6BC 1070. – A Bárány haragjától. – Akkor, akik átverték Krisztust, emlékezni fognak, miként vetették meg szeretetét, hogyan éltek vissza szánakozásaival, mint választották Barabást, a rablót és gyilkost: hogyan koronázták meg tövisekkel, hogyan ostorozták és feszítették meg a Megváltót. A kereszten halálgyötrelmei között hogyan gúnyolták Őt: „Szállj le a keresztről, és akkor majd hiszünk néked. Másokat megmentett, magát nem tudja megmenten.” Újból fülükbe csendül majd Urunk kérlelő szava. Pontosan fülükbe hangzik majd hívó szava, segítőkész hangja, mint amikor szólt hozzájuk. Az ellene elkövetett bántalmakra és gúnytettekre olyan élénken emlékeznek majd, mint amikor elkövették ezeket az ördögi tetteket.
Szólítják a hegyeket és a sziklákat, hogy omoljanak rájuk, s rejtsék el a trónon ülő tekintete, és a Bárány haragja elöl. A Bárány haragja! Aki mindenkor tele volt gyengédséggel, türelemmel és hosszútűréssel, aki miután áldozatul ajánlotta fel önmagát, bárányként vezettek megölésre, hogy megmentse a bűnösöket attól a büntetéstől, mely most hull rájuk, mivel nem hagyták, hogy elvegye bűneiket (RH 1901 jún. 18).

SC 17-18. – A Bárány haragjától. – Bűntelen állapotában az ember a legbensőbb és legboldogítóbb összeköttetésben állt azzal, Akiben van a „bölcsességnek és ismeretnek minden kincse elrejtve” (Kol 2:3). A bűnbeesés után azonban többé nem lelte örömét az ember a szentségben, és mindinkább elrejtőzött Isten jelenléte elől. A meg nem újult szív ma is hasonló állapotban van. Miután nem él összhangban Istennel, nem is talál örömet a vele való közösségben. A bűnös nem tudna örülni Isten jelenlétének, visszariadna a szent lények társaságától. Még ha szabadon léphetne is be a mennybe, nem volna öröm számára. Az önzetlen szeretet, amely ott uralkodik, és amely a legszorosabb összeköttetésben áll Isten végtelen szeretetével, nem találna visszhangra szívében. Gondolatai, érdekei és indokai épp az ellentétét képeznék azoknak, amelyek a menny ártatlan lakóinak szívét uralják. Zavaró hang lenne a menny összhangjában. Számára a menny a kínszenvedés lenne, vágyakozna elrejtőzni Előle, aki maga a világosság és minden öröm és boldogság központja. Istennek nem önkényes határozata zárja ki a gonoszokat a mennyből; alkalmatlanságuk folytán önmagukat zárják ki a boldog közösségből. Isten dicsősége reájuk nézve emésztő tűz lenne. Inkább választanák a pusztulást és halált, csakhogy elrejtőzhessenek annak tekintete elől, aki értük a kereszten meghalt.

