannak az Isten királyiszéke előtt; és szolgálnak neki éjjel és nappal az ő templomában; és aki a királyiszékben ül, kiterjeszti sátorát felettük” (Jel 15,2-3; 7,14-15).

CS 349-50. – Akiknek kezében valának az Istennek hárfái. –