PP 242. – Énekelik vala Mózesnek, és a Báránynak énekét. – Az egyiptomiakat zavar és rémület szállta meg. Az elemek haragos tombolása közben, amelyben a haragvó Isten hangját hallották meg, igyekeztek kimenekülni az elhagyott partra. Mózes azonban ismét kinyújtotta a botját és a feltornyosult vizek zúgva, tajtékozva és prédára sóvárogva csapódtak össze az egyiptomi hadsereg fölött és elnyelték őket a tenger fekete mélységei.
A hajnal világosságában Isten megmutatta Izrael sokaságának mindazt, ami megmaradt hatalmas ellenségük hadaiból - a páncélba öltözött holttesteket a partra vetette a víz. A legrettenetesebb veszélyből egyetlen éjszaka tökéletes szabadulást hozott Izrael számára. A harchoz nem szokott rabszolgák hatalmas, de tehetetlen tömege, - az asszonyok és a gyermekek, a szarvasmarhák, előttük a tenger és mögöttük Egyiptom előrenyomuló hatalmas hadserege - meglátta a vízen átvezető megnyílt ösvényt, és a remélt diadal pillanatában legyőzött ellenségüket. Egyedül Jahve hozta el számukra a szabadulást, és ezért szívük most hálával és hittel fordult felé. Érzelmüket csak Istent dicsérő énekben tudták kifejezni. Isten Lelke Mózesen nyugodott meg, és ő a hálaadás diadalmas himnuszára tanította meg népét, amelyet a legkorábbi idő legfenségesebb himnuszaként ismer az emberiség.
(2Móz 15:1-18)
Mint a nagy mélységek hangja, úgy tört fel Izrael hatalmas seregének ajkáról ez a fenséges ének. Izrael asszonyai vették ajkukra, akiknek énekét Miriam, Mózes nővére vezette. Éneküket kézi dobbal, tánccal kísérték előrehaladásuk közben. A puszta és a tenger fölött zengett, zúgott az ének vidám refrénje; és a hegyek visszhangozták dicséretük szavait: „Éneklek az Úrnak, mert fenséges ő” (2Móz 15:1).
Ez az ének és az a nagy szabadulás, amelyre ez emlékeztette őket, olyan mély benyomást tett a népre, amelyet soha senki és semmi sem törölhetett ki emlékezetükből. Izrael prófétái és énekesei korszakról korszakra visszhangozták ennek az éneknek a szavait, amelyek bizonyságot tesznek arról, hogy egyedül Jahve az ereje és szabadítója a benne bízóknak. Ez az ének nemcsak a zsidó nép tulajdona. Előre mutat az igazság ellenségeinek pusztulására és Isten Izraelének a végső győzelmére. Patmosz prófétája látta a fehér ruhába öltözött sokaságot, amely kivívta a „győzelmem” és az üvegtenger partján, kezükben Isten hárfáival énekelték „Mózesnek az Isten szolgájának énekét, és a Báránynak énekét” (Jel 15:2-3).

2Szem 52. – Énekelik vala Mózesnek, és a Báránynak énekét. – Lehetetlen lefesteni azok élményét, akik életben lesznek abban az időben, amikor a csapások friss emléke keveredik a mennyei dicsőség képeivel. Ezek az emberek az Isten trónjáról ragyogó világosság fényében fognak járni. Az angyalok által folytonos kapcsolat lesz a menny és a föld között. Eközben a gonosz angyalokkal körülvett és az önmagát Istennek nevező Sátán mindenféle csodát visz majd végbe, hogy elhitesse, ha lehet, még a választottakat is. Isten népe nem csodákban látja biztonságát, hiszen Sátán képes minden lehetséges csoda utánzására. Isten próbára tett népe a 2Mózes 31,12-18. verseiben olvasható jelben találja majd erejét. Az élő igére kell alapozniuk – „Meg van írva”. Ez az egyedüli alap, mellyen biztonságban állhatnak. Azok, akik felbontották Istennel való szövetségüket, azon a napon, Isten és remény nélkül fognak maradni a világban.
Isten imádóinak különös ismertető jele a negyedik parancsolathoz való ragaszkodásuk lesz, mert ez teremtői hatalmának jele, valamint az emberek részéről kifejezhető tisztelet és hódolat eszköze. A gonoszok megkülönböztető jele az a törekvésük lesz, hogy lerombolják a teremtés emlékünnepét és felmagasztalják Róma intézményét. A harc két táborra osztja a kereszténységet. Az egyikbe azok tartoznak, akik megtartják Isten parancsolatait és a Jézus hitét, a másikba, pedig azok, akik imádják a fenevadat, vagy annak képét, és felveszik annak bélyegét. Noha az állam és az egyház összefognak, hogy kicsinyeket és nagyokat, gazdagokat és szegényeket arra kényszerítsenek, hogy vegyék magukra a fenevad bélyegét, ezt Isten népe nem fogja megtenni. Pátmosz prófétája így szól: „És láték úgymint üvegtengert tűzzel elegyítve; és azokat, a kik diadalmasok a fenevadon és az ő képén, és bélyegén és az ő nevének számán, látám állani az üvegtenger mellett, a kiknek kezében valának az Istennek hárfái” (Jel 15,2), akik Mózes és  a Bárány énekét éneklik.