2T 41. – A Bárány haragjától. – Akik kifogásokkal hozakodnak elő, csakhogy folytatni tudják bűnös életüket, akik a világhoz szabják magukat, azokat bálványaikra hagyja. Eljön az a nap, amikor már nem akarják kimenteni magukat, amikor senki sem keres kibúvót a meghívás alól. Amikor Krisztus eljön a maga és az Atya dicsőségében, s vele mind a mennyei angyalok, amikor a menny serege diadal-kiáltásokkal kísérik Őt, és a legelragadóbb zene üti meg az emberek fülét, akkor mindenki az eseményeken csügg teljes figyelmével. Akkor majd egyetlen közönyös szemlélő sem lesz. Akkor már az emberek közül egy sem merül számítgatásba. A zsugori arany kupacai, amin a szemét hizlalta, nem lesznek többé vonzók. A föld rátarti emberei undorodva fordulnak el palotáiktól, melyek eddig bálványaik voltak. Senki sem hivatkozik földjére, ökrére, menyecske feleségére, megmenve magát az alól, hogy neki is része legyen a dicsőségben, a mi akkor a megdöbbent világra robban. Akkor már mindenki részesülni szeretne ebből, mégis tudni fogják, hogy nem kaphatnak felőle.
Komoly, gyötrő imában kérik majd Istent, hogy ne mellőzze el őket. Az uralkodók, a világ hatalmasai, a főemberek, a rátartiak, a szűkmarkúak, együtt hajtanak majd térdet a kimondhatatlan szomorúság, kilátástalanság és bánat súlya alatt. Szívet tépő könyörgés szakad majd az ajkukról: kegyelem, kegyelem! Ments meg bennünket a megbántott Isten haragjától! Borzalmas, jól érthető, szigorú, fenséges hang felel majd neki: „Amikor hívtalak benneteket nem jöttetek, oda sem néztetek, amikor kezemet nyújtottam: semmibe vettétek minden tanácsomat, és a feddésemmel mit sem törődtetek. Ezért most én is nevetek bajotokon, gúnyolódóm, hatalmába kerít titeket a rettegés.”

5BC 1107. – A Bárány haragjától. – Kinek az oldalán állunk? A világ kivetette Krisztust, a menny befogadta Őt. Az ember, a halandó ember elutasította az élet Fejedelmét. Isten – korlátlan hatalmú uralkodónk - befogadta a mennybe, és nagy megtiszteltetésben részesítette Őt. Az ember töviskoronával koronázta meg. Isten a királyi fenség koronáját adta neki. Fontoljuk meg tárgyilagosan. Elfogadod-e ezt az ember Jézus Krisztust, hogy Ő uralkodjék rajtad, vagy Barabást óhajtod? Krisztus halála kegyelmének elvetőire Isten haragját és irgalommal elegyítetlen büntetését zúdítja. Ez a Bárány haragja. Másfelől Krisztus halála reménység és örök élet azoknak, akik befogadják és hisznek benne (1898, 31. levél).

JÉ 731-2. – A Bárány haragjától. – Isten szeretete az ember iránt minden emberi értelmet felülmúl. Az angyalok csodálkoznak azon, hogy mennyire felszínes a hálája azoknak, akikre ez a szeretet árad, és hogy milyen kevéssé értékelik Isten szeretetét. Az egész menny megdöbbenéssel szemléli az emberek közömbösségét. Akarjuk-e tudni, hogy Krisztus mit érez mindezek láttán? Vajon mit érezne egy apa és egy anya, ha tudomást szerezne arról, hogy hidegben és hóban elalélt, és a fagyhalálnak kitett gyermekük mellett úgy mennének el az arra járók, hogy ügyet sem vetnének reá, és hagynák elpusztulni, jóllehet megmenthették volna!? Nem okozna-e nekik szörnyű fájdalmat és nem háborodnának-e fel? Nem vádolnák-e azokat a gyilkosokat olyan haraggal, amely oly forró lenne, mint a könnyeik, és oly heves, mint a szeretetük? Minden ember szenvedése Isten egyik gyermekének a szenvedése. Ezért azok, akik nem nyújtják oda segítő kezüket az elpusztulás szélén álló embertársuknak, kiváltják Isten igazságos haragját. Ez a Bárány haragja. Azoknak, akik igénylik ugyan a Krisztussal való közösséget, de közömbösek lettek szükséget szenvedő embertársaikkal szemben Krisztus ezt jelenti majd ki az ítélet nagy napján: „Nem tudom, honnét valók vagytok ti: Távozzatok el én tőlem mindnyájan, akik hamisságot cselekszetek” (Luk 13:27).

