Clip 00
 
 
 
 
Isten szeretetének és jellemének legerőteljesebb kinyilatkoztatása
 
a kereszten történt, ahol Jézus Krisztus személyében az Úr önmagát

adta áldozatul a világért, amelynek egyáltalán nem kellett volna bűnbe esnie.

Hogy jobban megértsük, mit is jelentett ez az áldozat, Isten egy földi szentélyt

rendelt a megváltás tervének szemléltetéséül. Ez a földi szentély azonban csak

a mintája volt a mennyeinek, ahol Istennek és a világegyetemben végzett munkájának

a valódi központja van.
 
 
A szentély az a minta, amelynek alapján mélyebben megérthetjük
 
Jézus Krisztus értünk hozott áldozatát és főpapi szerepét.
 
 
A szentély bepillantást enged Isten szívébe. A szentélyszolgálat tanulmányozása

a Mindenható közelébe emel, általa jobban megismerjük Megváltónk személyét
 
és mélyebb kapcsolatba kerülünk vele.

Ebből az okból tanulmányozzuk tehát jelen negyedévben Isten szentélyének

témakörét, úgy a földi jelképet, mint az eredeti, mennyei szentélyt.
 
 
 
 
 
  Beszélgetés videó
Cím és előadó
Szöveg

 
  Clip 0 resize  Bevezetés Clip 14 

Clip 1 resize

A mennyei szentély

 

 

Dr. Tokics Imre

Clip 14

Clip 2 resize

"Menny" a földön

 

 

Zarkáné Teremy Krisztina

Clip 14

3  Clip 3 resize

Áldozatok

 

 

Zarka Péter

Clip 14

Clip 4 resize

Amit a szentélyszolgálatból

tanulhatunk

 

Dr. Erdélyi László

Clip 14

5  Clip 5 resize

Engesztelés: bűnért való áldozat

 

 

Dr. Szigeti Jenő

Clip 14

Clip 6 resize

Az engesztelés napja

 

 

Zarka Péter

Clip 14

7  Clip 7 resize

Krisztus értünk vállalt áldozata

 

 

Zarkáné Teremy Krisztina

Clip 14

8  Clip 8 resize

Nagy Főpapunk, Krisztus

 

 

Dr. Tokics Imre

Clip 14

9  Clip 9 resize

Az advent előtti ítélet

 

 

Dr. Szigeti Jenő

Clip 14

10  Clip 10 resize

A végidei engesztelés napja

 

 

Zarka Péter 

Clip 14

11  Clip 11 resize

Prófétai üzenetünk

 

 

Dr. Szigeti Jenő

Clip 14

12  Clip 12 resize

Az Isten jelleme körüli

kozmikus küzdelem

 

 

Dr. Tokics Imre 

Clip 14

13  Clip 13 resize

Bátorító szó a szentélyből

 

 

Zarka Péter

Clip 14

 

 

 

 

©ForrásMédia Stúdió 2014

1064 Budapest, Vörösmarty u. 65.

Web: www.forrasmedia.hu

E-mail: info@forrasmedia.hu

Telefon: 06 30 651 0936

 

Impresszum

Kapcsolat

Hírlevélre feliratkozás

Médiaajánlat

 

facebook-icon  youtube-icon  twitter Google+

NOTE! This site uses cookies and similar technologies.

If you not change browser settings, you agree to it. Learn more

I understand