5T 752-53. – Énekelik vala Mózesnek, és a Báránynak énekét. – Lepergette János előtt a gyülekezetnek a világi hatalmakkal vívott utolsó küzdelemit, de azt is megengedte neki, hogy lássa a hűségesek végső győzelmét és szabadulását. János szemtanúja volt a gyülekezetnek a fenevaddal és képével vívott élethalál harcának, s azt is látta, hogy elrendelték, hogy mindenki halálbüntetés terhe mellett köteles imádni a fenevadat. De túltekintve a harc zaján és füstjén, sokaságot látott állni a Báránnyal a Sion hegyén, akik a fenevad bélyege helyett az „Atya nevét viselik homlokukon”. S ismét látta azokat, akik legyőzték a fenevadat és annak képét és nevének számát, ott álltak hárfákkal az üveg tengeren. Mózesnek és a Báránynak énekét énekelték.
Ezeket a tanításokat a mi okulásunkra jegyezték fel. Istenre rögzítsük hát a hitünket, mert olyan idők állnak közvetlenül előttünk, amelyek próbára teszik majd az ember lelkét. Krisztus, amikor az Olajfák hegyén beszélt, felsorakoztatta azokat a félelmes csapásokat, melyek második eljövetlét előzik meg. „Hallanotok kell majd háborúkról és háborúk híreiről: meglássátok, hogy meg ne rémüljetek; mert mindezeknek meg kell lenniök. De még ez nem itt a vég. Mert nemzet támad nemzet ellen, és ország ország ellen; és lésznek éhségek és döghalálok, és földindulások mindenfelé. Mind ez pedig a sok nyomorúságnak kezdete” (Mát 24,6-8). Bár ezek a jövendölések részben beteljesedetek Jeruzsálem pusztulásakor, de annál inkább vonatkoznak íz utolsó időre.

AT 412-13. – Énekelik vala Mózesnek, és a Báránynak énekét. – Ha a gyülekezet magára öltené Krisztus igazságát és szentségét, ha mellőzne mindennemű közösséget a világgal, akkor a fénylő és dicső nap hajnala virradna rá. Az Istentől nyert ígéretei örök időkre szólnak. Örök gyönyörre, örök örömre. Az igazság elhalad azok mellett, akik megvetik és elutasítják, de végül diadalt arat. Ha időnként látszólag feltartóztatták is, de haladását nem akadályozhatták meg. Ha Isten üzenete ellenállásba ütközik, fokozott erővel ruházza fel, hogy a befolyás annál nagyobb legyen. Hatalmat ad neki, mely a legerősebb korlátokat is ledönti, és minden akadályon át diadalmaskodik.
Mi volt az, ami Isten Fiát fáradságos és áldozatos életén át támogatta? Látta lelke munkájának gyümölcseit és kielégült. Az örökkévalóságba pillantva, látta azok boldogságát, akik az Ő megalázkodása folytán bűnbocsánatot és örök életet nyertek. Hallotta a megváltottak ujjongását. Hallotta énekelni a vére árán megváltottakat. Mózesnek és a Báránynak énekét zengték.
Mi is vethetünk egy pillantást a jövőbe, szemlélhetjük a menny boldogságát. A Biblia feltárja előttünk a jövő dicsőségét. Enged látnunk Isten keze által festett képeket, melyek nagyon becsesek gyülekezetének. Hitben ott állhatunk az örök város küszöbén, hallhatjuk a kegyes üdvözlést, mely azoknak szól, akik e földi életben Krisztus munkatársai, s kitüntetésnek veszik, ha Érette szenvedhetnek. Amikor elhangzanak e szavak: „Jertek, én Atyámnak áldotta”, leteszik koronáikat a Megváltó lábaihoz és így kiáltanak fel: „Méltó a megöletett Bárány, hogy vegyen erőt és gazdagságot és bölcsességet és hatalmat... A királyiszékben ülőnek és a Báránynak áldás és tisztesség és dicsőség és hatalom örökkön örökké” (Máté 25, 34; Jel. 5, 12. 13).