EW 76. – A Bárány haragjától. – Midőn az Úr először adott üzenetet népe számára, igen nehezemre esett azok hirdetése, úgy, hogy enyhén letompítva közöltem, mert attól féltem, nehogy egyeseket megsértsek. A legnagyobb megpróbáltatás volt rám nézve az üzeneteket úgy hirdetni, ahogy az Úr adta. Nem is tudtam, hogy ez hűtlenséget jelent és nem is láttam az ilyen eljárás veszedelmes és bűnös voltát, míg Jézus színe elé el nem ragadtattam. Sötéten pillantott rám s elfordult tőlem. Lehetetlen kifejeznem azt az ijedtséget és aggodalmat, amit éreztem. Arcra borultam előtte, de nem volt erőm, hogy egyetlen szót is kiejtsek. Óh, mennyire vágytam, hogy elfedeztessem e rettenetes tekintet elől. Halványan megértettem az elveszendők érzelmeit, midőn így kiáltanak: „Ti hegyek és sziklák, essetek mireánk és rejtsetek el minket annak színe elől, aki a királyiszékben ül és a Bárány haragjától”

NK 363. – A Bárány haragjától. – Amikor Jónás Ninive utcáin azt prédikálta, hogy a város negyven napon belül elpusztul, az Úr elfogadta a niniveiek megalázkodását, és meghosszabbította kegyelmi idejüket. Jónás üzenetét mégis Isten küldte, és Ninive Isten akarata szerint lett próbára téve. Az adventhivők hitték, hogy az Úr őket is hasonlóan küldi. Nekik is fel kell hívniuk a világ figyelmét az ítéletre. ’Ez a figyelmeztetés próbára tette mindazok szívét, akikhez eljutott - jelentették ki. Egyrészt felébresztette az Úr megjelenése utáni sóvárgó várakozást, másrészt többé-kevésbé érzékelhető idegenkedést támasztott az adventtel szemben. Válaszfalat emelt..., hogy akik önvizsgálatot tartanak, tudják meg, az Úr melyik oldalon találta volna őket, ha eljön. Kiáltották volna-e: „Íme, Istenünk, akit mi vártunk, és aki megtart minket;” vagy pedig hívták volna a sziklákat és a hegyeket, hogy essenek rájuk, és rejtsék el őket a királyi széken ülő színe elől, és a Bárány haragjától? Hitünk szerint tehát Isten megvizsgálta népét, megpróbálta hitét, és látta, hogy a próba órájában meghátrálva elhagyták volna-e azt a helyet, ahova Isten helyezte őket; és vajon lemondtak volna-e a világról, és ráhagyatkoztak volna-e fenntartás nélküli bizalommal Isten szavára.

JÉ 647-8. – A Bárány haragjától. „A zsidók, amikor rátekintettek Isten meggyötört Bárányára, így kiáltoztak: „Az ő vére mirajtunk és a mi magzatainkon” (Mt 27:25). Ez a szörnyű kiáltozás felszállt Isten királyi székéhez. Azt az ítéletet, amit ezzel kimondtak magukra, feljegyezték a mennyben. Ezt a kijelentésüket Isten meghallgatta. Isten Fiának a vére állandó átokként ott volt gyermekeiken és gyermekeik gyermekein.
Rettenetes módon valósult ez meg Jeruzsálem pusztulásakor. Borzalmas módon látszott ez meg a zsidó nép helyzetében több mint ezernyolcszáz évig: - a Szőlőtőről levágott vesszőt, a halott, a gyümölcstelen vesszőt, összegyűjtötték, és megégették. Országról országra, évszázadról évszázadra a Szőlőtőről levágott száraz vesszőként sodródtak az egész világon át: halottak maradtak vétkeikben és bűneikben.
Rettenetes módon teljesedik majd be ez a kérésük az ítélet nagy napján. Azon a napon, mikor Krisztus ismét eljön a földre, az emberi nemzetség többé nem a csőcseléktől körülvett fogolyként látja meg, hanem a menny királyaként ismeri meg Őt. Krisztus a saját dicsőségében, Atyja dicsőségében és a szent angyalok dicsőségében jön el. Tízezerszer tízezer és ezerszer ezer angyalból álló mennyei sereg kíséretében mindent felülmúló dicsőséggel jelenik meg. Azután majd dicsősége trónjára ül, s minden népet és nemzetet színe elé gyűjtenek. Akkor majd meglátja Őt minden szem; azoknak a szeme is, „akik őt általszegezték” (Jel 1:7). A töviskorona helyett a dicsőség koronáját hordja majd fején.
A fakó, gúnyból rátett bíborpalást helyett királyi palást lesz a vállán és a legtisztább fehér ruha lesz az öltözéke, úgy, hogy a „ruhája fényes [...],olyan fehér, mint a hó, mihez hasonlót a ruhafestő e földön nem fehéríthe” (Mk 9:3). „És az ő ruháján és tomporán oda [...] írva az ő neve: királyoknak Királya és uraknak Ura” (Jel 19:16). Azok is ott lesznek majd, akik kigúnyolták, megverték és lelki testi gyötrelmet okoztak Neki. A papok és a főemberek ismét meglátják majd azokat a jeleneteket, amelyek Kajafás bírósági tárgyalótermében és Pilátus palotájának az udvarán játszódtak le. Minden körülmény megjelenik majd előttük, mégpedig úgy, mintha lángbetűkkel írták volna meg azokat. Azután majd azok is, akik azt kérték, hogy: „Az ő vére mirajtunk és a mi magzatainkon” (Mt 27:25), megkapják a választ kérésükre. Az után az egész világ megtudja és megérti majd, hogy ki ellen hadakoztak ők: gyarló, halandó lények. Szörnyű kínszenvedések és borzalmak közepette így kiáltanak majd a hegyekhez és a sziklákhoz (Jel 6:16-17).

