SD 359. – Boldog és szent, akinek része van az első feltámadásban. – Az életadó az első feltámadáskor életre hívja megváltott tulajdonát, de addig a győzelmi pillanatig, amikor elhangzik a győzelmi trombita, és amikor az áttekinthetetlen hadsereg előjön az örök győzelemre, minden elhunyt szent biztos helyen lesz tartva és őrizve, mint az értékes drágagyöngy, Isten számára név szerint ismert. A Megváltó erejével, aki bennük lakott, amíg éltek, mert Isten természetének részesei voltak, feltámadnak a halálból.
Krisztus mondta: „Mert eljön az óra, amelyben mindazok, akik a koporsókban vannak, meghallják az ő szavát, és kijönnek…” (Ján 5,28-29). Ez a hang minden halott lakhelyén visszhangzani fog; és minden, Krisztusban elaludt szent felébred és kijön fogságából. És akkor az a jellem, amelyet Krisztus igazságosságának köszönve fejlesztettünk ki, egyesíteni fog bennünket az igazi nagyság legfelsőbb rendjével.
A meghalt szentek győzelme dicsőséges lesz a feltámadás reggelén… Az Életadó halhatatlansággal koszorúzza meg a sírból kijötteket.
Íme itt áll a feltámadt sokaság. Utolsó gondolatuk a halál és annak fullánkja volt. Utolsó gondolatuk a sírral és a halállal foglakozott, de most ők hirdetik: „Halál! hol a te fullánkod? Pokol! hol a te diadalmad”? (1Kor 15,55)… Itt vannak, és az utolsó mozdulatokkal a halhatatlanságot helyezik rájuk, és most kimennek, hogy Urukkal találkozzanak az egek felhőin… Az angyalok sora áll mindkét oldalról… és akkor az angyalkar győzelmi énekbe kezd, majd a kétfelől álló angyalok is átveszik. A megváltott sokaság úgy közeleg, mintha a földön már énekelte volna ezt az éneket, és valóban énekelte. Ó, milyen csodálatos zene! Sehol sem hallható egyetlen disszonáns. Minden hang hirdeti: „Méltó a megöletett Bárány”! (Jel 5,12) Ő látja lelke szenvedésének eredményét és megelégedett lesz.
CS 128-9. – Boldog és szent, akinek része van az első feltámadásban. –
NK 598. – Boldog és szent, akinek része van az első feltámadásban. – A földet pusztító tűz borítja, de az igazak biztonságban vannak a Szent Városban. Akik az első feltámadáskor léptek ki a sírjukból, azokon nincs hatalma a második halálnak. Míg Isten a gonoszoknak megemésztő tűz, népének nap és pajzs (Jel 20:6; Zsolt 84:12).
NK 484. – A második halálnak. – „A bűn zsoldja halál; az Isten kegyelmi ajándéka pedig örök élet a mi Urunk Krisztus Jézusban” (Róm 6:23). Az élet az igazak öröksége, a halál pedig a gonoszok osztályrésze. Mózes ezt mondta Izraelnek: „Elődbe adtam ma néked az életet és a jót; a halált és gonoszt” (5Móz 30:15). E bibliaversben említett halál nem Ádám halála, mert Ádám törvényszegésének büntetését az egész emberiség szenvedi. Mózes „a második halált”-t állította szembe az örök élettel.
Ádám bűne miatt a halál az egész emberiséget sújtja. Mindenkinek meg kell halnia. „Lesz feltámadásuk a halottaknak, mind igazaknak, mind hamisaknak”; „mert amiképpen Ádámban mindnyájan meghalnak, azonképpen Krisztusban is mindnyájan megeleveníttetnek” (Acs 24:15; lKor 15:22). A Szentírás azonban különbséget tesz a feltámadottak két csoportja között. „Mindazok, akik a koporsókban vannak, meghallják az Ő szavát, és kijőnek; akik a jót cselekedték, az élet feltámadására; akik pedig a gonoszt művelték, a kárhozat feltámadására” (Ján. 5:28-29). Akit Isten „méltóvá” tesz az élet feltámadására, az „boldog és szent”. „Ezeken nincs hatalma a második halálnak” (Jel 20:6). De azoknak, akik nem bűnbánattal és hittel könyörögtek bocsánatért, viselniük kell törvényszegésük büntetését – „a bűn zsoldjá”-t. Büntetésük időtartama és súlyossága „az ő cselekedeteik szerint” változik, de a második halállal végződik. Mivel Isten igazságosságával és irgalmával nem egyeztethető össze, hogy a bűnöst bűneivel együtt megmentse, megvonja tőle az életet, amelyet törvényszegésével eljátszott, és amelyre méltatlannak bizonyult. Egy ihletett író ezt mondja: „Egy kevés idő még, és nincs gonosz; nézed a helyét, és nincsen ott.” Egy másik pedig kijelenti: „Olyanok lesznek, mintha nem lettek volna” (Zsolt 37:10; Abd 16). Gyalázattal borítva a reménytelen, örök feledésbe merülnek.
2T 293-4. – A második halálnak. – Jaj, kedves testvérem, ha a múlt évben alaposan megváltoztál, megtértél volna, az év nem lett volna a semminél is rosszabb számodra. Pedig ismered Mestered akaratát, mégis azt cselekedted. Veszedelmes helyzetben vagy. Elvesztetted a lelki dolgok iránti érzékedet; erőszakot követtél el lelkiismereteden. Hírneved, légköröd nem Krisztussal gyűjt, hanem csak szétszór. Nem kedveled szíved mélyéből a vallásgyakorlatokat. Boldogtalan vagy. Feleséged, ha nem állnád el az útját, Isten népéhez szeretne csatlakozni. A te segítségedre szorul. Hozzáláttok-e most kettesben ehhez a kötelességetekhez?
Múlt év júniusában tudtomra adta az Úr, hogy az egyedüli reménység, hogy széttépd szolgaságod láncát – ha elszakadsz barátaidtól. Addig hajlottál az ellenfél kísértéseire, amíg el nem gyengültél. Jobban kedveled az élvezeteket, mint Istent, és sebesen rohansz lefelé a lejtőn. Mélyen elszomorított, hogy továbbra is előző éveid közönyében vesztegelsz. Pedig ismered és meg is tapasztaltad az Isten szeretetét: örömet is leltél benne, ha teljesítetted az akaratát. Egy időben boldogan kutattad az Isten szavát. Pontosan eljártál az imaórákra. Olyan szívből fakadtak régebben tanúságtételeid, mint aki tapasztalta magán Krisztus szeretetének éltető erejét. Később mégis elvesztetted első szeretetedet.
Isten most felszólít, hogy tarts bűnbánatot, és buzdulj fel. Jelenlegi utad örök boldogságodat dönti el. Nehogy elutasítsd a kegyelem hívását! Nehogy a magad útját válaszd! Ne melengess magadban se büszkeséget, se hiúságot, dehogy végül eljátsszad örök üdvösséged! Isten szava világosan kijelenti nekünk, hogy csak kevesen üdvözülnek, hogy még, akiket elhívott, azok közül is sokan bizonyulnak méltatlanoknak az örök életre. Nem kapnak osztályrészt a mennyben, hanem Sátán sorsában részesülnek, - el kell szenvedniük a második halált.
4SP 364. – A második halálnak. –