Ev 496-97. – Énekelik vala Mózesnek, és a Báránynak énekét. – Mózes énekének szövegét egész Izrael ismételte, s olyan dallammá, dicsőítő énekké vált, amelyet gyakran énekeltek. Mózes bölcs előrelátása volt ez, hogy az igazságot énekekben tárja eléjük, hogy a dallamokkal együtt az egész nép – fiatalok, idősek egyaránt – gondolataiba vésse. Fontos volt, hogy a gyermekek is megtanulják ezt az éneket; mert a szívükhöz szól, hogy intse, figyelmeztesse, feddje és bátorítsa őket. Így vált az énekből állandó prédikáció (1897, 71. kézirat).

NO 364. MH 504. – Énekelik vala Mózesnek, és a Báránynak énekét. – Krisztus mindig maga előtt látta, mit fog eredményezni küldetése. Fáradozással és önfeláldozással teli földi életét megvidámította az a gondolat, hogy mindez a vajúdás nem hiábavaló. Élete feláldozásával helyreállítja az emberiségben Isten képmását. Kiemel bennünket a porból, jellemünket saját jellemének mintájára újjáalakítja, és megszépíti saját dicsőségével.
Krisztus látta, hogy lelke miként vajúdik majd, és elégedett volt. Megjelent szeme előtt a végtelenségbe nyúló örökkévalóság, és látta azok boldogságát, akik az Ő megaláztatása árán bocsánatban és örök életben részesülnek. Vétkeik miatt kapott sebeket, bűneik miatt törték Őt össze, ő bűnhődött, hogy nekik békességük legyen, és az Ő sebei árán gyógyulnak meg. Hallotta az üdvözültek ujjongását. Hallotta a Megváltottakat a Mózes és a Bárány énekét énekelni. Noha előbb vérrel kell megkeresztelkednie, noha a világ bűnei ártatlan lelkére súlyosodnak, noha kimondhatatlan lelki gyötrelem árnya borul reá, de az elő az áruló örömét vállalta a keresztet, és nem gondolt annak szégyenével.
Ebben az örömben minden követője osztozni fog. Bármilyen csodálatos és dicső is lesz az örökkévalóság, nem minden jutalom van a végső szabadulásig fenntartva. Hit által már itt osztozhatunk a Megváltó örömében. Mózeshez hasonlóan ki kell tartanunk, mint aki látja a Láthatatlant.

8T 44. ­– Énekelik vala Mózesnek, és a Báránynak énekét. – A mi szemünk előtt is ott kell álljon, a jövő is és a mennyei áldás is. Lépjetek az örökkévalóság küszöbére és hallgassátok a szíves Isten hozottat, amellyel azokat üdvözlik majd, akik az életben együtt dolgoztak Krisztussal, és megtiszteltetésnek veszik, ha szenvedhetnek érte. Mikor az üdvözültek az angyalok közé vegyülnek, leteszik koronájukat az üdvözítő lábához és így kiáltanak: „Nagy szóval ezt mondván: Méltó a megöletett Bárány, hogy vegyen erőt és gazdagságot és bölcsességet és hatalmasságot és tisztességet és dicsőséget és áldást… A királyiszékben ülőnek és a Báránynak áldás és tisztesség és dicsőség és hatalom örökkön örökké” (Jel 5,12-13).
Az üdvözültek köszönteni fogják ott azokat, akik a felmagasztalt Megváltóhoz irányították őket. Együtt dicsérik azt, aki meghalt, hogy embereknek olyan életük lehessen, amelyik Isten életével mérhető össze. A küzdelem véget ért. Minden nyomorúság és viszály megszűnt. Amikor a megváltottak Isten trónja köré állnak, győzelmi énekek töltik be a mennyet. Mindnyájan átveszik az örömteli dallamot: „Méltó a megöletett Bárány, hogy vegyen erőt és gazdagságot és bölcsességet és hatalmasságot és tisztességet és dicsőséget és áldást.”