TM 132. – A Bárány haragjától. – Napjainkban, akik megvetik Jehova törvényét, mert nem tisztelik parancsolatait, a nagy hitehagyóhoz csatlakoznak. Azt hirdetik a bűntől megromlott világnak, hogy Isten törvénye semmis, érvénytelen. Akik ezt igazság gyanánt hirdetik, megcsalják az embereket, lényegében Jehova törvényét szegezték keresztre, két lator között. Irtózatos!
Az el nem bukott világok és a mennyei világegyetem színe előtt, a világnak számot kell majd adnia az egész föld Bírájának ítélőszékénél. Előtte, akit ők elítéltek és keresztre feszítettek. Az lesz majd a nagy leszámolás napja! Isten ítélettételének nagy napja lesz az. Krisztus akkor már nem áll Pilátus ítélőszéke előtt. Pilátus és Heródes, a gúnyolódók, az ostorozók, akik megvetették, és keresztre feszítették őt, akkor majd megértik, mit jelent a Bárány haragja. Tetteik valóságos lényegükben jelennek majd meg előttünk.

TM 139. – A Bárány haragjától. – Kinek az oldalán állunk? A világ kirekesztette Krisztust, a mennyek pedig befogadták Őt. Az ember, a halandó ember megtagadta az élet Fejedelmét. Isten, a független Uralkodó, befogadta Őt a mennyekbe. Isten felmagasztalta Őt. Az ember töviskoszorúval koronázta meg Őt. Isten, pedig a királyi felség koronájával. Gondolkozzunk őszintén, pártatlanul. Akarjuk-e Jézus Krisztust, hogy uralkodjék felettünk, vagy pedig Barabást akarjátok? Krisztus halála, az ő kegyelmének megvetőire Isten elegyítetlen haragját és ítéleteit zúdítja. Ez a Bárány haragja. Ám Krisztus halála, reménysége és örök élete mindazoknak, akik befogadják és hisznek Benne.
Isten egész biztosan ítéletre vonja e világot, hogy megtorolja egyszülött Fiának halálát, az Ő halálát, akit Pilátus és Heródes ítélőszéke elé állítottak. Ő ma a mennyekben Közbenjárója azoknak, akik Őt megvetették. Vajon válasszunk-e a világ bélyegét, vagy pedig Isten választott, tulajdon népe akarunk-e lenni? Vajon melyiket fogadjuk el, „Így szól az Úr vagy Így szól az ember?”