3BC 1166. – Igazságosak és igazak a te útaid, óh szentek Királya! – Krisztus halála lett az örök, meggyőző érv, hogy Isten törvénye olyan megváltozhatatlan, mint az Úr trónja. Gecsemáné kertjének gyötrelmei, a sértés, a kigúnyolás s az Isten drága Fiára halmozott bántalmazások, a keresztre feszítés borzalmai és gyalázata elégséges és megrázó bizonyítékul szolgál, hogy Isten igazságszolgáltatása, amikor büntet, alapos munkát végez. Hogy tulajdon Fia, az ember kezese, nem lett megkímélve, olyan érv ez, amely örökre ott áll szentek és bűnösök előtt, Isten világmindensége előtt, hogy az Úr nem kíméli meg törvénye megrontóit. Minden egyes kihágás Isten törvénye ellen, bármily kicsiny is, feljegyeznek az ítélkezés számára. S mikor az igazságszolgáltatás kardját kezébe veszi, azt végzi majd el a megátalkodott törvényszegő ellen, amit a szenvedő Istenfiú ellen végzett. Az igazságszolgáltatás igenis le fog súlytani, mivel Isten bűngyűlölete erős és megsemmisítő (1897, 58. kézirat).

JÉ 40. – Igazságosak és igazak a te útaid, óh szentek Királya! – A végső ítélet napján minden elveszett lélek meg fogja érteni, mit dobott el magától azzal, hogy elvetette az igazságot. A kereszt áll majd szemük előtt, és mindenki - akit bűnei addig elvakítottak - felismeri igazi jelentőségét. Kálvária látomása nyomán, a titokzatos Áldozat láttán minden bűnös elismeri, hogy a menny ítélete jogos. Minden hazug mentség semmivé lesz. Az emberiség hitehagyása a maga irtózatosságában mutatkozik meg. Mindenki meglátja majd, mit választott. Tisztázódik az igazság és a tévelygés minden kérdése, amely a hosszú küzdelem alatt felmerült. A világegyetem ítélőszéke igazolni fogja, hogy Isten nem felelős a bún keletkezéséért és következményeiért. Akkor bebizonyosodik, hogy nem az isteni rendelkezések idézték elő a bűnt. Isten uralmában nem volt hiba; semmi ok nem volt a hűtlenségre, elégedetlenségre. Amikor minden szív gondolata nyilvánvalóvá lesz, a hűségesek és a lázadók együtt vallják majd meg: „Igazságosak és igazak a te útaid, ó szentek Királya! Ki ne félne téged, Uram! és ki ne dicsőítené a te nevedet? [...] Mert a te ítéleteid nyilvánvalókká lettek” (Jel 15:3-4).

PP 50. – Igazságosak és igazak a te útaid, óh szentek Királya! – Más világok szent lakói a legmélyebb érdeklődéssel figyelték a földön történő eseményeket. Az özönvíz előtti világ állapotában szemléltetve látták annak a kormányzásnak a következményeit, amelyet Lucifer Krisztus tekintélyének elvetésével és Isten törvényének mellűzésével megpróbált a mennyben bevezetni. Az özönvíz előtti világnak azokban az erőszakos bűnöseiben Sátán alattvalóit látták, akiket ó tartott uralma alatt. Az emberi szív gondolatai folyton csak gonoszak voltak (1Móz 6:5). Minden indulat, indíték és elképzelés harcban állt a tisztaság, béke és szeretet mennyei alapelvével. Ez azt a rettenetes romlottságot példázta, amely Sátán politikájából következett - hogy Isten teremtményeit meg kell szabadítani szent törvényének korlátaitól.
A nagy küzdelem folyamán kibontakozó tények által Isten bemutatja kormányzatának elveit és szabályait, amelyeket Sátán és az általa becsapottak meghazudtoltak. Végül az egész világ el fogja ismerni Isten igazságosságát, bár ez az elismerés túl későn lesz ahhoz, hogy megmentse a lázadókat. Az egész világegyetem egyetértéssel és helyesléssel kíséri Istent, amint csodálatos terve lépésről lépésre halad a teljes megvalósulás felé. Egyetért vele a lázadás végső megsemmisítésében is. Látható lesz, hogy mindazok, akik elfordultak a mennyei elvektől, Sátán oldalára álltak a Krisztus elleni harcban. Amikor Isten megítéli e világ fejedelmét, mindazok, akik hozzá csatlakoztak, osztoznak sorsában, és az egész világegyetem, mint az ítélet tanúja, ezt hirdeti: „Igazságosak és igazak a te útaid, ó! szentek Királya!” (Jel 15:3)

TM 431-32. – Igazságosak és igazak a te útaid, óh szentek Királya! – Ő, Aki egyháza felett trónol, Aki kezében tartja népek sorsát, Ő viszi előbbre az e világért végzendő művét. Angyalait megbízza, hogy ítéleteit végrehajtsák. Ébredjenek fel lelkészeink, ragadják meg az alkalmat. Az ítélet pedig a szent helyen kezdődik. „És íme hat férfi jő vala a felső kapu útjáról, amely északra néz vala, mindenkinek kezében zúzó eszköze, egy férfi pedig köztük gyolcsba vala öltözve, és íróeszköz vala derekán. És bemennek és állának az ércoltár mellé.” Olvassátok Ezékiel 9:2-7. A parancs így hangzik: „Vágjátok, ne kedvezzen a ti szemetek, és ne szánakozzatok. Vénet, ifjat, szüzet, gyermeket és asszonyokat öljetek meg mind egy lábig, de azokhoz a férfiakhoz, akiken a jegy van, ne közelítsetek, és az én templomomon kezdjétek el. Elkezdik azért a vén férfiakon, akik a ház előtt vannak. Isten mondja: „Útjukat fejükhöz verem!”
Nemsokára elhangzanak e szavak: „Menjetek el és töltsétek ki a földre az Isten haragjának hét poharát.” Az ítélettétel egyik angyala kijelenti. „És hallám, hogy a vizek angyala ezt mondja vala, igaz vagy Uram, Aki vagy és Aki valál, te Szent, hogy ezeket ítélted” Ezek a mennyei lények nem kérdeznek semmit, hanem teljesítik megbízatásukat. A Seregek Ura, a mindenható Úr Isten, az igazságos, az igaz, a szent, bízta meg őket feladatukkal. Megingathatatlan hűséggel végzik feladatukat, tiszta fehér gyolcsba öltözötten, arany övekkel felövezve. Amikor elvégezték feladatukat, amikor kitöltötték Isten haragjának utolsó poharát is a földre, akkor visszatérnek, s üres poharaikat az Úr lábai elé helyezik.

NK 594. – Igazságosak és igazak a te útaid, óh szentek Királya! – A gonoszok megigézve nézik Isten Fiának koronázását. Látják kezében a mennyei törvénytáblákat - a tilalmakat, amelyeket semmibe vettek és áthágtak. Tanúi a megváltottak kitörő csodálatának és elragadtatott imádatának; és miközben az ének hangja végigzúg a városon kívül rekedt tömeg felett, egy emberként kiáltják: „Nagyok és csodálatosak a Te dolgaid, mindenható Úr Isten; igazságosak és igazak a Te utaid, óh szentek Királya!’ (Jel 15:3) - és térdre hullva imádják az élet Fejedelmét.”

TM 432-33. – Igazságosak és igazak a te útaid, óh szentek Királya! – Tartózkodjunk nagy Vezérünk közelében, mert egyébként utat tévesztünk, szem elől tévesztjük az egyház, a világ és az egyén felett őrködő Gondviselést. Isten eljárása mélységesen titokzatos, csodálatos. Elveszthetjük Isten lábnyomát, s követhetjük saját tévedéseinket, mondhatjuk: ’Ítéleteid ismeretlenek’, ám ha szívünk tiszta, ha hívek vagyunk Istenhez, akkor mindent megértünk.
Már virrad ránk az a nap, amikor Isten titkai feltárulnak előttünk, útjait igaznak ismerjük el, nevezetesen, hogy igazság, irgalom és szeretet az Ő trónjának alapzata. Ha földi harcunk véget ér, ha a szentek már otthonukban örvendenek, első énekük Mózesnek, Isten szolgájának éneke lesz. A második, pedig a Báránynak éneke, a kegyelem és megváltás éneke. Ez utóbbi hangosabb, magasztosabb, fennköltebb lesz. Visszhangzik az egész mennyországon át. Így énekeljük Isten gondviselését, kapcsolatban a különböző korszakokkal, mert immár minden láthatóvá vált, nincsen többé lepel a törvény, a prófécia és az evangélium között. Az egyház történelme e földön, s az üdvözült egyház a mennyben, Kálvária keresztje köré csoportosul. Ez a tárgykör, ez az ének, - Krisztus minden mindenekben, - hangzik dicshimnuszokban tízezerszer tízezer és ezerszer ezer, s a megváltottak megszámlálhatatlan seregeinek ajkáról az egeknek egein át. Mindannyian éneklik Mózesnek és a Báránynak énekét. Új ének, mert addig még sosem énekelték a mennyben.

NK 595. – Igazságosak és igazak a te útaid, óh szentek Királya! – A nagy lázadó mindig igazolni akarta magát. Be akarta bizonyítani, hogy a lázadásért Isten kormányzása a felelős. E roppant intelligencia minden képességét erre a célra összpontosította. Megfontoltan, tervszerűen dolgozott, és bámulatos sikerrel fogadtatta el tömegekkel a hosszú küzdelemre adott magyarázatát. Az összeesküvés elindítója évezredeken át igazságként adta elő a hazugságot. De most ütött az óra, amikor a lázadás véglegesen meghiúsul, és Sátán története és jelleme lelepleződik. Krisztus trónfosztására, népének elpusztítására és Isten városának elfoglalására tett utolsó nagy erőfeszítésével az őscsaló egészen lerántja álarcát. A vele szövetkezők észreveszik a vállalkozás teljes kudarcát. Krisztus követői és a hűséges angyalok szemlélői az Isten kormányzása elleni fondorkodás kiteljesedésének. És mindenki elborzad tőle.
Sátán látja, hogy lázadása, amelyre senki nem kényszerítette, alkalmatlanná tette a mennyei életre. Képességeit az Isten elleni harcban gyakorolta. A menny tisztasága, békéje és harmóniája mérhetetlen gyötrelem lenne számára. Isten irgalma és igazságossága ellen emelt vádjai elnémulnak. A gyalázat, amellyel Jahvét akarta illetni, teljesen visszahull reá. És Sátán most leborul, és beismeri, hogy Isten jogosan ítélte el.
„Ki ne félne Téged, Uram! És ki ne dicsőítené a Te nevedet? Mert csak egyedül vagy szent. Mert eljőnek mind a pogányok, és lehajolnak előtted; mert a Te ítéleteid nyilvánvalókká lettek” (Jel 15:4). Minden kétely, amely a hosszú küzdelem során az igazság és tévelygés kérdésében felmerült, most tisztázódik. A lázadás következményei, az isteni rendelkezések mellőzésének gyümölcsei minden értelmes teremtmény előtt nyilvánvalóak lesznek. Az egész világegyetem láthatja a különbséget Isten kormányzata és Sátán uralma között. Sátánt a saját cselekedetei ítélik el. Az események teljes mértékben igazolják Isten bölcsességét, igazságosságát és jogosságát. Világossá válik, hogy Isten a nagy küzdelem során tett minden intézkedésében tekintettel volt népének örök érdekeire és a teremtett világokra. „Dicsér Téged, Uram, minden teremtményed, és áldanak Téged a Te kegyeltjeid” (Zsolt 145:10). A bűn történelme az egész örökkévalóságon át tanúskodni fog arról, hogy minden teremtmény boldogsága szorosan összefügg Isten törvényének létezésével. A nagy küzdelem összes tényét látva, az egész világegyetem - hűségesek és lázadók - egyként hirdetik: „Igazságosak és igazak a Te utaid, óh szentek Királya!”

7T 28. – Igazságosak és igazak a te útaid, óh szentek Királya! – Amikor a megváltottak Isten jelenlétében lesznek, rájönnek milyen rövidlátó volt elgondolásuk arról, hogy mit tekint sikernek a menny. Mikor végignézik erőfeszítéseiket a siker elérésére, látni fogják terveik balgaságát, képzelt megpróbáltatásaik jelentéktelenségét a kétségek indokolatlanságát. Meglátják, milyen sokszor hoztak sikertelenséget munkájukra, mert nem fogták szaván Istent. S az egyik igazság világosan kidomborodik majd; az ember állása nem készíti őt elő a mennyei udvarokra. Azt is látni fogják, hogy az embernek adott tisztesség egyedül Istent illeti meg, s minden dicsőség az Övé. Az angyalok karának és a megváltottak sokaságának ajkáról hangzik majd az ének: „És énekelik vala Mózesnek az Isten szolgájának énekét, és a Báránynak énekét, ezt mondván: Nagyok és csodálatosak a te dolgaid, mindenható Úr Isten; igazságosak és igazak a te útaid, óh szentek Királya! Ki ne félne téged, Uram! és ki ne dicsőítené a te nevedet? mert csak egyedül vagy szent. Mert eljönnek mind a pogányok és lehajolnak előtted; mert a te ítéleteid nyilvánvalókká lettek” (Jel 15,3-4).